Tizenkét P35-ös alaplap tesztje

Bevezető – P35 chipset

Az elmúlt időszakban már két alkalommal is górcső alá vettük az Intel P35 lapkakészletet, először bemutattuk, hogy mit tud, az előd P965-höz képest milyen plusz szolgáltatásokat nyújt, majd később a DDR2 és a DDR3 viszonyát vizsgáltuk P35-ös alaplapok segítségével.

Első tesztünkből kiderült, hogy a P35 memóriavezérlője picit gyorsabb, mint a P965-é, de ez a gyakorlatban észrevehetetlen, ráadásul az új, ICH9 elnevezésű déli híd sem nevezhető mérföldkőnek az I/O-vezérlők történetében. Ezek után rá kellett jönnünk, hogy a DDR2-nél magasabb áron a DDR3 egyelőre nem kifizetődő ajánlat, hiszen az utóbbi nagyobb órajeleinek köszönhetően megnövekedett memória-sávszélességet a jelenleg kapható asztali processzorok nem tudják kihasználni. A P35 a DDR3 támogatásán felül nem szolgál érdemleges újítással, mégis úgy döntöttünk, hogy az új chipset köré épülő alaplapok közül néhányat közelebbről is megvizsgálunk, hiszen a P35-ről elmondható, hogy biztosan támogatni fogja a Penryn kódnevű Core 2-es processzorcsaládot, és úgy vettük észre, hogy tuning terén is az eddigiektől eltérő tapasztalatokkal lehetünk gazdagabbak. Majdnem elfelejtettük megemlíteni a 333 MHz-es FSB-vel (1333 MHz QPB) rendelkező processzorok támogatását, amit hivatalosan csak a P35 tud, azonban nem hivatalosan a P965-ös lapok számára sem okoz gondot...

A maga nemében érdekes is lesz ez a bemutató, hiszen mint kiderül, egyes gyártók P35-ös alaplapjai felépítésüket és integrált vezérlőiket tekintve sokszor szinte száz százalékban megegyeznek adott gyártó korábban kiadott P965 chipsetes modelljeivel. Általános, hogy csak egy-két kisebb különbséget sikerült felfedeznünk, de találkoztunk olyan megoldásokkal is, melyek az P965-ös továbbfejlesztéseinek tekinthetők. Éppen ezért ezúttal nem egy minden pici részletet kielemző írás készült, hanem egy gyors körkép, mellyel a vásárlást szeretnénk megkönnyíteni.

Következő táblázatunkban a jelenleg kapható legfejlettebb Core 2-es processzorokat támogató lapkakészletek főbb jellemzőit összesítettük. Ezek közül az Intel P35 a legmodernebb, ha azt nézzük, hogy csak ez kezeli a DDR3-as memóriát. Viszont nem támogatja sem a valódi (2 x 8 sávos) CrossFire-t, sem az SLI-t, így ebben a tekintetben az Intel 975X-től és az nForce 680i-től el van maradva, a hamarosan megjelenő X38 hivatott ezt a problémát kiküszöbölni. Mint látható, a P35-höz kapcsolódó ICH9-es déli híd a P965-tel debütált ICH8-hoz hasonlóan csak a SATA eszközöket támogatja, az IDE csatolós háttértárolók támogatásához minden alaplapra egy külső vezérlőchipet kell integrálni (ez általában JMicron JMB36x). Újítás a két plusz USB port, a natív gigabites hálózati vezérlő és Intel Turbo Memory néven a Windows Vista ReadyBoost és ReadyDrive technológiáit kiaknázó, flashmemóriára alapozó kiegészítő modul támogatása is, mellyel lerövidülhet a bootolási idő és egyes fájlokhoz a hozzáférés.

Abit

Abit IP35 Pro körítés [+]

Először az Abit alaplapjait vehettük a kezünkbe, melyek valójában hárman vannak (IP35, IP35 Pro, IP35-E), de mi csak kettőt teszteltünk. A felvásárlás óta az Abit alaplapok kicsit megváltoztak, mi úgy vettük észre, hogy szerencsére jobbak lettek, mint korábban, ez igaz a körítésre és a szolgáltatásokra egyaránt. A dobozban driver CD-t, felhasználói útmutatót, IDE- és floppykábelt, hátoldali takarólemezt, illetve SATA-kábeleket és hátsó, USB és IEEE 1394 portokat tartalmazó kiegészítőt találtunk. A két alaplap között ebben a tekintetben csak annyi a különbség, hogy a sima IP35 dobozából hiányzott a színes borítójú leírás (talán csak elkallódott valahol).

Abit IP35 és Abit IP35 Pro [+]

Elsőre úgy tűnik, hogy az Abit nem butította le túlságosan az IP35-öt a Próhoz képest, a különbség abban nyilvánul meg, hogy a Prón plusz két eSATA portot és plusz egy hálózati vezérlőt találunk, legalábbis ez tűnik fel először a specifikációkat olvasva. Kicsit furcsálljuk, hogy amíg a simára egy PCIe-es Marvell chip került, addig a Próra két PCI-os Realtek, ami nem a legjobb és legkedveltebb választás (persze internetezésre bőven elég). Ezen felül úgy tűnik, hogy az Abit átvette a Gigabyte szokását, vagyis az olcsóbbik alaplapra hagyományos folyékony elektrolitos kondenzátorokat épít, míg a Próra polimer-alumínium szilárdelektrolitos kondenzátorokat telepít, melyeknek elvileg hosszabb az élettartama. A Prón komolyabbnak tűnik a chipsetet és MOSFET-eket hűtő rendszer is, és egy helyett két x16-os PCI Express csatoló található, persze ezek közül az alsó elektromosan csak x4-es. Amit még észre lehet venni, az az, hogy a Prón megtalálható a µGuru chip, egy diagnosztikai kijelző és egy pár nyomógomb is, melyekkel újraindítható vagy kikapcsolható a számítógép. Összességében a Pro használati értéke átlagfelhasználói szempontból nem tűnik magasabbnak a simánál, inkább csak plusz szolgáltatásokat hordoz magán, amire vagy szükségünk van, vagy nincs. A µGuru chip segítségével szoftveresen, Windows operációs rendszer alatt tuningolhatjuk rendszerünket, figyelemmel kísérhetjük a ventilátorok fordulatszámát, a feszültségeket és a hőmérsékleteket.

A csatlakozók [+]

A hátsó panelen is felfedezhető néhány különbség. Amíg az IP35-ön csak egy RJ45-ös aljzat és egy IEEE 1394 port található, addig az IP35 Prón nincs IEEE 1394 kivezetés, viszont van két eSATA port, két hálózati csatlakozó, és az SPDIF kimenet mellé tettek egy bemenetet is. Ezenkívül van itt egy CMOS Clear kapcsoló is, amely hasznos lehet abban az esetben, amikor a számítógép már össze van szerelve, és tuningolás közben problémák merülnek fel. Mivel a Pro hátulján nincs IEEE 1394 interfész, ezért az alaplapon található portokat kell használunk, és hátra kivezetnünk. A Pro esetében a túloldalt is érdemes megtekinteni, hiszen itt kiforgatott SATA és PATA csatlakozókat találunk.

BIOS

Abit IP35 BIOS [+]

A külső eltéréseket átrágtuk, lássuk a BIOS-t. Az IP35 egyszerű Award BIOS-szal, és SoftMenu-vel szolgál, mint a régi szép időkben. Esetében csak két ventilátor szabályozására van lehetőségünk a FanEQ segítségével, ezek közül az egyik a processzoré.

IP35 Pro BIOS [+]

Ezzel szemben az IP35 Pro BIOS-ában µGuru Utilityt találunk, melynek révén a tuninghoz sokkal több beállítási lehetőséget kapunk a kezünkbe, jóval részletesebb a monitorozó részleg, és az összes alaplapra kötött ventilátort külön-külön szabályozhatjuk a FanEQ segítségével. Ugyanakkor, mint a táblázatban látható, a két BIOS rendszer túlhajtásra szakosodott opciói, a beállítható feszültségek nem térnek el különösebben, tehát a sima IP35 is bőven elegendő egy tuningos számára, tegyük hozzá, hogy szerencsére, mert sokaknak nincs szüksége a Pro plusz szolgáltatásaira.

Abit IP35 Pro: 485 MHz Core 2 Quaddal [+]

Az Abit alaplapokkal a mindennapi használat és tuning során minden rendben zajlott, nem botlottunk problémákba. Amikor a processzorok túlhajtására került a sor, a sima IP35 rosszabbul szerepelt, mint a Pro, de mindent összevetve, és ismerve a P965-ös lapok teljesítményét, még az ezzel elért eredmény sem gyenge. Tuning során arra voltunk kíváncsiak, hogy egy 4 MB L2 cache-sel rendelkező Core 2 Duo és egy Quad processzorral milyen FSB-t bírnak az alaplapok alapállapotban, tehát a chipset feszültségét nem emeltük meg. Az IP35 a Core 2 Duo E6750-nel 495 MHz-re, a Core 2 Quad QX6700-zal viszont csak 370 MHz-re volt képes, ami az egész mezőnyt tekintve a leggyengébb eredmény – remélhetőleg csak a BIOS-nak tulajdonítható, és nem felépítésbeli gondoknak. Ezzel szemben az IP35 Próval az E6750-est 505 MHz-ig, a QX6700-at pedig 485 MHz-ig sikerült tuningolni (6-os szorzó mellett), ez viszont az egyik legjobb a mezőnyben. Idővel kiderült, hogy az E6750-es tesztprocesszorunk kb. 505 MHz-nél FSB-limites, ami annyit jelent, hogy ha megszakadtunk, sem tudtunk ennél magasabb FSB-órajelet elérni (egyik alaplappal sem), ezért érdemesebb a Core 2 Quaddal elért tuningeredményeket figyelni, igaz, voltak olyan alaplapok is, melyekkel nem sikerült elérnünk az 505 MHz-et sem.

