LG B7 OLED tévé
Ma már több, mint tucatnyi gyártónál megtalálhatóak az OLED tévék, azért a technológia első számú támogatója továbbra is az LG. A dél-koreai konszern kínálata messze felülmúlja az összes vetélytársét ebben a termékcsoportban, és a portfóliójukban épp úgy megtalálhatóak az exkluzív, kevesebb mint fél centiméter vastag, falra tapasztható tapétatelevíziók, mint a viszonylag olcsó, hagyományos tévének tűnő darabok.
A közelmúltban azért látogattunk el a vállalat hazai képviseletének bemutatótermébe, hogy ez utóbbi készüléket, egészen pontosan a B7 széria 55 hüvelykes tagját vegyük szemügyre közelebbről. Tehát sajnos nem volt lehetőségünk a szokásos, több napon át tartó tesztelésre, de azért így is eltöltöttünk néhány órát a tévé társaságában. Meg tudtuk nézni, hogy milyen az okostévé, vannak-e kép- és hanghibák, mi a helyzet az előzetesen kalibrált képprofilokkal, mekkora az input lag, van-e felhősödés, milyen a betekintési szög és a médialejátszó.
OLED tévétől szokatlan dizájn
Azt megszokhattuk, hogy az LG már az OLED televíziók dizájnjával is próbálja jelezni, hogy itt különleges, nem a tradicionális LED LCD modellekről van szó. Elég csak a már említett tapétatévékere, vagy a hangprojektorral ellátott G vagy E szériákra gondolni. A B7 viszont e téren különbözik rokonaitól, hiszen hagyományos külsővel bír, így aztán első pillantásra nem is tűnik fel, hogy itt egy OLED-del állunk szemben.
Azért ha jobban szemügyre veszi valaki, már hamar rájöhet, hogy nem LCD technológiás a tévé, köszönhetően elsősorban a rettenet vékony készülékháznak. A keskeny, másfél centiméteres kávák ezüstös fényezése tökéletesen passzol a félkör ívű talp hasonlóan fémes színéhez. Az összhatás letisztult, elegáns, hasonlóan a legtöbb mostani LG televízióhoz, így a tévé gyakorlatilag bármilyen típusú belső térbe viszonylag harmonikusan beilleszthető.
A ki- és bemenetek a szokásoknak megfelelően a hátlapon kaptak helyet. Került rá 4 darab HDMI 2.0, két USB 2.0, egy USB 3.0, továbbá Ethernet, digitális és analóg audió csatlakozó, illetve egy CI slot. Tehát se komponens, se kompozit, se SCART, se D-sub, de ezek már nem is illenek egy modern OLED televízióhoz.
LG OLED55B7V | |
Panel | 4K HDR WRGB OLED panel |
---|---|
Háttérvilágítás | - |
Képernyőméret | 55 hüvelyk (139 cm) |
Maximális felbontás | Ultra High Definition (3840x2160) |
Input lag | 21,9 ms |
Maximális fényerő | 750 cd/m² |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Eco, Élénk, Eredeti, HDR hatás, Játék, ISF Szakértői (nappal), ISF Szakértői (éjszaka) Sport, Színház, Technicolor |
Hangbeállítások | Eredeti, Játék, Sport, Színház, Tiszta hang III, Zene |
Hangrendszer | 2.2 csatornás, 40 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/DVB-C/DVB-S2 |
Interfész | 4 db HDMI 2.0, 2 db USB 2.0, USB 3.0, optikai digitális audió, 3,5 mm analóg audió, Ethernet, CI+ slot |
Extrák | digitális zajcsökkentés, rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó, internetes tartalmak elérése, webOS 3.5 okostévérendszer, böngésző, mozgásérzékeny távirányító támogatása, hangalapú keresés, kislexikon, Miracast és Intel Widi támogatás, médialejátszó, HDR, HDR konverzió, UHD felbontás |
Teljesítményfelvétel | Maximum: 170 watt, átlagosan: 113 watt, készenléti üzemmódban: 0,2 watt |
Méret | Talppal: 1229 x 764 x 254 mm, talp nélkül: 1229 x 708 x 48,6 mm |
Tömeg | Talppal: 18,6 kg, talp nélkül: 17,2 kg |
Gyártó honlapja | www.lg.hu |
Termék honlapja | LG OLED55B7V |
Fogyasztói ár | kb. 450 000 forint |
Képminőség
Papíron az OLED képalkotási technológiából fakadóan homogén képtartalom esetén a fényerőnek mindenütt ugyanakkorának kellene lennie. Ennek ellenére a műszeres mérések némi eltérést mutattak, viszont ez a különbség a mindennapi használat során észrevehetetlen, tehát felhősödés egyáltalán nem tapasztalható. Jó pár LED háttérvilágítású felsőkategóriás tévénél megfigyelhető, hogy a sarkoknál látványosan változik a fénysűrűség, de ettől itt nem kell tartani. A betekintési szög jó, csak lehetetlenül éles pozícióból, szélesre tárt szögekből érzékelhető igen enyhén változó szaturáció.
Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]
Az eljárás elméletileg lehetővé teszi a 0 cd/m² fénysűrűségű, azaz a tökéletes fekete, és így a végtelen kontrasztarány megteremtését. Nos, ebben nem is volt hiba, sem a szemünk, sem a kalibrátor szerint. Az OLED feketéje mellett egyébként valahogy a többi szín is élettelibbnek tűnik, mint amit a LED LCD modelleknél általában megszokhattunk, és ez itt sincs másként. A tónusok épkézláb beállítások mellett szépek, természetesek, ahol szükség van rá, ott élénkek, másutt pedig visszafogottak, még az olyan problémás képtartalmakkal sem volt semmi gond, mint az emberi bőr megjelenítése. Éppen emiatt semmi szükség nincs a Dinamikus szín nevű képmódosító funkció babrálására, ami egy kicsit harsányabbá, ezzel együtt természetellenesebbé teszi az árnyalatokat. A kontrasztvezérlés funkció bekapcsolásával pedig a sötét és világos részletek közötti különbség tehető markánssá, de ez a finom átmenetek eltűnésével jár együtt.
Hirdetés
A gyors mozgások megjelenítése során olykor szokták kritizálni az OLED paneleket, de mi ez esetben semmilyen kirívó hibába nem futottunk bele. Az viszont tény, hogy a képernyőn nagy sebességgel átszáguldó, kisebb méretű objektumok körül egy-egy szempillantásra néha felfedezhető halvány auraféleség, csak akkor, ha az ember direkt erre koncentrál. Szellemképesedést, remegést, akadozást egyáltalán nem tapasztaltunk, mindenesetre ha valaki szeretné folyamatosabbá tenni a mozgást valamiért, akkor még mindig aktiválhatja a TruMotion interpolációs technológiát, amely virtuális képkockákat illeszt be a valódiak közé, viszont ilyenkor előfordulhat, hogy a végeredmény kicsit szappanopera vagy tévéműsor hatású lesz. A zajosodással SD tartalmak esetén továbbra is számolni kell olykor, de ezen azért valamennyire lehet javítani a Zajcsökkentés funkció bekapcsolásával.
A 4K felbontású modell biztosítja a nagy dinamikatartományú, azaz HDR (High Dynamic Range) tartalmak megjelenítését, azaz egyes képpontok fényerejét a képjellel együtt érkező metaadatoknak megfelelően módosítja, ez pedig elméletileg sokkal látványosabb végeredménnyel jár, mint amit a hagyományos filmek, videók produkálnak. A dolog működik, de az is igaz, hogy a HDR nem minden tartalomnak tesz jót, ugyanis egyszerűen kicsit természetellenesnek, túlságosan harsánynak tűnik ilyenkor a képvilág. Az LG már korábban előállt egy konverziós technológiával, amely képes a hagyományos anyagokból HDR hatásút kreálni, és ez a szolgáltatás innen sem hiányzik. Viszont ez a funkció meglátásunk szerint továbbra sem tökéletes, hiszen előfordulhatnak apróbb képhibák, amikor nem megfelelő árnyalatok bukkannak fel a képernyőn. Kikapcsolt képmódosító, képjavító beállítások mellett a Leo Bodnar Testerrel 21,9 ms input lagot mértünk, ami teljesen jó értéknek számít, még akkor is, ha a világcsúcstól azért távol van.
Képbeállítások
Az LG jó szokásához híven a B7 esetében sem fukarkodott az előzetesen programozott képmódokkal. A 10, különféle színhőmérsékletű, fényerejű és bekapcsolt képmódosító funkciókat tartalmazó profil között megtalálható a Technicolor mérnökei által bekalibrált opció is. Mindenesetre nagy valószínűséggel mindenki talál olyat, amelyik a kedvére való.
Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az előzetes beállításokat. Sorrendben ezek a következők: Eco, Élénk, Eredeti, HDR hatás, Játék, ISF Szakértői (nappal), ISF Szakértői (éjszaka) Sport, Színház, Technicolor. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt, a színhőmérsékletet, illetve a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül; minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb. Mivel most az átlagosnál jóval kevesebb időt töltöttünk el a tévé társaságában, ezért a megszokott kalibrálásra nem nyílt lehetőség, úgyhogy az ideális beállításokkal kapcsolatban most nem tudunk hasznos információkkal szolgálni.
Profil/beállítás | Eco | Élénk | Eredeti | HDR hatás | ISF Szakértői (nappal) |
---|---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 237 cd/m² | 219,7 cd/m² | 256,8 cd/m² | 209 cd/m² | 182,3 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0 cd/m² | 0 cd/m² | 0 cd/m² | 0 cd/m² | 0 cd/m² |
Kontrasztarány | Végtelen | Végtelen | Végtelen | Végtelen | Végtelen |
Legnagyobb delta E | 9,5 | 14,89 | 9,1 | 15,56 | 8,29 |
Átlagos delta E | 3,5 | 7,93 | 3,55 | 10,72 | 4,8 |
Színhőmérséklet | 9300 K | 10 700 K | 9500 K | 7200 K | 6200 K |
Profil/beállítás | ISF Szakértői (éjszakai) | Játék | Sport | Színház | Technicolor |
---|---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 230,4 cd/m² | 235,2 cd/m² | 202,4 cd/m² | 231,8 cd/m² | 229,5 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0 cd/m² | 0 cd/m² | 0 cd/m² | 0 cd/m² | 0 cd/m² |
Kontrasztarány | Végtelen | Végtelen | Végtelen | Végtelen | Végtelen |
Legnagyobb delta E | 4,55 | 4,73 | 10,93 | 7,47 | 8,36 |
Átlagos delta E | 2,56 | 2,86 | 7,04 | 3,37 | 4,96 |
Színhőmérséklet | 6200 K | 9700 K | 10 800 K | 6200 K | 6200 K |
Kezelés, hangrendszer, appok, médialejátszó
WebOS 3.5
A készülék az LG saját fejlesztésű, webOS 3.5 smart platformját használja, amelyet korábban már bemutattunk részletesen. Most röviden csak annyit, hogy jelenleg ez az egyik legjobb okostévérendszer; gyors, stabil, átlátható, bizonyos korlátok között személyre szabható, támogatja a multitaskingot, és a mozgásérzékelős Magic Remote távirányító segítségével irányítható.
Amennyiben valakinek arra lenne igénye, egy ingyenesen elérhető mobilos (iOS, Android) alkalmazás révén telefonnal vagy tablettel is kiválthatja a távvezérlőt. A készülék képes együttműködni az USB-n keresztül csatlakoztatott vezérlő perifériákkal, tehát egérrel, billentyűzettel, kontrollerrel, ami a netes appok, játékok futtatása során igen hasznos lehet. Meg kell említeni még a hangalapú keresést, amellyel kifejezetten gyorsan lehet megtalálni különféle netes oldalakat és YouTube videókat, ráadásul úgy, hogy nem is érti félre a kimondott szavakat, szókapcsolatokat. A modellből nem hiányzik a kislexikon sem, amelyben érthetően le van írva, hogy melyik funkció, beállítás mire való, ami nagy segítséget jelenthet a használat során.
Hangzás
A tévébe az átlagosnál erőteljesebb, 40 wattos, két mélysugárzóval kiegészített, 2.2 csatornás hangrendszert építettek. Az tény, hogy ez a legtöbb tévénél egy fokkal jobban szól, de még mindig kevés ahhoz, hogy egy jobb hangprojektorral vagy több komponensből álló szettel felvegyék a versenyt. A mély hangokat csak érezni lehet, a dinamika hiányzik, a hangzás steril, hiányzik belőle a melegség, az élet. Nem azt mondjuk ezzel, hogy borzasztó lenne a végeredmény, hiszen erről szó sincs. Valószínűleg a legtöbb felhasználónak ez is tökéletesen elég, de aki ad a minőségi megszólalásra, az egyszerűen most sem ússza meg egy külső eszköz beiktatása nélkül. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy hanghibákat, búgást, zörgést egyáltalán nem tapasztaltunk.
Természetesen ezúttal sem hiányoznak az előzetesen beprogramozott hangmódok, amelyek a vállalat szokásához híven már nevükkel jelzik, hogy milyen típusú tartalmak mellé szánják őket. Ezek között olyan gigantikus különbség nem fedezhető fel egyébként, de ha valaki egyikkel sem lenne elégedett, akkor a hangszínszabályozó segítségével a saját igényeihez igazíthatja a magas, középtartományú és mély hangok arányát. A modell megkapta a Magic Sound funkciót, amelynek révén a szoba egy kívánt pontjába koncentrálható a lehető legjobb minőségű hangzás a távirányítón található mikrofon segítségével. Nem hiányzik a beszédhang-kiemelés sem, és az is pozitívum, hogy Bluetooth kapcsolat révén vezeték nélküli úton is csatlakoztatható kompatibilis külső hangeszköz, így például egy fejhallgató.
Netes tartalmak
A vállalat privát alkalmazásboltjából meglehetősen sok, több mint száz applikáció tölthető le. Ezek között megtalálhatóak egyszerűbb játékok, életmóddal, tanulással, szórakozással és természetesen a tartalomfogyasztással kapcsolatos szoftverek. Tehát van YouTube, HBO Go vagy Netflix, lehet zenét hallgatni a Deezeren, Spotify-on, nem hiányoznak az online rádiók, zenei adatbázisok, egyéb videó- és képmegosztó appok, hogy csak a legfontosabbakat említsünk. A telepítés magától értetődő, a programokról lehet rövid leírásokat olvasgatni, a kezelés pedig a korábban már említett, támogatott vezérlőperifériáknak hála, egyszerű. A tévébe épített hardver teljesítménye megfelelő, az alkalmazások simán, akadozás nélkül futnak, és fagyást sem tapasztaltunk.
A böngésző is megtalálható a repertoárban, tehát a a neten is lehet úgy szörfölgetni, mint mondjuk egy számítógépen vagy telefonon. A sebesség megfelelő, a kívánt weboldalak, videók, képek meglelésében pedig komoly segítséget nyújthat a már említett, hangalapú keresés funkció.
Gamefly
A tévé közvetlen elérést nyújt a Gamefly felhőalapú szolgáltatásba is. Ez úgy juttat el a képernyőre konzol (kb. PS3, Xbox 360) színvonalú játékokat, hogy ahhoz nincs szükség külön hardverre, hiszen a szoftverek távoli számítógépeken futnak. Kipróbáltunk néhány alkalmazást, és azt a tapasztalatot szűrtük le, hogy ez a megoldás itt is teljesen jól működik, a programok tényleg jók (sokkal-sokkal jobbak, mint amit az alkalmazásbolt kínál), és természetesen az irányítás megoldott kontrollerrel, gamepaddal is.
Médialejátszó és értékelés
A lejátszási lista összeállítására módot adó, előzetesen telepített médialejátszó szoftver egész jól néz ki, emellett könnyen kezelhető, használata még a laikusoknak sem okozhat problémát. Az alkalmazás segítségével nem csak a pendrive-on, külső merevlemezen, hanem a helyi hálózat többi elemén található fényképek és videók megjelenítése, illetve audiótartalmak meghallgatása is megoldott. Ez utóbbiak közül az MP3 és a WMA mellett a veszteségmentesen tömörített FLAC típusú állományok megszólaltatása is biztosított. A rendszer az ID3 tagek feldolgozását támogatja, képes az előadókat, az album nevét, illetve a lemez borítóját is a kijelzőre varázsolni, sőt, amennyiben a fájl tartalmazza metaadatként, akkor a dalszövegeket is egy gombnyomással meg lehet jeleníteni.
A képeknél a JPG mellett csak a PNG formátum jöhet szóba, az EXIF adatokkal pedig a szoftver nem boldogul. A diavetítés elindítható, a képváltás különféle effektekkel színesíthető, és a szoftver a 360 fokos fotók kezelését, azaz a körbeforgatást is szavatolja.
A videós tesztfájlok megtekintése során azt tapasztaltuk, hogy azért e téren is vannak kisebb hiányosságok, ugyanis a 10 bites fájlok mellett a DivX lejátszását is megtagadta a készülék. Viszont az is tény, hogy a többivel semmi gondja nem akadt, azaz se hang-, se képhibák nem jelentkeztek. A 4K (Ultra High Definition) HDR 10 és Dolby Vision típusú, nagy dinamikatartományú videókat is probléma nélkül jelenítette meg. A szoftver a külső feliratokkal megbirkózik, a karakterek mérete rendben van, és a szöveg is jól látszik.
Értékelés
A webOS 3.5 okostévéplatform és a mozgásérzékelős Magic Remote távvezérlőre épülő kezelés remek. Jelenleg ez az egyik legjobb rendszer a piacon, köszönhetően a stabilitásnak, gyorsaságnak, átláthatóságnak és személyre szabhatóságnak. Az olyan extráknak is van értelme, mint a beépített kislexikon vagy a Gamefly támogatás. Az elérhető netes alkalmazásokkal nincs gond, a legfontosabb appok megtalálhatóak a kínálatban, és futtatásuk is problémamentes.
Integrált hangrendszer, 2.2 csatorna, szokásosnál nagyobb teljesítmény ide vagy oda, a beépített hangszórók nem képesek felvenni a versenyt a hangprojektorokkal, pláne a több komponensből álló szettekkel. A médiaeljátszó nem tökéletes, de a kisebb formátumtámogatási hiányosságokat azért túl lehet élni, hiszen a legfontosabb, legnépszerűbb szabványokkal azért boldogul a készülék. Az átlagos, LED LCD-ket idéző dizájn elsőre kicsit szokatlan egy LG OLED televíziótól, de ez egyáltalán nem baj, hisz a B7 jól néz ki, elegáns és visszafogott.
A képminőség ennek az OLED televíziónak is nagy erőssége: a tökéletes fekete nagyon jót tesz többi színnek is, és kisebb, alig észrevehető pontatlanságokat leszámítva a mozgásmegjelenítés is rendben van. Bár ez az egyik legolcsóbb OLED tévé, 450 000 forintos árával még mindig egy vastag paraszthajszállal többe kerül, mint a legdrágább, hasonló méretű LED LCD modellek. Mindenesetre nekünk nagyon tetszett, én személy szerint is bírom az OLED készülékeket, úgyhogy ha valaki tud és akar is ennyit adni egy televízióért, annak jó szívvel tudom ajánlani.
LG B7 4K HDR OLED televízió
elefant
Az LG B7 OLED televíziót az LG magyarországi képviseletének jóvoltából próbálhattuk ki