Megmaradt a márka nimbusza
Mi történt az elmúlt években?
Hirdetés
Sokan attól tartottak, és némiképp talán joggal, hogy ha egy kevéssé ismert hongkongi cég vásárolja meg a tévédivíziót, az automatikusan egyenes utat jelent a gagyi felé. Azonban az elmúlt években bebizonyosodott, hogy ez szerencsére nem így történt. Bár az átadás-átvétel éveken át tartott, és ennek hatásai olykor meglátszódtak, a fejlesztések egyáltalán nem álltak le, sőt.
Egyértelműen tartották a lépést az első vonallal, hisz jó néhány nagy márkával együtt a második hullámban dobták piacra Ultra High Definition televízióikat, igen hamar megjelentek kínálatukban a hajlított modellek, az Ambilight is egyre pontosabb, energiatakarékosabb lett az évek során, és rendelkeztek teljesen egyedülálló 21:9 képarányú eszközökkel is. Emellett a dizájn terén is sikerült néhány esetben maradandót alkotniuk, hiszen például a DesignLine széria tagjai kifejezetten tetszetősre és figyelemfelkeltőre sikerültek.
És akkor még nem is beszéltünk az olyan apróságokról, mint a QWERTY billentyűzettel felszerelt távirányító, ami jelentősen megkönnyítette egyes funkciók használatát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a cég elsőként lépett színre, a Sonyt és a Sharpot is megelőzve Andorid-alapú készülékével, a tervek szerint még az idei évben piacra dobják saját OLED tévéjüket, a CES-en pedig már be is mutattak egy unikumnak számító, lézer hibrid háttérvilágítású televíziót.
Az AV üzletágat végül sikerült eladni, és nem is akárkinek, hiszen azt a nagy terveket szövögető, elsősorban talán gitárjairól ismert amerikai Gibson vásárolta fel. Ez mindenképpen reménykeltő, hiszen a vállalat egyértelműen hitet tett a kiváló minőségű, komoly innovációs értékeket hordozó termékek és technológiák mellett. Az éveken át tartó kálvária maximum annyiban látszódott meg, hogy nem frissült kellő gyakorisággal a kínálat, viszont magukra a termékekre igazából sok panasz nem lehetett, legyen szó a Fidélio család audiotermékeiről, az asztali Blu- ray lejátszókról vagy a fej- és fülhallgatókról. Ez utóbbi kategóriában sikerült még egy nagy halat is behúzniuk, hiszen a mainstream trance holland császárával, Armin van Buurennel sikerült megállapodniuk egy hosszan tartó együttműködésről. A DJ segít a fejlesztésekben, a nevét felhasználják marketingcélokra, sőt az is előfordult, hogy konkrét fellépéssel segítette a promóciót.
A kivétel, amely erősíti a szabályt
A Philips márkanév tehát sok egykori vetélytársával ellentétben továbbra is szépen cseng. Ebben minden bizonnyal kulcsszerepet játszott az egykori anyacég ilyen irányú törekvése, tehát hogy nem adták el eszetlenül, csupán a pillanatnyi bevételt szem előtt tartva az üzletágakat, és odafigyeltek arra is, hogy a korábban a cégnél dolgozó holland mérnökök, szakemberek jó része megtarthassa állását az új tulajdonosnál is. A Philips tehát a kivétel, amely erősíti a szabályt, aminek tényleg csak örülni lehet, hiszen minél több erős, innovatív vállalat van jelen a piacon termékeivel, nekünk, felhasználóknak annál jobb.
elefant