Abit alaplapok specifikációi:

Asus

A körítés [+]

Folytassuk a sort az Asusszal, melytől három alaplapot vettünk szemügyre, igaz, a gyártó P35-ös lapjainak számához képest még ez is édeskevés, de nem áll módunkban mindet tesztelni, ezért megpróbáltunk „értelmesen” válogatni. Leteszteltük a P5K-t, amely az Asus P35-ösei közül az egyik legolcsóbb és legkeresettebb modell. Megnéztük a P5KC-t is, amely egy hibrid, ugyanis DDR2-t és DDR3-at egyaránt támogat, és emiatt sokan szemeznek vele. Végül harmadikként a P5K Deluxe-ra esett a választás, ugyanis ha valaki nem kéthavonta cserélgeti a konfiguráció egyes elemeit, hanem hosszabb távra vásárol, akkor ez is számításba jöhet mint fullextrás alaplap. Mint kiderült, a P5K és a P5KC csomagolása (az egybetűs eltéréstől eltekintve) és a mellékelt kellékek teljesen megegyeznek. Ezekhez az alaplapokhoz felhasználói leírást, driver CD-t, néhány felhasználói programot tartalmazó CD-t, IDE- és floppykábelt, hátsó takarólemezt, és két-két SATA adat-, illetve tápkábelt kapunk. Ugyanez a menü a P5K Deluxe esetében is, de ehhez a gyártó csomagolt még egy USB és IEEE 1394-es portokat tartalmazó hátsó panelt is, illetve ha Wi-Fi-s változatról van szó, akkor egy Wi-Fi-antennát. Ami érdekesség, hogy a dobozon feltűnik a hivatalosan, a JEDEC által nem szabványosított DDR2-1066-os memória támogatása is, amely a felirat szerint 75%-kal gyorsabb a DDR2-800-nál. A DDR2–DDR3-as tesztünkben kimutattuk, hogy ez egyszerűen nem igaz, de sajnos sokan beugorhatnak az ígéretnek...

Asus P5K / P5KC / P5K Deluxe [+]

A három vizsgált Asus alaplap felépítése teljesen eltér egymástól, a színüktől kezdve az utolsó kis alkatrész elhelyezkedéséig. Már a nevekből is sejthető, hogy a triumvirátus legjobban felszerelt tagja a Deluxe, ezen a másik kettőhöz képest plusz egy-egy SATA és eSATA-port (RAID-támogatással), illetve plusz egy hálózati vezérlő, továbbá a Wi-Fi található, viszont ezektől eltekintve – a specifikációk alapján – nincs más különbség. A P5KC a DDR2-t és a DDR3-at egyaránt támogatja, ezért összesen hat memóriafoglalattal rendelkezik, ezek közül négy DDR2-es, és kettő DDR3-as, tehát DDR3-as memóriából maximum 4 GB-ot helyezhetünk bele, viszont ebből a fajtából 2 GB-os modulokat egyelőre sehol nem láttunk még. Ha már a felépítés került szóba, meg kell említenünk, hogy a P5K és a P5KC esetében az IDE csatlakozó nagyon rossz helyre került; egyrészt messze van a legtöbb számítógépház merevlemezes keretétől, másrészt a kábel elvezetése egy alsó PCI foglalatba rakott bővítőkártyánál gondot okozhat, tehát szükségünk lehet egy extra hosszú IDE-kábelre. A memóriafoglalatokon kívül a P5K és a P5KC nagyrészt megegyezik, legalábbis az integrált eszközökben, és a hűtőbordák kialakításában is. Kicsit szerencsétlen helyre került (a felső x16-os PCIe foglalat mellé) az a SATA csatlakozó, mellyel a plusz IDE-vezérlő szolgál. A Deluxe természetesen egy összefüggő, óriás heat-pipe-pal rendelkezik, amely a processzorok mellett található MOSFET-ektől egészen a déli hídig húzódik. Ezen a lapon a másik kettővel ellentétben 2 x 4 tűs tápcsatlakozó található, és a processzor feszültségellátása nyolcfázisú, ami megmozgathatja a tuningosok fantáziáját. Látható, hogy az Asus igyekszik a Deluxe alaplapokat minél élesebben elkülöníteni az átlagos lapoktól.

Hátlapok (fentről lefelé P5K, P5KC, P5K Deluxe) [+]

Felszereltségükből kifolyólag a hátoldali panelen található kivezetések is eltérnek. Ami kicsit meglepett minket, az az egér PS2-es portjának elhagyása, bár ez a mai egereken használt USB csatlakozók fényében ésszerű lépésnek tűnik. A P5KC a P5K-hoz képest optikai SPDIF kimenettel is rendelkezik, míg a Deluxe-on plusz egy-egy RJ-45-ös aljzat és eSATA található.

Hirdetés

BIOS

Asus P5K Deluxe BIOS [+]

BIOS szintjén a három alaplap első ránézésre megegyezik, de ha beleássuk magunkat a részletekbe, akkor láthatóvá válnak a különbségek. Amiben megegyeznek, az az FSB, PCIe órajel és a szorzó opciója. Az FSB:RAM arányok kiválasztása során a P5K kínálja fel a legkevesebb lehetőséget. A P5KC és a P5K Deluxe DDR2-szinten teljesen azonos, viszont a P5KC természetes, hogy ha DDR3-as memóriákat használunk, DDR3-hoz tartozó opciókat kínál fel. A P5KC és a P5K a feszültségek tekintetében nagyjából azonos, csak kisebb különbségeket lehet felfedezni (intervallum vagy lépésközök), viszont a P5KC-nél már megjelenik a Clock Overcharging Mode beállítás, ami a P5K-nál nincs. A P5K Deluxe csak egy kicsit jobb az intervallumok tekintetében, viszont újabb opció tűnik fel az SB Voltage képében.

Asus P5KC FSB:RAM arányok DDR2 és DDR3 esetén a P5KC-ban [+]

Kicsit térjünk ki arra a jó néhány új opcióra, amivel eddig nem találkoztunk az Asus alaplapok BIOS-ában. Egyrészt itt van a Transaction Booster, melynek pontos jelentésére egyelőre nem jöttünk rá, de a tuningban igencsak jártas Achilleus fórumtársunk szerint a maximális FSB eléréséhez Autón kell hagyni, a maximális teljesítmény eléréséhez viszont kapcsoljuk 1-es fokozatba. Itt van még a Clock Over-Charging Mode is, melyet szintén érdemes Autón hagyni. Újdonság még a CPU Voltage Damper opció, ami elvileg a Vdrop néven ismert jelenség (terhelés hatására a processzor feszültsége a beállított érték alá esik, ezzel veszélyeztetve a stabilitást) enyhítését, megszüntetését célozza meg, érdemes bekapcsolni, bár állítólag csak a Deluxe alaplapokon működik. A CPU PLL Voltage a processzor körül található PLL IC-k feszültéségének beállítására szolgál, a maximális FSB eléréséhez érdemes megemelni.

Nos, lássuk, hogy a CPU Voltage Damper opciónak milyen hatása van, ezt sajnos csak Windowson keresztül tudtuk megfigyelni, és nem az alaplapon mértük ki multiméterrel.

Az Asus P5KC esetében először a kétmagos processzort használtuk, majd miután láttuk az eredményeket, már nem is próbálkoztunk a négymagossal. Mint látható, a P5KC esetében az opció bekapcsolása semmilyen hatással nincs a processzor feszültségére, hiszen ugyanannyit mértünk kikapcsolt és bekapcsolt állapotban is. Ezzel szemben a P5K Deluxe-nál tényleg történik valami. Az opció bekapcsolásának hatására a feszültség nem tér el olyan nagy mértékben, mint kikapcsolt állapotában, és a terhelés hatására bekövetkező feszültségcsökkenés is jóval kisebb, mint előtte. Igaz, ezek az értékek még így is jóval kisebbek, mint a BIOS-ban beállított.

Az Asus P5K esetében észrevettük, hogy az alaplap Auto állásban a processzornak jóval több feszültséget ad, mint amennyit valójában igényel. Konkrétan egy 1,3 V-os Core 2-nek kb. 1,4 V-ot adott az alaplap, ami nem elhanyagolható különbség; egyrészt így jobban melegszik a processzor, másrészt az élettartamnak sem tesz jót. Egyébként valószínűnek tartjuk, hogy a P5K a nagy Vdrop miatt (Core 2 Quad QX6700, beállított feszültség 1,4 V, üresjáratban a mért 1,32 V, terhelve ez leesik 1,25 V-ra) ad eleve több feszültséget a processzornak, vagyis az Asus az alaplap tervezésbeli problémáit próbálja meg így kiküszöbölni.

A P5KC sem volt éppen a helyzet magaslatán, amikor komolyabban megizzasztottuk. Először is néhány DDR3-as FSB:RAM osztó (a DDR3-833 és DDR3-1000 esetében biztosan) beállítása után egyszerűen nem indul el a rendszer, próbálkoztunk Samsung, OCZ és Corsair memóriákkal is, a helyzet nem változott. Ebből kifolyólag nem is erőltettük az alaplap DDR3-as tuningját. Ezenkívül szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a P5KC DDR2 memóriákkal instabil, ha az első pár szlotot használjuk. Szerencsére a második pár aljzattal nem volt problémánk. Ráadásul a P5K-hoz hasonlóan a P5KC-nél is megfigyelhető volt a nagy feszültségkülönbség a beállított és kiolvasott érték között: az eltérés a 0,12–0,15 V-ot is elérte.

A P5K Deluxe sem húzhatja ki magát a kritika alól: amikor tuningra került a sor, és többféle feszültséget állítottunk át, a BIOS egész egyszerűen lefagyott elmentés közben. Ebben a helyzetben csak a táp kikapcsolása, várakozás, bekapcsolás úton lehetett újra életet lehelni a rendszerbe, azonban voltak esetek, amikor a gép csak 1,5–2 perc múltán kapcsolt be, teljesen magától. Nem igazán értettük, hogy ez minek köszönhető, mindenesetre nem erre számítottunk, amikor a P5K Deluxe-hoz hozzáfogtunk.

P5K Deluxe Quad QX6700-zal 485 MHz-en [+]

Az összes probléma ellenére az egyszerű FSB-tuningos megpróbáltatásokat jól bírták az Asus alaplapjai: a P5K-val 495 és 480, a P5KC-vel 500 és 475, a P5K Deluxe-szal pedig 500 és 485 MHz-et sikerült elérnünk (E6750 és QX6700).

Asus alaplapok specifikációi:

Foxconn

Harmadik szereplőnk a Foxconn; a cégtől a korábban már nagy elánnal beharangozott és sokak által várt MARS elnevezésű alaplapot kapta meg szerkesztőségünk. Ez az alaplap annyira új, hogy a gyártónak cikkünk megjelenéséig nem volt ideje külön honlapot létrehoznia számára. A Foxconn alaplapokkal végeredményben korábban sem voltak komoly problémáink. Teszteltük már az AMD-s C51XEM2AA-8EKRSH-t, amelyről kiderült, hogy egy NVIDIA-referenciának megfelelő alaplap volt nagyon jó körítéssel és átlagos tuningteljesítménnyel. Később megnéztük a P965-ös P9657AA-t, amely a tuningot leszámítva (amit tovább csiszolt BIOS-szal javítani lehet) szintén egy jó kis alaplap volt. Összességében a tuningon kívül mindkettővel elégedettek voltunk, így hát felvetődik a kérdés, hogy a MARS mit tartogathat nekünk? A Foxconn szerint egyszerűen mindent, a MARS ugyanis túlhajtásra lett kihegyezve. A Foxconn MARS a Quantum Force névre keresztelt alaplapcsalád első tagja, ezt a szériát pedig kifejezetten tuningra tervezték. Állítólag mielőtt kiadták a MARS-ot, a világ legjobb tuningosai ellenőrizték és tesztelték, hogy minden szempontból megfelelő-e a túlhajtók számára. Ennek megfelelően vizsgáltuk mi is az alaplapot.

A Foxconn MARS tálalva [+]

A Foxconn MARS egy igen igényesen kivitelezett dobozban lapul, számos mellékelt kellék társaságában. Az alaplap mellé jár egy driver-CD, egy felhasználói útmutató, egy kihajtogatható összeszerelési útmutató, egy hátlapi takarólemez, floppy- és IDE-kábelek, 4-4 darab SATA adat- és tápkábel, egy RAID-vezérlőt tartalmazó floppy, egy USB és IEEE 1394-es kivezetésekkel felszerelt hátsó panel, néhány Quantum Force matrica és egy Quantum Force emblémás nyaklánc – természetesen alumíniumból készült, tehát aki 20 karátos aranyra vágyik, máshol próbálkozzon. Találtunk még a dobozban egy kis ventilátort is, melyet az északi hídra lehet ráaggatni. Összességében tehát minden itt van, ami kellhet.

Foxconn MARS [+]

Maga az alaplap jól kivitelezettnek és igényesnek tűnik, kicsit hasonlít az Asus Deluxe-aira. A NYÁK fekete, a különböző bővítőhelyek pedig fehér, illetve kék színt kaptak. A MARS természetesen két x16-os PCIe szlottal rendelkezik, csak hogy támogassa a „csonka” CrossFire-t. A felső felett egy perifériacsatlakozó található, hogy a videokártyák számára elég táp jusson. Az alaplap szélén power, reset és CMOS Clear gombokat találunk (utóbbi mellett van egy CMOS Clear jumper is), ami manapság nagy divat, főleg a tuningosoknak szánt lapokon. A chipsetet a déli híddal egyetemben és a processzor mellett található MOSFET-eket egy Cool-Pipe névre keresztelt heatpipe-rendszer hűti, vagy éppen melegíti. Az északi hídon található hűtőborda kialakítása egyedi, épp olyan, hogy egy kis ventilátort lehessen ráakasztani. A processzorfoglalat környékén összesen hat darab kis tekercset találtunk, ami annyit jelent, hogy hatfázisú a CPU feszültségellátása. Említésre érdemes még az integrált speaker, amely vadabb tuningpróbálkozásaink során igencsak szeretett csipogni, nyikorogni, azt se tudta milyen hangsorozatot adjon ki; persze minden hangjelzésnek van jelentése, és ez alapján könnyebb kiszűrni a hibát. Az már csak természetes, hogy a MARS-on csak és kizárólag tartós polimer-alumínium kondenzátorokat találunk.

Csatlakozók [+]

A hátsó panel semmi rendkívülivel nem szolgál, a Foxconn még nem merte leszedni az egér PS2-es portját, úgy, mint az Asus. Találunk itt hat USB portot, egy-egy eSATA, Ethernet és IEEE 1394-es aljzatot, az audioportokat, koaxiális és optikai SPDIF kimenetet.

BIOS

A Gladiator BIOS [+]

Lássuk a lényeget, a BIOS-t, amire a Foxconn a legbüszkébb. Az alaplap egy szép logóval indít, majd bejelentkezik az Award BIOS, eddig semmi különös, ekkor azonban megpillantunk egy menüpontot, ez pedig a GLADIATOR BIOS, amely a Quantum Force alaplapok esetében a tuningolást segítő opciók gyűjtőneve. Itt aztán van minden, ami tuningos szem-szájnak ingere, az összes beállítható érték óriási intervallumon belül mozog, például a processzornak maximálisan 2,0736 V-ot, a memóriáknak pedig 3,365 V-ot (1,8 V az alap) adhatunk! Beállítható az északi és déli híd feszültsége is, van VTT feszültség, de hiányzik az Asusnál látott Vdrop-gátló kapcsoló és a PLL feszültségét szabályzó opció is (na persze ne legyünk telhetetlenek, de ezért az árért...). Az OverClocks Gear menüpont alatt profilokat tárolhatunk el, összesen négyet, illetve a Smart Boot Menut és a Smart Power LED-et kapcsolhatjuk be. Előbbivel kiválasztható, hogy melyik háttértárról bootoljon a rendszer, utóbbi pedig kis LED-eket kapcsol be, melyek révén nyomon követhetjük az alaplap működését, mintha egy diagnosztikai kijelző lenne. Közvetlenül három ventilátor szabályozható BIOS-ból. Összességében nincs gond a BIOS-szal, sőt, várakozásainkat felülmúlta, de ne felejtsük el, hogy a fantasztikusnak tűnő opciók még nem elegendőek ahhoz, hogy egy alaplap sikeres legyen, hiszen a BIOS-nak bugmentesnek és kiforrottnak kell lennie, és a legszélsőségesebb körülmények között is állnia kell a sarat. Gondolunk itt arra, hogy például az Asus vagy az Abit már chipsetgenerációk óta finomhangolja a BIOS tuningos szekcióját, és még mindig vannak problémák, akkor mire lehet számítani egy kezdőtől? Sosem lehet tudni, lehet, hogy leszerepel, de lehet, hogy kellemes meglepetést okoz.

Az alaplap tuningjához úgy kezdtünk hozzá, mintha a legtermészetesebb lenne, hogy a Foxconn MARS lesz ebből a szempontból tesztünk egyik legjobb szereplője, ekkor azonban meglepetések értek minket. Először is a félresikerült tuningkísérletek után az alaplap simán kikapcsolt, és úgy tett, mintha „meghalt” volna, szó szerint képtelenség volt bele életet lehelni. Várni kellett néhány percet, és ekkor kis szerencsével talán elindult. Szerencsére van a BIOS-ban egy Overclock Recovery nevezetű opció, amit ha bekapcsolunk, akkor az alaplap nem játssza el többé az agyhalált, csak néhány ismétlődő leállás-bekapcsolás-ventilátorfelpörgetés ciklus után alapállapotba állítja az egész tuningszekciót. Bár ez sem kellemes, amikor sokadik alkalommal futunk neki egy RAM-nak vagy processzornak, de még mindig jobb, mint infarktust kapni, mert elhalálozott a 54 000 forintos alaplap. Szerencsére az OverClocks Gearrel ez a probléma is kiküszöbölhető, de nem ez a legfinomabb megoldás, amit valaha láttunk. Ha ezekkel a dolgokkal megbarátkozunk, akkor elmondható, hogy a MARS jól viselkedik a tuningolás során, nem fagy le stb.

