Hirdetés

Arctic Freezer 33 TR – hűtő HEDT-re felkészítve

Kipróbáltuk, mire képes a svájci gyártó csúcskategóriás platformokra tervezett hűtőegysége.

Bevezető, külső

Teljesen mindegy, melyik gyártó melyik verziójáról van szó, a HEDT platformoknál mindig komoly kihívást jelent a megfelelő hűtés biztosítása, és nemcsak azért, mert a processzorok által termelt hőmennyiség nagyobb a megszokottnál, hanem azért is, mert szinte biztos, hogy a felhasználók előbb-utóbb a túlhajtás fegyveréhez nyúlnak, tovább növelve a hűtő által elszállítandó hőenergiát.


(forrás: Der8auer) [+]

Ez a kihívás az AMD Threadripper esetében is jelen van, azzal a nehezítéssel, hogy az új, nagyméretű hőelosztó kupak miatt a hűtéssel foglalkozó cégeknek még át is kell tervezni a processzorral érintkező felületet – ez pedig olyasmi, amit a költségek minimalizálásában érdekelt vállalkozások nem mindegyike hajlandó meglépni. Ennek köszönhető, hogy egyelőre alig találni a piacon olyan megoldást, amely dedikáltan a Threadripperhez készült, és nem csak a TR4 foglalathoz illeszkedő rögzítésben különbözik a korábbi megoldásoktól.

A tesztünkben szereplő Arctic Freezer 33 TR hűtő elvileg a kifejezetten TR-hez készült megoldások közé tartozik, azzal a csavarral, hogy a gyártó igyekezett megőrizni a korábbi Intel HEDT platformokkal és az AM4-gyel való kompatibilitást is – a kérdés tehát az, hogy mire képes egy ilyen öszvér megoldás. Ennek vizsgálata során etalonként felhasználtuk a korábban tesztelt Fractal Design Celsius S36 kompakt vízhűtést is, mégpedig azért, mert a Threadripper CPU-k dobozában a tartozékok között egy speciális, az Asetek gyártotta hűtőblokkokkal kompatibilis rögzítés is lapul, így több korábbi vízhűtőrendszer minden további nélkül átépíthető a TR4-re is – ez azonban a hűtőblokk talpának méretét még nem változtatja meg, tehát a hőelvonás nem lesz ideális.

Hirdetés

Külső

A tesztelt hűtő az idén tavasszal bemutatkozott Freezer 33 család tagja, és legfontosabb ismérveit tekintve nem is különbözik azoktól. Ezt az alapot négy darab, 6 mm átmérőjű, feketére színezett hővezető cső adja, amelyek 49 darab, szintén fekete színű alumínium bordán osztják el a hőt. A csövek hajlításakor az Arctic igyekezett odafigyelni arra, hogy a ventilátorból érkező légáramlás kúp alakot vesz fel, ezért a csövek a gyárilag felszerelt ventilátor felől nézve egyre szélesedő ívet kaptak. Mindez persze leginkább a marketinganyagokban hangzik jól, a bordára ugyanis egy második ventilátor is felszerelhető, ami rögtön megváltoztatja majd az áramlás jellemzőit.


[+]

Az oldalt összeérő, így zárt csatornákat képező alumíniumlemezek egyébként 124 x 46 mm-esek, a bordázat magassága pedig 108 mm, tehát viszonylag sűrű, nagy ellenállású egységről van szó. Az Arctic különösebb trükköket, speciális hajlítást, recéket stb. nem vetett be, a legfelső lemez közepén kialakított légterelő is inkább csak dekorácó.


[+]

Hűtőnk legérdekesebb része persze nem annyira a bordázat, inkább a talp, amely a szériánál megszokott módon egyszerűen a hővezető csövek ellapításával és marógépen történő átalakításával jön létre. Ennek megfelelően a felületet réz alkotja, amelyen nagyon finoman felismerhető a forgácsoló szerszám nyoma. Fontos eltérés viszont a standard hűtőkhöz képest, hogy a CPU-val érintkező felület mérete 52 x 30 mm, azaz jobban illeszkedik a Threadripper 67,8 x 51 mm-es kupakjához.


[+]

A bordához járó, fekete-fehér vagy fekete-piros színben pompázó ventilátor a cég BioniX F120 nevű egysége, hidrodinamikus csapágyazással és háromfázisú BLDC motorral. A PWM vezérléssel rendelkező egység 200-1800 rpm közötti fordulatszámon dolgozhat, a kettő helyett három fázis miatt azonban ezt az alaplapi érzékelők hibásan, 1,5-tel beszorozva jelzik ki. Mindenesetre maximális fordulatszámon 69 cfm (117 m³/h) térfogatáramra számíthatunk a 120 x 120 x 27 mm-es méretekkel rendelkező egységtől.

Specifikációk, felszerelés

Felszerelés

A Freezer 33 TR dobozában minimális mennyiségű kiegészítőt találunk, ami mindenképpen jó pont, ugyanis mutatja, hogy a TR4/Sp3, AM4, illetve LGA2066/2011(v3) foglalatokkal kompatibilis hűtő felszerelése egyszerű. Az első lépés a hajlított és több lyukkal ellátott fémlemezek bordához rögzítésével történik, amely két csavar betekerését igényli. A következő menetben, amennyiben a foglalat igényli (a TR4 például ilyen), az alaplapra felkerül a rögzítés másik felét alkotó két talp, ami négy csavarral rögzül. Ezután kerülhet a mellékelt MX-4 pasztából a megfelelő mennyiség a borda talpára, hogy utolsó előtti lépésként magát a bordát is rögzítsük a processzoron.


[+]

Végül az utolsó lépés a ventilátor visszaszerelése, amely pofonegyszerű – amennyiben pedig egy második ventilátort is fel szeretnénk szerelni push-pull konfigurációban, az ehhez szükséges rugók is megtalálhatók a csomagolásban. A második ventilátor bekötésére szolgál a mellékelt légkavaró vezetékének végén található második csatlakozó – nagy piros pont az Arcticnak, hogy erre az apróságra is ügyeltek. Annak érdekében pedig, hogy a második ventilátor rezgését is többé-kevésbé csillapítsák, négy gumibak is jár a hűtőhöz.


[+]

Az Arctic Freezer 33 TR fontosabb specifikációit az alábbi táblázatban gyűjtöttük össze:

Főbb paraméterek
Termék megnevezése Arctic Freezer 33 TR
Felszerelhető AMD – sTR4/ AM4
Intel – LGA2011-3/ 2011/ 2066
Mérete 123 x 89 x 155 mm (egy darab F120 ventilátorral)
Borda anyaga alumíniumlamellák, négy hővezető cső
Borda tömege 705 gramm
Ventilátor mérete 120 x 120 x 27 mm, kettő is felszerelhető
Ventilátor fordulatszáma 200-1800 rpm, PWM szabályozással
Ventilátor csapágyazása hidrodinamikus
Légszállítás max. 117 m³/h
Extrák rezgéscsillapító ventilátorrögzítés
Gyártó honlapja www.arctic.ac
Termék honlapja Arctic Freezer 33 TR
Fogyasztói ára 15 000 forint

Tesztkonfigurációnk

Általános hűtőtesztjeinktől eltérően ezúttal két különböző konfigurációban is vizsgáltuk a Freezer 33 TR képességeit. Az első körben az AMD és Intel HEDT platformjait összehasonlító tesztünkben is szereplő, ASUS ROG Zenith Extreme alaplapból, AMD Ryzen Threadripper 1920X-ből és HyperX Fury DDR4 memóriából álló alapokon járattuk meg, gyári beállítások, illetve 4 GHz-es túlhajtás mellett is. Ellenfele itt a már említett Fractal Design Celsius S36 volt.

A következő körben a hűtőtesztek alapját képező, 4 GHz-re húzott Intel Core i7-5960X-et tartalmazó ASRock Fatal1ty X99M Killer lapra szereltük át a hűtőt, hogy kiderítsük, általánosságban milyen képességekkel rendelkezik.

Tesztkörnyezet
Videokártya ROG Strix GeForce GTX 1050 OC Edition 2 GB
Processzor Intel Core i7-5960X (3 GHz) – túlhajtva 4 GHz-en; EIST bekapcsolva; C1E / C-state kikapcsolva; Turbo Boost kikapcsolva, 1,25 volton AMD Ryzen Threadripper 1920X;
(3,5 GHz alapbeállításokon; túlhajtva 4 GHz-en)
Alaplap ASUS X99 PRO
(Intel X99 chipset, BIOS: 2201)
ASUS ROG Zenith Extreme
(X399 chipset, BIOS: 0701)
Memória HyperX Fury 32 GB (4 x 8 GB) DDR4-2666 (HX426C15FBK4/32)
Háttértár Samsung 850 EVO 500 GB MZ-75E500 (SATA 6 Gbps)
Processzorhűtő Arctic Freezer 33 TR
Tápegység FSP Aurum PT 1200M – 1200 watt
Monitor Acer XB280HK G-Sync 4K (28")
Op. rendszer Windows 10 Pro 64 bit

Mérések: AMD Ryzen Threadripper

Ahogy a képeken is látszik (és az első oldalon található adatokból is kiderül), a Freezer 33 TR a megnövelt talpméret ellenére sem fedi a Threadripper CPU kupakjának teljes felületét, csak annak körülbelül 45 százalékát borítja be. Persze ahogy azt Der8auer munkásságából tudjuk, a processzor belső felépítése olyan, hogy a magok sem a kupak teljes felületével érintkeznek, mégis jobban örültünk volna valami méretesebb talpnak.

A képen zölddel jelöltük a Freezer 33 TR által érintett részt
A képen zölddel jelöltük a Freezer 33 TR által érintett részt [+]

Az Arctic-féle kompromisszum (szemben például Noctua követte módszerrel) ugyanakkor érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a Freezer 33 TR nemcsak a TR4-re, de az AM4-es foglalatra, illetve az Intel jelenlegi és korábbi HEDT megoldásaira is felszerelhető, ez viszont nem feltétlenül működne egy 67 x 50 mm-es tömbbel. A cél tehát méltányolható, de a megvalósítás mégsem tökéletes, hiszen például a Core i7-5960X kupakjának mérete 38,2 x 42,4 mm – azaz tesztalanyunk ezt sem fedi le teljesen.

Tesztünk első körében tehát a Freezer 33 TR a Threadripper 1920X által termelt hő elszállítását vállalta magára: a használati utasításban foglaltaknak megfelelő felszerelés után először terhelés nélkül ellenőriztük a hőmérsékleteket: ekkor a 23 C °C-os szobában az Aida 5.95-ös verziója 28 °C-os processzorhőmérsékletet jelzett.

Ez kifejezetten alacsonynak tűnik, de tudni kell, hogy az AMD processzorok „jelentette” hőmérséklet és az Intel CPU-knál mért hőmérséklet nem vethető össze, a Threadripper esetében ugyanis – a Ryzenekhez hasonlóan – mérőprogram által kijelzett, úgynevezett Tcl adathoz egy korrekciós értéket még hozzá kell adni. Ez a korrekciós érték a 1920X esetében 27 °C – azaz a 28 °C-os Threadripper 1920X maghőmérséklete valójában 55 °C-os. Ezen a hőmérsékleten a ventilátor fordulatszámára 1366 rpm-et kaptunk (ahogy említettük, ez a valóságban inkább a 900-hoz áll közelebb). Ebben a szituációban az Arctic 17,4 dB(A) zajszint mellett dolgozott, ami egy zárt házból gyakorlatilag nem hallatszik ki külön.

Threadripper 1920X és Arctic Freezer 33 TR tuning nélkül
Threadripper 1920X és Arctic Freezer 33 TR tuning nélkül [+]

Bekapcsolva az Aida 5.95 stabilitástesztjét, a hőmérséklet gyors emelkedésnek indult, majd – a korrekciót is beleszámítva – 92 °C-nál stabilizálódott. Ezen a hőmérsékleten az hűtőventilátor maximális fordulatszámon üzemel, ami 36 dB(A) zajszintet jelent, ami bizony már hallható lesz a PC-n kívül is, de még nem neveznénk vészesnek. Végül a stresszteszt utolsó szakaszában a Prime95-öt indítottuk el, amely a Threadripper esetében érdekes módon kisebb terhelést és fogyasztást jelentett, mint az Aida.

Threadripper 1920X és Arctic Freezer 33 TR tuninggal
Threadripper 1920X és Arctic Freezer 33 TR tuninggal [+]

A következő mérésnél 4 GHz-re emeltük a CPU órajelét, és megismételtük az előbbi kört – ekkor az alap hőmérséklet 57 °C volt, ami az Aida terhelésének hatására 113 °C-ig (!) emelkedett – a Prime95 alatt ennél itt is kicsit kevesebbet, 105 °C-ot mértünk. Mondanunk sem kell, hogy a zajszint itt a végig maximális fordulatszámon dolgozó ventilátor miatt 36 dB(A) volt.

Threadripper 1920X és Fractal Design Celsius S36 harca tuning nélkül
Threadripper 1920X és Fractal Design Celsius S36 harca tuning nélkül [+]

Threadripper 1920X és Fractal Design Celsius S36 harca tuninggal
Threadripper 1920X és Fractal Design Celsius S36 harca tuninggal [+]

Ezután következett a Fractal Design Celsius S36, amely 54 mm-es átmérővel rendelkező talpának köszönhetően előnyben van a hőátadó felület nagyságát tekintve, még akkor is, ha a felület alakja nem ideális, nem mindenhol fedi le a magok területét. Itt terhelés és tuning nélkül 53 °C-ról indult a processzor magjának hőmérséklete, majd teljes terhelésen ez egészen 91 °C-ig melegedett. Ugyanezen két érték tuningnál 57, illetve 107 °C lett, ami mutatja, hogy hiába kínál a vizes rendszer nagyobb hűtési teljesítményt és hőátadó felületet, egy tuningolt Threadripper igenis igényli a dedikált, teljesen erre a platformra szabott megoldásokat.

Mérések: Intel Core i7-5960X; végszó

Áttérve a korábbi hűtőtesztjeinknél használt Core i7-5960X alapú platformunkra, a tudástárban foglaltaknak megfelelő mérési metódust használva alapállapotban 38 °C-ról indult 4 GHz-re húzott processzorunk maghőmérséklete, és ez az Aida stabilitástesztjének hatására 82 °C-ig emelkedett, ahol a ventilátorvezérlés stabilizálta a fordulatszám szabályozásával. Ha nem bíztunk semmit a véletlenre, és maximális fordulatszámra állítottuk a ventilátort, 80 °C-nál állt meg a melegedés.

Mint a zöld jelölésből is látszik, a hőátadó felület mérete itt is lehetne nagyobb
Mint a zöld jelölésből is látszik, a hőátadó felület mérete itt is lehetne nagyobb, miközben két szélén túllóg a CPU-n [+]

Kevésbé volt pozitív a tapasztalat Prime 95 alatt – itt olyan magasra emelkedett a processzor hőmérséklete, hogy azt kizárólag throttling segítségével sikerült elfogadható szintre visszaszorítani.


[+]

A korábbi tesztjeinkben elért eredményekkel összevetve a következőket láthatjuk:


[+]


[+]


[+]

Értékelés

Amióta csak kiderültek a Threadripper specifikációi, nyilvánvaló volt, hogy az óriási processzor hűtése újfajta megoldásokat kíván majd. Sajnos egyelőre elég kevés olyan gyártó van a piacon, aki teljesen a TR4 foglalatra optimalizált terméket kínálna, a legtöbben csak egy speciális rögzítést adnak a már meglévő hűtési megoldásaik mellé.

Azonban ránézésre is látszik, hogy ez nem ideális: a jóval kisebb méretű hőátadó felületre optimalizált korábbi rendszerek nem fogják elérni azt a teljesítményt, amire a TR4-es processzorok nagyobb kupakja lehetőséget ad, így hiába lenne képes például egy kompakt vízhűtés kényelmesen elszállítani még egy tuningolt CPU hulladékhőjét is, az érintkező felületek mérete miatt erre esélye sincs.


[+]

Ehhez képest mindenképpen jó pont az Arctic számára, hogy ezt a problémát egy, a korábbi platformokkal is használható hűtővel kívánták orvosolni, így azonban egy mindenben jó, de semmiben sem kiváló terméket kaptunk.

Ha megnézzük az első oldalon a szétbontott Threadrippert ábrázoló képet, illetve a harmadik oldalon felül, a Freezer 33 TR illeszkedését mutató fotót, láthatjuk, hogy a mérnökök igyekeztek akkorára nyújtani a hűtő talpát, hogy az lefedje a kupaknak a magokat takaró részét. Ez sikerült is, és ennek köszönhető, hogy hiába Fractal Design rendszerének nagyobb hűtési teljesítménye és négyzetmilliméterben számolt érintkező felülete, a két megoldás között csak minimális a különbség.

Sajnos mindez csak első ránézésre jó hír, az elért hőmérsékletek ugyanis elég magasak, ennél mindenképpen alacsonyabb értékeket szeretnénk látni egy teljesítményre kihegyezett platformnál. Önmagában nézve ugyan a Freezer 33 TR nem rossz, és 15 000 forintos árával a kevés elérhető Threadripper-kompatibilis hűtő között a legolcsóbb is jelenleg, ám a HEDT platformok vásárlói valószínűleg a kedvező ár helyett inkább a maximális teljesítményt keresik, és a többszázezer forintos végösszegnél nem a hűtésen fognak spórolni. Véleményünk szerint az Arcticnak illett volna legalább még egy hővezető csővel felszerelni a hűtőt ahhoz, hogy a megcélzott platformokhoz méltó hűtési kapacitást nyújtson.

Wombath

Az Arctic Freezer 33 TR hűtőt a Computer Emporium biztosította a teszthez.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények