Hirdetés

Processzorhűtők LGA2011 foglalaton

Cooler Master Hyper 412S - felszerelés

Elődeihez képest nem sok minden változott a Cooler Master Hyper 412S szerelőkészletében. Kapunk egy masszív hátlapot, amihez négy, anyával ellátott csavarral kell rögzíteni a hűtőt a másik oldalról. Az anyákhoz jár egy ki-/behajtást segítő rátét, amit a mellékelt, L alakú csavarhúzóval is lehet tekerni. A Cooler Masternél most láttunk először a ventilátor lassítására szolgáló, ellenállásos toldót, amit a kábelére kell tenni.

A korábbi, fémszálas ventilátorrögzítőt műanyag betétekre cserélték a Hyper 412S-nél. Tény, hogy ezeket könnyebb felszerelni (bár némi csavarozást igényelnek), mint a befeszítős fémszálakat, de a műanyag fel- és leszerelés közben könnyebben eltörhet. Jó hír, hogy két ventilátorhoz mellékeltek rögzítést, a ventilátorral érintkező részre pedig rezgéscsillapító gumibetéteket ragaszthatunk. A masszív LGA2011 foglalathoz nincs szükség a Cooler Master hátlapjára, az ehhez való csavarkészletet beletekerhetjük az alaplapon lévő foglalatba, majd erre jön a hűtő, amit a négy nagy anya tart a helyén.

Semmilyen nehézségbe nem futottunk bele a Hyper 412S szerelése közben. Szokás szerint a csavarokhoz csak ventilátor nélkül fértünk hozzá, ennek felfogatása a műanyag tartókkal pofonegyszerű volt.

Az alsó lamellát kellően magasra tették ahhoz, hogy a nagyobb bordával ellátott memóriamodulok is elférjenek alatta, de ha ventilátoros RAM hűtést akarunk használni, akkor gondban leszünk, mert a CPU-hűtő ventilátora belóg a processzorfoglalathoz közeli két memóriamodul fölé. Az LGA2011 aljzatnál a másik oldalon is vannak memóriahelyek, ott ventilátor nélkül akár extrém RAM hűtőt is feltehetünk, de a második ventilátor ugyanúgy rálóg majd két foglalatra.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés