Összegzés
Összegző diagramjainkon az i9-7900X-hez képest határoztuk meg a számítási teljesítményeket. A SPECwpc V2.1 workstation-VeraCrypt-Cinebench R15-HWBot x265 benchmarkjainkkal tesztalanyaink nem igazán okoztak meglepetéseket, maximum annyiban, hogy az emelt órajelű Threadripper 1920X hozta az alapfrekvencián futó Core i9-7900X teljesítményét. Szintetikus tesztjeinkben az órajelemelés az AMD processzor esetében körülbelül 4% teljesítménytöbbletet eredményezett, míg a HEDT-s Intel mintegy 8%-kal tudott gyorsulni.
Játéktesztjeink összesített eredménye már kiegyensúlyozottabb képet mutat. Nagyon jó választás volt az i7-7700K, illetve a Ryzen 7 1800X beválogatása a tesztbe olyan szempontból, hogy egy fontos dologra mutasson rá: a HEDT platformok nem elsődlegesen játékokra vannak. Kaby Lake processzorunk eredményéhez nagyban hozzájárult, hogy most a Gigabyte Z270X Gaming 7 lapjában vonultattuk fel, amiben jobban ki tudott bontakozni, mint anno az Asus Z170-Deluxe-ban. Hogy tesztalanyaink elől ne lopja el a show-t, ismételten elgondolkodtató, hogy tuningtörekvéseink csupán 2-3%-os játékteljesítmény-emelkedésben mutatkoztak meg.
A számítási teljesítmény és a fogyasztás arányát nézve – melyet a Prime 95 mérés eredményei alapján számoltunk ki – a győzelmet az AMD Ryzen 7 1800X processzora vívja ki, a HEDT mezőny két tagjának kifejezetten komoly fogyasztása miatt. Az órajelemelés hatására 34-35%-kal zuhan a teljesítmény / fogyasztás mutató: itt ütközik ki a legszemléletesebben az, hogy a túlhajtás nem feltétlenül pénztárcabarát megoldás, és nem hoz akkora többletet számítási teljesítményben, mint amennyivel megdobja a villanyszámlát. További érdekesség, hogy a számítási teljesítmény és fogyasztás mutatója nagyon hasonló a tesztben szereplő Core i7-nek és a Threadrippernek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!