Hirdetés

Hirdetés

Elérhetővé vált az Antec új mutáns háza

Az Antec rengeteg gépházat mutogatott a Computexen, köztük sok koncepcióval, mégis az egyik legbonyolultabbnak tűnő modellre, a Strikerre mondták azt, hogy ez bizony hamarosan forgalomba kerül, ez a nap pedig végre el is jött, ugyanis már meg is vásárolhatjuk, amennyiben kifizetjük az igen borsos vételárat.


[+]

A teljesen nyitott kialakítású, 420 x 410 x 230 milliméteres, üresen 7,47 kg tömegű házikó elkészítésében szinte csak alumíniumot, acélt és edzett üveget használtak a tervezők, ezeket az anyagokat csűrték-csavarták addig, amíg két, jól elkülöníthető térfélre sikerült felosztani a „belteret”. A – szemből nézve – bal oldal a Mini-ITX méretű alaplap és a maximum két darab, 2,5 hüvelykes adattároló helyének lett nyilvánítva, utóbbi a kábelmenedzsmentben is nagy szerepet játszik, hiszen ezzel kerül eltakarásra a két térfél közti 45 milliméteres, kábeleknek fenntartott hely kimeneti nyílása.

Tekintve, hogy a házat elsősorban egyedi vízhűtéses rendszerek kialakítására tervezték, a jobb oldal teljes egészében az ehhez szükséges, maximum 240 mm hosszú és 40 mm vastag radiátornak lett szentelve, valamint itt található az az RGB vezérlő, ahová a beszerelt ventilátorok fényforrásaihoz tartozó kábelek futnak majd be. A hátoldalra szintén van lehetőségünk radiátort szerelni, amelynek hossza oldalsó társához hasonlóan 240 mm lehet, de ha jobban preferálnánk a levegőt, két darab 120 milliméteres ventilátort is beköltöztethetünk.

A legfeljebb 160 mm hosszú ATX tápegység a ház aljába fog kerülni, a 330 milliméternél nem hosszabb grafikus kártya helye pedig az üveg előlap mögött van, bekötését a mellékelt PCIe riser kábel segíti. Tőle balra találjuk az I/O panelt, melyen a bekapcsológomb mellett két-két USB 3.0 és 3,5 milliméteres jack csatlakozó, valamint egy USB 3.1 Type-C port sorakozik.

Az Antec különleges háza tehát már megvásárolható státuszban van, vételára pedig egyediségének megfelelően igen magas, 250 dollár.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés