Hirdetés

Phanteks Enthoo Pro II: duplán jóra sikerült

Ismét egy Phanteks ház tette tiszteletét szerkesztőségünkben, melynek jól átgondolt bendőjébe akár két külön rendszert is beépíthetünk.

Külső

Több mint tízéves fennállása alatt egyszer sem járt szerkesztőségünkben Phanteks ház, nemrég azonban rögtön kettő is jött, hiszen a most tesztelt Enthoo Pro II modell előtt már az Enthoo Evolv X házat is volt szerencsénk közelebbről megnézni. Az Enthoo Pro II házból létezik acél, illetve üveg oldallappal szerelt változat is, nálunk az utóbbi járt, melyben belül egy, a szivárvány szinte összes színében pompázó RGB szalagot is találunk az alaplap alatti domborulat élén, ez a teli oldallapos variánsból – érthető okból – hiányzik.

[+]

Az üveg oldallap nem sok levegőt enged be, de a ház többi része kifejezetten szellősre sikeredett, ez alól nem kivétel a másik oldallap sem. Itt két rácsot is találunk, melyek közül a kisebb a tápegység, a nagyobb pedig az alaplaptálca mellé szerelhető ventilátorok szellőzését biztosítja, a rajtuk átáramló levegőt pedig az oldallap belsejére mágnesesen rögzített porszűrő igyekszik tisztán tartani.

Hirdetés

[+]

Az előlapon szintén alig áll valami a légáramlatok útjába, hiszen a műanyagból készült elem szinte teljes felülete rácsos kialakítású, melyet kivülről még egy szövethálóval is elláttak, belül pedig itt is egy mágneses porszűrőt találunk a ventilátorhelyek elé csattintva. A ház elejének felső részén először azt hittük, hogy egy 5,25 hüvelykes meghajtó számára kialakított kivágás lapul, de nem: a téglalap alakú lemezt behajtva a világítás vezérlőgombját, illetve a négy USB 3.0 Type-A és az egy-egy jack, valamint USB 3.1 Type-C csatlakozót magába foglaló panelhez férhetünk hozzá. 5,25-ös meghajtót tehát gyári állapotban nincs lehetőségünk beszerelni, de utólag beszerezhetünk egy kétslotos keretet (PH-ODDBAY_01 az eszköz cikkszáma), melyet a beltér jobb felső sarkába tudunk felerősíteni, így akinek nagy szüksége van az optikai meghajtóra, egy kis ráfordítással módosíthatja a házat.

[+]

A ház tetején egy további, mágneses porszűrővel fedett szellőzőrácsot találunk, mely egyben a felülre szerelt ventilátorok rögzítőpontjaként is funkcionál, továbbá ide került még a bekapcsológomb is, ezzel is kedvezve a padlón tartott számítógépek tulajdonosainak.


[+]

A gépház alsó felén a gumitappancsokkal ellátott lábak, valamint az előlap levétele után kihúzható, a ház alját teljes hosszában borító porszűrő érdemel említést. Utóbbi azért sikerült ekkorára, mert a beltérben a ház aljára is szerelhetünk ventilátorokat, hiszen belül nem a klasszikus kétkamrás kialakítást találjuk – de erről bővebben majd a következő oldalon.

[+]

Ami ennél érdekesebb, az a ház hátoldala, és nem az alaplapi kivágás, a hátsó ventilátor szellőzője vagy a 8 fekvő és három álló PCIe bővítőkártyahely miatt – bár utóbbiak sem számítanak szokványos tulajdonságnak. Ami igazán egyedivé teszi az Enthoo Pro II-t, az tápegység kivágásának állított helyzete, illetve a mellette található lemez, melynek fedlapját lecsavarozva még egy tápegység számára szabadul fel hely.

[+]

Fontos megjegyezni, hogy bár – az említett lemezt egy másik, a dobozban megtalálható darabra cserélve – a ház képes egy második, Mini-ITX rendszer fogadására, ez csak abban az esetben kivitelezhető, ha a fő tápunk képes kiszolgálni egyszerre két konfigurációt (amilyen például a Phanteks RevoltX), hiszen vagy egy második tápegységet, vagy egy második alaplapot tudunk az erre kialakított helyre szerelni, egyszerre a kettőt nem. A második tápegység akkor lehet szükséges, ha az alaplapba szerelt komponensek kiszolgálására nem elég egy táp, ami például egy SSI-EEB alaplapra épülő konfiguráció vagy egy több, nagyteljesítményű VGA-t tartalmazó rendszer esetében előfordulhat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés