Tizenkét P35-ös alaplap tesztje

Hirdetés

Foxconn

Harmadik szereplőnk a Foxconn; a cégtől a korábban már nagy elánnal beharangozott és sokak által várt MARS elnevezésű alaplapot kapta meg szerkesztőségünk. Ez az alaplap annyira új, hogy a gyártónak cikkünk megjelenéséig nem volt ideje külön honlapot létrehoznia számára. A Foxconn alaplapokkal végeredményben korábban sem voltak komoly problémáink. Teszteltük már az AMD-s C51XEM2AA-8EKRSH-t, amelyről kiderült, hogy egy NVIDIA-referenciának megfelelő alaplap volt nagyon jó körítéssel és átlagos tuningteljesítménnyel. Később megnéztük a P965-ös P9657AA-t, amely a tuningot leszámítva (amit tovább csiszolt BIOS-szal javítani lehet) szintén egy jó kis alaplap volt. Összességében a tuningon kívül mindkettővel elégedettek voltunk, így hát felvetődik a kérdés, hogy a MARS mit tartogathat nekünk? A Foxconn szerint egyszerűen mindent, a MARS ugyanis túlhajtásra lett kihegyezve. A Foxconn MARS a Quantum Force névre keresztelt alaplapcsalád első tagja, ezt a szériát pedig kifejezetten tuningra tervezték. Állítólag mielőtt kiadták a MARS-ot, a világ legjobb tuningosai ellenőrizték és tesztelték, hogy minden szempontból megfelelő-e a túlhajtók számára. Ennek megfelelően vizsgáltuk mi is az alaplapot.


A Foxconn MARS tálalva [+]

A Foxconn MARS egy igen igényesen kivitelezett dobozban lapul, számos mellékelt kellék társaságában. Az alaplap mellé jár egy driver-CD, egy felhasználói útmutató, egy kihajtogatható összeszerelési útmutató, egy hátlapi takarólemez, floppy- és IDE-kábelek, 4-4 darab SATA adat- és tápkábel, egy RAID-vezérlőt tartalmazó floppy, egy USB és IEEE 1394-es kivezetésekkel felszerelt hátsó panel, néhány Quantum Force matrica és egy Quantum Force emblémás nyaklánc – természetesen alumíniumból készült, tehát aki 20 karátos aranyra vágyik, máshol próbálkozzon. Találtunk még a dobozban egy kis ventilátort is, melyet az északi hídra lehet ráaggatni. Összességében tehát minden itt van, ami kellhet.


Foxconn MARS [+]

Maga az alaplap jól kivitelezettnek és igényesnek tűnik, kicsit hasonlít az Asus Deluxe-aira. A NYÁK fekete, a különböző bővítőhelyek pedig fehér, illetve kék színt kaptak. A MARS természetesen két x16-os PCIe szlottal rendelkezik, csak hogy támogassa a „csonka” CrossFire-t. A felső felett egy perifériacsatlakozó található, hogy a videokártyák számára elég táp jusson. Az alaplap szélén power, reset és CMOS Clear gombokat találunk (utóbbi mellett van egy CMOS Clear jumper is), ami manapság nagy divat, főleg a tuningosoknak szánt lapokon. A chipsetet a déli híddal egyetemben és a processzor mellett található MOSFET-eket egy Cool-Pipe névre keresztelt heatpipe-rendszer hűti, vagy éppen melegíti. Az északi hídon található hűtőborda kialakítása egyedi, épp olyan, hogy egy kis ventilátort lehessen ráakasztani. A processzorfoglalat környékén összesen hat darab kis tekercset találtunk, ami annyit jelent, hogy hatfázisú a CPU feszültségellátása. Említésre érdemes még az integrált speaker, amely vadabb tuningpróbálkozásaink során igencsak szeretett csipogni, nyikorogni, azt se tudta milyen hangsorozatot adjon ki; persze minden hangjelzésnek van jelentése, és ez alapján könnyebb kiszűrni a hibát. Az már csak természetes, hogy a MARS-on csak és kizárólag tartós polimer-alumínium kondenzátorokat találunk.


Csatlakozók [+]

A hátsó panel semmi rendkívülivel nem szolgál, a Foxconn még nem merte leszedni az egér PS2-es portját, úgy, mint az Asus. Találunk itt hat USB portot, egy-egy eSATA, Ethernet és IEEE 1394-es aljzatot, az audioportokat, koaxiális és optikai SPDIF kimenetet.

BIOS

Alaplap típusa Foxconn MARS
BIOS típusa Award BIOS
Beállítható FSB 100-999 MHz között 1 MHz-es lépésekben
Szorzó 6x-tól a processzor maximumáig
Állítható AGP/PCI vagy PCIe órajel PCIe: 100-255 MHz között 1 MHz-es lépésekben
PCI: Synchronous, 33,6, 37,3, 42 MHz
Beállítható memóriaórajelek Auto
1:2
1:2.4
1:2.5
1:3
1:3.3
1:4
Beállítható feszültségek - CPU: 0,8250 V és 1,6000 V között 0,0125 V-os lépésekben
- CPU Voltage Multiplier: 1,000 és 1,296 között 0,036-os lépésekben (max. 2,0736 V!)
- RAM: 1,665 V és 3,365 V között 0,045-0,060 V-os lépésekben
- NB Vcore: 1,156 V, 2,395 V között 0,3-0,9 V-os lépésekben
- CPU VTT: 1,200 V és 1,725 V között 0,075 V-os lépésekben
- SB Vcore: 1,388 V és 1,950 V között 0,3-0,4 V-os lépésekben


A Gladiator BIOS [+]

Lássuk a lényeget, a BIOS-t, amire a Foxconn a legbüszkébb. Az alaplap egy szép logóval indít, majd bejelentkezik az Award BIOS, eddig semmi különös, ekkor azonban megpillantunk egy menüpontot, ez pedig a GLADIATOR BIOS, amely a Quantum Force alaplapok esetében a tuningolást segítő opciók gyűjtőneve. Itt aztán van minden, ami tuningos szem-szájnak ingere, az összes beállítható érték óriási intervallumon belül mozog, például a processzornak maximálisan 2,0736 V-ot, a memóriáknak pedig 3,365 V-ot (1,8 V az alap) adhatunk! Beállítható az északi és déli híd feszültsége is, van VTT feszültség, de hiányzik az Asusnál látott Vdrop-gátló kapcsoló és a PLL feszültségét szabályzó opció is (na persze ne legyünk telhetetlenek, de ezért az árért...). Az OverClocks Gear menüpont alatt profilokat tárolhatunk el, összesen négyet, illetve a Smart Boot Menut és a Smart Power LED-et kapcsolhatjuk be. Előbbivel kiválasztható, hogy melyik háttértárról bootoljon a rendszer, utóbbi pedig kis LED-eket kapcsol be, melyek révén nyomon követhetjük az alaplap működését, mintha egy diagnosztikai kijelző lenne. Közvetlenül három ventilátor szabályozható BIOS-ból. Összességében nincs gond a BIOS-szal, sőt, várakozásainkat felülmúlta, de ne felejtsük el, hogy a fantasztikusnak tűnő opciók még nem elegendőek ahhoz, hogy egy alaplap sikeres legyen, hiszen a BIOS-nak bugmentesnek és kiforrottnak kell lennie, és a legszélsőségesebb körülmények között is állnia kell a sarat. Gondolunk itt arra, hogy például az Asus vagy az Abit már chipsetgenerációk óta finomhangolja a BIOS tuningos szekcióját, és még mindig vannak problémák, akkor mire lehet számítani egy kezdőtől? Sosem lehet tudni, lehet, hogy leszerepel, de lehet, hogy kellemes meglepetést okoz.

Az alaplap tuningjához úgy kezdtünk hozzá, mintha a legtermészetesebb lenne, hogy a Foxconn MARS lesz ebből a szempontból tesztünk egyik legjobb szereplője, ekkor azonban meglepetések értek minket. Először is a félresikerült tuningkísérletek után az alaplap simán kikapcsolt, és úgy tett, mintha „meghalt” volna, szó szerint képtelenség volt bele életet lehelni. Várni kellett néhány percet, és ekkor kis szerencsével talán elindult. Szerencsére van a BIOS-ban egy Overclock Recovery nevezetű opció, amit ha bekapcsolunk, akkor az alaplap nem játssza el többé az agyhalált, csak néhány ismétlődő leállás-bekapcsolás-ventilátorfelpörgetés ciklus után alapállapotba állítja az egész tuningszekciót. Bár ez sem kellemes, amikor sokadik alkalommal futunk neki egy RAM-nak vagy processzornak, de még mindig jobb, mint infarktust kapni, mert elhalálozott a 54 000 forintos alaplap. Szerencsére az OverClocks Gearrel ez a probléma is kiküszöbölhető, de nem ez a legfinomabb megoldás, amit valaha láttunk. Ha ezekkel a dolgokkal megbarátkozunk, akkor elmondható, hogy a MARS jól viselkedik a tuningolás során, nem fagy le stb.

Miután átestünk a tűzkeresztségen, megújult erővel vetettük bele magunkat az FSB-tuningba, de ismét meglepetésekkel kellett szembesülnünk. Az E6750-essel 500 MHz – nem megy. 480 MHz nem megy. 460 MHz nem megy...? 440 MHz? Megy. Sikerült. Azonban ennél nem tudtunk feljebb lépni alapbeállítású chipsetfeszültség mellett. Ezen egyébként nem is kell különösebben meglepődni, mert állítólag 1,25 V mellett a P35-ös északi híd kb. 450 MHz-ig bírja. De csak azért, hogy lássuk mit bír a MARS, adtunk egy kis kakaót neki, 1,6 V-ra emeltük a chipset és 1,4 V-ra a VTT feszültségét, így sikerült 460 MHz-en lefuttatni a teszteket, de ennél feljebb nem jutottunk. Kicsit félve próbáltuk ki a QX6700-at, amellyel végül 420 MHz-ig jutottunk, ami jobb ugyan az Abit IP35 eredményénél, de nem erre számítottunk. Ismét a feszültség emelésével próbálkoztunk, és érdekes módon a QX6700-zal is maximálisan 460 MHz-ig jutottunk, mintha itt valamiféle gát lenne. Összességében a Foxconn MARS-sal elért eredményeink nem igazolták a fantasztikus tuningpotenciált, bár lehet, hogy mi rontottunk el valamit, hiszen a Foxconn 575 MHz-es elért FSB-ről ír honlapján, igaz, ezt valamiféle korai bétás BIOS-szal érték el. Mindenesetre a többi alaplappal nem voltak ilyen problémáink, tehát nem érezzük azt, hogy mi voltunk a gyenge láncszem.

Foxconn MARS specifikációk:

Alaplap típusa Foxconn MARS
Processzortámogatás Core 2 Duo/Extreme/Quad, Pentium D/4, Celeron CPU-k
Foglalat típusa Socket T (LGA775)
Lapkakészlet Intel P35 (MCH) + Intel ICH9R
Memória 4 DIMM / maximum 8 GB DDR2-800/667
Dual-Channel DDR2-800/667 támogatás
Bővítőfoglalatok 2 PCI Express x16
2 PCI Express x1
3 PCI
Serial ATA / RAID 6 SATA port (RAID 0, 1, 0+1, 5) – Intel ICH9R;
1 eSATA port – JMicron JMB361
Parallel ATA / RAID 1 Ultra-ATA 100/66/33 (RAID 0, 1, JBOD) – JMicron JMB361
Integrált audio Intel High Definition Audio – Realtek ALC888 nyolccsatornás hangkodek (SPDIF kimenet)
Integrált hálózati vezérlők Realtek RTL8111B Gigabit Ethernet (PCIe)
Firewire (IEEE 1394) 2 port – TSB43AB22A
USB 2.0/1.1 6 port a hátlapon, 3 az alaplapon (2-höz kivezetés)
Méretek ATX, 305 x 244 mm
Gyártó honlapja
Termék leírása
- Foxconn Quantum Force
- Foxconn MARS
Bruttó kiskereskedelmi ár kb. 54 200 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Intel X38 chipset - királykategória

    Az Asus és a Gigabyte egy-egy X38 chipsetes alaplapját nem kevésbé illusztris ellenfelekkel mértük össze.

  • Intel P45 MSI módra

    Festői alpesi környezetben, gleccserrel, tuningversennyel, mestergerendán lógó informatikussal és tájjellegű zenebohóccal prezentálta új inteles alaplapjait az MSI.

  • Intel P45 - Front Side Bus utoljára?

    A Nehalem CPU-kkal alapvetően megváltoznak az Intel platformok. Megnéztük, mit tud a váltás előtti utolsó középkategóriás chipset.

Előzmények