Hirdetés

Phanteks Enthoo Evolv X: mi kellhet még?

Az E-ATX méretű gépház ugyan már nem új modell, de rengeteg érdekes tulajdonsággal bír.

Belső

A külső szemrevételezése után egy ideig vakargattuk a fejünket, hogy hogyan is kellene leszedni az oldallapokat, de nem találtunk semmilyen rögzítőcsavart, feszegetni pedig nem akartuk, ezért segítségül hívtuk a kezelési útmutatót. A képekkel gazdagon illusztrált füzetkéből aztán kiderült, hogy a csavarokat az előlap mögött kell keresni, amit nem túl bonyolult lekapni a helyéről, középen a két oldalát megfogva egyszerűen magunk felé kell húzni azt. A csavarokat egyébként csak visszacsomagoláskor tekertük vissza, mert a hátul zsanérokon ücsörgő üveglapok ezek nélkül is megfelelően záródnak. Minimális billentésre viszont az üveg súlya következtében már kinyílnak, így ha nem a ház dobozában szállítjuk a számítógépet, mindenképp tekerjük vissza a csavarokat.

[+]

Elöl, az oldallapok rögzítésére szolgáló, kézzel oldható csavarok mellett található meg a mágnesesen rögzülő első porszűrő, ami mögött a gyárilag beszerelt két darab, 140 mm átmérőjű légkavaró lapul. A házba került még egy harmadik ventilátor is, mely a hátoldalon kapott helyet, de a rendszert természetesen további darabokkal vagy akár vízhűtéses rendszerbe köthető radiátorokkal is tovább bővíthetjük.

[+]

További rögzítőpontok kerültek még a ház tetőlapja alá is, melyekhez a szintén kézzel oldható csavarokkal rögzített elem leemelését követően férünk hozzá. Az ide pakolható ventilátorokat vagy radiátort egy lecsavarozható keretre tudjuk felszerelni, továbbá van még itt egy műanyag fedőlap is, amit a keret első vagy hátsó, üresen maradt részére helyezhetünk, ezzel is irányítva a légáramlást.

[+]

Körutunkat a beltér komponenseket fogadó területei felé folytatjuk, mely kétkamrás, alsó tápos kialakítású. A felső szekcióba az E-ATX vagy kisebb méretű alaplapok mellett legfeljebb 435 mm hosszú grafikus kártyákat, és egy maximum 190 mm magas processzorhűtőt tehetünk, vagyis a helykínálattal bizonyára nem lesz gondunk. A hűtő utólagos beépítését egy méretes szerelőablak segíti az alaplaptálcán, míg az alkatrészek bekábelezését az alaplap felett, alatt és mellett kialakított csatornák teszik egyszerűbbé.


[+]

Az oldalsó kábelcsatornák négy, eltolható burkolóelemmel kerültek lefedésre, így a használaton kívüli kivágásokat teljesen el is takarhatjuk, de ha a kinézet nem olyan fontos számunkra, mint a bővíthetőség, akár ki is vehetjük őket, hogy helyükre beszereljük a négy darab, a házhoz mellékelt merevlemezkeret akár mindegyikét.

[+]

A tápegység takarólemeze is tartogat két érdekességet. Az elsőt, az apró műanyag tolóajtót könnyű észrevenni, funkciója pedig logikus: a videokártya tápkábelének biztosít szabad utat a tápegység felől. A tőle balra található négy csavarhely létezésének miértje azonban már csak a gyakorlottabbaknak lehet egyértelmű, de talán segít a megfejtésben, hogy a házhoz kapunk egy műanyag elemet, amit erre a helyre tudunk beszerelni. Bizony, ez az elem a VGA vertikális elhelyezésében segít, ám sajnos a gyártó nem adott meg mindent, ami ehhez szükséges, ugyanis az x16-os PCIe riser kábel kiválasztása és beszerzése már a mi feladatunk lesz.


[+]

Mivel a gépházak bal oldala általában el van rejtve a kíváncsi szemek elől, azonban az Evolv X-et itt is üveg borítja, ezért kellett ide egy extra takaróréteg, amit a mérnökök két kihajtható fedőlappal oldottak meg. Ezeknek a takaróelemeknek a kábelrengeteg elrejtése mellett további funkciója is van, ugyanis az összesen hat darab SSD felszereléséhez szükséges rögzítőpontokat is megtalálhatjuk rajtuk.

[+]

A korábban említett merevlemezkereteket beszerelhetjük a tápegység kamrájába is, sőt egymásra is tehetjük őket, így egy kétszer kettes csoportot kialakítva. A kereteket egyszerűen egymásra kell helyezni, majd az alsó felükön lévő pöcköket az alul lévő keret tetején kialakított nyílásokba csúsztatni, a kettes csoport pedig ugyanezzel a módszerrel rögzíthető a házhoz. A keretcsoportokat három pozícióban van lehetőségünk rögzíteni, attól függően, hogy mekkora helyet szeretnénk meghagyni a tápegység vezetékeinek.


[+]

A ház további három SSD beszerelésére ad még lehetőséget az alaplaptálcán, ám ehhez már extra rögzítőkeretek beszerzése is szükséges – de nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy asztali számítógép (vagyis nem szerver) esetében kinek van szüksége még több 2,5 hüvelykes SSD-re.


[+]

A beltér kapcsán érdemes még kiemelni az alaplaptálca mögött kialakított kábelrendezési lehetőségeket, illetve a felül elhelyezett ventilátorvezérlőt. Utóbbi három 3 tűs és négy 4 tűs ventilátorcsatlakozóval rendelkezik, az ide bekötött légkavarók pedig teljes fordulatszámon vagy PWM vezérléssel is működhetnek.

Főbb paraméterek
Termék megnevezése Phanteks Enthoo Evolv X
Elérhető színek fekete, sötétszürke, ezüst
Méret (mé x sz x ma) 510 x 240 x 520mm
Tömeg 15 kg
Anyaga alumínium, acél, edzett üveg
Beszerelhető alaplapok E-ATX, ATX, microATX, Mini-ITX
5,25"-os helyek száma 0 db
3,5"-os helyek száma 4 db
2,5"-os helyek száma 6 db
Bővítőkártyák száma 7 + 3 db
Beszerelhető ventilátorok - Előre: 3 db 120/140 mm
- Fentre: 3 db 120 vagy 2 db 140 mm
- Hátra: 1 db 120/140 mm
Gyárilag beszerelt ventilátorok - Elöl: 2 db 140 mm
- Hátul: 1 db 140 mm
Beszerelhető radiátorok hossza - Elöl: max. 420 mm
- Fentre: max. 360 mm
- Hátra: max. 140 mm
I/O panel csatlakozók - 2 x USB 3.0 Type-A
- 1 x USB 3.1 Gen2 Type-C
- 2 x 3,5 mm jack (be- és kimenet)
Beszerelhető processzorhűtő max. 190 mm magas
Beszerelhető grafikus kártya max. 435 mm hosszú
Beszerelhető táp szabványos ATX
Extrák Edzett üveg oldallapok, eltávolítható porszűrők, beépített RGB kontroller, mozgatható merevlemezkeretek
Gyártó honlapja www.phanteks.com
Termék honlapja Enthoo Evolv X
Fogyasztói ára 69 000 ft
Garancia 5 év

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés