2016. december 3., szombat

Szponzorunk

Acer blog: finomhangolásokkal jött új Aspire Nitro Black Edition notebook

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Az új platform mellett a külső további csinosítására is futotta, ráadásul már idehaza is elérhető.

Többször megemlítettük, hogy lesz egy új kiadása az Acer ex-gamer masinájának, a Nitrónak. Nem arról van szó, hogy az Acer lefokozta volna a sokak által kedvelt vékony és könnyű, játékra is jól használható masinát, csupán arról, hogy időközben befutott a Predator széria, ami maximálisan a játékosok igényeire épít. Ezzel lényegében teljessé vált a kínálat, és a Nitro is a helyére kerülhetett, így azon erős multimédiás, de még hordozható gépek sorát gazdagítja a továbbiakban, ami sokrétű felhasználást tesz lehetővé azok számára, akinek a Nitroban elérhető 15,6"-es kijelző még nem túl nagy, vagy éppen a 17,3" nem túl kicsi.


[+]


[+]

A sorban a harmadik, de valójában csak második generációs generációs Nitro masinánál jó néhány újdonság van, amiket korábban összefoglaltunk, ide tartozik a Skylake processzor és a DDR4 memória páros, a MU-MIMO hálózati vezérlő, valamint a Black Edition esetében további extrák is lehetnek, mint a DustDefender hűtés, PCIe-alapú SSD, RealSense kamera, no és persze adott modelltől függetlenül faragtak a külsőn is. Nálunk a 15,6"-esek közül a majdnem csúcsmodell (ezen belül is egy Black Edition) tette tiszteletét i7-6700HQ processzorral, 8 GB DDR4 memóriával, valamin 4 GB-os fedélzeti memóriával ellátott NVIDIA GeForce GTX 960-as VGA-val, ami persze most is Optimust használ, azaz energiatakarékosság jegyében az IGP-t is használja.


[+]

Ebben a modellben még nincs RealSense kamera, sem 4K-s kijelző, sőt a 256 GB-os LiteOn M.2 SSD is csak SATA felületen kommunikál, viszont mellette van egy 1 TB-os HDD is. A kijelző képátlója, ahogy említettük 15,6"-es, matt felületű, a panel pedig IPS, így igazán nem lehet és nem is volt rá panasz. A külsőt illetőleg, a masina 2,2 kilogramm, vastagsága pedig sehol sem haladja meg a 23 millimétert. Ez papíron nem tűnik olyan kiemelkedőnek, de az ügyes forma és a matt fekete szín slankítja a gépet. Nem lehet rosszat mondani az összeszerelésre és a felhasznált anyagokra sem, nem csúszik a nagy gumilábakon, a megjelenés most is ízléses a kijelző körüli szélesebb keret ellenére is, és az ezüst zsanérház nem bántja a szemet, főleg most, hogy formáján tovább csiszoltak. Ez nem ment a használhatóság rovására, a kijelző egy kézzel nyitható-zárható, közben pedig a remegés is egészen barátságos mértékű (alig remeg).


[+]

Az összhatás tehát rendben van, legalábbis azoknak tetszeni fog, akik szeretik a sötét színű, esetünkben koromfekete notebookokat. A csatlakozókat nem vitték túlzásba, a két USB 3.0 mellé befért viszont egy USB Type-C is, illetve kissé érthetetlen módon egy USB 2.0 is. Ezenkívül van még HDMI, teljes méretű kártyaolvasó, jack audio aljzat, valamint egy Gigabit Ethernet csatlakozó is. Az állapotjelző LED-ek is oldalra kerültek, de ezeket úgy helyezték el, hogy kinyitott állapotban is látszódjanak, a bekapcsológombot pedig a billentyűzetre száműzték.


[+]

A klaviatúra egyébként érzésre nem rossz, de a kiosztása nem mindenhol megnyerő: túl nagy az ű betű gombja, az eltérő méretű kurzorgombok is furcsa érzést keltenek, ezt leszámítva más baj nincs. A méretes touchpad jó lenne, de a működése továbbra sem győzött meg bennünket, a gyártó rossz szériája ezen a ponton tovább kísérti a vásárlókat nagy bánatunkra. A gombok mögötti vörös háttérvilágítás sajnos továbbra sem állítható több fokozatban, illetve most már a zsanérház tövébe is húztak egy diszkrét vörös csíkot, ami élőben még jobban néz ki, mint a képeken.


[+]

A blog keretén belül nem mértük végig a masinát, de a korábbi teszt alapján be lehet lőni a nyers teljesítményt. A hűtésen valamit javítottak, alapállapotban a 22 fokos szobában teljesen néma volt, csak néha kapcsoltak be a ventilátorok, de teljes terhelés alatt továbbra is volt throttling és 95 fokos maghőmérséklet, és a gépház is forrósodott, ami az ilyen típusú masinák velejárója, ha erősebb hardvert pakolnak a belsejükbe. Ezen a téren tehát még van mit csiszolni.


[+]

Igen széles választéka kapható az új Nitro gépeknek. A legolcsóbb Black Edition Core i5-6300HQ processzorral, 4 GB DDR4 RAM-mal, 1 TB-os HDD-vel, valamint 2 GB-os GeForce GTX 960-nal és 3 év garanciával 280 000 forintot kell fizetni. Az általunk tesztelt kiadás 398 000 forintot kóstál, és vélhetően lesz még ennél combosabb, extrákban dúskáló konfiguráció is a későbbiekben.

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.