Hirdetés
Bevezető, specifikációk
Nagy örömünkre az utóbbi időszakban virágzik a kisméretű, könnyű egerek piaca, és egymás után jelennek meg az ígéretesebbnél ígéretesebb példányok. A Cooler Master sem akart kimaradni ebből a partiból, ezért elhozta nekünk az MM710-est, ami számos szempontból megközelíti a tökéletes pehelysúlyú egér álomképét.
A visszafogott dobozt kézbe véve rögtön a synthwave műfajra jellemző lila szín egy barátságos árnyalatát láthatjuk magunk előtt, és be kell vallanunk, hogy már ez az irreleváns tény is bizalmat ébresztett bennünk, s mint utóbb kiderült, nem is kellett csalódnunk. Hiába, az ember hallgasson a megérzéseire!
A karton tartalma nincs túlgondolva, hiszen az egéren és az információs lapocskán kívül mindössze egy tartalék szett teflontalpat találhatunk benne. A szimmetrikus perifériát megmarkolva azonnal érezzük, hogy nem mindennapi kalandnak leszünk hamarosan részesei, mivel a kicsike csupán 53 grammot nyom a mérlegen; sokunknak egy kisebb megváltással lesz egyenértékű ez az alacsony tömeg. A súlycsökkentés fényében a gyártó méhsejtes rácsozattal perforált, ABS műanyag burkolatot alkalmazott (sehol nincs gumírozás, de ez nem szült problémát), ami jól illeszkedik a közelmúltban visszatérő trendbe.
Egyesek szerint ez a kialakítás huzamosabb ideig tartó használat után meghatványozza az egér belsejébe jutó por mértékét, hogy az egyéb szennyeződésekről, netán folyadékokról ne is beszéljünk, de a valóság az eddigi tapasztalatok alapján azt mutatja, hogy azért nem eszik ennyire forrón a kását. Előnye a lyuggatott kivitelnek, hogy tenyerünk kevésbé fog ráizzadni, és szerintünk még jól is néz ki. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az elektronikát por- és víztaszító réteggel vonták be, viszont a mikrokapcsolókat és a görgő enkóderét nem részesítették efféle kezelésben. A lényeg, hogy a hétköznapokban nincs okunk tartani a dizájntól, ettől függetlenül nem javallott mélybúvárkodásra késztetni a mosdókagylóban.
A hatgombos MM710 116,6 mm hosszú, 62,6 mm széles és 38,3 mm magas, formailag pedig – a márkatárs MasterMouse S-en kívül – talán a Logitech MX300/G1/G100(s)-re hasonlít leginkább, csak egy picit meredekebb a háta. Véleményünk szerint, aki szereti az előbb említett modelleket (kiegészítve a sort még a Ninox Aurorával), az nagy valószínűséggel ezt is meglehetősen komfortosnak fogja találni. A kurzorkergető bendőjében, kicsivel a középvonal alatt egy 400 ips-es, 50 g-s PixArt PWM 3389-es szív dobog, ami egészen 16 000 cpi-ig skálázódik, nagyjából 2 mm-es LoD-dal megáldva (ami igény esetén növelhető kb. 1 mm-rel). A felbontást hét lépcsőben tárolhatjuk el, a gyári beállítások a szokásos sémát követik: 400, 800, 1200, 1600, 3200, 6400 és 16 000 cpi.
A bal és jobb klikkek alatt "20 millió kattintásos" Omron D2FC-F-7N(20M) mikrokapcsolók figyelnek, melyek hangos, határozott kattanással adják tudtunkra létezésüket, míg a gumibevonattal ellátott, 24 fokozatú görgő (mely alatt Huano Green switch van) mozgatásához közepes erőkifejtés szükséges, és a fokozatok jól elkülönülnek egymástól, kényelmes a scrollozás.
A bal oldalon pihenő két gomb is öblös hanggal operál, de benyomásuk nem igényel testépítő vénát, ellenben véletlenül sem valószínű, hogy aktiváljuk őket – sajnos a hozzájuk tartozó két switchet nem tudtuk beazonosítani. Velük kapcsolatban az egyetlen szépséghiba az, hogy ha balkezesek vagyunk, akkor használatuk közel sem olyan intuitív, mint jobb kézzel. A görgő alatt helyet foglaló on-the-fly cpi-váltó Kailh White kapcsolót használ, és az egyedüli gomb, amit nem tudunk programozni. Beállításaink eltárolásában egy 512 kB memóriával megtámogatott, 32 bites ARM Cortex M0+ SoC nyújt segítő kezet.
Van még egy igen kellemes tulajdonsága a Cooler Master üdvöskéjének, és ez nem más, mint az aranyozott USB-ben végződő, 1,8 méteres, fixált habitusú kábel, amit a gyártó "ultraweave cable-nek" hív, de nevezzük nevén: paracordról/parakábelről van szó! Ez annyit tesz, hogy a vezeték szövetborítást kapott, de ez a borítás sokkal elasztikusabb és könnyebb, mint az elterjedt, harisnyázott megoldások; leginkább talán egy vaskosabb cipőfűzővel tudnánk párhuzamba állítani.
Ez a parakábel egy nagyon-nagyon hasznos extra, amit eddig jellemző módon utólag kellett beszereznünk és beépítenünk (néhány ezer forintos tételről van szó), itt viszont megkapjuk alapból, amiért mindenképpen jár a pacsi. A három (95 százalékos) PTFE tappancs minőségi benyomást kelt és korrekt csúszási faktorral rendelkezik, bár mi jobban díjaztuk volna a négy kisebb papucsot – semmi sem lehet tökéletes. Első használat előtt ne felejtsük el lehámozni róluk a védőfóliát, különben igencsak karcolós felhasználói élményben lesz részünk!
Ezt bizonyítja az is, hogy a szervizfuratok a két hátulsó teflon alatt terpeszkednek; itt azért lenne még mit tanulni a már korábban is szóba hozott Ninox Aurorától, mert annál például nem kell lemészárolnunk a talpakat, ha szét akarjuk valamiért szedni. Szerencsére összesen négy csavar van az eszközben, és így már a nyomtatott áramköri lapot is kiemeltük a vázból. A szétszedés egyébként nem bonyolult; miután a két hátulsó PTFE alól kiimádkoztuk a csavarokat, a burkolat felső részét finoman előretolva kiakadnak a rögzítőfülek, és voilá, meg is vagyunk.
Az MM710-et fényes és matt felülettel egyaránt gyártják, ráadásul nem csak fekete, de fehér verzió is készül mindkettőből. Akad még egy érdekessége a MasterMouse (ezt takarja az MM rövidítés) 710-nek, ez pedig az RGB világítás hiánya. Bizony, ezt is megértük. Ezt a "hiányosságot" a jövőben megjelenő, RGB-s görgővel és logóval megspékelt MM711 orvosolja majd.
Cooler Master MM710 | |
Méret (h x szé x ma) | 116,6 x 62,6 x 38,3 mm |
Szenzor | PixArt PMW 3389 (400 ips, 50 g, állítható LoD) |
Felbontás | 200-16 000 cpi, 100-as lépcsőkben állítható 32 000 cpi-ig interpolálható, 16 000 cpi felett 200-as lépcsők |
Gyárilag tárolt felbontások | 400/800/1200/1600/3200/6400/16 000 cpi default: 1200 cpi |
SoC | 32 bit ARM Cortex M0+ |
Belső memória | 512 kB |
Gombok száma | 6, ebből 5 szabadon programozható |
Mikrokapcsolók | bal és jobb klikk: Omron D2FC-F-7N(20M) görgő: Huano Green cpi-váltó: Kailh White oldalgombok: n. a. |
Tömeg | kb. 53 gramm (kábel nélkül) |
USB frissítési frekvenciája | 125/250/500/1000 Hz default: 1000 Hz |
Kábel | fixált, 1,8 méteres parakábel, aranyozott USB |
Elérhető verziók | MM-710-KKOL1 (matt, fekete) MM-710-KKOL2 (fényes, fekete) MM-710-WWOL1 (matt, fehér) MM-710-WWOL2 (fényes, fehér) |
Szoftver | Cooler Master MasterPlus |
Gyártó honlapja | www.coolermaster.com |
Termék honlapja | Cooler Master MM710 |
Garancia | 2 év |
Ár | kb. 16 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!