A kezdőszett elemei
A központi egység
Hirdetés
A központi egység 8 centiméter átmérőjű, 8 centiméter magas kör alakú hengeres forma, aminek az aljából áll ki a tápcsatlakozó. Az oldalán körben RGB LED csík fut körbe, amely papíron 16 millió szín megjelenítésére képes, a tetején pedig hangszórót is elhelyeztek, aminek köszönhetően az eszköz amellett, hogy ellátja a központi agy szerepét, fény- és hangjelek leadására is képes. Az egység kiegészítő elemeként is felhasználható, hiszen például utasítható, hogy kezdjen villogni vagy szólaltassa meg az előre eltárolt hangminták (csörgés, szirénázás, kutyaugatás stb.) egyikét, ha a mozgásérzékelő bekapcsol, vagy ha valaki megnyomja az okos kapcsolót, hogy csak két példát említsünk. A modul nem vízálló, és nulla Celsius-fok alatt nem garantált a működése, így kültéri használatra alkalmatlan.
Xiaomi Smart Sensor Set Mi központi egység [+]
Okos kapcsoló
Az univerzális, kisméretű (5 x 0,5 cm), fehér színű kapcsolóval a rendszer összes eleme ki- vagy bekapcsolható, emellett konkrét feladatokra vonatkozó parancsok is kiadhatóak a segítségével, például hogy megnyomását követően kezdje meg a felvétel elkészítését a kamera vagy kezdjen csörömpölni a központi egység. Az alján található ragacsos felület révén bárhova egyszerűen rögzíthető. A használatához CR2032 típusú gombelem szükséges, amely könnyen cserélhető, és amely a gyártó szerint 1-2 évig biztosan bírja szusszal. Maga a kapcsoló kellően érzékeny, és meglehetősen masszív. Biztos tönkre lehet tenni, amennyiben mondjuk valaki ráver egy kalapáccsal, de úgy éreztük, hogy rendeltetésszerű használat mellett sok baja nem lehet. Viszont ez sem vízálló, -5 °C alatt elpusztul, tehát ez is csak beltérben (házban, lakásban, irodában, műhelyben, pincében, garázsban) jöhet szóba. Hatótávolsága nagyjából tíz méter.
Xiaomi Smart Sensor Set Mi okos kapcsoló [+]
Mozgásérzékelő
Az okos mozgásérzékelő aprócska (3 cm átmérőjű, 3,2 cm magas) fehér henger, amelynek egyik oldalán egy szürkés színű lap mögött rejtették el magát a szenzort. Az érzékelési távolság nagyjából hét méter, az érzékelési szög 170 fok, tehát körbe nem lát. A gyakorlati próba során száz százalékos teljesítményt nyújtott, azaz amikor elment előtte valaki a hétméteres zónán belül, rögtön jelzett, és vakriasztásokat sem produkált. Mínusz fokokban ő is halálra van ítélve, így az udvarra vagy utcára mi nem tennénk ki. Egyszerűen cserélhető, CR2450 típusú gombelemmel működik, amelynek élettartama a Xiaomi állítása szerint használattól függően 1-2 év. Mérete és az alsó részén található ragacsos tapadófelület révén viszonylag könnyű neki helyet találni bárhol, akár a plafonon is.
Xiaomi Smart Sensor Set Mi mozgásérzékelő [+]
Nyitásérzékelő
A szokásoknak megfelelően ez az eszköz két komponensből áll (4 x 1,1, x 2 cm, 3 x 1,1 x 1 cm), amelyek között mágneses kapcsolat lép fel, ha kellően közel helyezik őket egymáshoz, például ablakkeretre, ajtófélfára, szemöldökfára, illetve magára az ajtóra vagy ablakra, de akár fiókra is felhelyezhető. Amennyiben a mágneses kapcsolat megszakad, mert kinyitják az ajtót (vagy radikálisabb esetben ledöntik az ajtó keretét), az aktiválja a berendezést, amely az eseményről tájékoztatja a központi egységet. A fenekükön ezeknek is ragacsos felület található, így egyszerűen feltapaszthatóak szinte bármilyen felületre. Tapasztalataink szerint jól működik ez a berendezés, hiszen téves, kamu riasztásokat ez sem produkált, viszont amikor kellett, tette a dolgát. Mínusz 5 °C-ig bírja a hideget, azaz kültéren télen vagy egy zimankós őszi napon már tönkremehet. A nyitásérzékelőt cserélhető CR1632 típusú gombelem látja el energiával, amely 1-2 éves üzemidőt szavatol.
Xiaomi Smart Sensor Set Mi nyitásérzékelő [+]
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!