Panel, képminőség
Az XG27AQDMG, ellentétben a csúcsmodell PG32UCDM-mel, a WOLED technológia mellett tette le a voksát. Ebben a panelben az egyes szubpixelek mögött kivétel nélkül fehér LED-eket találunk, melyek fényét színszűrő alakítja vörösre, zöldre és kékre (illetve a nagyobb fényerő kedvéért maradnak fehér színű szubpixelek is). A panel az LG gyártmánya, a szubpixelek kiosztása RWBG, és ahogy már említettük, a WOLED monitoroknál megszokott matt helyett fényes bevonatot kapott.
Ennek előnye a dinamikusabb, kontrasztosabb kép lehet, amit elsősorban jól lesötétített környezetben tudunk kiélvezni, mert egyébként eléggé tükröződik, tehát a mögöttünk lévő háttéret, fényes képtartalom esetén pedig magunkat is látjuk benne. A tipikus játékos környezetben ennek kisebb a jelentősége, de aki másodlagos felhasználásként otthon grafikus munkára használná, az jobb, ha előre felkészül erre.
A WOLED paneleknél megszokott, a kisebb méretű betűk élességét rontó szellemkép itt is megfigyelhető, és mivel „csak” 1440p a felbontás, hatása is nagyobb, mint lenne egy 4K-s modell esetében. A kijelző menüjében található egy Clear Pixel Edge funkció, ami ezt hivatott kompenzálni, de hatása nem jelentős.
Hirdetés
Mindettől függetlenül tény, hogy az ASUS nem is munkára ajánlja ezt a megjelenítőt, hanem játékra, ott pedig a sebesség sokkal fontosabb, mint a szöveg. Ezen a téren pedig nem fogunk csalódni, a 240 Hz-es frissítés mellett 0,03 ezredmásodperces GtG válaszidőre számíthatunk. Egy kicsit rosszabb a helyzet a bemeneti késleltetésnél, melyet Leo Bodnar Input Lag Tester műszerünkkel 14,6 ezredmásodpercesnek mértünk, ez egy gamer monitortól nem a legjobb érték.
Színek és profilok
A monitor tudását egy Calibrite Display Plus HL kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre (bemutatónk a kalibrátorról). Az ASUS a ROG Strix XG27AQDMG-t elég sok előre elkészített profillal látta el, ezek között néhány egészen extrémet is találunk. Az „átlagos” profilok Tájkép, Versenyzés, Mozi, RTS/RPG, FPS és sRGB Cal néven futnak – ezek paramétereit a lenti táblázatban foglaltuk össze. Az alapértelmezett profil egyébként a Versenyzés nevű.
Profil/beállítás | Tájkép | Versenyzés | Mozi | RTS/RPG |
---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 286,2 cd/m² | 191,3 cd/m² | 246,3 cd/m² | 263,9 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0 cd/m² | 0 cd/m² | 0 cd/m² | 0 cd/m² |
Kontrasztarány | Végtelen | Végtelen | Végtelen | Végtelen |
Legnagyobb delta E | 10,41 | 8,46 | 8,13 | 8,1 |
Átlagos delta E | 4,11 | 2,62 | 3,05 | 3,5 |
Színhőmérséklet | 6465 K | 6162 K | 6976 K | 6459 K |
Gamma | 1,47 | 2,25 | 1,69 | 1,67 |
Profil/beállítás | FPS | sRGB | MOBA | Éjjellátás |
---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 261,8 cd/m² | 126,3 cd/m² | 260,5 cd/m² | 163,8 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0 cd/m² | 0 cd/m² | 0 cd/m² | 0 cd/m² |
Kontrasztarány | Végtelen | Végtelen | Végtelen | Végtelen |
Legnagyobb delta E | 15,26 | 2,38 | - | - |
Átlagos delta E | 6,28 | 1,04 | - | - |
Színhőmérséklet | 6135 K | 6504 K | 6450 K | 5800 K |
Gamma | 1,22 | 2,4 | 2,28 | 1,77 |
Mint a táblázatban is látható, az említetteken felül kapunk két különleges, MOBA, illetve Éjjellátó névre hallgató, képminőség szempontjából csapnivaló profilt is: az előbbi gyakorlatilag egy nagyon kontrasztos, fekete-fehér képet ad, az utóbbi pedig az éjjellátók zöldes színét hozza vissza. Rendelkezésre áll egy Felhasználói profil is, amit kedvünk szerint alakíthatunk számunkra tökéletesre.
A színeket illetően a színtér az OLED panelektől megszokott módon elég jó, teljes térfogata gyakorlatilag megfelel az AdobeRGB-nek, és annak 90,1%-ával egyezik is. A DCI-P3 esetében 94,9%-os a lefedettség. A delta E gyári kalibráció hiányában jó, de nem kiváló: mint fent is látszik, az sRGB profilt betöltve a maximális eltérést 2,38-nak, az átlagos 1,04-nek mértük. Ez átlagos otthoni felhasználásra bőven elegendő akkor is, ha fotót vagy videót szerkesztünk, aki ennél többre vágyik, az viszont kénytelen lesz kalibrátorhoz nyúlni.
Akinek erre nincs lehetősége, az a Windows saját sRGB profilját és a monitor által kínált sRGB Cal profilt együtt használva az alapértelmezett beállításokkal a következő delta E értékekre számíthat:
Ha kalibrátorunk is van, akkor ezen természetesen még bőven lehet pontosítani. Létrehoztunk a Felhasználói profilba egy ehhez kapcsolódó beállításcsomagot, mellyel a 6500K-s színhőmérséklethez, 120 cd/m² fénysűrűséghez és 2.2-es gamma értékhez igazítottuk a képernyőt. Itt az alapértelmezett beállításokból indultunk ki, melyeket úgy módosítottunk, hogy a fényerőt 36-ra, a Színhőmérsékletet 6500-ra állítottuk, a hattengelyes telítettségi menüben pedig a Red értékét 47-re, a Blue értékét 55-re változtattuk. Ezután elvégeztük a kalibrálást, melynek eredménye az innen letölthető profil lett. Ennek alkalmazásával már tökéletes színeket kaptunk, igaz, az AdobeRGB színtér lefedettsége egy minimálisat csökkent.
Amikor a monitort először bekapcsoljuk, energiatakarékos üzemmódban indul, ami sötétebb képpel jár, de rákérdez, hogy szeretnénk-e a többet fogyasztó normál módot aktiválni. Természetesen igen, ebben az esetben SDR módban 267 cd/m² maximális fénysűrűséget mértünk, mely a HDR megjelenítést aktiválva, körülbelül 15%-os négyzeten 353 cd/m²-re nőtt. Nagyon kis területre koncentrált csúcsfény esetében ez az érték már meghaladta az 1050 nitet is, mutatva, hogy HDR játékok és filmek esetén remek dinamikára számíthatunk.
A háttérvilágítás egyenletessége rendben van, az eltérések maximuma 10% alatt marad, és ha nem teljes fényerővel használjuk a kijelzőt, akkor ennek töredékét kapjuk csak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!