Samsung Q9FN
A Samsung 2018-ban is tartja magát, nem enged a trendeknek, sok riválisával ellentétben nem adja be a derekát, és nem emeli be kínálatába az OLED televíziókat. Helyette a dél-koreai gigász továbbra is a QLED LCD képalkotási technológiát preferálja a felső kategóriában, így az idei csúcstelevíziójuk is erre az eljárásra épül.
A termékkel már korábban találkoztunk egy rövid időre a Samsung magyarországi központjában, és egészén szimpatikusnak találtuk. Így amikor lehetőség nyílt arra, hogy egy teszt erejéig hozzánk költözzön, azonnal igent mondtunk a cég ajánlatára. Jöjjön tehát a Samsung Q9F, és a teszt végére ígérjük kiderül, hogy lehet-e vetélytársa az OLED-eknek!
Hirdetés
Méltóságteljes dizájn
Elmúltak már azok az évek, amikor egy ívelt kialakítású modell lehetett a Samsung tévés zászlóshajója, így a Q9FN is a hagyományos, sík készülékek sorát erősítik. Kialakításában láthatóan törekedtek a visszafogottságra, a minimalizmusra, és ennek köszönhetően a tv kifejezetten méltóságteljes dizájnnal bír. Nincsenek rajta hivalkodó, csicsás részletek, apró díszítések. A masszív, határozott vonalvezetésű talpon sincs már hajlítás, a sötétszürke csillogó színezése pedig tökéletesen harmonizál az ugyanilyen fényezésű, szálcsiszolt kerettel, amely a kikapcsolt állapotban láthatatlan, vékony kávát övezi. Azt érdemes megemlíteni, hogy a televízióhoz vásárolhatóak extra talpak, például egy olyan kiegészítő, ami leginkább egy festőállványra hasonlít, amivel meglehetősen egyedivé tehető a tv megjelenése.
A vállalat most is egy külső dobozba pakolta a csatlakozókat, tunereket, és ezúttal már a tápot is. Ez a One Connect Box fantázianevű egység egyetlen vékony, viszonylag könnyen elrejthető kábellel csatlakozik magához a képernyőhöz. A dobozon található négy darab HDMI 2.0 mellett három USB 2.0, valamint egy-egy Ethernet, optikai digitális audió csatlakozó, illetve egy CI+ kártyaolvasó. Tehát 3,5 mm-es analóg audió csatlakozó továbbá sincs, azaz hagyományos fejhallgatót például nem lehet rádugni.
Samsung Q9FN (QE65Q9FNATXXH) | |
Panel | Samsung QLED VA LCD 10 bites panel |
---|---|
Háttérvilágítás | Direct LED (Direct Array Full Elite) |
Képernyőméret | 65 hüvelyk (165 cm) |
Maximális felbontás | Ultra High Definition (3840x2160) |
HDR támogatás | Igen |
Maximális kontrasztarány | ~8000:1 |
Maximális fénysűrűség | 2000 cd/m² |
Input lag | 17,2 ms |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Film, Kiemelt, Normál, Természetes |
Hangbeállítások | Normál, Optimalizálva, Hangosított |
Hangrendszer | 4.2 csatornás, 60 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/-C/-S2 |
Interfész | 4 db HDMI 2.0, 3 db USB 2.0, digitális audió, CI+ slot, Ethernet |
Extrák | Tizen okostévérendszer, médialejátszó, böngésző, netes alkalmazások futtatása, kislexikon, UHD felbontás, HDR támogatás, Ambient mód, Bluetooth hangeszközök csatlakoztatásának lehetősége |
Teljesítményfelvétel | Maximum: 305 watt, normál módban: 202 watt, készenléti üzemmódban: 0,2 watt |
Méret | Talppal: 1450,1 x 830,4 x 38,9 mm; talp nélkül: 1450,1 x 899,9 x 353,4 mm |
Tömeg | Talppal: 30,9 kg; talp nélkül: 26,7 kg |
Gyártó honlapja | www.samsung.hu |
Termék honlapja | Samsung Q9FN (QE65Q9FNATXXH) |
Fogyasztói ár | kb. 840 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!