Hirdetés

2017. szeptember 25., hétfő

Útvonal

Tesztek » Alaplap rovat

P55-ös alaplapok olcsóbban

A három domináns gyártó alacsonyabban árazott P55-ös típusait eresztettük össze.

Tesztalanyaink

Az LGA1156-os platform továbbra sem tekinthető olcsónak, hiszen az Intel a Core processzorok árát nem igazán szándékozik csökkenteni, legalábbis egyelőre nem, hiszen itt a karácsonyi szezon. Ám úgy vettük észre, hogy az alaplapok frontján történt némi változás, az újdonság varázsának betudható, elszállt összegeket tartalmazó árcédulákat leszedték a gyártók, és egyes modellek egészen jó, vagy mondjuk úgy, fair árazást kaptak. Ha az új inteles rendszert összehasonlítjuk az AMD AM3-as platformjával, természetesen az utóbbi olcsóbb, de egyben lassabb is. Jelen tesztünkben 40 000 forint körül kapható alaplapokat vizsgáltunk meg, ami – ha az LGA1156-os platformról esik szó, akkor – a középkategóriának tekinthető, és bár ezen az áron az AM3-as alaplapok csúcsát kaphatjuk meg, ha átnézzük a specifikációkat, akkor kiderül, hogy a középkategóriás LGA1156-os alaplapok nincsenek lemaradva tudásban és felszereltségben ezektől.

Hirdetés

A négy érdekesnek tűnő alaplap az Asus, az MSI és a Gigabyte műhelyéből érkezett, manapság ez a három gyártó tekinthető dominánsnak, az Epox, az Abit, a Soltek vagy ide sorolhatnánk a Chaintechet is, sajnos eltűntek, vagy legalábbis nem túlságosan erőltetik meg magukat az LGA1156-os alaplapok tervezésével. A négy modell nagyon ismerős lesz, hiszen ezek a már bemutatott csúcskategóriás modellek lecsupaszított verziói. Az Asus P7P55D Deluxe-sza és EVO-ja után megismerjük az utótag nélküli változatot, az MSI jól sikerült P55-GD80-asának az alacsonyabban árazott, kicsit megnyirbált változata a P55-GD65, és itt van nekünk a Gigabyte P55-UD5-ös középkategóriába szánt, illetve még annál is olcsóbb változata, az UD4 és az UD3. Ha az árakat vesszük alapul, akkor az UD3 kilóg a sorból, ugyanis gyanúsan olcsó a többihez képest (kb. 10 000 forint a különbség), de éppen emiatt gondoltuk úgy, hogy érdemes vetni rá egy pillantást. Idehaza (és talán külföldön is) a túlhajtott és ár/teljesítmény optimális arányának megfelelően összerakott konfigurációk többsége a még jól tuningolható, de olcsó alaplapok köré épül, és a Gigabyte P55-UD3 is valami ilyesmi, hasonlóan a nagy sikerű P35-DS3-hoz vagy a EP45-UD3-hoz, gyakorlatilag slágertermék volt mindkettő.


Csomagolás és körítés [+]

Az Asus körítése nem ismeretlen, a gyártó a P7P55D-t is sötétkék dobozban tálalja, és ami a mellékelt eszközöket illeti, ezúttal sem vitték túlzásba az ajándékozást, az alaplaphoz csak leírást, driver CD-t, négy SATA kábelt, egy IDE kábelt és egy hátlapi takarólemezt csomagolt. A csúcskategóriás modellek között az Asus Deluxe volt a legszegényesebb ebben a tekintetben, és ez ezúttal is igaz. Ezzel szemben az MSI igencsak komolyan veszi ezt a témát, a GD65 dobozában ugyanannyi a SATA kábel, viszont több a CD, és találunk benne SATA tápkábelt is, hátlapi USB-s kivezetést, illetve egy-egy SLI, valamint CrossFire hidat (emlékeztetőül, a P55 támogatja mindkét megoldást). A Gigabyte az Asushoz hasonlóan szerényebb választékkal szolgál, az UD4 mellett egy SLI híd is van, de az UD3 mellől már ez is hiányzik és csak két SATA kábelt találunk a dobozban, na nem mintha másra számítottunk volna, ez az egyik legolcsóbb P55-ös lap.


Asus P7P55D és MSI P55-GD65 [+]

Az alaplapok külsőre szintén nagyon hasonlítanak drágább elődeikre, az Asus P7P55D a P7P55D EVO megkurtított verziójának tűnik. Azonnal észrevenni, hogy a színösszeállítás ugyanolyan, a fekete alapon kékes-feketés foglalatok megegyeznek. A processzorfoglalat környéke azonos a két típuson, négy memóriafoglalat az egyik oldalán, hűtőbordákkal lefedett MOSFET-ek a másikon, alatta pedig kellő távolságra a PCIe x16-os bővítőhely található. A memóriákat csak egy pöcökkel kell lefogatni (Q-DIMM), ami megkönnyíti a modulok kivételét, mert nem kell a videokártyával törődni. A memóriafoglalatok mellett találjuk a MemOK! gombot, aminek a segítségével akár az is elképzelhető, hogy a számítógép még egy hibás memóriával is el tud majd indulni. A CrossFire és az SLI támogatása csak elviekben megoldott, a P7P55D-n az alsó PCIe-foglalathoz valójában csak négy sávot vezetett ki az Asus, tehát a kétkártyás rendszerek használata ezzel az alaplappal nem ajánlott. A hosszú bővítőhelyeken kívül két PCIe x1-be és három PCI-ba tehetünk kártyákat (az EVO-n az egyik PCI helyett egy PCIe x16-os található). A „déli hídon”, pontosabban fogalmazva a P55-ös PCH-n ugyanolyan hűtőborda látható, mint az EVO esetében, ami végeredményben elvégzi a dolgát, de láttunk már ennél komolyabbat is. A P7P55D-nek ezen a környékén érhető tetten a legtöbb változás, eggyel kevesebb lett a SATA portok száma, ráadásul ezeket már nem forgatták el 90 fokkal, mint az EVO-n, és hiányzik a Power, illetve a Reset gomb is. Szerencsére egyik sem túl nagy veszteség. A bal oldalon látni, hogy az integrált eszközökből is kevesebb van, de erről majd később. A P7P55D-n összesen négy ventilátoraljzat található.

Ami a színösszeállítást illeti, az MSI-nél sem változtattak, de a P55-GD65-öt jobban átalakították a GD80-hoz képest, mint az Asus a P7P55D-t az EVO-val összehasonlítva. A processzorfoglalat körül azonnal szembeötlenek a különbségek. A memóriahelyek száma, színe és elhelyezése változatlan, de a DrMOS feliratú, hőcsöves hűtés alsó harmadát „levágták”, ugyanis a GD80-on találunk egy hűtőbordát az északi híd helyén is, ez a GD65-ön már nincs ott. A hűtőbordákat külsőre is megváltoztatták, bár úgy tűnik, hogy a hőcső még mindig 8 mm vastag. A feszültségszabályzó alkatrészekből is kevesebb van, ami talán rossz hír a tuningosoknak. Az alaplap szélén megtaláljuk a V-Check Pointsot, amivel a rendszer egyes feszültségeit mérhetjük ki, viszont eltűnt a V-Switch, ami a feszültségek valósidejű emelésére szolgál. A P55-GD65 alsó feléről is jó pár dolog hiányzik, ha a GD80-nal hasonlítjuk össze. Ide sorolhatjuk az éppen aktív fázisok számát mutató kijelzőt, a Clear CMOS, a Reset és a Green Power gombot, az érintésérzékeny területet is eltüntették, a diagnosztikai LED-es kijelzőről is le kell mondanunk, és a déli hídon található hűtőborda már csak önmagában áll, nincs összeköttetésben az „északi híddal”. Hosszúnak tűnik a hiányzók listája, de ha belegondolunk, ezek közül egyik sem vészes veszteség, valójában csak extrák voltak, ezek nélkül a GD65 még lehet jó alaplap. A memóriafoglalatok alatt 90 fokkal elforgatva találjuk az IDE csatlakozót és a hat SATA portot, a GD80-on ezeket pont fordítva helyezték el. A bővítőhelyekből nincs hiány, két PCIe x16 , két x1 és egy x4, illetve két PCI foglalat található a P55-GD65-ön. Úgy tűnik, hogy az MSI nem akarta elkövetni azt a hibát, hogy lehagyja az OC Genie-t, ugyanis ez a funkció jelenleg a cég legújabb és leginkább propagált fejlesztése, ami az új BIOS-ok kihozatalával együtt javul, és hasznos dologról van szó, mert az átlagos, a tuningot nem ismerő felhasználók is túlhajthatják vele a számítógépet, elvileg garanciavesztés nélkül. A GD65-re az Asushoz hasonlóan négy ventilátort köthetünk rá.


Gigabyte P55-UD3 és UD4 [+]

A Gigabyte sem változtatott a színösszeállításon, és a P55-UD4-ről nem spórolt le túl sok mindent, ha az UD5-öt vesszük alapul, legalábbis semmi olyat, ami nélkül ne tudnánk élni. A CPU-foglalat környéke igen hasonló, de a sok kis „kockából” (tekercsek) kevesebb van. Az UD4-en még az északi híd helyén is meghagyták a hűtőbordát, ami egy hőcsőn keresztül összekapcsolódik a MOSFET-ek hűtésével. Az UD3-ról már leszedték a kockák nagy részét, és a szóban forgó hűtőborda is eltűnt onnan. A memóriafoglalatok mellett találjuk a nagy tápcsatlakozót, alatta pedig az IDE csatolót. A déli híd helyén található hűtőborda a két olcsóbbik verzión megegyezik, ez külsőre más, mint az UD5-ösön található, de nem mondanánk, hogy rosszabb, csak kisebb, és ez már nincs összekötve a többi hűtőbordával, tehát egymagának kell elboldogulnia a P55 lehűtésével. Az UD4-en két PCIe x16, három x1 és két PCI foglalat található, míg az UD3-on az egyik PCIe x1 helyére egy PCI-t tettek, nem túl nagy érvágás. A chipset mellett immár kevesebb a SATA port, az UD4-en és az UD3-on is 6+2-t találunk, az UD5-ön viszont 6+4 van, de ki az, aki ennyi tárolóeszközt szeretne rádugni az alaplapra? Szóval emiatt sem megyünk a Dunának. Az olcsóbb változatokról leszedték a bekapcsológombot és a CMOS Clear kapcsolót, annyi baj legyen. Az UD4-en öt, az UD3-on három ventilátoraljzat található (a CPU-ventilátoréval együtt), ez egyeseknek kevés lehet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.