Új hozzászólás Aktív témák

• #49963 #71562240 törölt tag #71562240 #49814

  Új Válasz 2014-03-22 22:27:18 #49963

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz #71562240 #49814 üzenetére

  Akkor talán itt az ideje, hogy közzétegyem a negyedik dimenziós sorozat következő részét, és mostantól aztán tényleg egyre cifrább dolgok jönnek! Csak erős idegzetűeknek, én szóltam! Horrorisztikus boszorkányságok!
  Folytatódnak a kábelkísérletek, de most már bekúsznak térben levő különféle erőterek és azok kezelésének, "földelésének" ügyei is. Lesz a ma már egyszer felemlegetett Zerostat pisztoly is. Mint tudjuk, ha a színdarab elején pisztoly látható a színpadon, az a pisztoly előbb-utóbb biztosan elsül... Most az éppen ma reggel felemlegetett Zerostat pisztollyal fogunk lődözni!

  -----------------------------

  Előzmények:
  (#49702) kammerer
  (#49705) kammerer
  (#49706) kammerer
  (#49708) kammerer
  (#49814) kammerer

  Negyedik Dimenzió III. rész

  A bűvészinas

  Elment hát a vén varázsló,
  végre nincs ma itt a mester!
  Szellemeit én varázslom
  élni-halni most az egyszer!
  Ellestem igéit s
  hókuszpókuszát,
  s bűverővel én is
  művelek csodát!
  Rajta! rajta!
  Szedd a lábad,
  töltsd a kádat
  feredőre!
  Gazdag árral fürge habja
  hadd zuhogjon, fuss! előre!

  (Goethe: A bűvészinas Kardos László fordítása)

  Pontosan két évvel ezelőtt, a Hifi Magazin 20. számában misztikus
  jelenségeiről számoltam be: különös effektusokról, amelyeket csak
  észlelni tudunk, megmagyarázni egyelőre nem, tehát amelyek mintha
  valamiféle Negyedik Dimenzióból gyűrűztek volna be a mi jámbor és
  istenfélő háromkiterjedésű világunkba. Rá egy évre, a Hifi Mozaik 1.
  kötetében még "vadabb" dolgok következtek: ekkor már csak egyetlen
  misztériummal, nevezetesen a "kábelvarázzsal" foglalkoztam, de azzal
  aztán kiadósan.
  Ami most következik (újabb év elteltével, mert ilyesmit csak
  egyszer egy évben szabad elkövetni) az tényleg varázslás, idézőjel
  nélkül. Nem tudom, nem fognak-e máglyára küldeni érte. Abba talán még
  bele is nyugodnék, de előbb konzultálnom kell a lelkiismeretemmel.
  Mert hiszen ismeretterjesztéssel foglalkozom, nem fekete mágiával.
  Szabad-e felhívnom tízezrek figyelmét olyan jelenségekre, amelyek a
  tankönyvek szerint egyáltalán nem is létezhetnének? Munkatársaimat ez
  a kétely ugyanennyire, vagy még jobban is megkínozta. Ők, mint
  mérnökemberek, mindig kétségbe vannak esve, valahányszor kiderül, hogy
  józan ésszel képtelenek magyarázatot találni egy-egy Jelenségre
  amelyet mindazonáltal túlontúl is pontosan észlelnek, semhogy
  nemlétezőnek nyilváníthatnák. Jómagam, mint már annyiszor elmondtam,
  nem vagyok se mérnök, se fizikus, tehát nincsenek nemhogy tudományos,
  de szimpla műszaki ismereteim sem. Mégis mint bölcsésznek, igenis
  nagyon pontos fogalmaim vannak a tudományról mint olyanról, és
  kitartok amellett, hogy Galilei óta mindennemű elmélettel szemben
  elsőbbséget élvez a tapasztalat. Semmiféle tapasztalati tényt nem
  lehet azzal cáfolni, hogy "a tudomány mai állása szerint ilyesmi pedig
  nem létezhet". (Hátha mégis létezhet, csak jobban el kéne gondolkodni
  rajta?!) Nyilvánvaló, hogy az egyelőre még megmagyarázatlan jelenség
  nagyonis fontos ismeretanyag - néha még fontosabb is, mint a többi. És
  aki ismeretterjesztésre adta a fejét, annak nemcsak hogy szabad, de
  kötelessége is beszámolni ezekről a Jelenségekről. Különösen, ha az
  Olvasónak ebből esetleg több haszna származik, mint egy-egy újabb,
  drága hifi-masinából. Hiszen ezért fizet bennünket!
  Természetesen magam is annak örülnék a legjobban, ha valaki - a
  kellő fizikai-matematikai ismeretanyag birtokában - feltárná az
  általunk megfigyelt Jelenségek tudományos hátterét.
  Hogy mindenki előtt világos legyen, miről beszélek: nem valamiféle
  kézenfekvő, logikus magyarázatra van szükségem, mert olyat mindenki
  tud adni, ha nagyon akar. Még én is. ("Elektromos terek okozzák";
  "rádiófrekvenciás zavarhatás"; "skin-effektus" stb.) A Jelenségek
  hatásmechanizmusát kellene feltárni, vagyis precíz számításokat
  végezve nagyságrendnyi pontossággal meghatározni, milyen effektus mit
  idéz elő, és milyen mértékben.
  Namármost, mi tudunk a Jelenségről, de nem tudjuk feltárni a
  hatásmechanizmusát. Aki fel tudná tárni, annak meg nincs tudomása a
  Jelenségről. Hát ezért követek el mindent, hogy a tudomására hozzam.
  Attól tartok, mindazonáltal, hogy a Megoldást mi nem fogjuk
  megérni. Nem mintha e Jelenségek természetfelettiek, tehát eleve
  felfoghatatlanok volnának, dehogy is. Egyszerűen csak a társadalomnak
  nem éri meg, hogy vesződjön velük. Lemezjátszó-futóművek, állványok,
  kábelek - lárifári, ez mind a hifisták magánügye marad. Igen, a Mester
  más vidékeken baraneol: számítástechnikával, mikroelektronikával,
  beszédet értő gépekkel foglalkozik, s kisebb dolga is nagyobb, semhogy
  felvállalja a hifista bűvészinasok gondját-baját. Magunkra vagyunk
  utalva.

  No vén seprű, jöszte szépen!
  Ócska rongyod fölveszed most!
  Rég nem éltél szolgaképpen,
  amit mondok, azt teszed most!
  Lábad lesz ma, talpra!
  A hegyibe fej!
  Uccu neki, rajta,
  ihol a cseber!
  Rajta, rajta!
  Szedd a lábad,
  töltsd a kádat
  feredőre!
  Gazdag árral fürge habja
  hadd zuhogjon, fuss! előre!

  Mindenekelőtt egy nagyon fontos figyelmeztetés. Ebben a cikkben
  tucatnyi istentelenségről számolok be. A varázslat mindig akörül
  zajlik, hogy valamilyen praktikával megpróbáljuk megváltoztatni a
  hifi-berendezés hangképét, lényegében véve anélkül, hogy a
  készülékekhez nyúlnánk. Mágikus munkánk eredményét azonban
  kétféleképpen kell elbírálni. Elsősorban természetesen arra vagyunk
  kíváncsiak, hogy a varázslatnak van-e egyáltalán bárminemű eredménye.
  Erre az elvi kérdésre a Hifi Mozaik egész kollektívája határozott
  igennel válaszol. Másodsorban (a hifista számára persze ez volna az
  "elsősorban") arra keressük a választ, hogy varázslatainkkal vajon
  megjavítjuk, avagy inkább elrontjuk-e a hifi-hangkép minőségét? Vagy
  esetleg se meg nem javítjuk, se el nem rontjuk, hanem egyszerűen csak
  megmásítjuk: körtét csinálunk az almából, kutyát a macskából? Nos,
  ebben a nagyonis gyakorlati kérdésben korántsem egységes a HFM
  véleménye. A szerző nézeteit tehát ebből a szempontból még
  kritikusabban kell fogadni, mint egyébként. Aki fenntartás nélkül
  behódol a Fekete Mágiának, és önkontroll nélkül alkalmazza, azt később
  keserves csalódás érheti.

  Legjobb az egyeres út

  Tehát akkor ott folytatom, ahol abbahagytam: az úgynevezett
  légvezetekes kábelezésnél. Emlékeztetőül felidézem, mit állítottam a
  Hifi Mozaik 1. kötetében:

  1. Az ideális kábel egyeres, tehát nem sodrott, és nem lehet
  semmiféle szerkezete.
  2. Az ideális kábel nincs sem szigetelve, sem árnyékolva. (Avagy:
  a szigetelést vagy árnyékolást minét messzebb kell vinni a drót
  felületétől.)
  3. Az ideális kábel a lehető legvékonyabb: az elektronikák között
  0,1mm; az erősítő és a hangsugárzó között nyilván vastagabb, mert ott
  figyelembe kell venni az ellenállását is.
  4. Az ideális kábel: komplett rendszer. Erényeit csak akkor lehet
  garantálni, ha a légvezetéket végig kiépítjük. Ebben az esetben
  bármiféle eltérés az ideálistói azonnal meghallható, még szerényebb
  lejátszóberendezéseken ia.

  Kétségtelen, hogy a levegőben kacskaringózó csupasz drótokkal
  aggasztóan nehéz bánni; a lánc elején brummot szednek fel, lánc végén
  pedig szívesen rövidre zárják az erősítő kimenetét. Ezért a
  légkábelezést egyelőre úgy kell tekinteni, mint valami kísérleti
  szituációt, nem pedig mint egy műszaki probléma praktikus megoldását.
  Ennek ellenére már sokan megpróbálkoztak vele, többségükben
  eredménnyel. (Ezen azt értem, hogy mérgelődve-szitkozódva ugyan, de
  fenntartják a kényelmetlen légvezetékes kábelezést, mert zeneibbnek
  ítélik a többi - általában szokványos - kábeltípusnál.) Voltak, akik
  felemás tapasztalatokat szereztek; ők a láncnak csak egy-egy szakaszán
  szeretik a légvezetéket (vagy legalábbis az egyeres kábelt). Néhányan
  pedig - köztük igen rutinos hifisták, tekintélyt parancsoló készülékek
  tulajdonosai - teljesen elvetik ezt a fajta kábelezést. Ezért
  munkatársaimmal elhatároztuk, hogy a Hifi Mozaik szeánszain a jövőben
  biztos, ami biztos - inkább hagyományos, átlagos minőségű kábelezést
  használunk. Ami az egy res kábelezést (s azon belül a
  légvezeték-elvet) illeti, egyre inkább belátom, hogy ez a tan is csak
  olyan, mint minden egyéb filozófia: megvilágítja ugyan a valóság egyik
  oldalát, de árnyékban hagyja a másikat. A merev kábelezés (s azon
  belül a légvezeték) olyan technika, amelyet nem árt ismerni - de
  amelyet nem lehet mindenütt alkalmazni. Lásd erről egyebek között
  jelen kötetünk Linn-tesztjét.
  Mindazonáltal, az egyeres kábel (lévén egyszerűbb szerkezetű a
  hagyományosnál) szinte felkínálja magát kísérleti eszköznek. A
  bűvészinas tehát továbbra is az egyeres kábel (s a légvezeték)
  segítségével kutatja tovább a Titkot.

  

  Nem komplett

  Én ugyan azt állítottam, hogy egyeres, sőt, légvezetékes rendszert
  építettem ki, dehát ez nyilván nem igaz. Eltekintve az erősítő belső
  kábelezésétől (abba most még nem nyúlunk bele!), sodrott-szigetelt
  maradt a vezeték a hangkar kivezetésénél, azonkívül a hangsugárzó
  dobozon belül is. Nekiláttam, hogy ezeket is kicseréljem egyeresre és
  (ahol lehet) szigeteletlenre. Négy szál 0,1mm átmérőjű rézdrótot
  papírhüvelybe bugyoláltam, és belehúztam a NADjTesla lemezjátszó
  hangkarjába, úgy, hogy megszakítás nélkül fussanak tovább a karbakig,
  majd onnan a (közelben elhelyezett) illesztőtranszformátorig. A
  hangkép nem igazolta várakozásaimat: tovább tisztult ugyan, de
  érdesebb lett.
  Mégis, a következetesség azt kívánta, hogy most már boncoljam fel
  a hangsugárzót is, és nézzem meg, mi van a hasában. (NAGYON fontos
  figyelmeztetés: amikor valaki nekiesik a hangsugárzójának, legelébb
  okvetlenül készítsen "térképet" a doboz belsejéről, mert kínosan fogja
  érezni magát, ha később vissza akarja állítani az eredeti kábelezést,
  és nem emlékszik rá, melyik drót honnan való!)
  Ebben az időben 1mm átmérőjű csupasz, egyeres rézdrótot használtam
  hangszóróvezeték gyanánt. Első nekifutásra a Spendort is ilyennel
  kábeleztem át. A BC1 ma már elavult típusnak számít, de annakidején,
  úgy 17-18 évvel ezelőtt egyike volt a korszerű hangsugárzóknak:
  kellemesen brummogó, mélyben dús, magasban és főleg a
  prezensztartományban szegényes, kissé döglött hangja van, popzenén
  elég szerencsétlenül érzi magát, komolyzenén viszont képes rá -
  régebben ez ritka erénynek számított! - hogy egyetlen, összefüggő
  légteret érzékeltessen, ne pedig 3-3 hangszórót jobbról-balról. Nos, a
  Spendor BC1 hangképe az 1mm átmérőjű, egyeres drótok miatt teljesen
  szétesett. A hat hangszóró elkezdett önálló életet élni, a basszus
  elfogyott, a felső regiszter csörömpölt. Siralmas volt.
  A Hit azonban hegyeket mozdít, és én nagyon hittem az egyeres
  kábelezésben. Elkezdtem vékonyítani a drótokat. Kicseréltem a magas-
  és a középsugárzó vezetékét 0,5mm, majd 0,2mm, végül 0,1mm
  átmérőjűre.(A 0,1mm-es rézvezetéknek méterenként kb. 2 ohm az
  ellenállása, tehát hangszórók előtt ebből a kábelfajtából csak egészen
  rövid szakaszt szabad használni! A Spendoron ez a szakasz mindössze
  10cm hosszú.) A hangkép fokozatosan javult, a hangszórók újra
  "összeálltak", és végül úgy éreztem, hogy a Spendor szebben,
  élénkebben, sztereóbban s mindenekelőtt: tisztábban muzsikál, mint
  valaha. A mélyhangszóróhoz vezető kábellel sokat kísérleteztem;
  sehogysem tudtam eldönteni, melyik az "igazi": az 1mm, avagy a 0,8mm
  átmérőjű. Az előbbi "hifibb", élénkebb, lendületesebb, az utóbbi
  nyugodtabb, kellemesebb, de unalmasabb - meg nem tudnám mondani,
  melyik a "helyes". Még tovább vékonyítva a vezetéket, 0,6mm-nél egy
  teljesen puha, fejbecsapott, dinamikátlan, túlságosan mélytónusú
  hangképhez jutottam. Bizony, ennyire eltérhet a 0,6-0,8-1mm átmérőjű
  vezetékek hangja! Pusztán a drót-átmérők variálgatásával teljesen meg
  lehet változtatni egy-egy hangsugárzó karakterét! Látogatóim,
  mindazonáltal - hifisták és laikusok - ez idő tájt nagyon dicsérték a
  lemezeim minőségét. Közbevetőleg: a hifisták folyvást azon
  siránkoznak, hogy a berendezésük "szuper", csak az a kár, hogy a
  hanglemezeik rosszak. Szerintem pont a fordítottja igaz. A Heybrookkal
  viszont, amikor átkábeleztem, korántsem volt sikerem. Azt mondták,
  csörömpöl, kiürül, és kevesebb a basszusa, mint valaha.

  Ni, a part felé rohan már!
  Mint a villám, gyors a lába!
  Máris ott van a folyamnál,
  s itt a víz a korsajába!
  Most már másodízben!
  Kádunk színig áll!
  Megmerül a vízben
  rocska, dézsa, tál!
  Állj meg! Állj meg!
  Ami kellett,
  mind betellett,
  állj! de menten!
  Jaj, mily sejtés réme száll! meg:
  a varázsszót elfeledtem!

  Fejjel a falnak

  Hát akkor most már komplett a rendszer: száműztünk belőle minden
  sodrott vezetéket.
  Vagy mégsem?
  A készülékek között tényleg mindenütt egyeres a kábel. De mi a
  helyzet a készülékek és a fal között? Milyen kábelen érkezik a
  hálózati feszültség a falból?
  Ez a kétely sem újkeletű (lásd Mozaik 3, Hangszerviz). Az
  audiofilek főleg azóta kísérletezgetnek a hálózati csatlakozókkal,
  mióta az egyeres kábelezés tana bejárta Európát, mint a kísértet.
  Engem is megkísértett; úgy gondoltam, egy próbát biztosan megér. Nem
  egy, hanem nagyon sok próba lett belőle, "törököt fogtam, nem ereszt".
  Ezeket a kísérleteket több tucat látogatóm (s természetesen a HFM
  kollektívája) előtt is megismételtem, csaknem 100 százalékos
  eredménnyel, így hát a legcsekélyebb kétségem sincs aziránt, hogy:

  1. Megváltozhat a hangminőség aszerint, hogy a szobának melyik
  konnektorát használjuk.
  2. Megváltozik a hangminőség aszerint, hogy a hosszabbítózsinór
  sodrott-e avagy egyeres. Még jobb, ha egyáltalán nem használunk
  semmiféle hosszabbítózsinórt.
  3. Romlik a hangkép, ha az erősítő és a lemezjátszó
  csatlakozózsinórját ugyanabba az elosztóba vagy hosszabbítóba dugjuk.
  Javul a hangkép, ha a két készülékhez két konnektort (avagy, ha
  mindenképpen toldanunk kell): két külön: hosszabbítózsinórt
  használunk.
  4. Megváltozik a hangkép, ha a készülékeink gyári - sodrott -
  csatlakozózsinórját kicseréljük egyeresre. (Persze, szigeteltre. Én
  szimpla pvc-csövet használtam, de kötelességem elmondani, hogy a
  szabvány - érintésvédelmi okból - kétszeres szigetelést ír elő.)
  5. Ez a lemezjátszóra is vonatkozik!
  6. Változik a hangkép az (egyeres) hálózati csatlakozózsinór
  vastagsága szerint is.

  Hogy valójában melyik a jobb, és hogy nem kéne-e tovább
  vastagítani vagy vékonyítani őket? Feltehetőleg minden attól függ,
  milyen az erősítőnk, a hangsugárzónk. Egy biztos: a hálózati vezeték
  ugyanolyan irányban színezi el a zenét, mint a hangszóróvezeték, csak
  nem annyira drasztikusan. A sodrott kábel hangja dús, basszusban
  dinamikusabb, magasban szőrösebb; az egyeresé tisztább, nyugodtabb, de
  sterilebb. A vastagabb zsinór hangja lendületes, "hifi", színezett; a
  vékonyabbé laposabb, unalmasabb, de talán "igazibb".

  

  Az ezüstdrót kincse

  Miközben a rézdrótokkal piszmogtam, már ott lapult fiókomban a
  Kincs: egy kis tekercs 0,1mm átmérőjű ezüstdrót. Azért csak kis
  tekercs, mert az első kísérletekhez nem mertem többet rendelni ebből a
  becses anyagból, csak vagy 20 méternyit. Ez a becses anyag valójában
  fillérekbe kerül (no jó: másfél-két forintba méterenként), tehát
  okosabban tettem volna, ha rögtön többet rendelek belőle.
  Természetesen csak a vékony huzal olcsó. Az átmérő növelésével
  négyzetesen nő a drót ára. Azért magyarázkodom ennyit, mert tudom,
  hogy ez az átkozott ezüst már eleve gyanakvóvá tesz mindenkit.
  Akárcsak múltkoriban a balzafa. "Persze, a közönséges fa nem jó.
  Nektek balzafa kell. Mert az különleges. Egzotikus. Misztikus." Most
  is majd azt kell hallgatnom: "Persze, a réz nem jó nektek. Bezzeg az
  ezüst. Az biztosan ezüstösen csilingel. A középkori orvosok aranyat
  reszeltek a gyógyszerekbe; miért nem kezditek ti is mindjárt
  arannyal?!"
  Kibontottam (nyolcvanadszor? kilenevenedszer?) a Spendor
  hangdobozt, és tiszta (99,99%, "négykilences") ezüstre cseréltem a
  keresztváltótól a két csipogóig futó rézszálakat. Dobozonként 4
  huzaldarabról van szó, egyenként nem hosszabbak 10 centiméternél -
  úgyszólván "nulla kábelt" képeznek. És mégis: döbbenetes módon
  megváltoztatták a hang képet! A magas regiszternek drasztikusan
  csökkent az érdessége, minden hang puhább, kellemesebb, valóságosabb
  lett. Az oratóriumok különösen sokat nyertek, az énekesekről most
  inkább el lehetett hinni, hogy húsból és vérből vannak, nem pedig
  mikrofonból és elektronikából. Sietek leszögezni, hogy az ezüstnek
  mindössze 5 százalékkal kisebb az ellenállása, mint a rézé (a pontos
  arány 1,62:1,7); ez a paraméter semmire sem ad magyarázatot, az
  eredmény tehát "misztikus". Annál is inkább az, mert amikor a
  rézdrótot rövidebbre veszem, tehát csökkentem az ellenállását, semmi
  sem történik. Ha pedig megvastagítom, akkor a hangkép nemhogy nem
  javul, hanem még romlik is: egyre érdesebb lesz.
  Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem: "megfogtam az isten
  lábát". Mert ha a lánc egyetlen pontján, 10 centis drótdarabkákkal
  ennyit tudtam elérni, mennyivel többet érhetek el a lánc többi
  szakaszán!!! És máris rohantam vastagabb: 0,5-0,81mm átmérőjű
  ezüstdrót után, hogy a Rendszert következetesen és maradéktalanul át
  tudjam kábelezni.

  Jaj, a szót, a szót, mely újra,
  ami voltál, arra formál!
  Jaj, hogy hordja futva, fújva!
  Csak már megint seprű volnál!
  Önti, egyre önti
  új meg új patak,
  mind nyakamba dönti,
  ezer zuhatag.
  Tűrni ezt nem,
  nem fogom már:
  megfogom már -
  beste lélek!
  Micsoda arc! Míly veszett szem!
  Egyre szörnyűbb, jaj de félek!

  

  És ekkor kezdődött kísérleteim legfárasztóbb, balsikerben
  leggazdagabb periódusa. Sorra kicseréltem a rézkábeleket ezüstre;
  minden egyes szakasz cseréjét azonnal "meg lehetett hallani", de
  hazudnék, ha azt állítanám, hogy a hangkép tovább javult. Inkább még
  romlott is. Mindenesetre megváltozott. Akárhol módosítottam a láncot,
  akárhol kötöttem be ezüstdrótot, mindig ugyanazt éreztem: a hangkép
  egyre teltebb, tömörebb, nyugodtabb, ámde dögunalmas, és ami a
  legszomorúbb: hova tűnt a teteje?! A magastartományára mindent
  lehetett mondani, csak azt nem, hogy "ezüstösen csilingel". (Hogy
  vastagítani kéne a magassugárzókhoz futó vezetéket? Nem segít. A 0,5mm
  átmérőjű ezüsthuzal sem ad több magasat. Csak érdesebben szól.)
  Megpróbáltam mindent visszacserélni rézre. De szörnyűség: most mán
  ez a hangkép is az idegeimre mászott. Mesterséges volt, torz és érdes.
  Az ezüstkábel viszont még azzal az egészen különös rejtéllyel is
  szolgált, hogy két etalon-hangsugárzónk közül a Spendorból főleg a
  magastartományt, az elevenséget, a Heybrookból pedig inkább a basszust
  irtotta ki. A nagy doboz teljesen "megdöglött", a kicsi pedig éppen
  ellenkezőleg: "kiürült", elveszítette a testességét. (Ide tartozik,
  hogy a Heybrook cég nem ellenzi ugyan az egyeres kábelezést, az ellen
  viszont tiltakozik. hogy összehangolt rendszereket - például éppen a
  HB1-et - önhatalmúlag átkábelezzünk egyeresre.)
  Hogy teljes legyen a csőd, kipróbáltam fekete tudományomat a
  hálózati csatlakozózsinórokon is - és a varázslat sajnos megint
  sikerült! Még ezen a szakaszon is meg lehetett különböztetni a réz
  hangját az ezüstétől! Nem tudom, mindenki felfogta-e állításom
  jelentőségét, ezért duplán kiemelve írom le, hogy

  MÉG A LEMEZJÁTSZÓ HÁLÓZATI KÁBELÉN IS MEG LEHET HALLANI,
  HOGY EZÜSTBŐL VAN-E, VAGY RÉZBŐL!

  Néhány oldallal később ezt egy szeánsz-sorozaton is megpróbálom
  demonstrálni, mint a legabszurdabb jelenséget, amelyet ezidáig
  tapasztaltam. De bátorság, kedves Olvasóm! ennél abszurdabb
  jelenségekről is tudósítalak még, mielőtt ez a cikk végetér.
  A rend kedvéért elmondom, hogy az ezüstdrót (a 0,1mm-es éppoly
  kevéssé hagyta magát "csőbehúzni", mint a rézhuzal: ha szigeteltem,
  sávhatároltabb lett a hangja. Ugyanez történt, ha nem 99,99%-os, hanem
  csak 80%-os ezüstöt használtam. Igaz, az utóbbit még néhány mikronos
  nikkelköpeny is borította, márpedig én azt állítottam: nem szabad,
  hogy a fémszálnak bármiféle szerkezete legyen... Nos, csináltam még
  egy ellenpróbát. Az ezüst felülete, sajnos, korrodálódik (nem
  oxidálódik: szulfatizálódik); üdvös volna az ezüstszálat néhány
  mikronyi arannyal borítani, és akkor a huzal korlátlan ideig megőrizné
  "hangminőségét". Mivel csak egy leheletnyi aranyra van szükség, maga a
  művelet nem kerülne sokba, de a technológiáját Magyarországon nem
  sokan értik. Mindazonáltal sikerült bearanyoztatnom néhány méter
  négykilences ezüsthuzalt, és ezzel kábeleztem át a NAD egyik
  csőkarját. Nem vált be. Az aranyozás éppúgy elszínezte a hangot, mint
  a nikkelköpeny.
  Én arra tippelek, hogy az ezüst egyértelműen jobb kábelanyag a
  réznél. Dehát ezt miért én döntsem el egyedül?! Megrendeltem
  (hivatalosan, nem magánúton) néhány kilométer hosszúságú, azaz mit
  nagyzolok: néhány dekányi 0,1mm-es tiszta ezüstszálat; nemsokára
  elkészül, és akkor küldök belőle 25 olyan Olvasónknak - már
  leleveleztük -, akiről tudom, hogy szívesen bűvészkedik kábelekkel.
  Sajnos, a vastagabb, 0,8-1mm átmérőjű ezüsthuzalból nem küldhetek
  kísérleti anyagot; ez már túl drága mulatság volna.

  Hej, te sátán ronda fattya!
  Fölvegye a víz a házat?
  Hisz dagadó áradatja
  minden küszöbünkön átcsap!
  Átkos seprűnyél te!
  Süket és konok!
  Csillapodj le végre,
  suta-buta bot!
  Nem hagyod hát
  abba rögtön?
  Itt az öklöm,
  ez megállít - s ott a balta - kerge, rongy fád
  egy-kettő, szilánkra válik!

  A jobbik eszemmel, persze, belátom, hogy az egész dolog
  mélységesen reménytelen. Tegyük fel (korántsem biztos!), hogy a
  sodratlan ezüstszál, ha ideális rendszerben használnánk, jobban szólna
  bármiféle más kábeltípusnál. Csakhogy a konstruktőrök, amikor
  lemezjátszót, erősítőt, hangsugárzót alkotnak, "tuningolás" közben
  hagyományos szerkezetű, tehát sodrott, szigetelt, vastag rézkábelt
  használnak, s annak hangkarakterét úgyszólván beletervezik a
  készülékbe. Amikor kábelt cserélünk, teljesen felboríthatjuk a
  rendszer egyensúlyát. Ez a körülmény csaknem lehetetlenné teszi, hogy
  megismerhessük a kábelek igazi hangminőségét, s már eleve igen erős
  érvet szolgáltat a merev kábelezés ellen. Másfelől viszont: érdemes
  elgondolkodni rajta, hogy a hangszórók, hangszedők, transzformátorok
  stb. tekercselése eredendően egyeres - akárcsak a nyomtatott áramköri
  lap.

  

  Ionoszféra

  Éppen abban az időben, amikor az ezüstkábel "steril" hangjával
  bajlódtam, megjelent a Hi-Fi Answersben egy cikk; hajmeresztő dolgokat
  állítanak benne. Különféle elektromos terekre hivatkoznak, amelyek
  körülvesznek bennünket és tönkreteszik (egyebek között) a High
  Fidelityt is. Ilyen elektromos teret vélnek felfedezni a.) mindennemű
  sztatikusan feltölthető tárgyban, b.) mindennemű kábelben, amely
  elektromos jelet szállít (ilyen kábel a telefonkészülék zsinórja is!),
  valamint c.) a lakás vízrendszerében, különös tekintettel a hideg- és
  melegvízrendszer eltérő potenciáljára. Ezeket a tereket meg lehet
  szüntetni, illetve semlegesíteni lehet őket, miáltal automatikusan
  javul a hifi-berendezés minősége... Tébolyító ötlet, de a Hi-Fi
  Answersnek már annyi tippje bevált, hogy elhatároztam: ezúttal
  haladéktalanul ellenőrzöm, igaz-e, amit a Messziről Jött Ember állít.
  (A részleteket lásd a Hetedhéthatárban, a 66-67. oldalon.)
  Az angolok "polarizálásról" beszéltek; nos, polarizálni nem tudok
  (azt sem tudom, mi az), de ionizálni talán igen. Ismeretes, hogy a
  hanglemez a legkisebb dörzsölésre is elektromosan feltöltődik, minek
  következtében magához rántja a levegőben lebegő port, piszkot. Ezt a
  sztatikus töltést többféleképpen is meg lehet szüntetni. Egy időben
  idehaza is kapható volt egy Zerostat elnevezésű hanglemezápoló
  szerkezet, egy pisztolyformájú ionizátor, amellyel az ember "rálő" a
  hanglemezre, és akkor a lemez elveszti a töltését, elektromosan
  semlegessé válik. A Zerostat pisztolyhoz nem kell fegyverviselési
  engedély, úgyhogy én is tartok egyet odahaza. Kipróbáltam, mi
  történik, ha zenehallgatás közben "kezelem", azaz körbelövöldözöm az
  angolok állítása szerint kritikus pontokat, mindenekelőtt a
  hangszedőt, a hanglemezt, a lemezjátszó csapágytengelyét, a kábeleket
  és a hangszórók membránját.
  Hát igenis történik valami. Pontosan az történik, amit a HiFi
  Answersben állítanak: a hangkép elveszíti érdességét, a sávszélei
  jobban kiterjednek, a basszusa és a dinamikája megnő - még hangosabban
  is szól egy kicsit. Nyilvánvaló, hogy az ionizálással nem lehet A-B
  tesztet, pláne vaktesztet csinálni, ugyanis a hatása jó 10-15 percig,
  talán tovább is tart, és a különféle tárgyak nem is ugyanabban a
  tempóban töltődnek fel újra. Ennek ellenére, az ionizálás "jól hagyja
  magát demonstrálni", amin azt értem, hogy 10 emberből legalább 8
  hallani véli a szóbanforgó effektust, sőt: általában hasonló szavakkal
  is jellemzi. (Legalábbis, ha az én berendezésemet hallgatjuk. Dehát az
  angolok egészen más készülékeket használtak: a Jelenséget nem Teslákon
  és Heybrookokon fedezték fel!)
  Javaslom, hogy akinek van Zerostat pisztolya, próbáljon meg
  lövöldözni vele, valahányszor úgy érzi, hogy a hangkép "máma valahogy
  érdesebb a szokásosnál". Nincs kizárva, hogy nyerni fog l5-20 perc
  zavartalan zenei élvezetet. De hogy ez miért van, és hogy ezt a hatást
  hogyan lehetne permanenssé tenni - ezt ne éntőlem kérdezze.

  Lám, megint hurcolja, hordja.
  Jaj, hogy is teperjelek le!
  Eltiporlak, gaz koboldja!
  Reccsen és talál a fejsze!
  Eltaláltam! éljen!
  Kétfelé szakadt!
  Visszatér reményem,
  és szívem szabad.
  Jaj, mi történt!
  Mind a két fél
  újra ép s él,
  úgy loholnak
  párba, talpra szökve tüstént!
  Segítsetek, nagy Hatalmak!

  Tereket fogtam

  Lehetséges tehát, hogy azokat a bizonyos "elektromos tereket"
  tényleg észlelni tudjuk a hifi-berendezésünkön keresztül? Nézzük a
  másik fajtát, azt, amely miatt a telefonkészüléket kárhoztatják. A
  telefon úgyis ott van a kezem ügyében. Minthogy az én telefonomnak
  megvan az a kellemetlen szokása, hogy mindig zenehallgatás közben
  szokott csörögni, igen gyakran kihúzom a dugóját a konnektorból.
  Elvben ezt nem volna szabad (a Posta tiltja), de én megtehetem, mert
  van két másik készülék is a lakásban.
  Régebben már kipróbáltam, hogy kiviszem-behozom a
  telefonkészüléket (amelynek a dugója eközben természetesen nem
  csatlakozik a konnektorhoz). Semmi különbséget nem hallottam. Most azt
  próbáltam ki, hogy a készüléket a helyén hagyom, viszont a a dugóját
  időnként kihúzom a konnektorból. Megdöbbentő, de ettől tényleg javul a
  hangkép: vidámabbá, elevenebbé, sztereóbbá válik. A "zárkózott"
  Spendor BC1-nek feltétlenül javított a hangzási balanszán; a többi,
  "nyitottabb" hangsugárzó-típuson nem annyira a magashangtöbblet segít,
  inkább csak finomabbá, természetesebbé válik rajtuk a muzsika.
  Nagyon érdekes élmény: az ember leül zenét hallgatni, a zene
  valahogy nem szól szépen, nem annyira érdekes, mint máskor... egy
  pillantás a telefondugóra: ahá, elfelejtettem kihúzni... úgy, most már
  megint rendben van minden! Kétlem, hogy a javulás mértéke elérné az 1
  orto-t (ami azt jelentené, hogy "behívom a sarki rendőrt, és még ő is
  meghallja"), de - megismétlem! van akkora, hogy tíz zeneszerető
  emberből 8 felismerje. Mégpedig vaktesztben. (Ugyanis az egész ötlet
  annyira abszurd, hogy senki nem sejti, mit kapcsolgatok a hátam
  mögött.)
  A telefontalanítási technikát később továbbfejlesztettem. A a
  szobám falának nemcsak a belső, hanem (ugyanott) a külső oldalára is
  fel van szerelve egy konnektor, s ahhoz egy másik telefonkészülék
  csatlakozik. Legközelebb tehát már a szoba falain kívül manipuláltam,
  és mégis ugyanazt a hatást értem el, mint az első menetben. Végül már
  két szobával odébb ágaztattam le a telefonvezetéket, és ott szereltem
  fel a csatlakozót, de ez sem segített. Mert hiába távolítottam el 6-8
  méternyire a telefonkészüléket zsinórostul-dugóstul, ha odáig
  mégiscsak a szobám mellett fut el a vezeték.
  Ez a kísérlet egyébként elvi jelentőségű, mert bebizonyítja, hogy
  nem a telefonkészülék, hanem az elektromosan aktív telefonzsinór az,
  amely - valamilyen, még nem tisztázott módon - befolyásolja a
  hifi-hangképet. Pedig a telefonzsinór viszonylag kis feszültséget
  hordoz. Ezek után mit tartsunk arról a hálózatról. amely
  keresztülszövi az egész lakást, és mindenhová 220 volt feszültséget
  szállít?! És mit tartsunk a lakás minden elektromos készülékéről,
  közéjük értve a lámpákat is?! És ha ezek tényleg elrontják a
  hangképet, akkor ugyan mi az ördögöt tehetünk ellenük?!

  Boszorkánykonyha

  De még a telefonvarázslat is túlságosan hihető, sőt: racionális a
  következő mutatványhoz képest. Olvasmányaim szerint a hideg-, illetve
  a melegvízrendszer eltérő potenciált hordoz, tehát össze kell földelni
  őket, és akkor megintcsak javul a hangkép. Az angolok konyhájában és
  fürdőszobájában tényleg külön csapja van a hideg és a meleg víznek,
  tehát nekik van mit összeföldelniük. Magyarországon inkább a közös
  csaptelep járja, azzal pedig nem tudok mit kezdeni. De hopp, mégiscsak
  van egy elkülönített melegvízrendszerem: a központi fűtés, amelyet a
  konyhában felszerelt "cirkogejzer" működtet. A melegvízcsövek
  egyébként éppen a lemezjátszó közelében futnak be a szobámba.
  Rákötöttem tehát a konyhában egy darabka drót egyik végét a
  cirkogejzirre, másik végét a hidegvízcsapra. Visszamentem a szobába,
  újra feltettem egy lemezt, és - és megdermedtem. A hangkép ugyanúgy és
  ugyanannyit javult, mint az előző varázslattól! Mintha a fűtéscső is
  valamiféle villanyzsinór volna, amelyet a földelés révén mintegy
  kihúztunk a hálózatból! Megintcsak nem esküszöm meg, hogy a hatás
  elérte az "1 orto"-t, vagyis mondjuk egy MC10-es és egy MC20-as
  hangszedő különbségét. De annyit biztosan javított az az egy szál drót
  a konyhában, mintha kicseréltettem volna a hangszedőm tűjét...

  És rohannak! Egyre feljebb!
  Lépcsőt, termet locska hab nyom!
  Szörnyű tenger, árja ellep.
  Mester, mester, halld a hangom!
  Itt a mester éppen,
  nagy a baj, gyere!
  Szellemet idéztem,
  s nem bírok vele!
  "A sarokba,
  vissza! térj meg
  seprűnyélnek!
  Szellemtesttel
  nem citálhat itt dologra
  senki más, csupán a mester!"

  Goethe bűvészinasának végül segítségére sietett a Mester, s
  helyreparancsolta az elszabadult rosszlelket. Nekünk, hifista
  varázslótanoncoknak nincs ilyen szerencsénk. A Mester hét országon is
  túl jár, és ha mégis meghallja segélykiáltásunkat, csak legyint: "ezek
  már megint rémeket látnak". Mi pedig viaskodhatunk tovább a Gonosszal,
  mert fogalmunk sincs, hogyan lehetne megfékezni, a fizika és a
  matematika bilincseibe verni a lakásunkban garázdálkodó szellemeket. A
  víz ugyan nem veti fel a házat - de már a halántékunkon üt ki.

  Mester, mester, halld a hangom!

  Darvas László

  

  [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák