Hirdetés
Szerelhetőség
Tesztünk során a Zalman X7-be Asus Z170 Deluxe alaplap és GeForce GTX Titan videokártya került egy FSP Raider II tápegység támogatásával, míg a hűtésről a Fractal Design Celsius 360 kompakt vízhűtés gondoskodott. Az eklektikus és nem is teljes válogatás mögött az áll, hogy olyan hardverelemeket kerestünk, amelyek jól megmutatják az ház szerelhetőségét.
Méretéből adódóan a Zalman X7 már eleve nyertes pozícióból indul, a hatalmas belső térben könnyen hozzáférünk mindenhez, nem kell szűk helyeken szenvedni a csavarhúzóval. A kellő mennyiségű nyílás és a lekerekítések, eldolgozott élek a kábelezést is egyszerűvé teszik, az alaplapi tálcán kialakított fülek, illetve a mellékelt tépőzáras szorítók (összesen nyolc darab, míg kábelkötegelőből tíz van) pedig az ízléses elhelyezést könnyítik meg.
Maximálisan elégedettek mégsem voltunk, a hátlap és a tálca között rendelkezésre álló 24-25 mm-nyi hely lehetne kissé bőkezűbb is, a VGA kártya megtámasztására szolgáló műanyag támasz pedig az alaplap kialakításától függően több SATA portot is eltakarhat. Persze erre a támaszra nem gyakran van szükség, és el is távolítható, így ez nem feltétlenül jelent gondot.
Egyéb gondba az összeszerelés közben nem ütköztünk, minden csavarhoz, rögzítési ponthoz könnyedén hozzáfértünk.
A minden irányban bőséges helykínálatnak köszönhetően a tesztre használt vízhűtést is probléma nélkül, kényelmesen be tudtuk építeni az alaplap fölé (ebben nagy szerepe volt a külön kiszerelhető bölcsőnek), és maradt még hely az itt szükséges kábelek elvezetésére is.
Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a ház felső burkolata három csavar kioldása után távolítható el, az itt található szűrő tisztításához pedig pontosan erre van szükség, itt sem kapunk ugyanis kihúzható vagy más módon, egyszerűen leszerelhető megoldást – jobb lett volna, ha ezt a bölcső fedelére integrálják inkább.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!