Hirdetés

Kolink Unity Adapt: ház, ami alkalmazkodik a felhasználó stílusához

Tesztalanyunk egyedi vonása, hogy előlapját bármikor lecserélhetjük egy másikra, így sosem unjuk majd meg.

Belső

Miután eltávolítottuk az oldallapokat, először a tápegység alsó kamráját elválasztó lemezen akadhat meg a szemünk, mely rácsozott kialakításával „élőben” sokkal jobban vonzza a tekintetet, mint amikor még üveg volt előtte. Kicsit feljebb már az alaplap és az olyan, fontosabb komponensek otthona található, mint a grafikus kártya és a processzorhűtő, közülük előbbi maximális hosszát 415 mm-ben, utóbbi legnagyobb magasságát 180 milliméterben határozta meg a gyártó.

Hirdetés

[+]

Az alaplaptálcával, valamint a két kamra közti lemezzel kapcsolatban elmondható, hogy a mérnökök nem spóroltak a kábelvezető csatornával, összesen 14, ebből a célból kialakított kivágást számoltunk össze (beleértve a takarólemez előlap felőli megnyitását is). Közülük sajnos egyik sem kapott szilikonbélést, ami értéküket természetesen nem befolyásolja, abból a szempontból viszont fájó lehet a hiányuk, hogy így a rajtuk keresztülfutó vezetékeket semmi nem gátolja a szabad csúszkálásban, így mindenképp érdemes figyelnünk arra, hogy azok még elmozdulás esetén se érjenek bele a ventilátorokba.

[+]

Ha már a légkavaróknál tartunk, fontos kiemelni, hogy gyárilag két, az alábbi táblázatban feltüntetett típusú, PWM vezérlésű egységet találunk a házban, egy világító változatot hátul, egy világítást nélkülöző példányt pedig az előlap mögül. A ventilátorok vezérlése alaplapi csatlakoztatással, szoftveresen oldható meg, külön kontrollert tehát nem kapunk, utólag azonban nem árthat, ha beszerzünk egyet, ugyanis a hűtési rendszer további öt ventilátorral (vagy három radiátorral) bővíthető, ennyi csatlakozót pedig nehéz lenne az alaplapra kötni.

[+]

Az alaplaptálca hátoldalán pontosan annyi kivágást találunk, mint amennyi elölről is látható, amit viszont a túloldalról nem lehet észrevenni, az a két, kézzel oldható csavarral rögzített, 2,5 hüvelykes adattároló fogadására képes tartókonzol, illetve az alsó kamra belseje, ahová a legfeljebb 250 mm hosszú, ATX formátumú táp előtt még egy igény esetén kivehető, két 3,5 hüvelykes fiókkal szerelt merevlemezkeret is befért. A tápkamra tetején található két csavarhely, melyek a VGA függőleges beszerelését lehetővé tévő, gyárilag mellékelt támasztóelem rögzítésére szolgálnak, azonban ha ezt a megoldást választjuk, a riser kábel beszerzéséről magunknak kell gondoskodnunk.

Főbb paraméterek
Termék megnevezése Kolink Unity Adapt
Elérhető színváltozatok fekete
Méret (mé x sz x ma) 562 x 332 x 567 mm
Tömeg 8,5 kg
Anyaga acél, edzett üveg, műanyag
Beszerelhető alaplapok E-ATX, ATX, microATX, Mini-ITX
5,25"-os helyek száma 0 db
3,5"-os helyek száma 2 db
2,5"-os helyek száma 4 db
Bővítőkártyák száma 7 + 3 db
Beszerelhető ventilátorok - fentre: 3 db 120 vagy 140 mm-es
- előre: 3 db 120 vagy 140 mm-es
- hátra: 1 db 120 vagy 140 mm-es
Gyárilag beszerelt ventilátorok - elöl: 1 db 120 mm-es, PWM-es (Kolink Classic)
- hátul: 1 db 120 mm-es, ARGB-s, PWM-es (Kolink Umbra Void)
Beszerelhető radiátorok - fentre: max. 360 mm hosszú
- előre: max. 420 mm hosszú
- hátra: max. 140 mm hosszú
Kivezetések - 1 db USB 2.0
- 2 db USB 3.0
- 1 db USB 3.2 Gen2 Type-C
- 2 db 3,5 mm-es jack
Beszerelhető processzorhűtő max. 180 mm magas
Beszerelhető grafikus kártya max. 415 mm hosszú
Beszerelhető táp ATX, max. 250 mm hosszú
Extrák edzett üveg oldallap, kivehető porszűrő, állítható magasságú VGA-támaszték, RGB fények az előlap mögött, cserélhető előlap
Gyártó honlapja kolink.eu
Termék honlapja Unity Adapt
Fogyasztói ára 33 000 forint
Garancia 2 év

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények