2017. július 23., vasárnap

Útvonal

Tesztek » TV & Audió rovat

LG 4K OLED tévé, beépített hangprojektorral

Kipróbáltuk a síkképernyős, Ultra HD felbontású, HDR támogatású LG 65E6V OLED tévét.

LG 65E6V

Az LG őszintén hisz a nagyméretű OLED tévék sikerében, amit tökéletesen alátámaszt, hogy amíg mások csak az első félszeg lépéseknél tartanak ebben a szegmensben, addig ők idén is több sorozattal bővítették flottájukat. E modellek egy része már elérhető Magyarországon, többek között a beépített hangprojektorral rendelkező E6 család is.

LG 65E6V
LG 65E6V [+]

Az előzetes információk alapján ez egy nagyon érdekes darabnak tűnt, mindenképpen meg akartuk nézni közelről, amilyen gyorsan csak lehet, ám ezúttal a szokásos tesztelésre nem nyílt lehetőség, ezért elugrottunk a vállalat hazai kommunikációs ügynökségéhez, és ott néhány órát eltöltöttünk a 65 hüvelykes változat társaságában. Emiatt néhány dolgot értelemszerűen nem tudtunk kipróbálni, de azért így is eleget játszottunk vele ahhoz, hogy képet kapjunk a kép- és hangminőségről, megnézzük, hogy valóban képes-e a végtelen kontrasztarány megteremtésére, hogy mi a helyzet a netes alkalmazásokkal és a médialejátszóval, valamint hogy hogy működik a megújult Magic Remote távvezérlő.

Egyedülálló külső

Az E6 bizonyítja, hogy tévédizájn terén még mindig lehet újat mutatni, bár vannak olyan készülékek, amelyek hasonlítanak rá, ez a modell mégis első pillantásra felismerhető és megkülönböztethető a többi televíziótól. Ez elsősorban a talpként, állványként, valamint a káva alsó részeként funkcionáló, integrált, vékony hangprojektornak köszönhető. Az E6 az úgynevezett Picture-on-Glass formatervezési vonalba tartozik, ennek sajátossága, hogy a fedő üveglap túlnyúlik a kijelzőn, és keretbe foglalja azt.

LG 65E6V LG 65E6V
LG 65E6V [+]

Az OLED technológia lehetővé teszi az LCD-nél sokkal keskenyebb panelek előállítását, és ez itt is megmutatkozik. A tévé súlya sem vészes, 24,8 kilogrammot nyom, ami azt jelenti, hogy egy kisebb szekrényre, asztalra is nyugodt szívvel fel lehet tenni. A szokásoknak megfelelően a hátulján kapott helyet négy darab HDMI 2.0 csatlakozó, mellette két USB 2.0, egy-egy USB 3.0, komponens és kompozit (adapterrel), Ethernet, valamint optikai digitális és analóg audió csatlakozó, illetve a CI+ slot.

LG 65E6V LG 65E6V
LG 65E6V [+]

Főbb paraméterek
LG 65E6V
Panel 4K HDR OLED panel
Háttérvilágítás -
Képernyőméret 65 hüvelyk (165 cm)
Maximális felbontás Ultra High Definition (3840x2160)
Input lag 33,9 ms
Maximális fényerő 630 cd/m²
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Eco, Élénk, Eredeti, Fotó, HDR Hatás Játék, Sport, Színház, 2 Felhasználói
Hangbeállítások Eredeti, Játék, Sport, Színház, Tiszta hang, Zene
Hangrendszer 4.0 csatornás, 40 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T/DVB-C/DVB-S2
Interfész 4 db HDMI 2.0, 2 db USB 2.0, USB 3.0, komponens, kompozit, optikai digitális audió, 3,5 mm analóg audió, Ethernet, CI+ slot
Extrák digitális zajcsökkentés, rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó, internetes tartalmak elérése, webOS 3.0 okostévérendszer, böngésző, mozgásérzékeny távirányító támogatása, hangalapú keresés, kislexikon, Miracast és Intel Widi támogatás, médialejátszó, 3D, 3D konverzió, HDR, HDR konverzió, UHD felbontás
Teljesítményfelvétel 145 watt, készenléti üzemmódban: 0,3 watt
Méret (talppal) 1327 x 767 x 175 mm
Tömeg (talppal) 24,8 kg
Gyártó honlapja www.lg.hu
Termék honlapja LG OLED65E6V
Fogyasztói ár 1 760 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.