Scythe Ninja 3
Újabb szintre érkezett a Scythe közkedvelt Ninja hűtője. A harmadik inkarnáció B revíziója járt nálunk, amely jelentős átalakításon esett át a Ninja 2-höz képest, bár az alapkoncepció nem változott. Továbbra is iszonyatos fémmennyiséget kapunk rengeteg hőcsővel megtámogatva. Átszabták a lamellák formáját, a felsőre pedig érdekes minta került, illetve a hőcsövek végeit takaró sapkákat a Mugen szériából hozták át.
A csövek elrendezése szimmetrikus, jó alaposan szétszórták őket a lamellákban, így különösen egyenletes hőeloszlás érhető el. A Ninja továbbra is 90 fokonként szimmetrikus, tehát lamellái négyzet alapúak, lényegében teljesen mindegy, milyen irányba szereljük fel az alaplapra, és igény szerint akár minden oldalára tehetünk ventilátort.
Esetleg arra érdemes odafigyelni, hogy a fő légáramlási irányba azt az oldalalt tegyük, ahol a talapzat alsó hőcsőnégyese van. Ugyanis olyan kialakítást választottak, ahol a processzor kupakjával előbb egy fémlemez, majd négy cső érintkezik, a maradék négy pedig róluk veszi át a meleget. Ahogyan a processzorral érintkező nikkelezett rézlemezt, úgy az elsőrangú polírozást is megtartotta a Scythe a legújabb Ninjánál.
Tekertek egyet a ventilátoron is, mégpedig szó szerint. A harmadik generációs Ninja Slip Stream 120 PWM Adjustable ventilátort kapott, ami annyit tesz, hogy ugyan PWM automata szabályzású, de jár hozzá egy manuálisan állítható potméter is, amit a hátlapi bővítőpanelre szereltek. A ventilátor motorereje meglehetősen nagy, 0,6 amper, ennek köszönhetően csúcsfordulatszáma magas, percenként akár 1900-at is képes pörögni. Megjegyeznénk azért, hogy a Ninja hatalmas fémtömegéhez és ritka lamelláihoz inkább egy lassú, csendesen járó ventilátor illene.
Annak ellenére, hogy a több mint egy kilós Ninja 3-ban rengeteg anyag van, ventilátora pedig szabályzós, nem adják túlzottan drágán. Kisebb, sima ventilátoros társainál csupán pár ezressel kerül többe.
Főbb paraméterek:
Termék megnevezése | Scythe Ninja 3 Rev. B |
---|---|
Felszerelhető | AMD - Socket 754/939/940/AM2/AM2+/AM3/AM3+/FM1 Intel - LGA775/LGA1155/LGA1156/LGA1366/LGA2011 |
Mérete | 120 x 120 x 160 mm |
Borda anyaga | alumíniumlamellák, nikkelezett réztalp nyolc hőcsővel |
Tömege | 1080 gramm |
Ventilátorok mérete | 120 x 120 x 25 mm |
Ventilátor fordulatszáma | 740-1900 rpm |
Fő ventilátor csapágyazása | csúszó |
Gyártó honlapja | www.scythe-eu.com |
Termék honlapja | Ninja 3 Rev. B |
Forgalmazó | FPO Hungary Kft. |
Bruttó fogyasztói ára | 13 056 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!