Miután átestünk a tűzkeresztségen, megújult erővel vetettük bele magunkat az FSB-tuningba, de ismét meglepetésekkel kellett szembesülnünk. Az E6750-essel 500 MHz – nem megy. 480 MHz nem megy. 460 MHz nem megy...? 440 MHz? Megy. Sikerült. Azonban ennél nem tudtunk feljebb lépni alapbeállítású chipsetfeszültség mellett. Ezen egyébként nem is kell különösebben meglepődni, mert állítólag 1,25 V mellett a P35-ös északi híd kb. 450 MHz-ig bírja. De csak azért, hogy lássuk mit bír a MARS, adtunk egy kis kakaót neki, 1,6 V-ra emeltük a chipset és 1,4 V-ra a VTT feszültségét, így sikerült 460 MHz-en lefuttatni a teszteket, de ennél feljebb nem jutottunk. Kicsit félve próbáltuk ki a QX6700-at, amellyel végül 420 MHz-ig jutottunk, ami jobb ugyan az Abit IP35 eredményénél, de nem erre számítottunk. Ismét a feszültség emelésével próbálkoztunk, és érdekes módon a QX6700-zal is maximálisan 460 MHz-ig jutottunk, mintha itt valamiféle gát lenne. Összességében a Foxconn MARS-sal elért eredményeink nem igazolták a fantasztikus tuningpotenciált, bár lehet, hogy mi rontottunk el valamit, hiszen a Foxconn 575 MHz-es elért FSB-ről ír honlapján, igaz, ezt valamiféle korai bétás BIOS-szal érték el. Mindenesetre a többi alaplappal nem voltak ilyen problémáink, tehát nem érezzük azt, hogy mi voltunk a gyenge láncszem.

Foxconn MARS specifikációk:

Gigabyte

A P35-S3/DS3 és a DS4 csomagolása, mellékelt kellékek [+]

Az ábécében az F után a G betű következik, márpedig ha G, akkor Gigabyte. A Gigabyte-tól három alaplapot teszteltünk, a nagy sikerű P965-ös chipsetre épült P965-S3, DS3 és DS4 utódait, melyek nem meglepő módon P35-S3, DS3 és DS4 névre hallgatnak. Ezek után talán az sem meglepetés, hogy a P35-ös variánsok szinte teljesen megegyeznek az elődökkel. A P35-S3 és DS3 az egybetűs eltéréstől eltekintve ugyanolyan dobozban érkezett, és a hozzájuk adott kiegészítők is azonosak voltak. Ezek rendre egy driver CD, egy leírás, egy gyors üzembehelyezési útmutató, egy hátoldali takarólemez, IDE- és floppykábelek, SATA-kábelek, illetve eSATA-kábelek, hozzájuk tartozó tápcsatlakozó és hátoldali panel voltak. A DS4-hez még kapunk egy USB portos hátsó panelt is, mást nem, na és persze a doboz is más, piros-rózsaszín.

Gigabyte P35-S3 / DS3 / DS4 [+]

Ahogy a P965-ösök esetében, úgy a P35-ösöknél is ugyanazokat a külső és belső különbségeket lehet megfigyelni a három típus között. Az S3 és a DS3 a kondenzátorokat (S3: hagyományos folyékony elektrolitos kondenzátorok; DS3: polimer-alumínium szilárdelektrolitos kondenzátorok) leszámítva teljes mértékben megegyezik egymással, ezért inkább koncentráljunk a DS3 és a DS4 közti különbségekre. Ha a felszereltséget nézzük, akkor ebből van jópár. A DS4-en található déli híd támogatja a RAID különböző módjait (0, 1, 10, 5), míg a DS3-é nem. A portok is különböznek, a DS4-ben elvileg kiépíthető egy „csonka” CrossFire, az alsó PCIe x16-os foglalat elektromosan csak x4-es, viszont a DS3-on csak egyetlen x16-os foglalat található. A DS3-on nincs IEEE 1394, ellenben a DS4-en van, bár mindössze egy árva portocskát használhatunk, kivéve, ha szerzünk hátoldara való kivezetést, ugyanis a Gigabyte ilyet nem mellékel. Ennyit a specifikációkról.

Ezenkívül a szemmel is jól látható, egyértelmű különbség az a DS4-en található, Silent-Pipe névre keresztelt heatpipe-rendszer, amely nem kevesebb, mint négy elemből áll, és a processzor felett-mellett található MOSFET-eket összeköti az északi és a déli híddal is. A hűtőbordák elég komolyan lamellázottak, és rézből vannak, ennek köszönhetően az alaplap van vagy 1 kg. A P965-ös alaplapokat bemutató tesztünkben már kiderítettük, hogy a hőcsöves rendszer miatt a DS4 kevésbé bírja jól az FSB-tuningot, hiszen az északi hídon található hűtőborda nem egymagában áll, hanem a többi melegedő alkatrésszel van összekötve, így hiába is hűvös egy alkatrész, a hőcsőben található folyadék áramlásának következménye, hogy a hűvös területek is jobban melegednek. Ez azonban szerencsére a P35-ös DS4-nél nem akkora probléma, egyrészt mert erre az alaplapra már kevésbé melegedő MOSFET-ek kerültek, másrészt a P35-ös északi híd is kevésbé melegszik, mint a P965. Épp ezek az érvek teszik kétségessé a hűtőrendszer értelmét, marketingfogásnak viszont nem utolsó. A processzor feszültségellátása mind a három alaplapon hatfázisú, tehát ebben sincs különbség.

Hátlapi csatlakozók [+]

Az S3 és a DS3 a hátsó panelt nézve is megegyezik, ahol is csak minimálisan térnek el a DS4-től: utóbbin találunk IEEE 1394-es kivezetést, na és persze ezen a képen jól látszik az északi hídon található hűtőborda, hogyan tornyosul a többi alkatrész fölé.

BIOS

A BIOS közelebbről [+]

Szerencsére a Gigabyte ma már nem követi el azt a hibát, amit pár generációval ezelőtt, hogy az olcsóbb alaplapokat a BIOS tuningszekciójának szintjén is komolyan lebutítja a drága modellekhez képest. Az S3 és a DS3 ebben a tekintetben is megegyeznek, és csak a feszültségek terén különböznek a DS4-től. Mint a táblázatban látható, a DS4 magasabb feszültségeket támogat és emellé a lépésközök is kisebbek, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az S3/DS3 egy tuningra alkalmatlan alaplap lenne, sőt, nagyon szép eredményeket értünk el mindkettővel. Elmondható tehát, hogy mind a három alaplap jónak tűnik tuningra, amit mi kifogásolunk, az az északi híd (GMCH) feszültségének maximálisan beállítható 1,625 V-os értéke, ez nem valószínű, hogy elég lesz a rekorddöntögetéshez (itt most LN2-es hűtésű masinákra gondolunk), persze egy átlagfelhasználó számára ez is megfelel.

Amit ki kell emelnünk, az az, hogy a Gigabyte alaplapok is szeretnek „takarékoskodni” a processzornak adott feszültséggel, kimértük, hogy az S3 például 1,375 V helyett 1,31 V-ot ad üresjáratban a QX6700-nak, ami terhelés közben tovább csökken 1,26–1,28 V-ra, tehát itt is elég szépen jelen van a Vdrop. Ezen kívül még megfigyeltük, hogy az S3 egyfajta magasfrekvenciás, sercegő hangot ad ki terhelés közben (már a sima kétmagos CPU-val is). A DS3-nál és a DS4-nél nem hallottuk ezt a hangot.

Gigabyte P35-DS3 – olcsóbb alaplap nagyon jó tuningeredménnyel [+]

A Core 2 Duo E6750-es processzor esetében mind a három alaplappal 495–505 MHz-es FSB-t értünk el, ez volt, mint már említettük, ennél a processzornál limit. A Core 2 Quad esetében már változott a helyzet, az S3-mal 450 MHz-ig jutottunk, és a DS3-mal is „csak” 460 MHz-ig. A DS4 képes volt a 470 MHz-re is, bár ennél talán többre számítottunk az Asus eredményeinek ismeretében. A DS4 megemelt feszültségekkel 480 MHz-en is ment, de nem volt stabil, 485 MHz-en már el sem indult. A tuningeredményektől eltekintve az Abit és a Gigabyte alaplapjai voltak tesztünkben az egyedüliek, melyekkel a túlhajtás nagyon simán ment. Ezekkel, ha olyan értéket állítottunk be, amit nem bír valamelyik komponens, az alaplap egyszerűen egy-két újraindítás után alapórajelen bejelentkezett, nem kellett se jumperekkel, se kapcsolókkal, se a BIOS újbóli beállításával foglalkozni, minden ment, mint a karikacsapás. A Gigabyte-ot ezért külön meg kell dicsérnünk, mert két-három generációval ezelőtt még nem ez volt a jellemző az alaplapjaira. Sőt, ha visszamegyünk az időben néhány évet, akkor még emlékezhetünk a jumperes FSB- és szorzóállítgatósdira, amivel szinte mindig leírta magát előttünk a gyártó, hiszen az Abit és az Asus már ekkortájt is kényelmes tuningolást tett lehetővé. (Igaz, volt, akit éppen az efféle kihívás tartott lázban, emiatt szerette a Gigabyte-ot.)

Gigabyte alaplapok specifikációi:

MSI

Az MSI P35 Neo/Combo és Diamond kibontva [+]

Végül, de nem utolsósorban essen szó az MSI alaplapjairól, melyek hasonlóan a Gigabyte-hoz vagy az Asushoz, hárman vannak, ezek közül kettő egyszerűbb, olcsóbb, míg a harmadik egy igazi nagyágyú. Következzen az MSI P35 Neo, a P35 Neo Combo és a P35 Diamond. A P35 Neo tekinthető a P965 Neo utódjának, melyet anno leteszteltünk, és mondjuk ki, nem voltunk tőle elájulva; az alaplap tervezési hibái és a BIOS hiányosságai több szempontból is ellene szóltak. Ellenben a P35 Diamondnak nincs elődje, ugyanis a 965-ös családban csak Platinum létezett, az pedig nem volt ennyire felszerelt. A Neo és a Combo csomagolása, körítése teljesen megegyezik. A dobozban találunk két driver CD-t (egy XP-s, egy vistás), egy leírást, egy IDE-kábelt, egy SATA-kábelt, egy hátoldali takarólemezt és egy kis jelmagyarázatos füzetet. Az alaplap mellé nem jár se floppykábel, se bárminemű hátoldali kivezetést (USB/IEEE 1394), ezeket illett volna beletenni abba a dobozba. A P35 Diamond egy teljesen más dimenzió, az előbb felsoroltakon kívül az alaplap mellé jár floppykábel, négy SATA-kábel, SATA-tápkábel, IEEE 1394-es hátsó panel, illetve egy telefonadapter és egy hangkártya, ezekről kicsit később szólunk még.

MSI P35 Neo / Combo / Diamond [+]

Az alaplapok felépítésével, integrált eszközeivel kapcsolatban azonnal érdemes tisztázni, hogy a P35 Neo és a Neo Combo teljesen megegyezik, leszámítva a memóriafoglalatokat. Ugyanis a Neo egyszerűen DDR2-es, míg a Neo Combón egy-egy pár DDR2-es és DDR3-as memóriafoglalat található, azaz a Neo Combo mindkét memóriaszabványt támogatja, ahogy a már bemutatott Asus P5KC is. Ezen kívül van még egy észrevételünk, ez pedig az, hogy az MSI honlapja szerint ezeken az alaplapokon van FireWire. Nos, mi nem találtunk egyet sem, talán rossz helyen keresgéltünk, aki a képek alapján megállapítja, hogy hol az az IEEE 1394-es port, kérjük, jelezze. Mint korábban már említettük, a P35 Neo a P965 Neo utódjának tekinthető, azonban úgy tűnik, hogy a P35-ös Neóra csak a jó gének öröklődtek át (igaz, képződtek újabb defektes gének), ugyanis az elődhöz hasonló, de mégis új felépítésű alaplapról van szó. Mire is gondolunk? A tápcsatlakozók eltűntek a chipset és a hátlap közötti területről, és az alaplap szélére, tetejére kerültek. Az IDE csatlakozót feljebb tették, így már nincs akadálya annak, hogy videokártyát tegyünk az alaplapba. Sajnos a floppycsatlakozó ott maradt, ahol volt, ugyanakkor az első memóriacsatorna foglalatai lentebb kerültek, vagyis a videokártyához jóval közelebb. Összességében mégis pozitív irányba változott az alaplap felépítése.

Teljesen más stílust képvisel a P35 Diamond, ezen ugyanis központi szerepet kapott az akár hullámvasút szerepét is betölteni képes heat-pipe rendszer, amely az MSI tálalásában Circu-Pipe névre hallgat. Ez a képződmény egyébként egyben az alaplap legnagyobb hátulütője is, hiszen a hőcsövek miatt a komolyabb, nagyobb processzorhűtők nem férnek fel az alaplapra. A P35 Diamond csak a DDR3-at támogatja, elvégre a csúcskategóriában már csak a DDR3-nak van helye – legalábbis ezt gondoltuk először. Azonban az MSI-t sem ejtették a fejére, ezért kiadta a P35D3 Platinumot, amely teljesen megegyezik a P35 Diamonddal, csak éppen DDR2 memóriafoglalatokkal szerelték fel. A Diamond a Neókkal ellentétben két x16-os PCIe csatlakozóval szolgál, persze az alsó ezúttal is valójában csak x4-es. A Neóval szemben a déli hídnak köszönhető négy SATA port a Diamondon támogatja a RAID különböző változatait, ráadásul két eSATA portot is felkínál, míg a Neóról ez hiányzik. Kicsit cinikus az MSI hozzáállása, amikor azt mondja, hogy ha SPDIF-kimenetre van szükségünk, akkor vegyünk Diamondot, ellenkező esetben be kell érnünk a Neóval; ámbár ez visszafelé is elsülhet, hiszen más gyártók kínálnak olyan alaplapot hasonló felszereltséggel, amelyen találunk SPDIF-kimenetet is. További különbség még, hogy a Diamondon van IEEE 1394 is, és kapunk mellé USB kivezetéseket, így összesen hat használható USB portunk van, míg a Neón/Combón csak négy.

Circu-Pipe, az MSI büszkesége [+]

A P35 Diamond (és a Platinum is) leginkább az új hőcsöves hűtőrendszerről ismerhető fel, amely külsőre úgy tűnik, hogy rézből készült, és összeköti a processzor két oldalán található MOSFET-eket, illetve a chipset két fő részét, az északi és a déli hidat. A probléma csak az, hogy méretei miatt a nagyobb processzorhűtők nehezen vagy egyáltalán nem férnek el. Emellett tapasztalatból most már azt is tudjuk, hogy a hűtőbordával rendelkező memóriamodulok sokkal könnyebben felmelegszenek ebben az alaplapban, mint egy másikban, amelyiken a processzor és a memóriafoglalatok közötti MOSFET-eken nincs hűtőborda. Ez se a tuningnak, se az élettartamnak nem tesz jót.

Hátsó csatlakozók [+]

A Neo/Combo és a Diamond hátoldala teljesen különbözik, ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen két külön kategóriáról van szó. A Neón csak általános portokat találunk, persze SPDIF-kimenet nincs. A Diamondon ezzel szemben hat USB-t, két eSATA-t, az audioportokat és egy-egy IEEE 1394-es aljzatot, illetve SPDIF-kimenetet látunk. Remélhetőleg a gyártók közül mind többen tesznek eSATA csatlakozókat a házak elülső paneljeire, mert – és ez persze nem csak az MSI-re igaz – a hátsó csatlakozók nehéz megközelíthetősége épp a szabvány rugalmasságát rontja.

Az X-Fi Extreme Audio és az MSI SkyTel [+]

Mint már említettük, a P35 Diamond mellé az MSI mellékel egy hangkártyát és egy modemet. A hangkártya nem más, mint az X-Fi Extreme Audio. Az X-Fi családban az Xtreme Audio a legolcsóbb és az egyetlen, mely nem nyújt hardveres gyorsítást a játékprogramok esetében (egyesek azon a véleményen vannak, hogy ez nem is igazi X-Fi, hanem egy átcímkézett SB Live! 24-bit). Ettől függetlenül ez egy okos döntés is lehet, hiszen bár az alaplapra integrált hangkodekek szintén szoftveresek, az X-Fi azért csak támogatja az EAX különböző verzióit, ráadásul a hangminősége is (remélhetőleg) jobb, mint a sima alaplapi kodekeké, és nem elhanyagolható tényező a komoly szoftveres támogatás sem. A hangkártya PCIe x1 foglalatba illeszkedik, ami csak azért kifogásolható, mert ha a P35 Diamondba egy kétszlotos VGA-t teszünk, akkor a hangkártya éppen csak befér az alsó PCIe aljzatba, ráadásul, ha nincs zárt hűtőrendszer a VGA-n (mint a HD 2900 XT-n), akkor a levegőnek a hangkártyán keresztül kell átverekednie magát kifelé és befelé egyaránt. A már említett telefonadapter neve MSI SkyTel; a telefon és a számítógép összekapcsolására szolgál, így vezetékes telefonunkat minden további nélkül használhatjuk Skype-beszélgetésekhez.

