Hirdetés

Kolink Unity Adapt: ház, ami alkalmazkodik a felhasználó stílusához

Tesztalanyunk egyedi vonása, hogy előlapját bármikor lecserélhetjük egy másikra, így sosem unjuk majd meg.

Külső

A gyártók folyton próbálnak valami újdonsággal, figyelemfelkeltővel előrukkolni, hogy termékeiket kívánatosabbá tegyék a vásárlók számára, de a számítógépházak esetén, ha már sikerült megalkotniuk egy jó konstrukciót, ami bevált, nem feltéltenül szeretnének bármin is módosítani, így a külső dizájn az a terület, ahol még van lehetőség innovációra. Ilyen ötlet az is, hogy a felhasználó akár maga is módosíthassa a termék megjelenését, ez pedig gépházaknál különösen hasznos funkció lehet, hiszen sokszor nem is azért kívánnak új házat venni az emberek, mert az előzőt kinőtték vagy bármi probléma lenne vele, hanem mert egyszerűen csak valami újra vágynak.


[+]

A Kolink Unity Adapt pont ezen az elgondolás mentén látott napvilágot, rendszeres olvasóink pedig már találkozhattak ezzel a névvel, hiszen nem csak tavalyi bemutatásakor írtunk róla, de egy részletesebb blogbejegyzésünk is született a termékről. A ház most végre szerkesztőségünkbe is eljutott, ráadásul nem csak az alapmodellt, hanem az extra előlapokat is szemügyre vehettük, ugyanis a ház elejébe beépített üveglap házilag lecserélhető. A nagyjából 10 000 forintért beszerezhető dizájnelemből három verziót kínálnak különböző mintázattal, .

A három előlapvariáció: Meridian, Quasar és SkyscapeA három előlapvariáció: Meridian, Quasar és SkyscapeA három előlapvariáció: Meridian, Quasar és Skyscape A három előlapvariáció: Meridian, Quasar és Skyscape [+]

Az előlapok egyaránt edzett üvegből készültek és csak mintájukban különböznek, ellentétben tehát várakozásainkkal, egyik verzió sem kapott rácsozást. Erre egyébként nincs is túl nagy szükség, mert az üveglap mögé szerelt ventilátor az előlap két oldalán végigfutó szellőzőrácsokon keresztül képes a friss levegő beszívására, az extra tartozékok inkább csak a mögöttük található két darab ARGB LED-sor fényeinek látványosabbá tételét szolgálják.


[+]

Ahhoz, hogy a gyári előlapot ki tudjuk venni, mindössze le kell pattintanunk a ház elejét, kihúzni a LED-ekhez tartozó csatlakozót és kicsavarnunk négy rögzítőcsavart, melyek nem csak az üveglap, de a mögé rakott, műanyagból készült diffúzorlap helyén tartásáért is felelnek. Az új előlappal a beszerelés előtt annyi dolgunk van, hogy a két rövidebb oldalára fel kell ragasztani a mellékelt műanyagelemeket, melyek a csavaros rögzítéshez szükségesek, ezt követően pedig már csak össze kell csavarozni a ház elejének többi részével, bekötni a fényeket és visszapattintani az egészet a helyére.

[+]

A ház az előlapjától eltekintve átlagosnak mondható: bal oldalt üvegből, jobb oldalt pedig acélból készült lemez borítja a vázat, melyeket kézzel oldható csavarral rögzítettek, míg a bekapcsológombot és a reset kapcsolót, illetve a két jack és négy USB (egyik Type-C) csatlakozót felsorakoztató panel a ház tetejére került. A felsorolt elemeknek a mérnökök a tetőlemez jobb szélén találtak helyet, ugyanis a felület nagy része egy méretes, mágneses porszűrővel fedett szellőzőként funkcionál, melyre nem csak ventilátorokat, de vízhűtéses rendszerek radiátorait is felerősíthetjük.


[+]

Hátul további rácsozást található, közülük a legnagyobb az egyik gyári ventilátorhoz tartozik, de a 7 vízszintes és a három függőleges PCIe bővítőkártyahely takarólemezeit is kilyuggatták, némi extra szellőzést nyerve ezzel is. A vertikális kártyahelyek lemeze egyben a vízszintes helyek csavarjait is takarja, pontosabban inkább csak körbeveszi őket, mert a csavarfejek helye mindenhol ki van vágva. Ami említést érdemel még, az a ventilátortól balra eső, az alaplap kivezetései számára kialakított kivágás, illetve a tápegység ablaka, mely szokás szerint a hátoldal alsó részében kapott helyet.


[+]

A házat felborítva túl sok izgalomra ne számítsunk, itt a négy, szivaccsal borított láb között mindössze a tápegység kivehető porszűrője tanyázik, kiegészítve négy csavarral, melyek oldására a belső merevlemezkeret kivételekor lehet szükségünk. Innen férünk még hozzá az előlap alsó részéhez is; a gyártó szerint innen könnyedén le tudjuk pattintani a ház elejét, mi viszont azt tapasztaltuk, hogy egyszerűbb a felső rész felől kezdeni a műveletet, itt ugyanis könnyebben engedtek a pöckök.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés