Erre számíthatunk a Samsungtól tévéfronton

Mi lesz a Full HD tévék sorsa, lesznek-e 8K modellek, mi a helyzet az OLED-del vagy a mesterséges intelligenciával?

Nagyobb meglepetések nélkül

Meghívást kaptunk a Samsung magyarországi főhadiszállására, hogy egy exkluzív találkozó során nyerhessünk betekintést abba, hogy a vállalat milyen irányba is tart az idei évben a televíziós iparágban. Szó esett trendekről, tervekről, koncepciókról és természetesen a konkrét termékekről is.

Továbbra is QLED

A vállalat továbbra sem enged a nyomásnak, nem emeli be kínálatába az OLED-et, hanem kitart a QLED, azaz a kvantumpontos LED LCD eljárás mellett. Az is kiderült, hogy 2018-ban semmilyen olyan jelentős technológiai újítás nem került be a televíziókba, mint például a tavaly bemutatott, új generációs kvantumpontokkal ellátott panel. Ehelyett elsősorban a már meglévő fejlesztéseket csiszolgatták, aminek köszönhetően például hatékonyabb lett a felbontás felskálázása vagy a HDR konverzió.


[+]

Meg kell még említeni a Samsung Q9F tévékben idén bemutatkozó Direct Array Full Elite névre hallgató háttérvilágítási eljárást, amelynél a fényt kibocsájtó diódákat már nem a keretbe építik, hanem rács alakzatban helyezik el a kijelző mögött. A LED-eket ráadásul rengeteg, egyénileg vezérelhető csoportba osztják, ami homogénebb háttérfényt, mélyebb feketét és pontosabb színhűséget eredményez. Ez viszont nem számít forradalmi eljárásnak, hiszen ehhez hasonló televíziók évek óta megtalálhatóak a piacon, azonban a Samsung azt állítja, az ő megoldásuk hatékonyabban, pontosabban működik.

Egy Q9F típusú idei csúcstévét ki is próbálhattunk egy rövid időre, és ennyi idő alatt tényleg jónak tűnt a képminőség a 4K HDR és SD netes anyagoknál, tévéadásoknál és játékoknál egyaránt, ráadásul ígéretet kaptunk arra is, hogy hamarosan tesztelhetünk majd egy ilyen televíziót. E modell maximális fénysűrűsége egyébként 2000 cd/m², ami felülmúlja a nagy rivális OLED modelleket, és ebből fakadóan azoknál pontosabb színreprodukciót garantál a nagy dinamikatartományú videók, filmek megjelenítése során.

Dizájn

Úgy néz ki, hogy idén a formatervezésben sem találkozhatunk radikális megoldásokkal a Samsung televízióknál. Egyes felsőkategóriás modellekhez vásárolhatóak külön másfajta talpak, például olyan, ami egy festőállványra hasonlít, és tényleg meglehetősen egyedinek számít. Továbbra is marad a One Connect Box koncepció, azaz minden csatlakozót, elektronikát, sőt már a tápot is egy külső dobozba építenek, amely egyetlen vékony, fehér kábelen keresztül csatlakozik a televízióhoz. Ezen kívül szót érdemel még a "no gap" fali konzol, aminek segítségével a készülékek kényelmesen, nagyjából hézagmentesen akaszthatóak fel függőleges felületekre. Sok más gyártóval ellentétben a Samsung továbbra sem engedte el az ívelt kialakítást, bár ezek a modellek már korántsem játszanak olyan nagy szerepet a vállalat életében, mint pár évvel ezelőtt. Mindenesetre aki hajlított tévét szeretne, az a Samsungnál idén is találhat ilyet.


[+]

Tizen

2018-ban is marad a Tizen-alapú okostévérendszer, amitől mi mondjuk személy szerint nem vagyunk különösebben elájulva, de a gyártó hazai munkatársai elárulták, hogy valamit kalapáltak a platformon, és így a korábbinál gyorsabbá, stabilabbá vált.


[+]

Ide tartozik, hogy az idei televíziók integrálhatóak a nagy Samsung Smartthings rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy egy telefonos alkalmazással vezérelhető egy csomó okos eszköz, a tévék mellett például a lámpák, a redőnyök, a porszívó vagy a mosógép is, illetve mód nyílik ezek összekapcsolására. Létre lehet hozni különféle "szituációkat", amelyek aktiválása hatással van a bennük részt vevő eszközök működésére. Például ha valaki csinál egy "filmnézés" nevű opciót, akkor emellé megadhatja, hogy a fényforrások automatikusan kapcsolódjanak le, a redőnyök sötétítsék el a szobát, a robotporszívó pedig hagyja abba a munkát és csendesedjen el szépen. Ezen kívül az is megoldott például, hogy a rendszerbe tartozó biztonsági kamerák képe a televízión jelenjen meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés