Philips Performance The One
A Philips 2019-ben indította útjára Performance nevű tévécsaládját, mely az LED LCD technológiára épülő modellek táborát erősíti. A cél papíron az volt, hogy olyan készülékekkel álljanak elő, ami nem csak dizájnos, hanem számos innovatív eljárással bír. Tavaly már ki is próbáltunk egy ilyen tévét tőlük, de egyáltalán nem voltunk elájulva tőle.
Philips Performance The One [+]
A cég viszont úgy vélte, hogy életképes az ötlet, hiszen bejelentették, hogy 2020 nyarán érkezik a megújult Performance széria. E televíziók már be is futottak Magyarországra, melyek közül a legkisebbet, a 43 hüvelykes változatot próbálhattuk ki.
Hirdetés
Korrekt külső
A vállalat a termékkommunikációban kihangsúlyozza az "európai dizájnt", amiről nem igazán tudjuk, hogy mit takarhat. A készülék külsejében semmi újat nem mutat, a tavalyi mellett a Samsung régebbi tévéire (pl NU8000) emlékeztet a talp kialakításának köszönhetően. A talp és a keret is ezüstös fényezést kapott, ami szintén egy régi bevált módszer, hiszen ez a szín jól harmonizál a fekete kijelzővel. Nekünk egyébként tetszett a dizájn, de forradalminak távolról sem neveznénk.
A képernyő magassága nem változtatható, valamint forgatására, illetve döntésére sincs lehetőség. A falra viszont egyszerűen fellógatható szabványos VESA konzol segítségével. A ki- és bemeneteket a hátlapon helyezték el. Található itt négy darab HDMI 2.0 mellett egy-egy USB 3.0, USB 2.0, Ethernet, optikai digitális és analóg audió csatlakozó is, emellett a fizetős műsorok dekódolásához szükséges CI+ slot sem hiányzik róla.
Philips Performance The One (43PUS8505) | |
Panel | VA LCD |
---|---|
Háttérvilágítás | Direct-LED |
Képernyőméret | 43 hüvelyk (109 cm) |
Maximális felbontás | Ultra High Definition (3840x2160) |
Input lag | 15,2 ms |
Maximális fényerő | 533 cd/m² |
Kontraszt | kb. 4500:1 |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Élénk, Film, ISF Nap, ISF Éjszaka, Játék, Monitor, Szabványos, Természetes |
Hangbeállítások | Eredeti, Játék, Film, Hírek, Zene, Személyes mód, Ai üzemmód |
Hangrendszer | Kétcsatornás, 20 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/DVB-C/DVB-S2 |
Interfész | 4 db HDMI 2.0, USB 3.0, USB 2.0, Ethernet, digitális optikai audió, komponens, analóg audió (L+R), 3,5 mm analóg audió, CI+ slot |
Extrák | Rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó, internetes tartalmak elérése, Android TV, böngésző, hangalapú keresés, kislexikon, médialejátszó, HDR, HDR konverzió, Bluetooth támogatás, Ambilight |
Teljesítményfelvétel | Átlagosan: 65 watt, készenléti üzemmódban: 0,2 watt |
Méret | Talppal: 96,4 x 63,2 x 20,3 cm Talp nélkül: 96,4 x 56,9 x 7,4 cm |
Tömeg | Talppal: 12 kg Talp nélkül: 9,4 kg |
Gyártó honlapja | www.philips.hu |
Termék honlapja | Philips Performance The One (43PUS8505) |
Fogyasztói ár | 175 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!