Hirdetés

Hirdetés

Antec P5 microATX ház: ha szeretünk rendezkedni

Külső

Lassan hat éve teszteltünk utoljára Antec márkájú házat, azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, a gyártó kínálata pedig igencsak méretesre duzzadt. Ezúttal a P széria legkisebb tagját, a P5-öt vettük alaposabban szemügyre, ugyanis kis mérete ellenére egy olyan tulajdonsággal bír, amit a fórumainkon olvasottak alapján a felhasználók nagy része még mindig hiányol a legtöbb mai gépházból, ez pedig az 5,25 hüvelykes meghajtóhely.


[+]

A ház a tavalyi Computexen mutatkozott be, a nevében megtalálható P betű az angol „performance” kifejezésre utal, vagyis tervezésekor inkább a hatékonyság volt a fő szempont, semmint a csicsás kinézet vagy a világmegváltó újítások. Viszonylag alacsony, 17 000 forint körüli árával még azt is mondhatnánk, hogy rengeteg versenytárssal kell majd szembenéznie, ám ebben a méretben egyáltalán nem jellemző az optikai meghajtó beszerelésének lehetősége, így ezt már előre a pozitívumok közé soroljuk. A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy belebotlunk-e bármilyen nehézségbe, mielőtt eljutunk a bekapcsolásig.

A váz alapanyaga ugyanaz a fekete SPCC acél, amit ebben a kategóriában már megszokhattunk, melyet szerencsére csak itt-ott tör meg műanyag, ennek következtében a 475 x 395 x 195 mm kiterjedésű ház tömege 6,5 kg. A fent említett csicsamentesség azt is magában foglalja, hogy egyik oldalon sem találunk üveget, az oldallapok egyszerű acéllemezek, két-két darab kézzel oldható csavarral rögzítve. Leszerelésük szintén nincs túlbonyolítva, nincs se zsanér, se semmi egyéb hókuszpókusz, a csavarok kitekerése után egy egyszerű, hátrafelé irányuló tolómozdulat elvégzése után tudjuk leemelni őket. Az oldallapok előlaphoz közelebb eső oldala mellett négyzetrácsos műanyag elemeket találunk, melyeknek az alsó egyharmada rácsos kialakítású, itt jut be a levegő az első ventilátorokhoz.


[+]

A szálcsiszolt fém hatású, de műanyagból készült előlapon látszólag semmi érdekes nincs a márkajelzésen kívül, a trükk a – szemből nézve – bal oldalon található kivágásban van. Itt benyúlva ugyanis ajtószerűen ki tudjuk nyitni az előlapot, így hozzáférve a kivehető porszűrőhöz, ezzel együtt pedig a mögötte elhelyezkedő ventilátorokhoz, valamint az optikai meghajtóhoz. Ezzel a megoldással a manapság ritkán használt lemezmeghajtó nem csúfítja el a gépház elejét, szükség esetén azonban kéznél lesz, az pedig bizonyára jót tesz a hűtésnek, hogy igény esetén az ajtót kinyitva plusz levegőhöz juthat a beltér.


[+]

Az előlapi csatlakozókat a ház tetőlapjának felső élén találjuk, itt sorakozik a két-két USB 3.0 és 3,5 milliméteres jack csatlakozó, valamint a reset és a bekapcsológomb. Utóbbit egy átlátszó műanyag gyűrű veszi körül, mely alatt a gép bekapcsolása után világítanak a fehér ledek. Ennek különösebb funkciója nincs, hiszen csak a sötétben kikapcsolást könnyíti meg, amit általában szoftveresen végzünk, a gép kikapcsolt állapotában pedig nem világít, így ez csak dizájnelem.


[+]

A hátoldalt valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, de a teljesség kedvéért mégis megtesszük. Alul az ATX szabványú tápegység számára kialakított nyílást találjuk, felette négy bővítőkártyanyílás sorakozik. A fentieken kívül már csak két említésre méltó szereplőt kell megneveznünk, a bal felső sarokban az alaplapi csatlakozóknak fenntartott nyílás, a jobb felsőben pedig a hátsó, 120 milliméteres ventilátornak szükséges szellőzőrács kapott helyet.


[+]

A ház alján a négy darab, gumitappancsokkal ellátott talpon kívül egy sűrűn lyuggatott, kivehető porszűrő várja, hogy ellássa feladatát. A talpak alapanyaga műanyag, amit egy-egy köré hajlított alumínium lemezzel próbáltak feldobni. Ha ez nem tetszene, egy csavar kioldásával akár el is távolíthatjuk a talpakat, lecserélve őket egy általunk jobban preferált darabra – remélhetőleg egyszer ebből az alkatrészből is kapható lesz RGB változat. Az élesebb látással megáldott olvasóknak szemet szúrhat még négy csavar, ezek kitekerésével válik eltávolíthatóvá a tápegység előtt elhelyezett merevlemezkeret.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés