Hirdetés

Segítség, elromlott a merevlemezem!

Fizikai behatások

Nem csak Murphy él és dolgozik, de az évek során Newton, pontosabban a gravitáció sem vesztett semmit erejéből. Meglehetősen gyakoriak a különféle fizikai behatások által okozott mechanikai sérülések. Ebben az esetben is meg kell különböztetni két szituációt, ugyanis a sérülés keletkezhet kikapcsolt állapotban vagy működés közben. Továbbá az állóhelyzetben történő fizikai behatások esetében is ketté lehet bontani az eseteket. Mára ugyan gyakorlatilag már az összes gyártó átállt a rámpás megoldásokra, de egyes cégek korábbi modelljeiben leállás során egy erre a célra fenntartott parkolópályára állt(ak) ki a fej(ek). A rámpás megoldás óriási előnye, hogy a fej nem súrlódik a lemezzel (soha nem ér hozzá), csak a rámpával, amivel természetesen fizikai kontaktust létesít minden parkoláskor és visszaálláskor. Ez hosszabb távon a rámpa teflon jellegű műanyagának kopásához vezethet, ami miatt nem célszerű a sűrű parkoltatás.

Amennyiben egy rámpás modellt működésen kívül ütés ér, és a fejek a rámpán maradtak, akkor jó eséllyel nem lesz probléma, bár ez nagyban függ az erőhatás mértékétől, illetve annak irányától, ugyanis szélsőséges esetekben megbillenhet a teljes lemeztömb, így a tengely elbillenhet eredeti pozíciójából, és a lemezek széle sérülést (törést) okozhat a rámpában.

Természetesen a főmotornak sem tesz jót egy állóhelyzetben elszenvedett nagyobb ütés. A folyadékcsapágyas motor álló és forgó része között csupán egy vékony olajfilm húzódik. A forgó rész felülete nem sík, hanem finoman barázdált, hogy forgás közben olajgyűrűk alakuljanak ki, így biztosítva a pontos működést. Ütés során ezek a barázdák az álló részben sérülést okoznak, és forgás közben az összeérő fémek eróziója elindul. Szerencsés esetben ettől még csak hangosabb lesz a drive, de komolyabb sérülés esetében akár a motor besüléséhez (megszorulásához) is vezethet.

Amennyiben álló helyzetben olyan rezonanciát vagy ütést kap a meghajtó, aminek hatására a rámpáról leugranak a fejek, akkor azok rátapadhatnak a lemez felületén húzódó, az előző oldalon már említett lakszerű anyagra. Ilyenkor, ha a következő indításkor a meghajtó vezérlése nem képes felismerni, hogy a lemezre tapadt fejek miatt nem tud felpörögni a rendszer, akkor az könnyedén leszakíthatja a fejet, és/vagy a rétegekből is kiszakíthat egy nagyobb darabot. Szerencsésebb esetben ez nem történik meg, így szakszerviz megfelelő körülmények között eltávolíthatja a megtapadt fejet, mely után megkezdődhet az adatmentés.


Adatterületen "letapadt" 2,5"-os merevlemezek [+]


Leszakadt, sérült fejek [+]


Esés, illetve megtapadás nyomai a felületen [+]

A működés közben történt eseteknél arányosítani kell a légpárna nagyságát az esésével. Előbbi az évek előrehaladtával egyre kisebb lett, így minél újabb modellről beszélünk, annál nagyobb lehet a sérülés egy ütésnél fellépett adott erőhatás esetében. A mai merevlemezek esetében már az is sérüléshez vezethet, ha működés során egy egyszerű külső álló házban lévő egység 90 fokban a lapjára dől, ilyenkor ugyanis szinte garantált, hogy a fej beleverődik a felületbe. Amennyiben működés közben asztalról esik a merevlemez, úgy nagyjából már csak 10% esély maradhat a sikeres adatmentésre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés