Hirdetés
Tesztek – II.
A Crysis volt az első játék, amellyel szó szerint megszenvedtünk. 1600x1200-as felbontásban még nem voltak problémák, bár a skálázódással a CrossFire esetében nem voltunk kibékülve, igaz, az SLI sem tündökölt. 2560x1600-as felbontásra kapcsolva a játék egyszerűen felemésztette a rendszert, a szimpla GeForce 9800 GTX-es konfigurációt kivéve az összes esetben használhatatlan mértékben belassult, eleve a pálya betöltése körülbelül 5 percig tartott, aztán 10 fps-nél egyszer sem mutatott többet az fps-számláló, de ez is ritka pillanat volt, általában 1–2 fps-t mértünk. Először arra gondoltunk, hogy kevés a 2 GB rendszermemória, de 4 GB-tal is ugyanezt tapasztaltuk, tehát nem ez volt a gond. A belassuláson kívül a Crysis tesztelése során nem egyszer a „display driver not responding” hibajelenséggel is találkoztunk, jellemzően az NVIDIA SLI esetében.
A Call of Juarez már kicsit jobban viselte a megpróbáltatásokat, 1600x1200-ban és 1920x1200-ban még nem voltak gondok. Érdemes megemlíteni, hogy a Call of Juarez az a játék, amelyben a CrossFire és az SLI egyaránt egész jól skálázódott, de erről még később szót ejtünk. Ebben a játékban a CrossFireX és a Quad SLI nagyjából ugyanolyan jól teljesített, ami ismerve a G92 és az RV670 jelen játékaiban felmutatott erejét, a Radeonok számára hízelgő, a GeForce-okra nézve inkább lesújtó. 2560x1600-as felbontásban, ráadásul élsimítás nélkül aztán kiborult a bili, jó néhány SLI-mód egyszerűen nem volt képes megbirkózni a feladattal, a rendszer lefagyásával honorálták a próbálkozásunkat. Érdekes még, hogy bár a GeForce 9800 GTX és a HD 3850 CrossFire ugyanolyan eredményt ért el (16 fps), a CrossFire esetében a benchmarkban több helyszínen katasztrofális belassulásokat tapasztaltunk, valószínűleg ez az AFR mód hátránya, tehát röviden és tömören a 9800 GTX-szel játszhatóbbnak tűnt a játék. A HD 3870 CrossFireX skálázódása itt is szép volt.
A Company of Heroesban is két esetet vizsgáltunk, először 1920x1200-ban teszteltük a rendszereket. A Quad SLI itt sem állt a helyzet magaslatán, de legalább három kártyáig skálázódott valahogyan. A CrossFireX még rosszabb volt, ugyanis két kártyával többet mértünk, mint néggyel, ugyanakkor hárommal többet mértünk, mint kettővel, tehát a drivernek a négykártyás mód kezelésével lehet valami gondja. 2560x1600-ban ismét kihullott három szereplő, méghozzá a 9800 GTX SLI három változata, ugyanakkor a 9600 GT és a 8800 GT SLI kezelésével nem volt semmi gond. Egy igazi rejtély számunkra, hogy mi történhetett, ahogy hozzáadtunk egy-egy GPU-t a rendszerhez, úgy rosszabbodott a helyzet. Egy GPU-val lefutott a teszt, két GPU-val hihetetlenül belassult a rendszer (alig pár fps), három GPU-val újraindult a gép, négy GPU-val pedig egyszerűen lefagyott. Mivel először nem tudtuk, hogy mi a probléma (gyanakodtunk túlmelegedésre, tápgondra, ilyesmire), többször is megpróbáltuk lefuttatni a teszteket, de egyszer sem sikerült végigmennie, tehát nem mi baltáztunk el valamit. Van még mit csiszolni a technológián.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!