Bevezető, specifikációk

A játékra szánt, de vezeték nélküli egerek meglétének ténye gyakorlatilag évtizedekig mosolygásra késztette a témában kicsit is otthonosabban mozgó embereket, tegyük hozzá, joggal. Az ilyen rágcsálók jellemzően több sebből véreztek: általában – az akkumulátornak köszönhetően – kifejezetten nehezek voltak, sokszor a szenzoruk sem volt a helyzet magaslatán, de talán a leginkább lényeges pont, ahol rendre elbuktak, az a beviteli késés vizsgálatakor volt tetten érhető. A vezeték nélküli kapcsolat egyszerűen lassan, késve továbbította a beviteli jeleket, amit természetesen még megfejelt a kijelző, valamint a hálózat késése is, és így összesítve alakult ki a játszhatatlan input lag, amit minden magára valamit is adó (multiplayer) játékos messziről került, mint a tüzet.

A doboz tartalmát csak az extra moduláris oldalgombok dobják fel [+]

A Logitech Lightspeed technológiájának híre azonban reményre adott okot azoknak, akik szentül hittek abban, hogy egy napon a vezetékmentesség érdemben beköszönthet a PC játékosok asztalaira, és mint utóbb kiderült, nem volt hiábavaló ez a reménykedés: ebben az értelemben a Lightspeed jött, látott, győzött. Ez tulajdonképpen egy 802.11-es (2,4 GHz) kapcsolat, amit a gyártó mérnökei megfejeltek annyival, hogy intelligens módon kutat szabad csatornák után, s ha a szükség úgy hozza, egy adott csatornáról képes kisöpörni az "irreleváns" jeleket, így felszabadítván azt, és ennek következtében a megszokottnál sokkal gyorsabb kapcsolatot hoz létre.

Jó kis tech, és a legszebb benne, hogy úgy fest, működik is. A G PRO Wireless pedig különösen feladta a leckét, mivel 1 mm vastag műanyagának és réteges belső felépítésének köszönhetően sikeresen belépett a pehelysúlyú kurzorkergető apparátusok táborába a maga 80 grammos tömegével. Egyéb fizikai dimenziói sincsenek a ló túlsó oldalán, hiszen 125 mm hosszú, 63,5 mm széles és 40 mm magas, tehát a mérőszalag számai arányosak a mérlegen mértekkel.

A moduláris oldalgombok, a (töltő)kábel és a wireless egység az egér társaságában [+]

Vonzó profil [+]

A burkolata egységes, nagyon sima tapintású plasztik, s bár mi nem tapasztaltunk vele problémát, izzadósabb tenyerű egyéneknek elképzelhető, hogy lesznek vele gondjai egy-egy huzamosabb lövölde után. Házi kedvencünk bendőjében a Logitech HERO 16K (High Efficiency Rated Optical) szenzora tevékenykedik, melynek maximális felbontása az értelmetlen, de kétségkívül jól hangzó 16 000 cpi, viszont örömmel jelenthetjük, hogy az okafogyott számhalmazok és hangzatos marketing mögött most igazság is rejtezik, hiszen az egység határozottan reszponzív és kellemes, precíz használatot tesz lehetővé – ez a tény hatványozottan igaz 2000 cpi-ig.

Viselkedése hasonló a PixArt PMW3366-hoz, de fogyasztása csupán töredéke annak – itt kerül igazán képbe, hogy miért járunk vele jobban, hiszen ez hosszabb üzemidőt jelent két feltöltés között. A gyári beállítások követik a megszokott vonalat: 400, 800, 1600, 3200, illetve 6400 cpi-ről van szó, de természetesen kedvünk szerint variálhatunk velük. A LoD kifejezetten alacsony: egy DVD-nyi magasságról (körülbelül 1,2 mm) már nem érzékelte az alatta futó felületet, ezért nincs szükség sem vastagabb talpakra, sem az ismert ragasztószalagos trükkre, hogy kezesbárányt faragjunk a cincogóból.

Az eltávolított felső szekció belseje, illetve a HERO szenzor, kicsit közelebbről [+]

Összesen hét programozható gombot találunk rajta, de ez nem ilyen egyszerű. Alapból a bal, középső és jobb klikk mellett a bal oldalon terpeszkedik két gomb, míg a jobb oldali kettőt két műanyag fedőlap takarja. Mind ezeket a fedőlapokat, mind pedig a két oldalsó pöcköt mágnesek rögzítik a kapcsolótáblához, így ezeket szabadon csereberélhetjük: ha arra van igényünk, a jobb oldalra is bepasszinthatunk két gombot, vagy akár a bal oldalt is elláthatjuk szimpla fedőlapokkal, hogy effektíve háromgombossá változtassuk az egeret. Jópofa megoldás, meg kell hagyni, és a dobozban minden szükséges kis mütyürt megtalálhatunk a manőver elvégzéséhez. Hozzátennénk még, hogy jól reagálnak az aktiválásra, nincs holtjátékuk. Mondjuk az egész egérről elmondható, hogy összeszerelési minősége végre kielégítő: nem nyüszög, nem nyekeg, minden pöccre működik.

Jól látható a kiszedett gombtakarók mögött a mikrokapcsolókkal érintkező, mágneses felület [+]

A bal, illetve a jobb klikk alatt sajnos csak kínai Omron D2FC-F-K mikrokapcsolókat találunk, melyeknek 50 milliós leütést ígérő élettartama mese habbal. Akárhogy is, határozott nyomáspontjuk (és telt hangjuk) van, kicsit talán fárasztó is folyamatosan, nagy sebességgel kattintgatni velük. A görgő halk, könnyen jár, de a fokozatok egészen jól elkülönülnek, és egy TTC white encoder továbbítja a tuszkolását. A középső klikk egy kicsit nehezebben jár, mint balos és jobbos társa, szubjektív véleményünk szerint nem lett volna hátrány, ha kicsivel könnyebben lenyomható, de talán nem fogjuk annyiszor használni, hogy ez igazán zavaró lehessen.

Remekül megfigyelhetők a kínai Omron D2FC-F-K kapcsolók [+]

Az alsó fertályon három kisebb és egy nagyobb teflontalpat találunk, melyek alatt a szétszedéshez szükséges csavarok kaptak helyet, összesen hét. Itt található még a cpi-váltó gomb is, amit helyzetéből adódóan garantáltan nem fogunk véletlenül lenyomni, de pont emiatt játék során rendkívül kényelmetlen lesz a használata – ami nem is feltétlenül baj, hiszen erről érdemes amúgy is leszokni. Az utolsó kétállású kapcsoló a hastájékon a wireless jelét inicializálja vagy éppen állítja le. Van itt még egy szintén mágneses, kör alakú fedőlapocska, amit ha eltávolítunk (3 gramm egyébként), akkor az alatta megbúvó kis üregben dedikált helyre bukkanhatunk a Logitech parányi adójának (szállítási célzattal).

A hasfal, rajta a cpi állítóval, a vezeték nélküli jelet inicializáló gombbal, a mágneses fedőlappal és a négy talppal [+]

A lecsatlakoztatható, 1,8 méteres kábel felel az akksi töltéséért, és bár harisnyázást nem, de egérbe futó része testhezálló keretet kapott a micro USB dugasz köré, hogy csökkenjen a véletlen kihúzódás kockázata. Szerencsére elég könnyű is, így nem fog minket akadályozni semmiben.

Az egyedüli, ami objektíven nem tetszett nekünk, az a rengeteg csavar megléte, főleg belül. Harmincegy(!) darabot számoltunk össze, mire teljesen szétszedtük őkelmét (a világításért felelős LED-ek kis paneljét már nem zargattuk), úgyhogy ember legyen a talpán, aki ebbe önszántából belekezd. Az összerakási folyamatot sem könnyítette meg az erős mágnesek jelenléte a burkolat alatt, hiszen rendre a lehető legrosszabb pillanatban fejtették ki vonzó hatásukat, minek eredménye a két műanyag lap közé, elérhetetlen helyre beszipkázott csavar volt. Tehát nem egy hálás folyamat a szétszedés-összeszerelés: ha tudjuk, kerüljük el, amíg csak lehet. Nem tartjuk kizártnak, hogy ha a csavarok felét egyszerűen nem helyeztük volna vissza furataikba, a strukturális integritás még úgy sem szenvedett volna csorbát: csak ennyire van túlépítve delikvensünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!