Hirdetés
Tesztelés – olvasás
Ugye nem meglepő, hogy olvasásban is az A-Data PD7 remekelt? Annál érdekesebb, hogy a második helyre, most szinte azonos teljesítménnyel, a három PD14-es érkezett. Őket követte a Migo, mely ismét a leggyorsabb lett a kipróbált Kingstonok közül, majd a három darab 100-as. Az Integral a középmezőny végére szorult, a hátsó helyeket pedig néhány A-Data pendrive bérelte ki.
Az volt az érdekes a 2 MB-os olvasási körben, hogy megtáltosodott az A-Data PD17 és a PD18 is, az alap DataTravelerek pedig a mezőny végére estek vissza. Egyikük most is lassabb volt a másik kettőnél.
Az utolsó, 64 MB-os menetben a Migo még visszahozott valamit a Kingston becsületéből, csak az A-Data PD7-eseket engedte maga elé, de azokat is megszorongatta. Egyébként a sorrend és a sebességek sem sokat változtak az előbbihez képest.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!