Intel 925X: a holnap markában

Az első alaplapok

ABIT AA8-Duramax és Intel 925XCV


katt

A szerkesztőség két LGA775 foglalattal rendelkező alaplapot próbálhatott ki, az Intel 925XCV-t, és az ABIT AA8-Duramaxot, amelyek mindkét gyártó termékpalettáján jelenleg a felső kategóriát képviselik. Mindkét lap az Alderwood chipkészletre épül, összesen 4 GB memóriát támogat, és egy PCI Express x16 foglalat található rajtuk. Az ABIT-on emellett három, az Intel lapon pedig kettő PCI Express x1 foglalat várja a betolakodókat (ilyet mi még nem láttunk), ezen felül kettő, illetve négy sima PCI-foglalat is helyet kapott rajtuk.

Hirdetés

Biztosra vehető, hogy rövidesen több, Intel 915P és 925X chipset köré épülő alaplapról írunk bemutatót, ezért most csak az érdekesebb területeket mutatnánk be.


katt

Elsőként a processzorfoglalat környékén akadt meg a szemünk. Mindkét alaplapon nagyon komoly feszültségszabályzó-és stabilizáló alkatrészek találhatóak, ezek gondoskodnak a processzorok stabil feszültségellátásáról. Az ABIT az utóbbi időben vezette be a BulletProof technológiát, amely a gyakorlatban a legyártott alaplapok alaposabb tesztelését és a felhasznált alkatrészek időtállóságát, illetve a magasabb minőségellenőrzést jelenti.


katt

Érdekes jelenség még az Intel-alaplapon a processzorfoglalat melletti kondenzátorok elhelyezése, ugyanis ha felrakjuk a processzorhűtőt, akkor ezek az alkatrészek éppen a hűtőborda alá esnek. Az ABIT-alaplapon ezzel szemben a processzorhűtő szinte közvetlenül levegőzteti ezeket a kondenzátorokat és FET-eket, hiszen a ventilátoron nincsen keret.


katt

Ahogyan minden LGA775-ös lapon, úgy ezen a kettőn is már 24 pines ATX-tápcsatlakozót találunk, szemben a jelenleg elterjedt 20 pinessel. Szerencsére emiatt nem kell a tápot lecserélni, ugyanis erre is rácsatlakoztatható a jelenlegi tápcsatlakozó.

Intel 925XCV BIOS


CAS Latency / RAS Precharge time / RAStoCAS / Cycletime / Freq / SPD

ATI RV380

Az alaplapokat nem tudtuk volna komolyabban letesztelni egy PCI Express x16 csatolójú ATI Radeon X600 XT nélkül (legfeljebb PCI-os VGA-val).


katt

Az ATI Radeon X600 XT egyenesen az ATI-tól érkezett hozzánk. Ez a kártya nem más, mint egy ATI Radeon 9600 XT PCI Express x16 csatolófelülettel, és megnövelt memóriasebességgel. A GPU 4 renderelő pipeline-nal rendelkezik, 2 vertex shadert tartalmaz, 500 MHz-es órajelen működik, és 128 biten kapcsolódik a memóriákhoz, amelyek a 9600 XT-vel ellentétben nem 300, hanem 370 MHz-en járnak.


katt

Mindezek tudatában nem túl meglepő, hogy az X600 XT nagy hasonlóságot mutat a Radeon 9600 XT-vel (alsó kép), néhány alkatrész elhelyezése különbözik, de a nyák alapvető felépítése megegyezik. A napokban látott napvilágot a híresztelés, mely szerint az ATI GPU-ja sem nyújt natív PCI Express-támogatást, hanem a GPU-ban egy PCI Express híd (HSI = High Speed Interconnect) található. A képeken is jól látható, hogy az X600 GPU-ja egy kicsit nagyobb, mint a 9600 XT GPU-ja, de ebbe a vitába e cikkben nem szándékozunk belefolyni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények