Processzorok: x86-os unalom
Nehéz ezt az oldalt túl lelkesen kezdeni, mivel a történelemben rég volt ilyen unalmas év a processzorpiacon. Legalábbis az x86-os/AMD64-es modellek tekintetében mindenképpen, ugyanis egyetlen említésre méltó lapka jelent meg idén, mégpedig a Broadwell-E. Persze ez a fejlesztés nem volt rossz, de az Intel HEDT platformjának árazása meglehetősen elszállt, így nemhogy a magyar potenciális vásárlók körében, hanem még világszinten is viszonylag alacsony az érdeklődés iránta.
Hirdetés
A fentiektől függetlenül történelmi tény, hogy az Intel Core i7-6950X Extreme Edition az első olyan asztali piacra szánt processzor, amelyik tíz processzormagot kínált. Mindezért persze több mint 600 000 forintot kellett otthagyni a kasszáknál, és ekkor még a felhasználónak nincs alaplapja, memóriája, illetve egyéb részegysége, amely egy számítógéphez szükséges lenne.
Intel Broadwell-E
Az Intel a másik végletet sem hagyta ki, így ősszel a legnagyobb csendben mutatták be az Apollo Lake platformot, amelyre két Pentium és négy Celeron modell épül jelenleg. A nagy hírverés hiányának is megvolt az oka: a vállalat váratlanul feladta az ultramobil piac meghódításáért folytatott harcot. Ezzel lényegében három SOFIA projekt és egy Broxton kódnevű lapka került törlésre, és az Apollo Lake tulajdonképpen örülhet, hogy megmenekült a kasza elől.
Azért az Intel a nyár legvégén bedobta a mobil piacra az első Kaby Lake processzorokat, egészen pontosan hat darab kétmagos modellt. A Kaby Lake a Skylake-hez képest leginkább az IGP tekintetében fejlődött, így korszerű multimédiás képességeket kínál.
Az AMD oldalán sem rághattuk le körmünket az izgalomtól. A vállalat a Bristol és a Stoney Ridge kódnevű mobil SoC APU-t, illetve a Bristol Ridge asztali és üzleti verzióit mutatta be, utóbbiakat főleg az új Socket AM4-es foglalattal. A Bristol Ridge mobil verziói egyébként váratlanul magas órajelen üzemeltek annak ellenére, hogy a Carrizo SoC APU új steppingjéről volt szó.
Az AMD az év végén már teljesen átkonfigurálta magát, és a következő évben érkező Summit Ridge kódnevű processzorról beszélt. Először augusztus közepén, majd egy hétre rá derültek ki fontos információk, a decemberben tartott New Horizon rendezvényen pedig előkerült a Ryzen márkanév, illetve megtörténtek az első tényleges teljesítménytesztek is.
Meglepetésre a VIA is hallatott magáról, mivel bejelentették C-OctaCore FC-1080 jelzésű, BGA tokozású processzorukat, amellyel célzottan a kínai piacot támadják.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!