Panasonic HX830
A Panasonic tévék esetében általában az OLED-ről szólnak a hírek, ezekkel van tele a sajtó. Ez persze érthető, hiszen a cég az igazán nagy durranásait ezekre a készülékekre tartogatja – de ez még nem jelenti azt, hogy teljesen elengedték volna a hagyományosabb LED LCD technológiát. Ebben a szegmensben is meglehetősen széles választékkal rendelkezik a cég, mi pedig rá is tehettük a kezünket egy ilyen termékre egy rövid időre.
Ez a HX830 széria 58 hüvelykes változata, amely az előzetes információk alapján egész életképesnek tűnt. Megnéztük, hogy milyen a képminőség, mik a legjobb beállítások, hogyan szól az integrált hangrendszer és milyen kezelés.
Dizájn
Nagy meglepetéseket, váratlan húzásokat nem tartogat ez a készülék a külsejében. Abszolút biztonsági játékra mentek rá a tervezők, ami persze nem baj egyáltalán. A káva jó vékony, és kikapcsolt állapotban láthatatlan, de ez ma már nem újdonság, mint ahogy ezt a fajta talpkialakítást is láttuk már korábban sokszor, más gyártók termékeinél is. Az összhatás nem különösebben figyelemfelkeltő, de nem is bazári, szerintünk rendben van ez így.
A képernyő sajnos nem forgatható, nem is dönthető, de a falra egyszerűen felakasztható egy szabványos VESA konzol (400 x 200 mm) segítségével. Minden más Panasonic tévéhez hasonlóan a ki- és bemenetek ezúttal is a hátlapon kaptak helyet. Található itt három HDMI 2.0, valamint egy-egy USB 3.0, USB 2.0 komponens, kompozit, LAN, optikai digitális és analóg audió csatlakozó, illetve természetesen a fizetős műsorok dekódolásához szükséges CI+ kártyaolvasó modul sem hiányzik.
Panasonic TX-58HX830E | |
Panel | 10 bites (8 bit + FRC) VA LCD (50 Hz) |
---|---|
Háttérvilágítás | Edge-LED |
Képernyőméret | 58 hüvelyk (147 cm) |
Maximális felbontás | Ultra High Definition (3840x2160) |
Támogatott HDR szabványok | HDR10, HDR10+, HLG, Dolby Vision |
Maximális kontrasztarány | kb. 3500:1 |
Maximális fényerő | kb. 350 cd/m² |
Betekintési szög | 179/179 fok (névleges érték) |
24p lejátszás | támogatott |
Képbeállítások | Dinamikus, Játék, Igazi Moz, Mozi, Normál, Sport |
Hangbeállítások | Standard, Zene, Beszéd, Stadion, Felhasználói |
Hangszórók | 20 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/T2/DVB-S2/DVB-C |
Interfész | 3 db HDMI 2.0, USB 2.0, USB 3.0, komponens, kompozit, digitális audio, CI+ slot, 3,5 mm jack, Ethernet |
Extrák | digitális zajcsökkentés, integrált böngésző, letölthető alkalmazások, kislexikon, EPG, hangalapú keresés, médialejátszó, My Home Screen 5.0 okostévérendszer, beépített Wi-Fi, UHD felbontás, felbontás felskálázása, eSúgó, HDR támogatás, Bluetooth, Miracast |
Teljesítményfelvétel | maximum: 85 watt készenléti üzemmódban: 0,2 watt |
Méret | talppal: 129,7 x 81 x 33,8 cm talp nélkül: 129,7 x 75,9 x 6,5 cm |
Tömeg | talppal: 21,5 kg talp nélkül: 20,5 kg |
Gyártó honlapja | www.panasonic.hu |
Termék honlapja | Panasonic TX-58HX830E |
Fogyasztói ár | kb. 280 000 forint |
Képminőség
A televízióba 58 hüvelykes képátlóval bíró, 4K felbontású, azaz 3840x2160 képpont megjelenítésére képes, VA típusú panel, és a házon belül készülő HCX Processor képfeldolgozó chip került. Az alkalmazott kijelzőtechnológiából fakadóan a tökéletes, 0 cd/m² fényerejű fekete megjelenítésére nincs mód, amely így e tv esetében is inkább nagyon-nagyon sötét szürke. Emiatt a végtelen natív kontrasztarányról is le kell mondani, de a kontrasztossággal szemre egyébként nincs baj. Amennyiben valaki mégis elégedetlen lenne ezzel, az bekapcsolhatja a Dinamikus Kontraszt képjavító funkciót, amely markánsabbá teszi a különbségeket a világos és sötét tartalmak között. Meglátásunk szerint erre filmek, sportközvetítések vagy tévéműsorok esetében semmi szükség, de játékoknál jól jöhet.
A színek normális beállítások mellett szépek, természetesek, a hagyományosan nagyobb kihívást jelentő tartalmak (emberi bőr, neonfényben hullámzó víz stb.) valósághű visszaadása is problémamentes. Viszont ha egy OLED mellé tesszük, akkor azért érzékelhető enyhe fátyolosság, ami a LED LCD eljárásból fakad. A betekintési szög lehetne jobb is, hiszen már 150 fok környékéről érzékelhető a tónusok enyhe fakulása, azonban invertálódástól nem kell tartani. Sajnos ez a VA paneltechnológia egyik átka, úgyhogy különösebb meglepetést nem okozott, hogy e téren nem teljesített remekül.
A készülék Edge-LED háttérvilágítású, azaz a fénykibocsátó diódákat a keretbe építették. E megoldás egyik hátránya, hogy a homogenitás rosszabb, mintha a LED-eket rács alakzaban helyezték volna el, és ezt műszeres méréseink is igazolták. Az egyes képtartományok között az eltérés elérheti a 20 százalékot is, ami bárhogy nézzük, nem alacsony érték. Egyszínű képtartalom esetén ez enyhén látható is, de a hétköznapi használat, tehát filmezés, videózás vagy játék során szerencsére nem tűnnek fel a felhők és foltok.
Hirdetés
A készülék maximális képfrissítési rátája 50 Hz, a változtatható képfrissítési ráta funkciót sem támogatja. Az input lag a méréseink szerint 18,2 ms, ami elég messze van a manapság kiemelkedőnek számító értékektől. Mindezek miatt azt mondanánk, hogy játékra nem ez a modell a legjobb választás. A mozgásmegjelenítés során egyébként teljesen jól teljesített, durva hibákba, anomáliákba, tehát például utánhúzásba vagy duplikálódásba nem futottunk bele, és az objektumok körül nem jelent meg remegő aura sem. Amennyiben valaki mégis akadozást, szaggatást tapasztalna, akkor még mindig bekapcsolhatja az Intelligent Frame Creation nevű képmódosító eljárást, ami virtuális képkockákat illeszt be a valódiak közé, így teremtve meg a folyamatosabb mozgás illúzióját.
Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]
A tévé megkapta a cég saját felskálázási eljárását, amely egy hatalmas adatbázis és egy okos algoritmus révén képes az alacsonyabb részletességű anyagok feljavítására. Viszont sajnos ismét bebizonyosodott, hogy pixeleket csak úgy nem lehet a semmiből elővarázsolni, hiszen hiába kapcsolgattuk ki-be bőszen, semmi érdemi változást nem tapasztaltunk. A készülék támogatja a nagy dinamikatartományú filmek, videók és tévéműsorok megjelenítését, viszont a viszonylag alacsony, 350 cd/m² maximális fényerő miatt a HDR effekt, bár érzékelhető, nem túl látványos.
Előzetes és színhelyes képbeállítások
A mérnökök nem spóroltak az előzetesen beprogramozott képprofilokkal, hiszen hat közül választható ki a legszimpatikusabb. Ezek a szokásoknak megfelelően már a nevükkel is jelzik, hogy milyen típusú tartalmak mellé szánja őket a gyártó, de ehhez persze nem kell feltétlenül ragaszkodni. A képmódok értelemszerűen többé-kevésbé eltérnek egymástól fényerejük, kontrasztjuk és az aktív képfunkciók tekintetében, úgyhogy jó eséllyel mindenki találhat köztük olyat, amely elnyeri a tetszését, illetve kiindulási alapnak jó lehet. Egy felhasználói fióknak is szorítottak helyet, így nyugodtan lehet próbálkozni, kísérletezgetni az egyes opciókkal.
Profil/beállítás | Dinamikus | Igazi Mozi | Játék | Mozi | Normál | Sport |
---|---|---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 245,9 cd/m² | 85 cd/m² | 132,8 cd/m² | 88,7 cd/m² | 169,7 cd/m² | 259,2 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,0569 cd/m² | 0,0257 cd/m² | 0,041 cd/m² | 0,0335 cd/m² | 0,0406 cd/m² | 0,0571 cd/m² |
Kontrasztarány | 4321,6:1 | 3196,5:1 | 3240,7:1 | 2650,9:1 | 4174:1 | 4536,2:1 |
Legnagyobb delta E | 22,96 | 25,38 | 21,39 | 16,95 | 21,82 | 19,62 |
Átlagos delta E | 9,51 | 10,73 | 9,99 | 8,55 | 10,32 | 7,23 |
Színhőmérséklet | 13 600 K | 6400 K | 9000 K | 7600 K | 8900 K | 13 700 K |
Egy i1 Display Pro típusú kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Dinamikus, Igazi Mozi, Játék, Mozi, Normál, Sport. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt, a színhőmérsékletet, illetve a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül; minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.
Ezután a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma), valamint a legnagyobb színpontosságot próbáltuk elérni, ami egész jól sikerült is. A legnagyobb delta E 1,19 lett, az átlagos delta E pedig csupán 0,36 – ezek remek értékeknek számítanak. A fényerő 120,7 cd/m², a színhőmérséklet 6500 K, a feketeszint 0,0387 cd/m², a valós kontrasztarány 3113,9:1 lett. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes alakzatok a mért színteret ábrázolják. Az általunk talált beállítások esetén a kijelző 123,9 százalékban fedi az sRGB színteret, ezen belül a számottevő pontosság 97,9%, ami tévék esetében az átlagosnál jobb eredménynek számít
Panasonic TX-58HX830E | |
Háttérvilágítás | 54 |
---|---|
Kontraszt | 90 |
Fényerő | 1 |
Színtelítettség | 50 |
Színárnyalat | 0 |
Színhőmérséklet | Meleg 2 |
Élénk színek | Ki |
Adaptív háttérvilágítás vezérlés | Ki |
Környezet-érzékelő | Ki |
Környezet érzékelő | Ki |
Zajcsökkentés | Ki |
MPEG-javítás | Ki |
Felbontás javítás | Ki |
Din. tartományátalakítás | Ki |
Intelligent Frame Creation | Ki |
Tiszta mozgás | Ki |
Kontrasztvezérlés | Ki |
Gamma | 2,2 |
Fehéregyensúly vörös szint | 1 |
Fehéregyensúly zöld szint | -1 |
Fehéregyensúly kék szint | -5 |
Fehéregyensúly vörös vágási szint | 1 |
Fehéregyensúly zöld vágási szint | 2 |
Fehéregyensúly kék vágási szint | -1 |
Kezelés, médialejátszó
Már vannak olyan Panasonic tévék, amelyek Android TV smart platformra épülnek, de a HX830 esetében a régi iskolát követték, azaz a MyHomeScreen okostévé rendszerrel, annak is az 5.0-s verziójával látták el a készüléket. Ennek előnye, hogy egész jól személyre szabható, azaz a felhasználó maga döntheti el, hogy milyen számára fontos funkciók, szolgáltatások kerüljenek ki a gyorsan elérhető főképernyőre. Viszont a kezelése kicsit nehézkes, nem is túl szép, de legalább tud magyarul, ezért a használatába egész hamar bele lehet jönni. A sebessége remek, és stabilitással kapcsolatos problémák sem jelentkeztek.
A távirányítót már jó ismerősként üdvözölhetjük, hiszen a Panasonic gyakorlatilag évek óta ugyanezt pakolja televíziói mellé. Ezzel nincs is gond, mert fogása kényelmes, és gombjaival szinte minden fontos szolgáltatás közvetlenül elérhető. A készülék képes együttműködni USB-n keresztül csatlakoztatott vezérlőeszközökkel, tehát egérrel és billentyűzettel is. A távvezérlő kiváltható ingyenesen elérhető app segítségével mobil eszközzel, és e szoftver tapasztalataink szerint egész jól használható.
Netes tartalmak
Minderre szükség is lehet, ugyanis van mód különféle internetes applikációk letöltésére és futtatására, ezek pedig sokkal könnyebben vezérelhetőek egérrel és (virtuális) billentyűzettel, mintha a távirányítóval szerencsétlenkedne az ember. Az alkalmazások között kiemelt arányban kaptak helyet a különféle tartalomszolgáltató szoftverek, a Netflix, a YouTube, a Spotify vagy az Amazon Prime, viszont tény, hogy fontos hiányzók is akadnak, például az HBO Go. Emellett a kínálatban megtalálhatóak az életmóddal, sporttal és hírekkel kapcsolatos darabok is, valamint akad egy-két egészen primitív játék is.
Az applikációk futtatása problémamentes, nem fagynak le, nem akadoznak, de ez ma már alapelvárás. A tévéből nem hiányzik a böngésző sem, aminek köszönhetően úgy lehet szörfözgetni a neten, mintha azt egy számítógépen vagy telefonon tennénk. A készülék támogatja a hangalapú irányítást, de magyarul nem tud, és ráadásul lassú is, úgyhogy ezt nem nagyon erőltettük.
Médialejátszó
A Panasonic HX830 rendelkezik előzetesen telepített médialejátszó alkalmazással, amely a cég ezer éves, ilyen célra szánt szoftverének minimálisan módosított változata. A grafikus kezelőfelület csúnya, kicsit átláthatatlan. Lejátszási lista összeállítására nincs mód, viszont az állományok ábécésorrendben, illetve keletkezésük dátuma szerint is rendezhetőek.
A szoftver a képeknél csak a JPG szabvánnyal boldogul, a fotókkal kapcsolatos részletes információkat tartalmazó EXIF adatokról le kell mondani, de diavetítés elindítására azért van lehetőség. A hangformátumok közül az MP3, WMA és FLAC megszólaltatása megoldott. A program az ID3 tagek kezelésére elméletben képes, de a gyakorlatban ez sokszor problémát okozott neki, és sajnos a fájlokba metaadatként kódolt dalszövegeket sem képes a kijelzőre varázsolni.
Médialejátszós tesztpakkunk átpörgetése során azt tapasztaltuk, hogy a szoftver a 4K Kazu, QuickTime és DivX videókkal nem boldogul, valamint a Dolby Vision és HDR10+ tartalmak kezelésére sem képes, pedig a tévé alkalmas ezek megjelenítésére. Ez egyszerűen érthetetlen hiba. A surround anyagok közül a Dolby True HD, a DTS HD Master Audio és a Dolby Atmos is áthághatatlan akadályok elé állította. A külső feliratok kezelése megoldott, ráadásul úgy, hogy a karakterek pozíciója és színe is módosítható, így a szöveg szinte mindig jól látható, és ha el lenne csúszva a képhez képest, az is orvosolható. Mindent összevetve azt tudjuk mondani, hogy az előre telepített médialejátszó szoftver nem teljesít túl jól, de aki elégedetlen vele, az egyszerűen pótolhatja a sokoldalúbb és kifinomultabb Plex applikációval, amely letölthető az alkalmazásboltból.
Hangminőség és értékelés
A gyártó prémium kategóriás televízióit jellemzően az átlagosnál lényegesen komolyabb hangrendszerrel támogatja meg, ám ez itt már a jelek szerint nem fért bele. A Panasonic HX830 mindössze két darab, rejtett 10 wattos hangsugárzóval rendelkezik, ezek pedig nem képesek csodákra. Bár hanghibákat, idegesítő zúgást-búgást, statikus zörejeket nem tapasztaltunk, ám az is tény, hogy a basszusokkal szűkmarkúan bánik, dinamika nincs nagyon, a sztereó hangtér pedig nem érzékelhető.
Az előzetesen programozott hangmódok nem hiányoznak, és ha amennyiben valaki ezek közül egyikkel sem elégedett, akkor a hangszínszabályzó segítségével még mindig saját ízléséhez szabhatja az arányokat. A modellhez Bluetooth kapcsolaton keresztül csatlakoztathatóak kompatibilis hangeszközök (például fejhallgató), amelyekre így tehát vezeték nélküli úton lőheti ki a hang. Tapasztalataink szerint a kapcsolat stabil, a hatótávolság pedig nagyjából 10 méter.
Értékelés
Mi is pedzegettük már, hogy itt az ideje lecserélni a MyHomeScreen rendszert, és ez a tévé is megerősített minket ebben. Ez a platform ma már kicsit elavult, bár a sebességére és a stabilitására nem lehet panasz, és a távirányító is rendben van. Az elérhető alkalmazások köre nem túl nagy, ráadásul fontos appok hiányoznak, ami szintén az okostévérendszer sara. A médialejátszóra is nagyon ráférne már egy generál, mert a formátumtámogatással akadnak problémák, és a kezelőfelület is lehetne modernebb.
Panasonic HX830
A dizájn korrekt, a tévé külsőre jól mutat, de azért különösebb extrát nem nyújt e téren. A beépített hangrendszer hozza a kötelezőt: hanghibákat egyáltalán nem produkált, de egy kicsit több basszusnak azért örültünk volna. A képminőség tekintetében elég jól teljesít a tévé, ugyan a betekintési szög nem az igazi, és a maximális fényerő is lehetne nagyobb, viszont a színtérlefedettség átlagon felüli, a színpontosság remek, és a mozgásmegjelenítés is nagyon rendben van, és ezek elég fontos szempontok lehetnek egy tévé kiválasztásakor. A HX830-at jelenleg 280 000 forintért lehet megvásárolni, amit azért egy picit túlzásnak érzünk ilyen képméret és tudás mellett.
Panasonic HX830 LED LCD tévé
A Panasonic HX830 4K HDR LED LCD tévét a Panasonic magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.