BIOS

Térjünk rá a BIOS-ra, amit a P965 Neón igencsak elhanyagolt az MSI, azonban szerencsére a P35 Neo/Combo esetében nem ez a jellemző. Bár a BIOS elsőre bizakodásra ad okot, mi azért igencsak óvatosak voltunk a becsléssel, jóslással, egy átlagos eredménnyel kiegyeztünk volna a Neo/Combo esetében, ám nem ez következett be. Mint látható, a beállítható opciók a Neo és a Combo esetén azonosak, csak az FSB:RAM arányok beállításában van különbség, már amennyiben a Combóba DDR3-as modulokat teszünk. Amin meglepődtünk, hogy a P35 Diamond sem különbözik különösebben a két olcsóbbik alaplaptól ezen a területen, egy-két pici különbséget sikerült csak felfedezni, de végülis semmi komoly. Ellenben csalódottak voltunk, hogy egyik alaplap BIOS-ában sem találtunk a CPU energiagazdálkodásával kapcsolatos opciókat (C1E, EIST, VT), nem is igazán értjük, hogy ezeket hogyan lehet kihagyni.

MSI P35 Neo/Combo BIOS-csendélet [+]

Az MSI lapok tesztelése nem zajlott zökkenőmentesen. A P35 Combóval kapcsolatban kiderült, hogy az azért nem bootolt be, mert a gyári BIOS nem kezelte jól az E6750-es, azaz 333 MHz-es processzort. Valószínűleg az aktuális FSB-t és az ehhez tartozó memóriaosztókat állította be rosszul a BIOS. Ezért szereznünk kellett egy 266 MHz-es processzort, és ennek segítségével frissítettük a BIOS-t, ám ekkor még nem értek véget megpróbáltatásaink, ugyanis ha mi állítottuk be a BIOS egyes pontjait (integrált eszközök, órajelek, feszültségek stb.), akkor ezután sem bootolt be a rendszer. Kísérletezés közben rájöttünk: a COM portot nem szabad letiltani, és rendesen működik az alaplap. Hogy mi köze a COM portnak a bootoláshoz, az egy jó kérdés. Ám még ekkor sem ért véget vesszőfutásunk az MSI alaplapjával. DDR3-as memóriákkal az 1:1,50-es FSB:RAM arány bugosnak bizonyult, már alapórajelen is, azaz nem indult el a gép. Ugyanakkor azt vettük észre, hogy tuningnál teljesen véletlenszerű, hogy elindul vagy nem indul a gép. Összességében kicsit csalódottak vagyunk, hiszen az ember azt várná, hogy megveszi az alaplapot és az működik, ezzel szemben órákat kellett kísérletezgetni, hogy mi a probléma. Talán az MSI (és az Asus is) arra játszik a BIOS fejlesztésekor, hogy ezeket a lapokat ma még úgyis főként DDR2 memóriával állítják üzembe, azaz kapnak még egy kis haladékot a DDR3-as opciók programozására. Persze, ez csak találgatás, de ki tudja. Érdekes, hogy a Diamondnak hasonló gondjai voltak, a csúcs alaplap tuningnál csak az 1:1-es FSB:RAM aránnyal működött, a többivel vagy nem indult el, vagy fagyott. Összességében lenne még mit csiszolni a DDR3-as memóriák támogatásán.

MSI P35 Diamond: több ventilátort szabályozhatunk, és részletesebbek a beállítási lehetőségeink [+]

Most viszont jöjjön a jó hír: mindkét olcsóbbik MSI-vel 500 MHz-es FSB-ig tuningoltuk az E6750-es processzort, és ugyanez igaz a Diamondra is. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy ezt az eredményt úgy érték el, hogy az alaplapok 450 MHz-es beállított FSB-től kezdődően automatikusan megemelték a chipset feszültségét 1,45 V-ra (1,25 V-ról). Ha ez a „csalás” nem okoz komolyabb problémát, és az MSI így állította be a BIOS-t, akkor nincs is ellene kifogásunk, a chipset emiatt nem füstöl el, viszont stabil lesz a rendszer.

Az MSI P35 Neo egész jó kis tuninglap, de a P35 Combo sem volt rossz – miután kiismertük... [+]

A QX6700-zal már érdekesebb eredményeket kaptunk, ami tulajdonképpen annak köszönhető, hogy DDR3 memóriával a P35 Combo és a Diamond nem tűnt éppenséggel kiforrottnak. A P35 Neo 465 MHz-et ért el, ami eleve egy igen komoly eredmény, tekintve, hogy egy alig 24 000 forintos alaplapról van szó (a Gigabyte P35-S3 450 MHz-ig ment). Ezzel szemben a Combót és a Diamondot is csak 450 MHz-ig tudtuk tuningolni, az órajel feljebb tornászása egyszerűen nem sikerült, várunk egy újabb, kiforrottabb BIOS-ra. Amiről még meg kell emlékeznünk, az az MSI alaplapok feszültségkezelése. A Neo és a Combo átlagosan viselkedett, a Core 2 Quad 0,02–0,03 V-tal kapott kevesebbett, mint a beállított érték, ez nem egy vészes különbség, összehasonlítva például az Asusszal. Ugyanakkor a Diamond ezen a téren elképesztő eredményt produkált, a Core 2 Quadnak a beállított értéknél még egy picit többet is adott: 1,3 V beállított feszültség esetén 1,32 V-ot jelzett a BIOS, 1,32 V-nál pedig 1,33 V-ot. Igaz, egyesek szerint ez csak egyet jelent, hogy az MSI nagyot mond, sajnos ezt nem tudjuk sem megerősíteni, sem cáfolni, mert nem mértük ki multiméterrel.

MSI alaplapok specifikációi:

Tesztkonfiguráció és tesztek

A következő oldalakon szokásos alaplapos tesztjeink következnek. Ezek közül az alkalmazástesztek mennyiségét nem vittük túlzásba, hiszen azonos lapkakészlet köré épülő alaplapok esetén a teljesítmény pár százalékos hibahatáron belül mozog, és általában ez a kis különbség is annak köszönhető, hogy egyik-másik gyártó a beállított FSB-nél lefelé vagy felfelé kerekít, vagy hogy a memóriakezelésben milyen kis piszkos trükköt tudnak bevetni. A DDR2-es alaplapokban a Corsair memóriák 4-4-4-12-es, a DDR3-asokban pedig a Samsung RAM-ok 5-5-5-15-ös időzítésekkel működtek DDR3-1066-os sebesség mellett. Utóbbi a DDR3-as memóriák piacán ritkaság, valójában gyárilag ilyen alacsony időzítésű memória nem is létezik, tehát ez egyfajta előny a DDR3-as alaplapok számára (ezzel szemben a DDR2-800-asok mezőnyében a 4-4-4-12 nem nagy kunszt).

Ennek megfelelően először a CPU-Z által kijelzett FSB-t jegyeztük fel, melynek illene 333,3 MHz-hez minél közelebb lennie. Mint látható, az Asus szokásához híven picit felfelé kerekít, az MSI-vel egyetemben, a többiek viszont 0,3 MHz-es határon belül vannak.

Az Everesttel csak a memóriaolvasási és -írási tesztet vettük elő, és észre is vettünk egy-két furcsaságot. A DDR3-as alaplapokat külön kiemeltük, és mint látható, ezek mind a mezőny első felében tanyáznak, az első három helyezett DDR3-as alaplap. Az első kettő az MSI lett, érdekesség, hogy az MSI kombós megoldása megelőzte az Asusét. A Gigabyte DDR3-as alaplapja (a P35T-DQ6-ról korábbi tesztünkben esett szó) viszont már Everest alatt is olyan gyors, mint a DDR2-800-asok. Az Abit lapok olvasásban picit lemaradtak a mezőnytől, aminek az okát nem tudjuk. Észrevettük még, hogy a Gigabyte P35-S3 és a DS3 alapbeállításban olvasásban az Abitokhoz hasonlóan csak mintegy 6600 MB/s-ot ér el, de ha a BIOS-ban a Performance Enhance módját Turbóra vagy Extreme-re állítjuk, akkor a DS4-gyel megegyező értéket kapunk (amit az alapbeállításban ért el). Mivel mi gyanakvók vagyunk, ezért ezzel kapcsolatban azt gondoljuk, hogy a Gigabyte szándékosan lassította le az S3-at és a DS3-at, hogy a DS4 számára mesterséges előnyt kovácsoljon.

Mint látható, a memóriatesztekben elért picike különbségek a mindennapi alkalmazások bevetésénél sem okoztak túl nagy differenciát, a WinRAR benchmarkja alatt 1%-os a különbség, leszámítva az MSI lapjait, melyek picit lemaradoztak. A Cinebench már kevésbé reagál a memória sebességére, így ebben a tesztben a leglassabb és a leggyorsabb eredménye között 1% az eltérés.

Játékokban, processzorlimitált beállításban szintén nem sikerült komolyabb különbséget kimérni, HL2 alatt 1%, Quake 4-ben pedig 3% a legnagyobb különbség – teljesen észrevehetetlen.

USB- és IEEE 1394-sebesség

Létrehoztunk egy 512 MB-os RAMDRIVE-ot, és erre felmásoltunk egy kb. 500 MB-os fájlt. Ezt a fájlt átmásoltuk az USB vagy FireWire vezérlőn csüngő merevlemezre, így született meg a Disk Bench írási eredménye, majd a vezérlőn csüngő merevlemezről visszamásoltuk a fájlt a RAMDRIVE-ra, így megkaptuk az olvasási eredményt. A másolást a Disk Bench nevezetű programmal végeztük el, mert ez a program a másolás végén képes átlagolni a másolás sebességét.

Értek minket meglepetések. Az ICH9 déli híd USB-sebességét először az Asus P5K Deluxe-on mértük le, de később kíváncsiságból a Gigabyte P35-DS4-en is megismételtük a mérést, és olvasásban az elsőtől teljesen eltérő eredményt kaptunk, nem kevesebb, mint 26%-kal volt gyorsabb a Gigabyte. Ezek után már megnéztük az MSI P35 Diamondot is, és az ezzel elért érték az előző kettőtől ismét különbözött. A Foxconn is annyit teljesített, mint az MSI, ezért valószínűnek tartjuk, hogy az 50 MB/s tekinthető átlagsebességnek, de hogy az Asus miért volt lassabb, a Gigabyte pedig gyorsabb, az rejtély, talán implementációs kérdés ez. Az IEEE 1394-es vezérlők olvasásban nagyjából azonos időt futottak, csak az Abit IP35 volt kicsit lassabb a mezőnynél, ami meglepő, mivel az IP35 Prón is ugyanolyan vezérlő van, az mégis gyorsabb volt nála.

Írásban az USB-s eredmények már azonosak voltak, ezek picit lemaradtak az Asus, MSI, Gigabyte alaplapokon található IEEE 1394-es vezérlőktől. FireWire esetében a Foxconn és az Abit ezúttal 33%-kal lemaradt, ezeken az alaplapokon Texas Instrument TSB43AB22A chip található. Ami a két DiskBench tesztben jól látszik, hogy az eSATA jóval gyorsabb a régi interfészeknél, igaz, olvasásban az ICH9 nagyon feljött.

Hallgatva az olvasói kritikákra, ezúttal a vezérlőket kis fájlokkal is teszteltük, ugyanis sokak szerint ezeknél nagyobb a különbség. A merevlemez-tesztekből már ismert FC-test programmal létrehoztuk a WIN nevezetű példát a merevlemezen, így megkaptuk az írási eredményt, majd ezeket a fájlokat a programmal átmásoltuk egy másik merevlemezre, így megkaptuk az olvasási sebességet.

Olvasásban ismét az eSATA nyert, de előnye igencsak picire zsugorodott, FireWire- és USB-vezérlők egyaránt sikeresen közelítették meg a SATA hátsó panelre kivezetett verzióját. Itt most az MSI USB-s eredménye volt picit lassabb, valamint az Abit IP35 maradt le.

Írásban az eSATA nagyon elhúzott, az FC-test fele annyi idő alatt hozta létre a fájlokat a merevlemezen, mint a FireWire-re kötött mobil rack. Az USB-s eredmények picit lassabbak voltak, és ezúttal is a Foxconn és az Abit alaplapok lettek az utolsók. Mint kiderült, a nagy és kis fájlokat átmásoló tesztkörökben írásban azonos eredmények születtek, csak olvasásban volt komolyabb különbség.

A HDTach burst átviteli sebességét is feljegyeztük, a sorrend megegyezik az írási tesztekben látottakkal.

A processzorterhelés az eSATA-nál és a FireWire-vezérlőknél elhanyagolható, az USB-nél már picit magasabb, de még mindig nem jelentős.

Ethernet-sebesség és audiominőség, tuning

Ethernet

Az alaplapokon található integrált hálózati vezérlők minőségének leteszteléséhez a Windows 2000 DDK-ban megtalálható NTttcp benchmarkot hívtuk segítségül. A tesztben szereplő alaplapokat egy Cat6-os minősítésű UTP-kábelen keresztül összekötöttük egy szervergéppel, majd a gépeken lefuttattuk a következő parancsot:

szerver gép (sender) parancsa: ntttcps -m 4,0,IP-cím (xxx.xxx.x.xx alakban) -a

fogadó gép (receiver) parancsa: ntttcpr -m 4,0,IP-cím (xxx.xxx.x.xy alakban) -a

A program a lefutást követően a hálózati vezérlő adatáteresztő-képességét és az adatmozgatással járó processzorterhelést írja ki. A tesztünkben szereplő végső eredmény öt lefuttatott teszt átlaga.

A sebességet tekintve egyértelmű, hogy a PCIe-es vezérlőkhöz képest a PCI-osak lemaradtak. A PCIe-esek 91–94%-ban képesek kihasználni a gigabites sávszélességet, a PCI-osak esetében a PCI busz 133 MB/s-os korlátja 57%-ra csökkentette ezt az eredményt.

Processzorterhelésben a PCIe-es Marvell és az Attansic vezérlők szerepeltek a legjobban, a PCI-os Realtek vezérlő pedig a sor végére érkezett be.

Audio

Az alaplapokon található integrált audiovezérlők objektív teszteléséhez a Rightmark Audio Analyzer nevezetű programot vettük elő, mellyel egy egyszerű tesztet lefuttatva minőség szerint rangsorolhatjuk a hangkeltőket. Az RMAA egy világszerte elfogadott, referencia-hangkártyateszt program, amely hat szempont szerint vizsgálja meg és osztályozza az adott eszközt, majd hatféle rangsorolást kap az adott vezérlő az adott tesztben: Nagyon gyenge, Gyenge, Átlagos, Jó, Nagyon jó és Tökéletes. A teszt különböző fázisai röviden összefoglalva a következők.

Az átviteli függvény meghatározza, hogy az audioeszköz mely frekvenciákat tudja pontosan reprodukálni, és melyek vesznek el a lejátszás során. Általában a magasabb és alacsonyabb frekvenciák szoktak ennek szenvedő alanyai lenni, tehát az átlag feletti audioeszköz hanggörbéje relatíve egyenletes.

A THD (harmonikus torzítás) az audioeszköz által generált (általában) nemkívánatos harmonikus frekvenciák aránya. A magas minőségű hangkeltők jórészt alacsony (0,002 %-nál alacsonyabb) THD-vel rendelkeznek, de vannak kivételek.

Az IMD (intermodulációs torzítás) egy hangrendszer torzításának mértékét határozza meg, amennyiben abba többkomponensű jel kerül, ekkor a hangrendszerben nemkívánatos, a jelek összekeveréséből, modulációjából származó jelek is megjelennek.

A dinamika kifejezi számokban, hogy a nagyon gyenge jeleket (hangokat) az audioeszköz milyen minőségben képes reprodukálni.

A zajszint teszt a hangkeltő alapzaját (sziszegést) méri nulla bemeneti jelnél (a kisebb érték a jobb), a sztereó áthallás pedig a két oldal (bal és jobb) hanganyagának áthallását, dB-es csillapítását határozza meg (minél kisebb, annál jobb).

Az analóg kimeneten „mért” hangminőségi elemzések során nagyobb meglepetések nem értek minket, a Realtek kodekek (888, 888T, 889A) korábban is, és most is átlagosan jó/nagyon jó eredményeket értek el, a részeredmények általában nagyon minimális eltérést mutatnak. Kicsit talán meglepő az Asus P5K Deluxe-on található ADI kodek szereplése, a részeredmények alapján mi még átlagos értékelést sem adtunk volna neki, a zajszint, a dinamika, a THD és az IMD sem jó, főleg ha azt vesszük, hogy sokkal olcsóbb alaplapokon a Realtek kodekekkel nincs ilyen gond. A P5K Deluxe-ot próbáljuk meg SPDIF-en keresztül használni. Természetesen lemértük az MSI P35 Diamondhoz adott X-Fi Xtreme Audiót is, illetve egy régi, de kommersz Audigy 2-t is. A két kártya elég hasonlóan szerepelt, a 10 kHz-es IMD-t leszámítva mégis az Audigy 2 volt jobb. Az Audigy 2 esetében ez a gyenge IMD-eredmény túlságosan kiugró, ezért gyanítjuk, hogy hardverhibáról lehet szó (már körülbelül 3 éves a kártya).

Játékokban a processzor terhelését is kimértük. HL2 alatt (5.1-es hangzást használtunk) a P5K Deluxe lett a befutó, de ne felejtsük el, hogy ennek volt a leggyengébb a hangminősége. A többiek 15–22%-ra terhelték a processzort, ami egy Core 2 Duo E6750 volt: jobbat is el tudnánk képzelni. FEAR alatt mindössze 3–6% volt a CPU-terhelés mértéke.

Heat-pipe-osok küzdelme [+]

Az alaplapok bemutatása során már ismertettük az egyes típusokkal elért tuningeredményt, de ezeket most grafikonokon is ábrázoltuk. Mint már említettük, a Core 2 Duo E6750-es processzorunk valószínűleg 505 MHz-nél FSB-limites, ezért egyik alaplappal sem sikerült ennél magasabb FSB-órajelet elérnünk (kipróbáltunk egy E6700-at is, és azzal is 505 MHz volt a legnagyobb elért FSB-órajel, tehát nem is biztos, hogy az E6750-nek FSB-limitje van). Ezzel a processzorral általában 495 és 505 MHz-es FSB-t értünk el, csak a Foxconn MARS-sal voltak problémáink, ezzel mindössze 440 MHz-ig jutottunk. Mindebből arra a következtetésre jutottunk, hogy egy Core 2 Duo mellé ebből a szempontból – a kivételtől eltekintve – mindegy, hogy milyen alaplapot választunk. A 2 MB L2 cache-es processzorokat az alaplapok ennél biztosan magasabb FSB-n képesek járatni, tehát ne ez alapján válasszunk típust.

A Core 2 Quad már más történet, ezzel a processzorral már kibukott az alaplapok esetleges BIOS-beli vagy tervezésbeli hiányossága. Az első helyeket az Asus P5K Deluxe és az Abit IP35 Pro szerezte meg, talán nem véletlenül, hiszen ez a két gyártó volt mindig is a legelkötelezettebb a tuning mellett. Ugyanakkor az olcsóbb Asus P5K is jól szerepelt, és említésre érdemes még az MSI P35 Neo is, ezekről nem gondoltuk volna, hogy ilyen jó eredményt lesznek képesek elérni. A Foxconn MARS itt sem volt csúcson, na és az Abit olcsóbbik modellje, az IP35 lett a sereghajtó, talán egy újabb BIOS-szal ez a probléma megoldódik, de az is lehet, hogy nem, mert egyszerűen nem ilyen szintű terhelésre tervezték ezt a lapot. A Gigabyte közkedvelt S3/DS3 duója is jól szerepelt, továbbviszik a P965-S3/DS3 jó hírét. Ha azt vesszük, hogy a legnépszerűbb és legolcsóbb Core 2 Quad processzor mostanság a Q6600 2,4 GHz-es órajellel és 9-es szorzóval, akkor az elért 450 MHz-es FSB több, mint 4 GHz-es órajel elérését teszi lehetővé, szerintünk ez bőven elég.

Értékelés

Az értékelésénél több szempont is figyelembe vehető, de szépen leszűkíthető a kör, ha csak bizonyos szempontok alapján szelektálunk. Az alaplapok teljesítménye például szinte egyáltalán nem tér el. Rangsorolást inkább az ár, a felszereltség (hozzáadott kellékek és integrált eszközök) és a tuningpotenciál alapján érdemes képezni, mivel minden másban szinte azonosak, mintha csak egyazon chipre épülő videokártyákról lenne szó. Éppen ezért az alaplapokat áruk szerint osztottuk fel csoportokra, majd annak figyelembe vételével, hogy a tuning szempont-e, értékeltük őket.

20 és 30 000 forint között találjuk az Asus P5K-t (kb. 30 000 Ft), a Gigabyte P35-S3-at (kb. 25 000 Ft) és DS3-at (kb. 26 000 Ft), illetve az MSI P35 Neót (kb. 24 000 Ft) és Combót (kb. 26 000 Ft). Az Abit két letesztelt lapja kiesik ebből a körből, az IP35-E kerülhetne be ide mintegy 26 000 forintos árával, de ezt nem vizsgáltuk meg most. Ha a tuningolás nem szempont, akkor a felsorolt alaplapok közül érdekes lehet az MSI P35 Combója, főleg a jövőre tervezve, hiszen ez fogadja a DDR3-as memóriákat, igaz, egyelőre kicsit problémásan, de alapórajelen, BIOS-frissítést követően végülis nem voltak vele gondok. Ha a DDR3 memória támogatása nem szempont, akkor mi inkább az MSI P35 Neójára voksolnánk, már amennyiben nem hiányzik az SPDIF kimenet, amit az MSI bizony lehagyott róla. Tuning nélkül a Gigabyte P35-S3-asa bőven megfelel a DS3-mal szemben (csak ne adná ki azt a hangot működés közben, de ez lehet, hogy egyedi jellemző). Az Asus P5K és a Gigabyte P35-DS3 közül utóbbi az olcsóbb; előbbi ugyan kínál FireWire portokat, de ezért mintegy 4–5000 forinttal drágábban kelleti magát. Ha a tuning is szempont, akkor mi az MSI P35 Combóját egyelőre nem favorizáljuk. Az MSI P35 Neo és a Gigabyte P35-S3 hozzávetőleg azonos szintet üt meg. Az Asus P5K és a Gigabyte P35-DS3 nagyjából ugyanolyan tudású, Core 2 Quaddal a P5K kicsit jobban ment, de ez a 10 MHz-es különbség nem oszt, nem szoroz. Ha a FireWire nem létszükséglet, akkor mi a Gigabyte P35-DS3-ra voksolunk, főleg mert 4–5000 forinttal olcsóbb ellenlábasánál.

A 30 és 40 000 forintos ársávban található az Abit IP35 (kb. 32 000 Ft), az Asus P5KC (kb. 32 000 Ft), és a Gigabyte P35-DS4 (kb. 37 000 Ft). Akár itt is megvizsgálhatjuk az Asus P5K-t (kb. 30 000 Ft). A túlhajtást figyelmen kívül hagyva az Asus P5K és az Abit IP35 a legkevésbé felszerelt. A P5K szinte mindenben megegyezik a P5KC-vel, viszont utóbbi a DDR3-as memóriákat is támogatja, tehát ha valaki a jövőbe tekint, akkor számára a Combo jó választás lehet, bár mi nem különösebben rajongunk ezekért a hibrid alaplapokért, problémáink voltak a P5KC-vel és az MSI P35 Combóval is. Az Asus P5KC ára megegyezik az Abit IP35-ével, a két alaplap között az dönthet, hogy a DDR3-támogatás fontos-e. Mi az IP35-öt választanánk az előbb tárgyaltak miatt (a P5KC-vel stabilitási gondok is voltak). Ha a DDR3-at leszámítjuk, akkor a két lap nagyjából megegyezik, azzal a különbséggel, hogy az Abit déli hídja RAID-re alkalmas, ez egy újabb érv az Abit mellett. A Gigabyte P35-DS4 picit drágább ellenfeleinél, árcédulája közelebb áll a 40 000-hez, mint a 30-hoz. Ennek ellenére két plusz SATA porton felül nem nyújt többet az Abit IP35-nél, kivéve persze a látványos Silent-Pipe hűtőrendszert: ezek szerény véleményünk szerint nem érnek meg plusz 5000 forintot. A DS4 Silent-Pipe nélküli változata DS3P névre hallgat, ennek ára 33 000 forint körül van, okosabb választásnak tűnik. Ha a tuning is szempont, akkor mind a négy alaplap jónak tűnik, csak a P5KC száját ne DDR3-mal tömjük be.

A 40 000 forintnál is drágább alaplapok halmaza az Abit IP35 Próból (kb. 48 000 Ft), az Asus P5K Deluxe-ból (kb. 52 000 Ft), az MSI P35 Diamondból (kb. 54 000 Ft) és a Foxconn MARS-ból (kb. 54 000 Ft) áll. Ezen a szinten már nem létezik olyan, hogy a vásárló a tuningot figyelmen kívül hagyná. Mind a négy modell közelebb áll az 50 000-hez, mint a 40-hez. Tuning szempontjából kiemeljük az Abitot és az Asust, ezekkel értük el a legjobb eredményeket. Az MSI gyémántja kicsit, a Foxconn pedig jobban lemaradt, az MSI-nél ez a DDR3-as memóriákkal való gondokra vezethető vissza, míg a Foxconnál valami másra (talán BIOS nem elég kiforrott). A Foxconnal nem értünk el túl jó eredményeket, viszont a BIOS tuningszekciója kiemelésre méltó, tuningcsúcsok megdöntésére alkalmas beállításokat találunk a Gladiator BIOS-ban. Felszereltség, körítés szempontjából szerintünk az MSI lett a nyerő, bár ez is csak nézőpont kérdése: akinek a SATA portok száma számít, annak az Asus vagy az Abit a legjobb választás. Ugyanez igaz azokra is, akiknek a hálózati vezérlőkből kell több, bár az Abit gyengébb minőségű chipeket tett az IP35 Próra, ami a tesztekben meg is látszott. Ha fontos a hangkeltő minősége, akkor az MSI a nyerő az X-Fi kártyával, és ebben az Asus marad le, viszont az Asus megvásárolható Wi-Fi-vel vagy anélkül is, míg az MSI-hez muszáj megvennünk a SkyTel kártyát. Összességében tehát igen nehéz a választás, ebben a helyzetben nem is mondanánk ítéletet, hiszen csak az igényektől függ, hogy melyik alaplap mellett érdemes dönteni.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy átlagfelhasználóként szemlélve a legolcsóbb alaplap is teljesíti a hozzá fűzött reményeket, az MSI-nél voltak problémáink, de ezek a BIOS-frissítés után eltűntek. Az Asus P5KC DDR2-es memóriával az első pár szlotot használva instabil volt, szintén a P5KC és az MSI P35 Combója okozott nehézségket DDR3-as memóriákkal, ez viszont inkább csak tuningnál jött elő. Az igényektől függően mi az általunk teszteltek közül a következő alaplapokat választanánk.

MSI P35 Neo – az alap Gigabyte P35-DS3 – átlagfelhasználóknak elég Abit IP35 – ha kell a sok SATA és FireWire Asus P5K Deluxe – sok SATA, FireWire, LAN; tuningőrülteknek MSI P35 Diamond – (hangra is) igényesebbek + ha DDR3 kell

fLeSs

A tesztben szereplő alaplapokat az alábbi cégek bocsátották rendelkezésünkre:

• Abit, Asus, Gigabyte és MSI alaplapok: Expert Computer Kft.
• Asus P5K és Foxconn MARS: HRP Hungary Kft.