Megérett az iPad egy notebook leváltására?

Szerkesztőnk saját bőrén tesztelte, hogy képes-e helyettesíteni egy iPad egy notebookot a napi munka során.

Konklúzió

Az Apple tehát nem lódított, valóban vannak olyan munkakörök, amelyeknél még a legkisebb iPad is kiválthat egy notebookot, sőt nem csak elegendő erre, hanem utazás közben ez lehet az egyik legjobb eszköz a munkavégzésre. Ha az ember hajlandó elfogadni, hogy az operációs rendszert máshogy kell kezelni, mint egy Windowst, és képes megbarátkozni a virtuális billentyűzettel, vagy némi plusz kiadásért cserébe választ magának egy megfelelő külső billentyűzetet, nem fogja úgy érezni, hogy az iPad rosszabb lenne egy notebooknál.

Az iPadOS munka után szórakozni és a hétköznapi ügyeket intézni is tökéletes
Az iPadOS munka után szórakozni és a hétköznapi ügyeket intézni is tökéletes [+]

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nem Pro iPad modellek már 200 000 forint alatt hazavihetők, ennyi pénzért pedig egy notebookban ritkán van ilyen szép érintőkijelző, de a kis méret és tömeg, valamint a hosszú (esetemben akár 8-10 órás) üzemidő is inkább a drágább ultrabookok jellemzői. Persze a notebookoknak is lehet olyan pozitív tulajdonsága, amit egy iPad nem vagy csak az említett modelleknél jóval magasabb áron tud felmutatni (nagyobb tárhely, a Lightningnál univerzálisabb csatlakozó, magasabb képfrissítés, LTE modem), és az olyan, asztali rendszereken megszokott, a munkavégzéshez elengedhetetlen speciális programok sem érhetők el iPadOS-re, amelyek lehetővé teszik például a könyvelést, 3D modellezést, hálózatkezelési feladatok elvégzését, és egyéb, speciális munkakörök ellátását. A felsoroltak mellett fontos kritérium lehet a kijelzőméret, mert bár ott a 12,9 hüvelykes iPad Pro, de az sokkal többe kerül, ráadásul a notebookok esetén ennél is nagyobb képernyők közül válogathatunk. Ezért még ha az iPadOS meg is győzi a vásárlókat, előfordulhat, hogy szemük egészségügyi állapota vagy csak egyszerűen a munkájuk összetettsége miatt nem elég nekik még útközben sem egy tablet kijelzőmérete.


[+]

A fentiek értelmében nem jelentjük ki egyértelműen, hogy a notebookok kora leáldozott a tabletek elterjedése miatt, de ha valaki épp új hordozható eszköz vásárlását tervezi, annak érdemes lehet elgondolkodnia azon, hogy valóban kell-e neki egy, legtöbb esetben 1-1,5 kilogrammnál nehezebb, szoftveresen egy átlagember számára talán szükségtelenül komplex rendszerrel ellátott gép, vagy esetleg elegendő lehet egy kicsi, könnyű, teljesítményben nem sokkal elmaradó, de felhasználóbarátabb operációs rendszert futtató iPad, ami a tartalomfogyasztás mellett esetenként dolgozni is jó alternatíva lehet.

SidCorky

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés