Ez történt 2016-ban nálunk és a hardveruniverzumban

Idei utolsó cikkünkben összefoglaljuk az elmúlt esztendő fontosabb mozzanatait.

Konzolok: idén is a PlayStation 4 volt a sláger

A konzolpiac az előző évhez képest idén izgalmasabb volt, arra gondolva persze, hogy a két nagy szereplőnek számító Microsoft és Sony sokkal többet tett le az asztalra 2016-ban, mint 2015-ben.

A két gigász közül a Microsoft volt a kevésbé aktív. A cég ettől függetlenül bemutatta az Xbox One S konzolt, az eredeti Xbox One modernizált és egyben 40%-kal kisebb változatát. Ez a gép ráadásul funkcionálisan is többet tudott, mint az előd, ugyanis elérhetővé vált a 4K-s felbontás kezelése a videólejátszásnál, illetve a HDR támogatása is, nem beszélve arról, hogy az Xbox One S kapható lett 500 GB-os, 1 TB-os és 2 TB-os beépített HDD-vel is.

A Microsoft másik komolyabb bejelentése egy Project Scorpio néven emlegetett konzol volt, amelyről sajnos nem lehet tudni a pontos részleteket, de a cég ezzel a géppel szeretne odapörkölni a Sony-nak. A 6 TFLOPS-os számítási teljesítmény ehhez minden bizonnyal elég is lesz, ugyanakkor az erősebb Xbox csak a következő évben érkezik, vagyis időben hátrányban van a redmondi óriáscég.

Márpedig az idő sokat ér, ugyanis a Sony a PlayStation 4 egyes verzióiból összesítve már 50 milliónál is többet adott el. Az év végi hajrát különösen felerősítette a szeptemberben bejelentett PlayStation 4 Slim és Pro; előbbi gyakorlatilag az eredeti PlayStation 4 kisebb kiszerelésű verziója, így a Sony a legnagyobb figyelmet a Pro modellnek szentelte.

Sony PlayStation 4 Slim és Pro Sony PlayStation 4 Slim és Pro
Sony PlayStation 4 Slim és Pro [+]

A PlayStation 4 Pro egy erősebb PlayStation. A rendszer megőrizte a kompatibilitást az eredeti modellel, így az eddig kiadott címek játszhatóak rajta, eközben még nagyobb teljesítményt kínál annak érdekében, hogy az újabb alkotásokat nagyobb részletességgel legyen képes futtatni. Ehhez az AMD egy teljesen új SoC APU-t fejlesztett, ami egyébként nem csak gyorsabb, de többet is tud az eredeti verziónál. Itt főleg az IGP-t érte változás, amely egyrészt kétszer több feldolgozóval rendelkezik, másrészt ezek a feldolgozók okosabbak is. Ennek hála támogatják a kevert pontosságot, valamint olyan funkciókat is kaptak, amelyeket eddig egyetlen PC-s grafikus vezérlőben sem lehetett látni. Ilyen például a Sony által csak ID puffernek nevezett újítás, amivel a háromszögeket és az objektumokat lehet képkockáról képkockára nyomon követni, ezzel lehetőséget teremtve számos új spatiális és temporális utófeldolgozási eljárás megalkotására.

A harmadik nagy szereplőnek számító Nintendo aktív is volt, meg nem is. Egyrészt vitathatatlan, hogy az idei nagy bejelentésük a Switch kézikonzol leleplezése, de ez csak a következő évben jelenik meg hivatalosan.

Nintendo Entertainment System: NES Classic Edition
Nintendo Entertainment System: NES Classic Edition

Kisebb figyelmet kapott a Nintendo Entertainment System: NES Classic Edition konzol, amely ténylegesen megjelent idén, de valójában csak egy tisztelgés az eredeti NES előtt, ami komoly sikereket ért el a maga idejében.

Nintendo 3DS XL Super Famicom verzió
Nintendo 3DS XL Super Famicom verzió

A retró azonban komoly szerepet játszott a japán cég életében 2016-ban, mivel a Nintendo 3DS XL is kapott egy Super Famicom verziót, nosztalgiázni az SNES (Super Nintendo Entertainment System) Super Famicom asztali konzol rajongóinak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés