Hirdetés

Különleges képarányú hordozható monitorral rukkolt elő a JapanNext

A segédkijelzőként, például chat ablakok követéséhez bevethető képernyő kissé fapados, de ez szerencsére az árán is meglátszik.

Így lopja el Kína a nyugati frontier modelleket

Az Anthropic szerint egyre agresszívebbek és kifinomultabbak az amerikai tudásra áhítozó kínai AI modellek.

Hamarabb hozza készülő csúcs-node-ját a TSMC

Már 2027-ben megkezdődhet a tömeggyártás az 1,4 nm-es eljáráson.

Rámosolyog a WARDOGS-ra az új Arc meghajtó

A 32.0.101.8993-as csomag hibajavítást nem is tartalmaz, tehát csak egy profillal lett gazdagabb.

Ki-MAX-szolja a Socket AM5-öt az MSI

A gyártó ezúttal egy középkategóriás, 5 gigabites LAN-nal szerelt modellel frissítette fel az AMD-s termékpalettáját.

A System76 AI munkaállomása nem akar a monitorunk VESA furataiba kapaszkodni

Az AMD Granite Ridge platformra épülő vasat akár 28 TB-nyi tárhellyel és két VGA-val is felszerelhetjük.

Hirdetés


Még mindig tud új asztali Ryzeneket hozni az AMD

A Socket AM4 és AM5 foglalatok kaptak egy-egy újdonságot.

Az MSI legfrissebb QD-OLED monitora jól passzol MacBookokhoz

A Penta Tandem technológiával érkező, ultraszéles típus fürge képfrissítéssel jön, és nagy mértékben leegyszerűsíti a többgépes munkát.

Jóárasítaná a HBM-et a Kepler Computing

A vállalat FeRAM lapkákkal csökkentené a gyártási költségeket, ami még jól is elsülhet.


Végre dokkolva is elérhető a VRR a Switch 2 konzolon

A Nintendo végül megcsinálta a támogatást, így már nem csak hordozható módban élvezhető a variálható frissítési frekvencia.

Alacsony profilú DeepCool CPU-hűtő hőkamrával

Az elegáns megjelenésű, ITX-es masinákba szánt konstrukció a családi kasszát sem fogja nagyon megcsapolni.

Szia uram! Kicsi AI PC VGA helyett érdekel?

A VGA-piac helyzete miatt a VGA-gyártók új irányba kezdenek mozgolódni, és erről az AMD, Intel, NVIDIA trió is tehet.

Viharfelhők gyülekeznek a CXMT HBM3 memóriája felett

A friss híresztelések szerint nagyon alacsony a kihozatal, és ezen nem is lesz könnyű javítani.

Akkor sem éghet le a 12V-2x6 tápkonnektor, ha régi aljzatot használsz!

A TecLab nevű YouTube csatorna megvizsgálta, hogy milyen nyugodt lehetne a helyzet a bevált 8 tűs csatlakozókkal.

Most aztán tényleg durván elszállhat az erősebb GeForce VGA-k ára

A problémát a rendkívül limitált készlet okozza, mivel a rendelkezésre álló memóriát a gyártók a tömegpiacot célzó VGA-kra fókuszálják.


Gamepod

WARDOGS - Egy nap sem kellett az 1 millió példány eladásáig

A rajtnál komoly szerverproblémák nehezítették a játékosok dolgát, ennek ellenére a Bulkhead taktikai FPS-e rendkívül erős kezdést produkált.

ACE COMBAT 8: Josh Holloway és Brandon Routh is feltűnik az előzményben

A Bandai Namco három ismert színésszel vezeti fel az új repülős játék történetét egy négyrészes minisorozattal.

Free Play Days - Borderlands 4, F1 25 2026 Edition, Surviving Mars: Relaunched

Ezeken felül a CarX Drift Racing Online, a Madden NFL 27 és a Dustborn is kipróbálható az előttünk álló időszakban.

Remake-et kap a Professor Layton and the Curious Village

A LEVEL-5 új köntösbe öltözteti a népszerű fejtörős kalandjáték-sorozat első részét, amely több modern platformra is elérhető lesz.

Fairgame$ - Project Espresso néven indulhatott el a játék első tesztje

A Player.gg oldalán váratlanul felbukkant egy zárt próbakör egy készülő kompetitív akciójátékhoz, amely több jel alapján a Haven Interactive Studios titokzatos projektje lehet.

Megérkezett a Control Resonant végleges gépigénye

A Remedy közzétette, milyen hardver kell a játékhoz, a komolyabb grafikai módok alaposan megemelik az elvárásokat.

Metroid Ravenous néven új 2D-s kaland érkezik Switch 2-re

Samus Aran ezúttal egy ismeretlen hold labirintusszerű romjai között kerül szorult helyzetbe, miközben különleges képességeivel még az ellenségeit is felfalhatja.

November 5-én jelenik meg Switch 2-re a Stellar Blade Complete Edition

A SHIFT UP bejelentette, hogy az akciójáték teljes kiadása a Nintendo új konzolján is elérhetővé válik, ráadásul egy különleges Bayonetta-együttműködéssel együtt.

PlayStation Plus 2026 Extra/Premium - A teljes szeptemberi lista

A Sony leleplezte, hogy az elkövetkező időszakban milyen játékokat kapnak, akik a drágább előfizetést választják.

Physint - Kojima játéka mögül kilépett a Sony, az Xbox az új kiadó

Kojima megerősítette, hogy a PlayStation már június közepén értesítette a csapatát arról, hogy kilépnek a Physint projektből.

Az Absolum novemberben mobilokra is elhozza a pörgős bunyókat

A Dotemu roguelite beat ’em upja érintőképernyős irányítással, online kooperatív móddal és felhőmentéssel költözik okostelefonokra.

Újabb Steam szivárgás - Számos játék achievementje került ki idő előtt

Azon túl, hogy a listák masszív spoilereket tartalmazhatnak, akadnak olyan címek is, amiket még be sem jelentettek.