Hirdetés

Acer Nitro a GTX 960M erejével

Megjelenés

Néhány hónapja mutatkozott be az NVIDIA új, 900-as sorozatába tartozó GeForce GTX 960M grafikus adaptere, amely a GTX 860M-et váltja, és ugyanúgy a modern, kedvező teljesítmény/fogyasztás mutatóval rendelkező Maxwell architektúrára épül. Ráadásul ugyanúgy 640 számolóegysége, 40 textúrázója, 16 ROP blokkja, és 2 GB – 128 bites buszon kapcsolódó – GDDR5 memóriája van, mint elődjének, vagy éppen az asztali GeForce GTX 750 Ti-nek. Ebből nem nehéz kitalálni, hogy a fejlesztés ezúttal nem a tervezőasztalon, hanem sokkal inkább a keresztelőn történt. Azért az új név takar némi előrelépést, hiszen a GPU órajele a GTX 860M-hez képest 1029/1097 MHz-ről 1097/1202 MHz-re emelkedett, ez pedig 7-9 százalékos pluszt jelent.

Az Acer elsők közt vezette be a frissített, felső-középkategóriás GeForce-ot, természetesen az Aspire V Nitro sorozatában, ami játékra is alkalmas, de elsősorban izmos multimédiás modelleket tömörít. A grafikus alrendszer fejlesztésén kívül lényegében semmit sem változott a 15,6 hüvelykes Aspire V15 Nitro, ezért a VN7-591G modellazonosítót sem módosították, amely egy korábbi tesztünkből ismerős lehet, amiben már részletesen bemutattuk ezt a laptopot.

A gép vonalvezetése elegánsan visszafogott, a fekete szín és a kellemes, egyedi mintázatú (fedélen) és felületkezelt (belső) műanyagok dominálnak rajta, csak a hátsó részen és az egyébként stabilan járó zsanér környékén alkalmaztak némi krómhatású díszítőelemet. A kijelző továbbra is matt felületű, 1920x1080 (Full HD) vagy 3840x2160 (4K) pixeles, mindkét esetben IPS technológiára alapozva. Egy ekkora notebooktól kissé furcsa, hogy csak az egyik – jobb – oldalán vannak csatlakozók, ráadásul a kínálat (három darab USB 3.0, egy HDMI és egy Ethernet port) csak átlagosnak mondható.

A belsőre pillantva egyértelművé válik, miért üres a bal oldal: ide nem ér el a nyomtatott áramkör, ami egyébként beférne egy 13,3-14 hüvelykes gépházba is. A fenéklemezen nincs semmilyen szerelőnyílás, a hardverhez pedig szokatlan módon nem alulról, hanem a billentyűzet és csuklótámasz leemelése után, felülről férhetünk hozzá. A merevlemez vagy az M.2 foglalatos SSD bővítése és az akku cseréje viszonylag egyszerű dolog, de a lényeges chipekhez hasonlóan az alsó oldalra helyezett memóriamodulok eléréséhez atomjaira kell szedni a V15 Nitrót.


(forrás: notebookcheck.net)

Teljesítmény

Főként grafikus kártya terén fejlődött az Acer Aspire V15 Nitro, mivel processzorban maradt a negyedik generációs, Haswell alapú lapkáknál, ami érthető is, hiszen az újabb Broadwellből nincsenek magas TDP értékkel bíró, komoly órajeles és négymagos modellek, így ennél a modellnél a kétmagos, négyszálas Core i5-4210H és négymagos, nyolcszálas Core i7-4720HQ közül választhatunk. A memóriát két DDR3L SO-DIMM foglalat várja, az adattároló rész 2,5 hüvelykes, SSD-vel gyorsított SSH merevlemezekből és M.2 foglalatos, gyárilag 128 vagy 256 GB-os SSD-kből áll.

Termék megnevezése Acer Aspire V15 Nitro - VN7-591G
Processzor Intel Core i5-4210H
Intel Core i7-4720HQ
Memória 4-16 GB DDR3L – két SO-DIMM foglalat
Kijelző 15,6"-os 1920x1080, matt, IPS panel,
15,6"-os 3840x2160, matt, IPS panel
Grafika Intel HD Graphics 4600 – integrált,
NVIDIA GeForce GTX 960M – különálló
Merevlemez 1 TB HDD – SATA 3.0
1 TB SSHD – SATA 3.0
128/256 GB SSD – SATA 3.0
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció Atheros IEEE 802.11b/g/n/ac Wi-Fi, Realtek Gigabit Ethernet, Bluetooth 4.0
Interfészek - 3 db USB 3.0,
- HDMI képkimenet,
- Ethernet,
- kombinált analóg audio ki- és bemenet
Extrák webkamera, kártyaolvasó, billentyűzetvilágítás, 2.1-es hangrendszer
Akkumulátor 3 cellás – 52,5 Wh
Méret 390 x 258 x 23,9 mm
Tömeg 2,4 kg
Operációs rendszer Windows 8.1
Gyártó honlapja www.acer.hu
Termék honlapja Aspire V15 Nitro
Fogyasztói ár kb. 305 000 forinttól
Garancia 3 év

A GeForce GTX 960M mellé Full HD-s és 4K-s IPS panelt társítottak, szerintünk az előbbi az ésszerűbb választás. Apró módosításnak tűnik a Wi-Fi modul cseréje, ami már támogatja ac-s szabványt, az akkumulátor viszont maradt háromcellás, 52,5 wattórás. Az Aspire V15 Nitro alapmodellje Core i5-tel, 8 GB memóriával, 1 TB-os SSHD-val, Full HD-s kijelzővel, Free DOS operációs rendszerrel és három év garanciával picivel több mint háromszázezer forintba kerül. A Core i7 felára 15 000 forint, a 128 GB-os SSD-ért pedig 20 000 forinttal kell többet kifizetni, így érdemesebb eleve SSD-s modellt venni, a házilagos, gépház megbontását igénylő bővítés helyett.


128 GB-os Toshiba SSD és 1 TB-os WD merevlemez sebessége

A Core i7-4700HQ család és a Core i5-4210H teljesítményét is kielemeztük már korábban, most csak annyit mondanánk róluk, hogy az előbbi lazán felveszi a versenyt az asztali márkatársaival is, utóbbi pedig még mindig bőséggel elég képszerkesztéshez, videovágáshoz, akár 3D rendereléshez is, egy asztali Core i3-as szintidejét futja a tesztekben. Érdeklődésünket a GeForce GTX 960M-re fókuszáltuk, elsősorban arra, mennyivel gyorsabb az azonos felépítésű, kicsivel alacsonyabb órajelű elődjénél, ami nemrégiben az Aspire N15 Nitro legerősebb konkurensében a Lenovo Y50-70-ben járt nálunk.

Játéktesztek
1920x1080
GeForce GTX 960M
Core i7-4720HQ
GeForce GTX 860M
Core i5-4210H
GeForce GTX 750 Ti
Athlon X4 750K@4,5 GHz
Civilization V
Max - 4xAA
52 57 71
Elder Scrolls V: Skyrim
Ultra beállíás
57 57 58
GRID 2
Magas - 4xAA
92 96 108
Far Cry 4
Közepes beállítás
35 41 44
Metro: Last Light
Közepes - 16xAF, noAA, normal Tess
42 43 49
Tomb Raider
Ultra beállítás
46 46 49

Az Acer versenyzője a legnagyobb kánikulában, 28-30 °C-os szobahőmérsékletben vendégeskedett nálunk teszten, ez meg is látszik az általa produkált teljesítményben. Hiába a papíron magasabb órajel, ha a grafikus kártya a dupla ventilátoros hűtés dacára sem tudta kihasználni a turbo tartományt, sőt komolyabb terhelés alatt az alapfrekvenciából is visszavett egy kicsit. Így aztán egyetlen olyan eset sem volt, ahol a GTX 960M túlteljesítette volna a GTX 860M-et.

Ennek vélhetően nem az volt az oka, hogy az Acerhez nagyon hasonló felépítésű Lenovónak annyival jobb lenne a hűtése, hanem inkább az, hogy az Y50-70-ben csak kétmagos Core i5-4210H volt a tesztgépben, ami bár azonos, 47 wattos TDP kategóriában van a Core i7-4720HQ-val, minden bizonnyal nem fűt annyira. Egyébként korábbi ASUS G501 tesztünkben, a GTX 960M még szerényebben muzsikált az i7 mellett. Az viszont valószínű hogy a közepes GeForce-ot az i5 is megfelelően kihajtja, így játékhoz érdemes inkább ezt a processzort választani.

Gyakorlati tapasztalatok

Ahogyan korábbi tesztalanyunkkal, most is meg voltunk elégedve az Acer Aspire V15 Nitróval. Csinos, karcsú notebook, amit szépen összeraktak, egyedül a vékony fedele hajlott az ideálisnál jobban, ide esetleg jól jöhetne egy éllel megtört, extra merevséget adó fémfelület. A belső viszont rendben van, különösen a matt, Full HD felbontású IPS paneles kijelző, aminél ezúttal a gyárilag megadott 300-hoz elég közeli, 278 cd/m²-es maximális fényerőt és 1500:1 körüli kontrasztarányt mértünk. Színei – különösen kalibrálás után – kellemesek, betekintési szögei nagyok.

Alapvetően nem rossz a Nitro billentyűzete, viszont egy elit multimédiásnál azért ennél egy kicsivel többet várnánk. Különösen fájó részlet, hogy egy játékra is ajánlott modellnél laposra vették a kurzormozgatókat, miközben fölöttük egy akkora jobb Shift terpeszkedik, mint a négy kurzor együtt. Ugyanez a szigetes klaviatúra található a sokkal olcsóbb Acer modelleken is, igaz ott nincs vörös háttérvilágítás, aminek fényereje nem állítható, és a mi ízlésünknek, illetve a konkurenciát látva kissé egyenetlennek véljük.

Korábbi tesztpéldányunkhoz képest javult a touchpad működése, már nem akadozik. Kicsit kényelmetlen volt, hogy teljes felületű gombja lenyomásakor az egész megmozdul, de hát, aki komolyan kihajtja majd ezt a notebookot, az valószínűleg úgyis külső egérrel teszi. Meg voltunk elégedve a Nitro hangjával. Négy, alulra néző hangszórója hozta azt a színvonalat, amit egy csúcs multimédiás laptoptól ma elvárunk, persze azért egy jobb füles vagy külső hangszórókészlet még mindig nem überelhető két lefelé irányított, beépített hangszóróval.

Mai tesztünk legérdekesebb része a hűtés próbája volt, amihez a 28-30 °C-os szobahőmérséklet igazi gyilkos párosítás. Így aztán nem csoda, hogy nyugalomban is dolgoznia kellett mind a két ventilátornak, a Core i7 pedig terhelőtesztünk elő pillanatától enyhén, 5-10% között throttlingolt, majd játék alatt ez a szám elérte a 15%-ot. Mindeközben a központi egység 95 °C-ig melegedett, a GPU-nél 87 °C-os csúcsot mértünk. Komoly hőfokokat tapasztaltunk a gépházon is, a funkcióbillentyűk sora húsz perc játék után elérte az 50 °C-ot, elég kellemetlen volt megérinteni őket. Alaposan melegedett a fenéklemez is. Egyértelműen eljutottunk a hűtés teljesítőképességének határaira, mert egy hűtőpaddal, 24 °C-ra klimatizált szobában minden felület is belső hőmérséklet 8-10 °C-ot esett, a throttling is megszűnt.

Hatással volt a meleg az akkumulátoros üzemidőre is. Míg korábban nyolc órát meghaladó nyugalmi időt mértünk, most csak szűk hat és fél óra jött össze, közben hallhatóan jobban pörögtek a ventilátorok. Nagyfelbontású videó lejátszásával valamivel több mint három és fél órára, teljes terhelésen szűk egy órára volt elegendő az 52,5 wattórás akku, aminek visszatöltése közel két és fél órát vett igénybe.

Értékelés

Eléggé bonyolult helyzetben van az a kategória, amit az Acer Aspire V15 Nitro notebookja is képvisel. Ezek az erőteljes, asztali PC-k teljesítményét megközelítő vagy akár el is érő notebookok alig több mint két centiméter vastagok, miközben a modern játékok futtatására is képes grafikus kártyát hozzáadva nagyjából száz wattnyi hőt termelnek, aminek lehűtésére még a dupla ventilátor ellenére is lényegesen kisebb légszállítás és hőleadó felület áll rendelkezésre, mint az asztali gépeknél. Mivel a fizika törvényeit még nem sikerült megkerülni, bizony túlmelegszenek, ilyenkor pedig csorbát szenved a teljesítményük, és ez érvényes minden modellre, nem csak mai tesztalanyunkra.

Ahogyan korábban az ASUS G501, úgy most az Acer versenyzője is forró pillanatokat élt át, amikor a négymagos CPU és a grafikus kártya egyszerre lépett akcióba, és ekkor bizony a GeForce GTX 960M nem tudta megmutatni a magasabb órajelből adódó, hozzávetőleg 5-10%-os előnyét a GTX 860M mellett, amit a szerényebb, csak kétmagos – tehát kevesebbet fogyasztó – Core i5-tel próbáltunk. Mivel ez a szerényebb CPU is ki tudja hajtani a grafikus alrendszert, és teljesítménye többnyire elegendő minden feladatra, inkább ilyennel ajánljuk megvenni az Aspire V15 Nitrót vagy akár a Lenovo Y50-70-et és a többi hasonló laptopot is.

Közvetlen konkurenseivel szemben szerintünk nagyon jól helytáll az Acer karcsú multimédiás, gamer alternatívája. Megjelenésre rendben van, a Full HD monitora is matt, IPS paneles, az M.2 foglalatos SSD-ről sem feledkeztek meg, amit érdemes gyári konfigurációban kérni, mert házilag beszerelni eléggé macerás, felára pedig elfogadható. Jól teljesítettek a beépített hangszórók, billentyűzetből és touchadból viszont jobbat várnánk el egy háromszázezer forintról indító laptopnál, valamint az akku is lehetne valamivel nagyobb. Összességében az Acer Aspire V15 Nitro GeFroce GTX 960M-mel is tetszett nekünk, amiből a kisebb, Core i5 processzorral és SSD-vel ellátott verzióit ajánljuk megvásárlásra.


Acer Aspire V15 Nitro notebook

rudi

Az Acer Aspire V15 Nitro notebookot az Acer hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés