Mindennapi használat, konklúzió
Mi 2015 óta használjuk az Aurorát fő egerünknek (itt-ott kisebb szünetekkel), így volt vele időnk behatóbban megismerkedni. Tény, hogy a MouseTester és a Microsoft Paint nyüstölése közben nem volt minden virágos rét és szivárvány, de meg kell mondjuk, a mindennapok során biztatóbb a helyzet. Egyszerű irodázás, böngészés, filmezés során magától értetődik, hogy felhőtlen az égbolt, de ha precíziós munkát végzünk, nem árthat, ha 1600 cpi alatt maradunk a kevéske, de már jelen lévő jittert elkerülendő – a perfect control itt még nem számít, annak a játékokban lesz szerepe.
(forrás: Ninox) [+]
A játékokban sem éppen kontraproduktív, ha megelégszünk a 400 vagy 800 cpi-vel, mivel a 4,5 m/s (kiegészülve a rendellenességektől mentes teljesítménnyel) kiváló társunk lehet az online/offline puffogtatásban, stratégiázásban, bármi egyébben, de az 1600 cpi ~3,3 m/s-os perfect control sebessége az enyhe remegés ellenére is még kellő pontossággal tud szolgálni, és a tulajok túlnyomó hányada minden valószínűség szerint zokszó nélkül használná az eszközt. A 3200 és 4000 cpi teljességgel felejtősek, ezt az előző oldalon már részleteztük.
Az összeszerelési minőséggel az öt év alatt nem volt problémánk, és a felső burkolatról is csak egy picike, körülbelül negyedkörömnyi méretű foltban mállott le a gumírozás, igaz, a mindenféle peremek is kaptak egy keveset a jóból – inkább az illesztések réseit körülményes hosszútávon takarítani, főként a tenyértámaszon. A bal és jobb klikkek alatt megbúvó Omron (10M) kapcsolók nálunk mintegy 3,5 évig bírták, ezután is csak a bal katt kezdett kicsit rendetlenkedni.
Még használható lett volna egy darabig különösebb fejfájás/hajtépés nélkül, de jobbnak láttuk meglépni a japán Omron D2F-01F-ekre való áttérést. Ahogy azt már korábban írtuk, ezzel megszűnt a fő gombok aktuációs pont feletti, függőleges irányú holtjátéka (pre-travel), sokkal feszesebbek lettek, és a megfigyelhető post-travel is minimális, erőltetni kell. A bal és jobb gombok medres kivitele jobban megtámasztja az ujjakat, mint a Logitech MX300 esetében, és a görgő fokozatai sem kezdtek egybefolyni.
(forrás: Ninox) [+]
Az alsó rész szemcsés műanyagja már jobban megkopott, a hüvelykujj alatti része szinte teljesen kisimult, ám szerencsére ez nem befolyásolja túlságosan az emelés-újrapozicionálás közben érzett stabilitást. A gumis kábellel sem volt semmi gikszer évekig, pusztán a jobbra (tökélyre) váltás érdekében forszíroztuk a paracord implementálását. Azt azért hozzátennénk, hogy vannak egyesek, akik szerint a gyári darab vaskos és merev, de a piacot évekig uraló, szinte sodronyszerű harisnyás példányoknál még így is nagyságrendekkel jobb.
A Microsoft szent triumvirátusát (WMO 1.1a, IM 1.1a, IME 3.0) idéző talpak alapvetően jó minőségű PTFE-ből készültek, ám 0,6 mm-es vastagságuk miatt néhányan kénytelen voltak tape fixet vagy vaskosabb "papucsokat" alkalmazni a nagyjából 2 mm-es LoD csökkentésére. Elrendezésükből fakadóan emelésnél billegésre lehetett bírni a karosszériát, ám ez könnyedén orvosolható azzal, ha egy ötödik talpat ragasztunk leghátra (amit a szimmetria kedvéért kiegészíthetünk egy hatodikkal elöl).
(forrás: Ninox) [+]
A kevésbé impozáns dolgok közé tartozik az is, hogy bár a kattintási késleltetés (click latency) Logitech mintára alacsony, de van egy bug, ami akkor üti fel a fejét, ha a két fő gombot egyszerre nyomnánk le: ha nem sikerül a polling rate által meghatározott késleltetési időn belül (1000 Hz = 1 ms, 500 Hz = 2 ms, 250 Hz = 4 ms, 125 Hz = 8 ms) aktiválni mindkettőt, a másodjára lenyomott gomb jelének regisztrálása 50 ms-ot késik. Ez akkor lehet kellemetlen, ha például egy gyakori/állandó szökellést igénylő FPS-ben (ironikusan mondjuk a Quake-ekben) a jobb klikkel ugrunk (és a ballal lövünk).
(forrás: Ninox) [+]
Az RGB nem egy high-end megoldás, a vetett fény nem homogén, és 16,8 millió színkombináció sincs, csak nyolc alapszín és némi egyedi keverés egy 10/10/10-es RGB skála segítségével, ahol a finomabb árnyalatok között igazából nincs látható különbség. Ettől függetlenül azért nem mutat rosszul, kicsit feldobja az összképet. Ez nyilván nem egy nagyfontosságú kérdés, egy említést viszont megérdemel.
Az sem volt túl megnyerő, amit a driverrel foglalkozó oldalon taglaltunk, és a kezdeti vásárlási nehézségek, no meg a beteges (ha egyáltalán létező) terméktámogatás sem adott okot a szívből jövő mosolyra. Sok volt az elégedetlenkedő, tegyük hozzá, joggal, ellenben elégedett vásárlókból szintúgy akadt bőséggel. Mindezen hiányosságok és hibák ellenére, ha megfelelő szállítmányból származó darabot sikerült kifognunk, az emberi (értsd komolyabb szintű lövöldéhez preferált) cpi értékeken remekül teljesítő szenzor, a stabil frissítési freki, a könnyű szerelhetőség/moddolhatóság megtoldva az MX300 formával és a ~74 grammos tömeggel elsőrangú játékos egeret varázsolt a Ninox Aurorából, főleg, ha a gyorsan mérséklődő árat is belevesszük a képbe. Nagy kár, hogy manapság már nem lehet újonnan kapni!
Három derék jószág [+]
Igaz, hogy van egyfajta lutri aromája a sztorinak, nem kevés a kétségre okot adó jelenségek száma, de úgy hisszük, a napjainkban még másodkézből (a legyártott példányszámból kifolyólag nehezen) beszerezhető darabok már kiállták a tűzpróbát, így nem férhet hozzá kétség, hogy az ajánlott plecsnit jogosan adjuk ki. A nagy számok törvényét ismerve meglehet, hogy pár évvel ezelőtt ez még nem így lett volna, de mi sem véletlenül zsákoltunk be hármat (pontosabban a harmadik még csak foglalózva van) az Aurorából. A motiváló erő ugyanaz volt, mint az Allsop Raindrop GigaPad XL nevű egérpad vonatkozásában: ha egyszer elhalálozik, nem nagyon látjuk, hogy mi tudná 100 százalékosan pótolni az utána maradt űrt.
Ninox Aurora egér
Synthwave
