Hirdetés
A big tech el akarta kerülni a hatóságok vizsgálatait és kritikáját, ezért egy ideje ahelyett, hogy felvásárolna bizonyos cégeket, inkább leszerződteti az alapítókat, vezetőket, legjobb szakembereket – a gyakorlatot acquihire néven emlegetik, de a most nyugdíjba vonuló Olivier Guersent, az Európai Bizottság trösztellenes egységének vezetője szerint ezt már nem nézik jó szemmel a hatóságok, és hamarosan felléphetnek a gyakorlat ellen.
A hatóságok a gyakorlatra úgy tekintenek, mint amivel a cégek kikerülnék az egyesülésre vonatkozó törvényeket. A szakmában 33 évet szolgált Guersent szerint pedig fontos megőrizni a hatékony versenyt, ezért az EB a nemzeti hatóságok is sürgeti, hogy cselekedjenek, és továbbítsák azon ügyeket is, amelyek az EU-s határ alá esnek. Ennek eszköze a European Competition Network, amely egy fórum az EB és a nemzeti hatóságok közötti együttműködéshez.
Guersent szerint az acquihire így is egyesülésnek tekinthető, és példa rá a Microsoft és az Inflection, valamint a Google és a Character.AI megállapodása is. További példaként említette a Windsurf (Google), az Adept (Amazon) és a Scale AI (Meta) esetét.
