Játék, videó, kezelés
Korrekt vezérlés egy komoly hibával
Hirdetés
Az ilyen termékeknél megszokott módon kialakítottak egy saját grafikus kezelőfelületet, amiben ezúttal is a nagy, színes ikonok, ábrák dominálnak. Segítségükkel elérhetőek a legfontosabb, kiemelt alkalmazások, funkciók, illetve emellett az Android tradicionális menürendszere is megnyitható, ám ez az érintőképernyő hiányában nem használható olyan komfortosan, mint ahogy azt a mobil eszközöknél megszokhattuk. A rendszer kellően gyors és stabil, váratlan akadozásokat, fagyásokat, újraindulásokat nem produkált.
A mellé járó távirányító az alapfunkciók ellátását biztosítja, és papíron képes az egér kiváltására a rajta elhelyezett nyilak segítségével. Azonban ez a valóságban nem igazán működik, hiszen egyrészt így a kurzor csak négy irányban mozgatható, másrészt iszonyú lassan vánszorog, ami kész idegbaj. A modell támogatja az USB-n keresztül csatlakoztatott vezérlőeszközök, tehát egér, légiegér, billentyűzet stb. használatát, azonban ezek nincsenek ingyen. A távvezérlő kiváltására szolgáló, telefonra, tabletre írt alkalmazások viszont ingyen lennének, azonban itt ezt el lehet felejteni, legalábbis egyelőre, mert a fejlesztők még nem készítették el ezt a szoftvert, ami egyszerűen elfogadhatatlan, legalábbis egy olyan vállalattól, amelyik ki szeretne emelkedni a szürke tömegből.
Médialejátszóként
A Venztech V10 rendelkezik a Media Center nevű, alapfunkciókat kínáló médialejátszó szoftver mellett előretelepített Kodival is. Ez jelenleg az egyik legnépszerűbb alkalmazás Android platformon a videók, képek és zeneszámok kezelésére, így mi is ezen vizsgáltuk meg, hogy hogy kezeli az eszköz a médiaállományokat. De ha valakinek nem nyeri el ez sem a tetszését, akkor értelemszerűen bármilyen hasonló programot letölthet a Play áruházból.
Az audiótartalmak közül az MP3, WMA, FLAC és WAV mellett a DSD (2,8 MHz) fájlok megszólaltatása megoldott, a képek közül a BMP, GIF, JPG, TIFF és PNG formátumokkal boldogul. Persze a hangsúly a videókon van, főleg hogy a termékkommunikációban azt ígérik, hogy a készülék gond nélkül megbirkózik a 4K állományokkal is. Kibővített tesztcsomagunk lefuttatása során konstatáltuk, hogy a 10 bites Suzumiya másodpercekre lefagyott, a Killa két másodperc után meghalt, a 3,8 Mbps MKV pedig csúnyán akadozott. A többivel viszont nem volt baj, tehát az Ultra HD videók is gond nélkül végigmentek, a térhatású hangszabványok mindegyikét hiba nélkül kezelte, és a külső feliratok megjelenítése is megoldott.
Appok, játékok, böngésző
Az Android óriási alkalmazáskínálatának csak egy része használható az érintésérzékeny kijelző hiányában, és itt érzi az ember igazán, hogy milyen kár, hogy nincs működőképes, mobil eszközre írt vezérlő app, az ugyanis jelentős mértékben segíthetett volna ezen a problémán. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha valaki játszani akar, akkor muszáj szereznie egy USB-s kontrollert, ami megint csak plusz kiadás.
Ez csak azért bosszantó, mert még az olyan, komplex 3D grafikájú játékok is egész jól, simán futottak, mint például az Asphalt 8, ami ma még rengeteg androidos vagy Android TV-s boxot vagy tévét megfektet. A felhasználói alkalmazásokkal sem volt semmi gond, tehát a hardver az appokhoz elég. Természetesen netezni is lehet a masinával, a böngésző kellően gyors és stabil, de ez azért ma már lassan alapelvárás.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!