Philips The One
A Philips évekkel ezelőtt azért indította útjára a The One családot, hogy minél szélesebb vásárlói rétegekhez juttathassa el Ambilighttal ellátott televízióit. A vállalat munkatársai tavasszal egy rendezvényen elárulták nekünk, hogy ez a terv fényesen bevált, hiszen a The One széria lett a legnépszerűbb Ambilight tévésorozat a vállalat kínálatában.
Philips The One (Philips 65PUS8808) [+]
Ezek után nem is lehet meglepő, hogy a konszern 2023-ban sem engedte el a The One-t, ami azt jelenti, hogy több ilyen elnevezésű új modellt küldenek csatába idén is. Ezek közül érkezett hozzánk tesztre a 8800-as szériából a 65PUS8808 típusjelzésű, 65 hüvelykes készülék.
Külső
A sík tévé külseje meglehetősen konzervatívnak mondható, ami nem meglepő, hiszen a rivális OLED technológia nagyobb lehetőséget ad a dizájnfantáziák kiélésére. A mai trendeknek megfelelően a káva igen keskeny, és mivel egy síkban van a kijelzővel, így kikapcsolt állapotban láthatatlan. A formatervezett talp stabilan tartja a szabványos VESA konzollal egyszerűen fel is akasztható képernyőt, ami annak döntését nem, viszont jobbra és balra történő forgatását 15 fokban lehetővé teszi.
A megszokott módon a ki- és bemenetek ezúttal is a hátlapon kaptak helyet. Itt található két HDMI 2.1 és két HDMI 2.0, egy-egy Ethernet, USB 3.0, USB 2.0, optikai digitális és analóg hangcsatlakozó, valamint természetesen a fizetős digitális műsorok dekódolására szolgáló CI+ slot sem hiányzik.
Hirdetés
Ambilight
A bevezetőben szóba került, hogy a modell megkapta a cég exkluzív Ambilight technológiáját, egészen pontosan annak három oldalas változatát. Az Ambilight lényege, hogy a hátlapra szerelt színes LED-ek segítségével egyfajta fényglóriát teremt a készülék körül, ami lehet egyszínű, vagy akár dinamikusan változhat az éppen futó képtartalomtól függően.
Az Ambilight ennél a The One tévénél is nagyon jól működik, azaz bekapcsolt állapotban igen látványos, de értelemszerűen csak olyan helyiségben, ahol sötét van. A fényerő nagyobb, mint korábban, ebből fakadóan a fényglória is erősebbnek, határozottabbnak tűnik. Egyértelmű támogatói vagyunk régóta e technológiának, és ez a televízió is csak megerősített minket abban, hogy az Ambilight egy remek szolgáltatás, ami hozzáadott értéket jelent.
Philips The One 65PUS8808 | |
Panel | VA LED LCD |
---|---|
Háttérvilágítás | Direct-LED |
Képernyőméret | 65 hüvelyk (165 cm) |
Képfrissítési frekvencia | 40 - 120 Hz |
Maximális felbontás | Ultra HD (4K, 3840x2160) |
Maximális fényerő | 755,4 cd/m² |
24p lejátszás | Támogatott |
HDR | HDR10, HDR10+, HLG, Dolby Vision |
Képbeállítások | Calman, Eco, Film, Házimozi, Játék, Kristálytiszta, Monitor, Egyéni (felhasználói) |
Hangbeállítások | AI üzemmód, Eredeti, Szórakozás, Zene, Térhatású zene, Párbeszéd, Egyéni |
Hangrendszer | 2 csatornás, 40 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T2/DVB-C/DVB-S2 |
Interfész | 2 db HDMI 2.1, 2 db HDMI 2.0, USB 2.0, USB 3.0, Ethernet, analóg audió, optikai digitális audió port, CI+ slot |
Extrák | HDR támogatás, Google TV (Android 12), Ambilight, FreeSync, Bluetooth 5.0, WiFi (802.11.ac) |
Teljesítményfelvétel | 181,2 watt, készenléti üzemmódban 0,19 watt |
Méret | Talppal: 1451 x 905 x 281 mm Talp nélkül: 1451 x 844 x 84 mm |
Tömeg | Talppal: 27,3 kg Talp nélkül: 23,6 kg |
Gyártó honlapja | www.philips.hu |
Termék honlapja | Philips 65PUS8808 |
Fogyasztói ár | kb. 420 000 forint |
Képminőség
Az általunk kipróbált Philips 65PUS8808, The One televízióba egy 65 hüvelykes, 3840x2160 képpont felbontású, tehát 4K-s VA LED LCD panel, illetve a cég saját, P5 AI képfeldolgozó chipje került. A Philipsnek már van Mini LED háttérvilágítású készüléke, azonban ez a modell hagyományosabb Direct-LED háttérvilágítási eljárásra épül.
Tapasztalataink alapján a homogenitás megfelelő, ugyanis az egyes képtartományok fényereje közötti maximális különbség 9,34 százalék, ami a mai mezőnyben jó értéknek számít. Ennél is fontosabb, hogy hétköznapi használat során nem tűnnek fel felhők-foltok, nem zavarják a tartalomfogyasztást. A modell támogatja a nagy dinamikatartományú anyagok kezelését, ez ma már alapelvárás. A maximális fénysűrűség a vizsgálataink alapján 655,4 cd/m², ami messze nem kiemelkedő eredmény. Bár ez elég ahhoz, hogy a HDR hatás érzékelhető legyen, de nem mondanánk, hogy különösebben látványos mértékben.
Az alkalmazott képalkotási eljárásból fakadóan nincs mód a tökéletes fekete, és ezáltal a végtelen natív kontrasztarány elérésére, ami méréseink során természetesen be is bizonyosodott. A fekete szemre egyébként nem rossz, bár nyilván nem az a szint, mint amit az OLED-ektől megszokhattunk. A kontrasztossággal ugyanez a helyzet, és azért a 7932,2:1 valós kontrasztarány, amit sikerült kipréselni belőle, teljesen korrekt érték. Amennyiben ezzel valaki nem elégedett, markánsabbá teheti a világos és sötét tartalmak közötti különbséget a dinamikus kontraszt bekapcsolásával, azonban ilyenkor a finomabb képrészletek, árnyalatok egyszerűen eltűnnek. Egyes animációs alkotásoknál, játékoknál ez nem gond, ezeknél be lehet kapcsolni ezt, de filmeknél, tévéműsoroknál, sportközvetítéseknél már nem az igazi szerintünk.
Megfelelő beállítások mellett a színek szépek, természetesek, a színgazdagság megfelelő és a színpontosságra sem lehet panasz. Viszont a LED LCD panel miatt a tónusok kicsit opálosnak tűnnek, ha egy OLED tévé mellé tesszük a terméket. A mozgásmegjelenítés tapasztalataink szerint alapvetően rendben van, azért néha érzékelhető enyhe akadozás, illetve elmosódottság, ám ezek egyszerűen orvosolhatóak az interpolációs eljárás aktiválásával. A maximális képfrissítési frekvencia 120 Hz, és a tévé az AMD FreeSync Premium eljárást is támogatja. Ez a gamerek számára lehet hasznos információ, mint ahogyan az is, hogy a bemeneti késleltetés 12,1 ms. Ez utóbbi érték megfelelő, de azért a világcsúcstól messze van, viszont játékra azért használható a készülék.
Képbeállítások
Ezúttal sem spórolt a cég az előzetesen programozott képmódokkal, hiszen hét közül lehet választani. E profilok nevükkel is jelzik, hogy mire számíthatunk tőlük, milyen tartalmak mellé szánják őket. Természetesen kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól képvilágukban, azaz jó eséllyel mindenki találhat köztük olyat, ami passzol az ízléséhez, elvárásaihoz.
Profil/beállítás | Calman | Eco | Film | Házimozi |
---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 451,3 cd/m² | 271,2 cd/m² | 452,7 cd/m² | 287,8 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,0684 cd/m² | 0,0345 cd/m² | 0,0682 cd/m² | 0,0393 cd/m² |
Kontrasztarány | 6598,5:1 | 7863,2:1 | 6638,6:1 | 7325,3:1 |
Legnagyobb delta E | 6,66 | 7,46 | 6,73 | 6,73 |
Átlagos delta E | 3,08 | 3,45 | 2,91 | 3,48 |
Színhőmérséklet | 6800 K | 12 700 K | 6800 K | 9100 K |
Profil/beállítás | Játék | Kristálytiszta | Monitor |
---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 287 cd/m² | 538,6 cd/m² | 288,3 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,0394 cd/m² | 0,069 cd/m² | 0,0394 cd/m² |
Kontrasztarány | 7284,9:1 | 7808,1:1 | 7324,2:1 |
Legnagyobb delta E | 6,68 | 9,41 | 6,61 |
Átlagos delta E | 3,37 | 3,93 | 2,92 |
Színhőmérséklet | 9100 K | 11 700 K | 8900 K |
Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Calman, Eco, Film, Házimozi, Játék, Kristálytiszta, Monitor. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt és a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül. Minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.
Ezt követően a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk belőni, valamint a legjobb színpontosságot elérni, ami remekül sikerült. A színhőmérséklet 6500 K lett, az átlagos delta E 0,19, a legnagyobb pedig 0,79 lett, ezek pedig kiváló eredménynek számítanak.
A fehér fényerő 190,7 cd/m², a feketeszint 0,0313 cd/m² lett, így a natív kontraszt 6087,1:1. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes alakzat a mért színteret ábrázolja. Eszerint a kijelző 131,4 százalékban fedi az sRGB színteret, ezen belül a számottevő pontosság 99,5%, ami televíziók esetében jó eredmény, de az e téren legkiválóbbaktól azért elmarad.
Philips The One 65PUS8808 – ideális beállítások | |
Képstílus | Egyéni |
---|---|
Automata képstílus | Ki |
Fényerő optimalizálása | Ki |
Sötét részletek optimalizálása | Ki |
Színhőmérséklet optimalizálása | Ki |
Háttérvilágítás kontrasztja | 77 |
Kontraszt üzemmód | Ki |
Feketeszint | 50 |
Gamma | 2 |
Tökéletes természetes valóság | Ki |
Dinamikus javítás szintje | Ki |
Színjavítás | Minimum |
Telítettség | 62 |
Színhőmérséklet | Normál |
Textúra javítása | Ki |
Zavarelnyomás | Ki |
Műtermék csökkentése | Ki |
Filmstílusok | Ki |
Fehéregyensúly vörös - WP | 88 |
Fehéregyensúly zöld - WP | 70 |
Fehéregyensúly kék - WP | 76 |
Vörös - BL | -3 |
Zöld - BL | 2 |
Kék - BL | 1 |
Vezérlés, extrák
Okostévé
A Philips 2023-ban is kitart a mástól licencelt, konkrétan a Google által fejlesztett smart platform mellett. így ez a The One televízió is a Google TV (Android 12) rendszerre épül, amelynek egyaránt vannak előnyei és hátrányai. Utóbbiak közé tartozik, hogy olykor hajlamos iszonyatosan belassulni, viszont szerencsére már legalább fagyásokat, összeomlásokat nem produkál.
A grafikus kezelőfelület ugyan látványos a nagyméretű ikonok miatt, azonban áttekinthetlen, sokat kell scrollozni, lapozgatni, míg az ember megtalálja, amit szeretne, azaz nehézkesen használható. Emellett előfordulnak furcsa anomáliák is, hiszen például a YouTube használata közben nem érhetőek el a képbeállítások, ami nonszensz. Magyarul tud, de ez már gyakorlatilag az összes mai smart rendszerről elmondható.
A távvezérlő teljesen rendben van, hiszen a funkciógombokat nem spórolták le róla, fogása pedig kényelmes. A tévé képes együtt tud működni Bluetooth-on vagy USB-n keresztül csatlakoztatott vezérlőeszközökkel, valamint egy ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével mobillal is kiváltható a távirányító. Papíron működik a hangalapú vezérlés és keresés is a Google Assistant révén, azonban ez a funkció tesztünk során nem működött.
A rendszer kétségkívül rendelkezik egy nagy előnnyel is, ez pedig a hatalmas alkalmazáskínálat: közel 10 000 letölthető, telepíthető app közül választhat a felhasználó. Ezek között helyet kaptak a gasztronómiával, utazással, tudománnyal, oktatással, szórakozással, szórakoztatással, fitnesszel, hírekkel és sportal kapcsolatos darabok is. Természetesen a manapság igen népszerű online streaming appok sem hiányoznak, és ez utóbbiak között a fontosak (Netflix, Amazon Prime Video, HBO, YouTube) mindegyike megtalálható. Akad rengeteg játék is, azonban a jobb 3D grafikájúakról a nem túl erős hardver (MediaTek MT5896 SoC: 4 db ARM Cortex-A57 mag, 3 GB RAM, Mali-G57 GPU) miatt le kell mondani sajnos. Tény, hogy ez az egyik legjobbnak számító, MediaTek Pentonic 1000 platform, de ettől még gyengének gyenge.
A készülék rendelkezik gyárilag előre telepített médialejátszó alkalmazással, ami egy nem túl szép, alapszintű szoftver, viszont ha valaki ennél többre vágyik, akkor az az alkalmazásboltból egyszerűen beszerezhet valamilyen nagyobb tudású darabot. Az audiotartalmak közül a WMA, WAV, FLAC és MP3 szabványok megszólaltatása biztosított. A fájlokba metaadatként kódolt dalszövegeket nem képes a képernyőre varázsolni, ám az ID3 tagek kezelése hibátlanul működik. Képek esetén a JPG, PNG, BMP, GIF és animgif formátumok kezelése jöhet szóba, diavetítés elindítható, aláfestő zenével is fűszerezhető, viszont a fotókkal kapcsolatos részletes információkat tartalmazó EXIF adatok kezelése nem megoldott.
A videós tesztcsomagunkkal végzett vizsgálatok során arra jutottunk, hogy a DivX, XviD, Webm és 10 bites anyagok lejátszásáról le kell mondani, valamint néhány HDR állománynál nem boldogult a hanggal. A surround formátumok közül csak a Dolby TrueHD és Dolby Atmos fájlok okoztak problémát a szoftvernek. A külső feliratokat hiba nélkül megjeleníti, az ékezetes betűkkel sincs baja, és mivel a karakterek körül vékony keret jelenik meg, így a szöveg mindig jól olvasható.
Hangminőség és értékelés
Megszólalás
Ebbe a Philips The One televízióba négy darab, egyenként 10 wattos, rejtett hangszóró került. A szett hangereje kellően nagy, hiszen a tévé gond nélkül képes egy nagyobb szobát is megtölteni hangokkal. Azonban az is tény, hogy a basszusokkal igen szűkmarkúan bánik, emiatt pedig a hangminőség annak ellenére távol van a tökéletestől, hogy egyébként hanghibáktól nem kell tartani. A végeredmény kicsit természetellenes és steril, akinek fontos a jó megszólalás, annak muszáj egy jobb külső hangrendszert csatlakoztatni a televízióhoz.
Nem hiányoznak az előzetesen programozott hangmódok, azonban hangszínszabályozót nem találtunk, ebből fakadóan úgy tűnik, hogy nincs mód arra, hogy a néző a saját ízléséhez szabja az arányokat. A televízió elméletileg képes a virtuális surround hangzás megteremtésére, azonban hiába kapcsoltuk be ezt a funkciót, nem tapasztatunk érdemi változást, mindössze annyi történt, hogy kicsit visszhangosabb lett a végeredmény.
Értékelés
A gyakorlati próba során arra jutottunk, hogy a Philips 65PUS8808 egyike a jobb mai LED LCD televízióknak, de azért az elit kategóriától messze van a komplett tévés mezőnyben, hiszen az OLED vagy a nagyobb tudású QLED modellekkel nem kelhet versenyre. A Google TV smart platformmal továbbra sem vagyunk teljesen elégedettek. A kezelés kicsit nehézkes, hajlamos is belassulni, bár az is tény, hogy az alkalmazáskínálat igen bőséges.
Az integrált hangrendszer a megszokottnál erőteljesebb, de a basszusok hiánya nagyon érződik. Viszont hanghibákat nem produkált, és ha valakinek nincsenek különösebb igényei a hangzás terén, akkor ez is bőven elég lehet. A képminőség rendben van, de azért a technológiai korlátok érződnek, összességében kicsit vegyes az összkép. A felbontás és a képfrissítési frekvencia kellően nagy, a mozgásmegjelenítés is megfelelő, a színpontosság kiváló, a tónusok azonban kicsit fátyolosak, és bár kiemelkedőnek egyiket sem lehet nevezni, de a kontraszt is jó, a fényerő pedig kicsit nagyobb az átlagosnál.
Az Ambilight viszont remek továbbra is, és ez az, ami igazán kiemeli ezt a modellt a tömegből. A dizájn is tetszetős, a talp kifejezetten jól néz ki. A hazánkban Philips 65PUS8818 néven futó tévé 420 000 forintba kerül, amivel jelenleg a legdrágább LED LCD modellek közé tartozik, ami részben a 120 Hz-es képfrissítésnek köszönhető (az olcsóbb The One modellek 60 Hz-esek), de legfőképp az Ambilightnak, hiszen ez a egyedi, látványos szolgáltatás bizony nincs ingyen.
Philips The One 65PUS8808 televízió
elefant
A Philips The One televíziót a Philips magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre