Belső
A ház belsejét meglátva az első gondolatunk az volt, hogy amit ehhez a vázhoz nem lehet rögzíteni, az nem létezik. A középen a két nagyobb, szilikon béléssel ellátott kábelvezető csatorna kedvéért megtört alaplaptálca rengeteg kivágással rendelkezik, például radiátorhoz tartozó szellőzővel és rögzítővájatokkal, a processzorhűtő felszerelését megkönnyítő szerelőablakkal és a Mini-ITX, microATX és ATX méretű alaplapokhoz elrendezéstől függetlenül igazodó alsó kábelvezetőkkel.
Hirdetés
Az élesebb szeműek kiszúrhatták már, hogy a ház jelenlegi állapotában csak ITX-es alaplapok számára találhatók csavarhelyek, az ő szemük nem csal, ugyanis a nagyobb lapokhoz feltétlenül be kell csavaroznunk egy kiegészítő toldatot a két nagy kábelcsatorna fölé. Az alaplap megtartása mellett ennek az elemnek az is a haszna, hogy eltakarja a jobb oldalról érkező kábelek nagy részét, ami egy ilyen „kirakatházban” mindenképp előnyös.
Az eszközt a túlsó oldalról szemlélve szemünk rögtön egy fémlemezre tévedhet, melyen a gyártóé mellett der8auer neve szerepel, de az igazán érdekes nem is ez, hanem az az acél „oszlop”, amire rögzítették, az ugyanis a két 2,5 hüvelykes adattároló rögzítése mellett a kábelek eltakarásáért is felel.
A jobb oldal aljában egy rácsos keretet találunk, melybe a ház hátoldala felől a takaróelem leszerelése után 3,5 vagy 2,5 hüvelykes meghajtókat tudunk becsúsztatni.
Egy kicsit feljebb tekintve már csak üres teret találunk, de ez nem marad ám sokáig így, itt van ugyanis az SFX vagy SFX-L formátumú tápegység helye. A belső felépítés talán egyetlen negatívuma, hogy ATX-es tápok nem férnek el benne.
Termék megnevezése | Lian Li O11D Mini |
---|---|
Elérhető színek | fekete, fehér, fekete-fehér |
Méret (mé x sz x ma) | 420 x 269,5 x 380 mm |
Tömeg | 8,5 kg |
Anyaga | acél, üveg, alumínium |
Beszerelhető alaplapok | ATX, microATX, Mini-ITX |
5,25"-os helyek száma | 0 db |
3,5"-os helyek száma | 2 db |
2,5"-os helyek száma | 4 db |
Bővítőkártyák száma | 7 db |
Beszerelhető ventilátorok | - oldalra: 2 db 120 vagy 140 mm-es - fentre: 3 db 120 vagy 2 db 140 mm-es - lentre: 3 db 120 vagy 2 db 140 mm-es - hátra: 1 db 120 mm-es |
Gyárilag beszerelt ventilátorok | - |
Beszerelhető radiátorok hossza | - fentre: max. 360 mm - lentre: max. 360 mm - oldalra: max. 280 mm |
Előlapi csatlakozók | - 2 db USB 3.0 - 1 db USB 3.1 Type-C - 1 db 3,5 mm-es kombó jack |
Beszerelhető processzorhűtő | max. 172 mm magas |
Beszerelhető grafikus kártya | max. 395 mm hosszú |
Beszerelhető táp | SFX/SFX-L |
Extrák | eltávolítható porszűrők, moduláris hátlap, vízpumpa-állványok |
Gyártó honlapja | www.lian-li.com |
Termék honlapja | O11D Mini-W |
Fogyasztói ára | színtől függően 39-42 000 forint |
Garancia | 2 év |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!