Versenyzőink
A három bemutatásra váró alaplap specifikációit tekintve csak néhány apróságban tér el egymástól. AM2+ foglalatukkal elsősorban a Phenomok kiszolgálására teremtették őket, az Asust leszámítva összesen 8 GB memóriát képesek kezelni (az Asus 16 GB-ot), és mindegyiken van valami kis apróság, amivel kitűnik a tömegből. Először is mind a három típus támogatja a többvideokártyás üzemmódok valamelyikét, értelemszerűen a 790GX-re épülők a CrossFire-t, az XFX pedig az SLI-t. Ennek köszönhetően legalább két darab PCIe x16-os foglalattal rendelkeznek, bár az Asus ebben felülmúlta vetélytársait, mert a hosszú PCIe foglalatokból hármat kínál fel, de a lapkakészlet határait ők sem tudták lebontani, így a videokártyák duál x8-as vagy duál x16+x4-es vagy tripla x8+x4+x8-as konfigurációban képesek üzemelni, tehát az M3A78-T teljesértékű, három videokártyából álló CrossFireX kapcsolatra alkalmatlan. A PCI foglalatok száma kettő vagy három, a PCIe x1-es bővítőhelyekből pedig szintén maximum kettőt tettek az alaplapokra. Az Asuson található egyetlen PCIe x1-es szlot elég szerencsétlen helyre került, mert egy duplaszéles hűtéssel rendelkező videokártya mellett már kihasználhatatlan.
Mind a három alaplapon egy-egy IDE- és floppy-csatlakozót találunk, és a SATA-portok száma is gyártótól függően öt vagy hat, ezek mind az IDE-csatlakozó és a déli híd mellett vagy alatt helyezkednek el. Az Asus és az MSI az IDE-csatlakozót kifordította 90 fokkal, hogy a PCIe x16-os foglalatba helyezett, esetlegesen túl hosszú videokártya miatt ne legyen gubanc; az XFX erre nem gondolt. A CPU-foglalat mellett mind a három alaplapon négy darab memóriafoglalat található, alattuk pedig vagy az északi hidat vagy egy heatpipe-ot találunk, valószínűleg nem lesz gondunk a különböző speciális processzorhűtők felszerelésével, a foglalat környéke mindhárom esetben elég letisztult, esetleg az Asus magas hűtőbordáival lehetnek gondok.
Hirdetés
A három vizsgált típus a már szokásos gyártókra jellemző egyedi vonásokkal rendelkezik, az Asus M3A78-T pl. teljesen fekete, és a foglalatok színe sem mozog túl nagy skálán, ugyanakkor az MSI szereti a cicomát. Az XFX gyakorlatilag egy referencia felépítésű NVIDIA alaplapot árul saját márkaneve alatt, ezek külsőre általában komorak, de szakértő kezekben nagyon jól teljesítenek.
A 780G kapcsán már bebizonyosodott, hogy az AMD chipjének nincs szüksége túlságosan komoly hűtésre, hiszen az alacsony csíkszélességen gyártott lapka keveset fogyaszt és nem túl forrófejű. Az AMD 780G után bemutatott GeForce 8200-ról nagyjából ugyanez mondható el, ezen a téren az NVIDIA is jó munkát végzett. Éppen ezért az esetlegesen alaplapokon trónoló hatalmas, "hipercirkuláris megaüber" hűtőszerkezetek alkalmazása inkább tekinthető reklámfogásnak, mint ésszerű koncepciónak. (Gondolunk itt a különböző, hullámvasút alakú heatpipe-okkal összekötött, aranytömbökből felépített minipiramisokra, lásd egyes X38-as és X48-as alaplapok.) A szóban forgó három alaplap közül kis jóindulattal egyik sem esik ebbe a kategóriába, a gyártók a realitás keretein belül maradtak, és indokolt méretű hűtőket szereltek az adott típusokra. Az Asus szimpla alumínium hűtőbordákat tett a lapkakészlet két hídjára és a processzorfoglalat mellett található FET-ekre. Az MSI egy circu-pipe-os, rézalapú hűtőrendszer alkalmazására szavazott, ami talán már egy kicsit túlzásnak mondható, de még elfogadható. Az MSI is külön hűti a FET-es részt, ráadásul a DKA790GX Platinum támogatja a DrMOS technológiát, ami némileg csökkenti a rendszer fogyasztását. Az XFX az Asushoz hasonlóan szimplán gondolkodott, egy hőcső köti össze a FET-eken található hűtőbordát és a chipseten található lamellákat. A hőmérsékletekről később esik szó.
Alaplapi csatlakozók terén sincs nagy különbség a három típus között. Először is mindhárom alaplapon három kivezethető USB portot találunk (az alaplap legalján), az már más kérdés, hogy csak az MSI mellékel hozzájuk kivezetést (igaz, azon is csak két port található). FireWire-portokat az Asus és az MSI is felkínál, de kivezetés ezekhez sincs. A párhuzamosportok már eltűnőben vannak, egyik alaplapon sincs. SPDIF-csatlakozó csak a hátlapokon van, tehát további kivezetéseket ne keressünk az alaplapokon. Minden más, ami a lapok részét képezi, már extrának számít. Az Asus M3A78-T ebből a szempontból sem jeleskedik, nem találtunk rajta semmilyen különlegességet. Viszont említésre méltó, hogy négy darab ventilátoraljzatot építettek rá, az MSI-n és az XFX-en ebből csak hármat találunk. Ugyanakkor az MSI a már említett DrMOS technológián felül rendelkezik a tesztelők és tuningolók számára lényeges Clear CMOS, Reset és Power gombokkal, ezeket egyébként az XFX-en is megtaláljuk, sőt az nForce chipkészletes alaplapot megtoldották egy LED-es diagnosztikai kijelzővel, ami a rendszer működése során tájékoztat minket az aktuális állapotokról. Érdekesség, hogy az AMD chipsetes alaplapokon a kiegészítő tápcsatlakozó csak négypines, ugyanakkor az XFX-en nyolcpineset találunk, de ez az alaplap elvileg csak 95 wattig bezárólag fogadja a processzorokat. A CPU áramellátós része is utal erre, ugyanis az XFX feszültségellátása csak négy, az Asusé és az MSI-é viszont ötfázisú. A három típus esetében a mostani trendnek megfelelően csak és kizárólag szilárdelektrolitos kondenzátorokat alkalmaztak.
Csatlakozók az Asus M3A78-T-n [+]
A hátlapi panelek átalakulóban vannak. A PS2-portok lassan eltűnnek, egyre több olyan alaplappal találkozunk, ami már csak egyet kínál fel. Ugyanez elmondható a soros- és párhuzamos portokról is, ezek 2008-ra teljesen eltűntek. Helyettük egyre több az USB, és hódít az eSATA. Egyes típusokon a FireWire is megtalálható, de az USB mellett nincs túl sok esélye az életben maradásra. Integrált videokártyás alaplapokról lévén szó mindhárom típuson vannak monitorkimenetek. Örvendetes, hogy az analóg kimeneten kívül gondoltak a HDCP-kompatibilis DVI-kimenetre is, sőt még a HDMI-portokról sem feledkeztek el. Ezeket leszámítva a szokásos audioportok és SPDIF-kimenetek képezik részét a repertoárnak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!