Hirdetés

Zalman Z-Machine X7 ház: egy gigantikus vitrin

A Zalman óriási háza látványos végeredményt ígér, de több bosszantó aprósággal is meg kell küzdenünk.

Bevezetés és külső

A teljes méretű számítógépházaknak van egy tisztán elkülöníthető kategóriája, amelyet a legegyszerűbben vitrinházaknak hívhatunk: ezek célja nem az, hogy kis méretben kínáljanak teljes értékű asztali gépet, hanem hogy minél jobban szemünk elé tárják egyrészt a belső felépítést, másrészt az egyes komponenseket. Ezekre a házakra általában az átlátszó oldalfalak a jellemzőek, illetve az, hogy óriási méretekkel rendelkeznek, így minden alkatrész jól elkülönül bennük. Ennek következtében egyébként a felépített konfiguráció optikailag is más hatást kelt, mint egy ügyesen összerakott, de midi vagy még kisebb házba épített PC.

Hirdetés

Ennek a vitrin-kategóriának jellegzetes darabja például a Be Quiet! Dark Base Pro 900, a Cooler Master Cosmos C700P vagy a Thermaltake View 71 – és ide érkezett meg nyáron a Zalman Z-Machine X7 is. Ez a ház ebben a pillanatban a Zalman legnagyobb számítógépháza, amelynek 617 x 230 x 587 mm-es mérete és 21 kg-ot meghaladó tömege is mutatja, hogy egy igazi monstrummal van dolgunk.

Külső kialakítás

Egy több mint 50 000 forintba kerülő, csúcskategóriásnak szánt gépháznál már elvárható az edzett üveg és szálcsiszolt alumínium kialakítás, és ezt sejtik a Zalmannál is, ugyanis mindkét anyagből bőven kapunk. A ház mindkét oldalát 4 mm vastag sötétített üveglap fedi, összesen több mint fél négyzetméternyi felülettel, míg a többi részen 2 mm vastag, jórészt feketére eloxált alumíniumborítás fut körbe. Az alumíniumlemez és a ház vázszerkezete között, alul és felül két bemélyedést alakítottak ki, melyek első ránézésre akár fogantyúnak is tűnhetnek, de nem erre szolgálnak: a felső rész a szellőzést segíti, míg az alsó – sajnos – pusztán dizájnelem.


[+]

Ami a gép külsejének körbejárásakor elsőként fel fog tűnni, az az, hogy a normál esetben az előlapra vagy a fedlap elejére kerülő csatlakozók és kezelőszervek itt a bal oldalfalra, felülre kerültek, ahol a ZM-MFC5 névre hallgató, kétcsatornás ventilátor- és RGB LED vezérlővel találkozhatunk, rajta négy darab USB 3.0-s csatlakozóval és analóg hang ki- és bemenettel. A szerkezet összesen nyolc ventilátort és két LED-csíkot képes vezérelni, utóbbiak színe és effektjei, illetve ezen effektek sebessége és a világítás fényereje is állítható vele. Ezzel szemben az előlap és a fedlap teljesen sima, egyedül a vízszintes éleknél kialakított letörések törik meg az egyhangúságot.


[+]

Ami a világítást illeti, a gyárilag beépített, négy darab 120 mm-es ventilátor mellett a tápegység kamrájának felirata, illetve az előlapon fent található csík mögé kerültek LED-ek, amelyeket a ZM-MFC5-tel vezérelni tudunk.


[+]

Ha benézünk az X7 alá, akkor viszont találkozhatunk egy bosszantó aprósággal, ami az alig pár mm magas gumitappancsok és a tápegységet alulról védő szűrő kombinációjának képében jelentkezik. Ez egyrészt egy szőnyegre helyezett X7-nél jórészt blokkolja a tápegység szellőzését (teljesen csak azért nem, mert oldalra is kerültek vékony szellőzőnyílások), másrészt a szűrőt nem sínes, kihúzható módon alakították ki, ezért csak úgy lehet takarítani, ha a gépet oldalra döntjük – mondanunk sem kell, hogy ez egy 30 kg feletti, épített vízhűtéssel szerelt PC-nél mennyire kényelmetlen.


[+]

Áttérve a gép hátoldalára, itt nem találkozunk meglepetésekkel, de örömmel láttuk, hogy ide is került az alumíniumborításból. Ennek felületéhez képest kissé mélyebbre kerültek a bővítőkártyáknak kialakított rések (melyek közül például egy dupla helyet foglaló VGA függőlegesen is elhelyezhető) és az alaplapi csatlakozósort fedő lemez helye.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények