Frissítve: AMD Ryzen 7 5800X: játékosoknak is kötelező?

Megérkezett az AMD Ryzen asztali változatának harmadik generációja, mely az utolsó lábat is kirúghatja az Intel alól.

Bevezető, specifikációk

Frissítés: Cikkünk megjelenésekor már említettük, hogy az Intel oldaláról a versenyben induló Core i9-9900K processzor időnek előtte megadta magát, ezért nem szerepelnek a kékek a diagramokban. A karácsony azonban a PH felszereltségének is jót tett, egy, az ünnepek alatt feleslegesnek bizonyuló Core i9-9900K segített pótolni a méréseket, így most ezekkel kiegészítettük az ábrákat, és persze az új adatokból is levontuk a megfelelő következtetéseket.

Az első generációs Ryzenek megjelenése fordulópontot jelentett az AMD-Intel csatában: a kisebbik gyártó akkor már jó ideje a futottak még kategóriában játszott, és legfeljebb kedvező áraival tudott valamennyire releváns maradni egy olyan helyzetben, ahol szinte minden paramétert nézve az Intelnél volt az előny. A Zen architektúra azonban fordított ezen, és pillanatok alatt újra tényezővé tette az AMD-t. Persze legyünk őszinték: abban, hogy az első Ryzen széria olyan nagy siker lett, az Intel teszetoszasága is vastagon benne volt. Ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy az első generációs Ryzenek az akkor piacon lévő, velük egy kategóriában induló Intel megoldásokkal szemben jóval nagyobb teljesítményt kínáltak többszálú feldolgozás esetén.


[+]

Tovább folytatódott a sikerszéria a Zen 2 érkezésével, melyre ismét csak nem sikerült megfelelő választ adnia az Intelnek. A kékeknek tulajdonképpen egyetlen fegyvere maradt: a kevés szálat, de magas órajelet preferáló játékokban továbbra is vitathatatlanul az Core i9 és Core i7 processzoroké volt az elsőbbség. A Zen 3 azonban ezen a területen is komolyabb előrelépést ígér az előző generációkhoz képest.

Hirdetés

Specifikációk

A Zen 3 architektúrát korábban már részletesen elemeztük, így ezt itt nem ismételjük meg. Tesztünkben a jelenleg elérhető termékvonalból a felsőkategóriás Ryzen 7 5800X indul, mely a korábbi Ryzen 7 x800x-es széria folytatásaként nyolcmagos, 16 szálas felépítést kínál. Alapórajele 3,8 GHz, ezt pedig 4,7 GHz-ig emelheti – illetve akár még tovább is, ha ezt a körülmények engedik. Ezen körülményeket leginkább megfelelő hűtéssel tudjuk biztosítani, és az AMD nem is ad gyári hűtőt a CPU-hoz, azt a vásárlónak külön kell beszereznie.


[+]

Processzor típusa AMD Ryzen 5 3600X AMD Ryzen 5 3600XT AMD Ryzen 7 3700X AMD Ryzen 7 3800XT AMD Ryzen 7 5800X Intel Core i9-9900K
Megjelenés 2019 2020 2019 2020 2018
Kódnév Matisse Vermeer Coffee Lake
Tokozás Socket AM4 LGA1151v2
Alap magórajel 3,8 GHz 3,8 GHz 3,6 GHz 3,9 GHz 3,8 GHz 3,6 GHz
Magok / szálak 6 / 12 8 / 16
Max. gyári memória-órajel DDR4-3200 (DC) DDR4-2666 (DC)
Max Boost 4,4 GHz 4,5 GHz 4,4 GHz 4,7 GHz 5,0 GHz
L1D/L1I cache mérete 6 x 32/32 kB 8 x 32/32 kB
L2 cache mérete 6 x 512 kB 8 x 512 kB 8 x 256 kB
L3 cache mérete 2 x 16 MB 32 MB 16 MB
Kommunikáció a chipsettel x4 PCI Express 4.0 (opcionális) DMI 3.0 (8 GT/s)
Integrált PCIe vezérlő 20 sáv (4.0) 16 sáv (3.0)
Utasításkészletek MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2 SSE4A, AVX, AVX2, FMA(3), AES, SHA, CLZERO MMX, SSE, SSE2, SSE3,
SSSE3, SSE4.1,
SSE4.2, EM64T,
AES-NI, AVX, AVX2, FMA(3)
Egyéb technológiák AMD-V, PTE Coalescing, IOMMU 2.5, Sense Mi Technology EIST, C1E, C-states,
Execute Disable Bit, VT-x,
VT-d, Hyper-Threading,
TSX-NI
Gyártástechnológia 7 nm FinFet + 12 nm LP FinFet 14 nm Tri-Gate
TDP max. 95 watt max. 95 watt max. 65 watt max. 105 watt max. 105 watt max. 95 watt
Tranzisztorok száma
és lapkaméret
3,9 milliárd
77 mm² (CPU chiplet)
2,09 milliárd
125 mm² (IO lapka)
4,15 milliárd
81 mm² (CPU chiplet)
2,09 milliárd
125 mm² (IO lapka)
n. a.
~177 mm²
Integrált GPU (IGP) - UHD Graphics 630
Ajánlott fogyasztói ár
(bejelentéskor)
215 dollár 249 dollár 304 dollár 399 dollár 449 dollár 489 dollár

Kattintásra a táblázat kinyílik

Tesztkörnyezet

Processzorokat vizsgáló tesztágyunk a megszokott összetevőkre épül, de az XT szériát bemutató cikk óta megérkezett rá a Windows 10 20H2-es frissítése, és természetesen az MSI MEG X570 Godlike BIOS-a is a legújabb változat, mely így már a Smart Access Memory-t is támogatja. Hogy pontosan miről van szó, azt a Big Navi kapcsán már bemutattuk – tekintettel arra, hogy ebben a pillanatban a Vermeer mellett 6000-es sorozatba tartozó Radeon és megfelelő alaplap is szükséges a használatához, széles néptömegek még biztos nem örülhetnek neki, pedig hatása az AMD szerint jelentős. A gyártó méréseit persze nem is vitatjuk, arra leszünk majd kíváncsiak, hogy a Smart Access Memory mire képes a számára nem optimális alkalmazásokban és beállításokkal.

Tesztkörnyezet
Alaplap MSI MEG X570 Godlike (BIOS: 7C34v1C1 Beta)
GIGABYTE AORUS Z370 Gaming 7
Processzor AMD Ryzen 5 3600X
AMD Ryzen 5 3600XT
AMD Ryzen 7 3700X
AMD Ryzen 7 3800XT
Intel Core i9-9900K
Processzorhűtő Fractal Design Celsius S36
Memória 2 x 8 GB ADATA XPG Spectrix D40 DDR4-3000
(2 modul a AX4U300038G16-QRS kitből)
Videokártya GIGABYTE AORUS GeForce RTX 2080 Ti Extreme 11 GB GDDR6
(driver: 446.14)
SSD 480 GB Kingston A1000
Ház Cooler Master Test Bench V1.0
Tápegység FSP Aurum PT 1200
Operációs rendszer Microsoft Windows 10 Professional x64 (ver. 20H2)
Felhasznált segédprogramok AIDA64 Engineer 6.25.5400
Cinebench R15
Cinebench R20
Cinebench R23
Corona 1.3 Benchmark
CPU-Z 1.92 x64
HWBOT x265 v2.0.0
MPC-HC 1.7.13 x64
Indigo Benchmark v4.0.64
POV-Ray 3.7.0.msvc10.win64
PCMark 10
RandomControl Arion Benchmark v2.5.0
SPECwpc v2.1 (7-Zip, Blender, Handbrake)
VeraCrypt Portable 1.23-Hotfix-2
V-Ray Benchmark
Deus Ex: Mankind Divided (DirectX 12)
Forza Horizon 4 (DirectX 12)
F1 2019 (DirectX 12)
Shadow of the Tomb Raider (DirectX 12)
Strange Brigade (Vulkan)

Alkalmazástesztek I.

Tesztjeinket a Cinebench programokkal indítottuk, ahol a 15-ös és 20-as verzió mellett immár a 23-as változat is bevetésre került. Ahogy az ábrákon látszik, az új Ryzen generáció valóban nem csak frissítést kapott, az órajelek szempontjából nagyon hasonló tudással rendelkező Ryzen 7 3800XT-vel szemben mind az egy-, mind pedig a többszálas tesztekben jelentős, átlagosan 15-20%-os előrelépés tapasztalható.

Nem láttunk változást további alkalmazástesztjeinkben sem, az 5800X mindenhol jelentős előnyre tett szert az elődökhöz képest; 10-20 százalékos gyorsulást mértünk gyakorlatilag mindenhol, ami a jórészt az architektúrában végbement változásoknak köszönhető, lévén az órajeleknél alig van eltérés. Aki videóvágásban, szerkesztésben gondolkodik, az különösen örülni fog az új architektúrának, mert jóval kevesebbet kell a gépre várni, mint korábban.

Alkalmazástesztek II.

Áttérve a renderelő alkalmazásokra, tulajdonképpen még durvább a helyzet, az 5800X szinte porig alázza a 3800XT-t, több esetben is 20 százalékot meghaladó gyorsulást produkálva. A Core i9-9900K, ahogy az előző oldalon, úgy ezeknél az alkalmazásoknál is a Ryzen 7 3700X-hez áll közel, az új AMD CPU-t azonban nem tudja megközelíteni.

Az általános teljesítményt mérő, így már nem kizárólag a számítási képességekre koncentráló PCMark 10 alatt kapott eredményekből is leolvasható az új architektúra jelentette előny: míg a 3000-es sorozat tagjai jobbára egy blokkban tömörülnek, az új generáció körülbelül 15 százalékos kiugrást mutat.

Játékok és Smart Access Memory

Míg az XT processzorok játékok alatt alig hoztak mérhető előnyt társaikhoz képest, addig az új generáció itt is általában komoly előrelépést jelent. Akadnak persze kivételek, egész pontosan a Strange Brigade, melynél csak szerény, pár százalékos gyorsulást láthatunk. Ami viszont impozáns, hogy a Vermeer előnye arra is elég, hogy a Core i9-9900K-t maga mögé utasítsa! Ne feledjük, hogy eddig legalább a játékok alatt az Intelnek állt a zászló – látható, hogy most már ez sem feltétlenül van így.

És hogy mit hoz nekünk a Smart Access Memory? Nos, nem sokat, legalábbis az általunk kipróbált játékok nagy részénél nem tapasztaltunk érezhető gyorsulást.

Annyit azért látni, hogy a Gears 5 és az Assassin's Creed Valhalla esetében megvan nagyjából az az előrelépés, ami várható, de az is leszűrhető, hogy ha kerüljük a koherens pufferadatok kezelése szempontjából memóriaterhelő játékokat, illetve beállítási paramétereket, akkor nem biztos, hogy nagy előnyre számíthatunk, sőt az is lehet, hogy semennyire. A Smart Access Memory esetében tehát egyáltalán nem mindegy, hogy az adott alkalmazás milyen memóriavezérlési séma alapján dolgozik.

Fogyasztás, tuning

Elég sokat dicsértük a Ryzen 7 5800X-et, most azonban következhetnek a negatív tapasztalatok: aki arra számít, hogy az impozáns teljesítményt tuninggal még javítani fogja, az csalódik, ebben ugyanis – legalábbis a nálunk járt példány – a CPU nem partner. Sokféle beállítást próbáltunk, de egyikkel sem sikerült olyan stabil végeredményt kapni, ahol egyszálas és többszálas feladatok esetében is érezhetően gyorsult volna a processzor. Hasonlít az élmény az XT szériánál tapasztaltakra: az egyre jobban működő automata tuning menet közben is annyit variálja az órajeleket, hogy úgyis mindig az elérhető maximum közelében fog dolgozni a CPU. Ez egyébként azt is jelenti, hogy nemcsak a direkt tuninggal foglalkozóknak, hanem igazából mindenkinek megéri beruházni egy komolyabb hűtésbe.

Az egyértelmű, hogy az 5800X valamivel többet fogyaszt az elődöknél: mind a terhelés nélküli, mind a kizárólag a processzort terhelő esetekben jól érezhető a teljes rendszer energiaigényének megugrása, az előzőekben látható gyorsulásnak tehát (többek között) itt fizetjük meg az árát. A terhelés nélküli esetben 10, a CPU-t erősen terhelő feladatoknál pedig 24 százalékos többletet mértünk.

Megnézve a rendszer gyorsulását, azt mondhatjuk, hogy ez a plusz fogyasztás elsősorban a játékok alatt éri meg, ahol úgyis a grafikus kártya viszi el az áram jó részét, a CPU-ra arányaiban kevesebb jut.

Értékelés

Míg az XT esetében igazából nem történt más, mint hogy a jobban sikerült processzorokat egy minimális tuningot követően magasabb órajellel dobták piacra, addig az új Ryzen sorozat valódi előrelépés az előző generációhoz képest, és felhasználástól függően nyugodtan számolhatunk 15-20 százalékos gyorsulással a Ryzen 3000-ekhez viszonyítva, ez a játékok alatt pedig már arra is elég, hogy az Intel korábbi csúcsmodelljét, az AMD termékeket eddig verő Core i9-9900K-t is megelőzze.

A fő kérdés persze az, hogy érdemes-e az 5800X-be beruházni, és ha igen, akkor kinek? Az biztos, hogy ha egy erős asztali CPU-t keresünk, akkor ez a processzor megkerülhetetlen, legyen szó akár játékról, akár általános felhasználásról. Viszont az már nem biztos, hogy az árát is megéri, legalábbis annak fényében, hogy 190 000 forint körüli ára jelentősen magasabb annál a 120 000 forintnál, amennyibe a Ryzen 7 3800XT kerül, az tehát biztos, hogy ár/érték arányban nem áll jól az újdonság. Ez utóbbi egyébként a Core i9-9900K-val összevetve is megáll: mivel az utóbbi 130 000 forint körüli áron kapható, az 3800XT-hez nagyon hasonló ár/értéket képvisel (aki főleg játszik, az Intellel, aki inkább dolgozik, az az AMD-vel jár jobban). Az 5800X így inkább a 200 000 forintos Core i9-10900K-val csap össze, mely plusz magokkal és 300 MHz-el magasabb Max Turbo órajellel indul ellene, így nagyon hasonló számokat hozhat. Ebben az összehasonlításban az AMD mellett szól a PCIe 4.0, az alacsonyabb TDP és persze az, hogy nem kell rögtön új alaplapot is vásárolni hozzá. Mi mindenesetre kíváncsian várjuk, mit hoz viszont a tavasz: akkor érkezhet az Intel Rocket Lake, meglátjuk, mivel vágnak vissza a Zen 3-nak.

Végeredményben tehát az AMD dicséretet érdemel, hiszen az új generáció nem egyszerűen csak a reszelgetése lett az előzőnek, hanem valóban kézzelfogható, a napi munkában és a játékokban is érezhető gyorsulást hozott magával. Az árak, legalábbis az 5800X esetében azonban egyelőre túl magasak a piacon elérhető versenytársakhoz képest ahhoz, hogy ajánlott vételként tekintsünk erre a termékre. Ha kell a teljesítmény és tudunk is fizetni érte, akkor persze tiszta sor: inkább ezt vegyük, mint az előző generációt.


AMD Ryzen 7 5800X processzor

Wombath

Az AMD Ryzen 7 5800X processzort az AMD bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés