Hirdetés

Define R6: a Fractal Design eddigi legjobb háza

A svédek számítógépháza igazán univerzális, szinte minden célra kiváló választás lehet.

Bevezetés és külső

Skandináv dizájn, viszonylag csendes működés és igényes kivitel – ezt a három dolgot igyekeznek ötvözni általában Fractal Design házai, a Define széria legújabb, R6-os tagja pedig még a modularitás területén is nagyon jól teljesít. Bár a cég honlapja szerint a sorozat azoknak készül, akik inkább a némaságra koncentrálnának, éppen ennek a modularitásnak köszönhetően azoknak is jó választás lehet, akiknek elsődleges cél a jó szellőzés.

Külső

Le sem tagadhatná származását a Define R6: a házról szinte ordít, hogy a Fractal műhelyéből került ki, és ezt nem csak a cég által előszeretettel használt krómozott lábak vagy az edzett üveg oldalfalon át felismerhető márkajelzés mondatja velünk, hanem az egész formaterv, amely magán hordozza a Define széria többi tagjának, és általában a gyártó termékeinek jellegzetességeit. Az általunk tesztelt modell a „gunmetal gray” változat, tehát igen sötét szürkében pompázik, és ehhez illeszkedő színű ventilátorokat és alkatrészeket találunk a belsejében is. Az egyéb opciók között ott van a klasszikus fekete/fehér illetve ennek inverze, a fehér/fekete összeállítás, de létezik egy Blackout névre keresztelt külső is, amely matt fekete színezésű.


[+]

A felsorolt színösszeállítások mindegyike elérhető edzett üveg, illetve normál fémből készül oldalpanellel is – a most bemutatásra kerülő modell az előbbiek közé tartozik.


[+]

Kezdve az ismerkedést az előlappal, ez nyitható, mögötte pedig gyári állapotában két 140 mm-es ventilátort találunk, melyeket porszűrő és egy zsalugáteres légterelő véd – utóbbi, illetve a nyitható előlapra került zajszűrő panel hivatott csökkenteni a gép hangját. Az ajtó alapesetben jobbra nyílik, de nyitási iránya szükség esetén megfordítható, mögötte pedig feltűnik az 5,25”-es optikai meghajtók fogadását biztosító fiók nyílása is.


[+]

Az előlap tetején egy különálló egységre kerültek a kezelőszervek (ki- és bekapcsológomb, illetve reset) és a csatlakozók (2-2 darab USB 2.0 és 3.0 port, illetve hangcsatlakozók). Ezek kivitele igényes, de hiányoljuk a Type-C portot, amit ugyan orvosolhatunk a Fractal által kínált Connect D1 kiegészítővel, de ezt külön meg kell rendelni, így sajnáljuk, hogy nem az alapfelszerelés része.


[+]

Áttérve a fedlapra, itt a gyártó ModuVent megoldásának harmadik generációjával találkozhatunk, amivel választhatunk, hogy egy felül teljesen zárt, csendes, de kevésbé szellőző házat szeretnénk, vagy inkább ide is ventilátorokat, esetleg radiátort építve, inkább a szellőzésre koncentrálunk. Az átalakításhoz a hátul található méretes gombot kell megnyomni, ennek hatására a tető egy nagy darabja felpattan – ezt a darabot tudjuk aztán csavarhúzóval két részre bontani. Ezek közül az egyik egy porszűrővel védett, de szabad légáramlást biztosító rács, amelyet önmagában is visszatehetünk az R6 tetejére, így egy felül is szellőző házat kapunk. Ha viszont egyben hagyjuk a tetőt, akkor ezt a rácsot zajszűrő panel takarja majd el, így a szellőzésről le kell mondanunk, ám cserébe a hang is kevésbé szűrődik ki itt a gépből.


[+]

Mint már említettük, a tesztelt modellnél a bal oldalpanel edzett üveg, de a Fractal itt sem a megszokott megoldást alkalmazta: ahelyett, hogy oldalra állnának ki csavarok, az üvegre egy vékony fémkeret került, és ennek segítségével gyakorlatilag bepattinthatjuk a ház oldalán kiképzett nyílásokba – elegáns, egyszerű és kényelmes. Persze ha szeretnénk, két kézzel is oldható csavarral biztonságosabban is rögzíthetjük a drága üveget. A másik oldalon egy szimpla fémlemezt találunk rezgéscsillapító panellel, ezt is kézzel lazítható csavarok tartják a helyén.


[+]

A hátoldalon nem láthatunk említésre méltó érdekességet, a Fractal itt egy 14 cm-es ventilátornak megfelelő helyet alakított ki, amelyre gyárilag be is szereltek egy légkavarót. Végül, de nem utolsósorban alul a ház teljes hosszát elfoglaló, előrefelé kihúzható porszűrőt találunk.

Hirdetés

Belső kialakítás

A Define R6 belseje az egyik legjobban variálható a piacon lévő házak közül, ennek köszönhetően az alapvetően miditorony méretű (543 x 233 x 465 mm-es) ház nagytornyokat megszégyenítő mennyiségű komponens elnyelésére képes. Mint a fotókon is látszik, alapesetben egy három szekcióra osztott belső térrel állunk szemben: a fő hely akár E-ATX méretű alaplapokkal is kompatibilis, alatta pedig a tápegység számára elkülönített „folyosót” találjuk.


[+]

Ennek fedele szellőzőkkel bőven ellátott, de eltávolítani nem lehet, a tápot a rácsavarozott kerettel együtt kívülről kell becsúsztatni. Ennek tetejére szerelhetjük fel a külön megvásárolható kiemelőt, ha grafikus kártyánkat állítva szeretnénk az üveglap mögé felszerelni. Az R6 egyébként az általánosan elterjedt módon hét bővítőkártyát támogat, ehhez jön még a két függőleges nyílás a VGA számára.


[+]

A harmadik, normál esetben az üveg oldallap irányából teljesen zárt rész az adattárolóké: felül egy darab 5,25”-es meghajtót tudunk beszerelni, majd következik kilenc olyan hely, ahová a hat gyárilag mellékelt, 3,5”/2,5”-es fiókot tudjuk szétosztani. Ezen a gumi rezgéscsillapító betétekkel ellátott hat fiókon kívül találunk még két darab, SSD-k számára kialakított tartót is az alaplapi tálca hátoldalán – amennyiben szeretnénk, ezeket a tápegységet takaró lemezre is átrakhatjuk, ha szeretnénk bemutatni, hogy milyen SSD-t használunk. Mindez tehát azt jelenti, hogy az alaplapi M.2 foglalato(ko)n kívül alapesetben összesen 8 darab HDD/SSD építhető be a gépbe – igen kevés lehet az olyan felhasználó, akinek ez ne lenne elég.


[+]

Ebben a felállásban a Define R6 a gyárilag érkezett két 14 cm-es első ventilátor helyett képes fogadni három 12 cm-es légkavarót is, illetve természetesen radiátort is, feltéve hogy az nem vastagabb 40 mm-nél (ventilátorok nélkül, természetesen). Aki szükségét érzi, az egyébként az alsó, a tápot rejtő kamrába is beépíthet két 12/14 cm-es ventilátort és ezeknek megfelelő radikátorokat – természetesen a tápegység és a kábelezés méretének függvényében.


[+]

Mint említettük, további hűtési lehetőségek nyílnak meg a tetőn a ModuVent 3 használatával: a zajcsillapító fedél eltávolításával ilyenkor három 12 cm-es ventilátor, illetve maximum 360 mm hosszú radiátor is elhelyezhető itt, de ebben az esetben figyelni kell arra, hogy az alaplap szélein ne legyen 35 mm-nél magasabb alkatrész. Felhívnánk még a figyelmet a ventilátorokat tartó lemezen (amelyet egyébként két csavar kioldása után kiemelhetünk, megkönnyítve a szerelést) kialakított furatra: ez arra szolgál, hogy vízhűtésünket már beépített állapotban is egyszerűen feltölthessük egy ide kivezetett csövön keresztül.

Belső kialakítás – folyt.

Már többször említettük, hogy a Define R6 esetében a moduláris felépítésre is nagy hangsúly került. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy a HDD fiókokat tartó lemezt hat csavar eltávolítása után át tudjuk helyezni a ház jobb oldalára, ezáltal egy hatalmas, üres helyet felszabadítva az alaplap előtt.


[+]

Ez az átszerelés persze nem teljesen kompromisszummentes: először is, le kell mondanunk a HDD/SSD tálcákról (arra, hogy ez valójában miért nem baj, mindjárt visszatérünk), másrészt bukjuk az 5,25”-es meghajtót is. Cserébe viszont egyrészt már 480 mm-es, azaz 14 cm-es ventilátorokkal szerelt radiátort is felszerelhetünk a tetőre, másrészt elöl az óriási, körülbelül 180 mm mély résbe nyugodtan telepíthetjük a legvastagabb, 480 mm széles radiátort, mindkét oldalán ventilátorokkal (ez a rés HDD/SDD tálcás kialakítás esetén 65 mm, ami persze még mindig elég például egy Fractal Design Celsius S36 számára).


[+]

Visszatérve arra, hogy miért nem igazán nagy gond a tálca hiánya az adattárolás szempontjából: nos, azért, mert az eredetileg a tálcákat tartó lemezre függőlegesen még mindig felszerelhetünk két HDD-t vagy SSD-t, tehát az alaplapi tálcán továbbra is rendelkezésre álló helyekkel együtt még mindig 4 meghajtóval tudunk gazdálkodni, az alaplapi M.2 foglalatok használata nélkül.


[+]

A lemez áttelepítése jótékonyan befolyásolja a beépíthető videokártyák méretét is: míg eredeti helyzetében a 300 mm-nél hosszabb grafikus kártyáknál 155 mm a megengedett maximális magasság, nyitott belsővel ennél magasabb kártyákat is beépíthetünk, egészen 440 mm-es hosszig. A feltáruló tér jó alap egyébként egy épített vízhűtés szivattyújának és tágulási tartályának az elhelyezésére is.

Főbb paraméterek
Termék megnevezése Fractal Design Define R6 TG
Elérhető változatok fekete-fehér, fehér-fekete, teljesen fekete, sötétszürke
Mérete (ma x mé x sz) 465 x 543 x 233 mm
Tömege 12,4 kg
Anyaga acél, edzett üveg, ABS
Beszerelhető alaplapok E-ATX, ATX, microATX, Mini-ITX
5,25"-os helyek száma 1 db
3,5"-os helyek száma 6 db belső
(nyitott állásban 2 db belső)
2,5"-os helyek száma 6+2 db belső;
(nyitott állásban 2+2 db belső)
Bővítőkártyák száma 7+2 db
Hűtés -elöl 3 db 120 vagy 2 db 140 mm-es ventilátorhely
(2 db 140 mm-es Dynamic X2 ventilátor telepítve)
-felül 3 db 120 vagy 2 db 140 mm-es ventilátorhely
(nyitott kialakításnál 3 db 140 mm-es ventilátorhely)
-alul 2 db 120/140 mm-es ventilátorhely
-hátul 1 db 120/140 mm-es ventilátor
(1 db 140 mm-es Dynamic X2 ventilátor telepítve)
Előlapi csatlakozók 2 db USB 2.0 Type-A, 2 db USB 3.1 Type-A, hangszóró, mikrofon
Beszerelhető processzorhűtő max. 185 mm magas
Beszerelhető grafikus kártya 155 mm magasságig max. 440 mm, magasabb kártyánál 300 mm;
(nyitott állásban max. 440 mm)
Beszerelhető táp szabványos ATX, max. 300 mm mély
Extrák edzett üveg oldallap, modularitás, alaplapról működő ventilátorvezérlés (9 ventilátorhoz)
Gyártó honlapja www.fractal-design.com
Termék honlapja Define R6 Gunmetal TG
Fogyasztói ára 45 000 forint
Garancia 2 év

Szerelés, próba, értékelés

Szerelhetőség

Annak ellenére, hogy miditoronyról van szó, a Define R6 nagyon jól szerelhető a bőségesen rendelkezésre álló helynek köszönhetően. Az egyetlen dolog, amit érdemes már előre eldönteni, a lemeztálcákat tartó egység helye, mert ezt egy belakott házban már nehéz átszerelni (bár nem lehetetlen). Ha ezt eldöntöttük, akkor tulajdonképpen egyszerű dolgunk lesz: az alaplap tartói már gyárilag a helyükön vannak, így ezzel nem kell foglalkozni, a lap körül pedig elég hely van ahhoz, hogy mindenhez könnyen odaférjünk.


[+]

Az alaplap és a hűtés beszerelése után (ne feledjük: ha fentre kerül a radiátor, az azt tartó lemez kivehető a könnyebb szerelés érdekében) jöhetnek a táp-, alaplapi- és adatkábelek. A házat hűtő ventilátorok számára a Fractal egy külön kis elosztót kínál, amely egy SATA tápkábelről kapja az energiát, a fordulatszám adatait pedig egy alaplapi PWM ventilátorkivezetésről szedi – egyszerű és elegáns megoldás ez ahhoz, hogy a házventilátorok is a terheléstől függően dolgozzanak.


[+]

Kábelek átvezetésére szolgáló nyílásból – amelyek természetesen gumival védettek – négy nagyméretű darab került az alaplapi tálcára, amelyek több mint elegendőek. Egy ötödik nyílás teszi lehetővé a SATA kábelek átbújtatását abban az esetben, ha SSD-nket a tápegységet takaró lemezre szereltük.


[+]

Az alaplapi tálca mögött bőven találunk helyet a különböző vezetékek elrejtésére, és a Fractal két tépőzáras kábelrögzítőt is mellékelt – ha lehet valamit ennél a háznál kritizálni, akkor mi szerettünk volna ezekből többet is látni.

Próba

A sokféle variálási lehetőség miatt a Define R6-ot ezúttal több módon is kipróbáluk, a tesztgép alapját pedig sokat a használt ASUS Z170-Deluxe alaplap, egy Intel Core i5-7400 processzor, 4 x 8 GB HyperX Fury memória és egy ASUS ROG Strix Vega 56 grafikus kártya adta.

A zajszintet a szokásos módon, egy zajgenerátor segítségével végeztük, amely a referenciabeállítások mellett 73,3 dB(A) alapzajt „szolgáltat”. Miután ezt betettük a házba és becsuktuk az oldalpanelt, a zajszint (a távolság változtatása nélkül) 67,7 dB(A)-ra csökkent. Nem a leghalkabb házról beszélünk tehát, de ez elfogadható a jó szellőzésért cserébe. Aki mégis inkább a csendes üzemmódra vágyik, az lezárhatja a felső szellőzőt – mi ebben az állásban 63,0 dB(A) zajszintet mértünk, ami nagyon jó érték.


[+]

És hogy mit vesztünk ezzel a hűtésen? Ezt egy AIDA64 stresszteszt (CPU+FPU+GPU) futtatásával ellenőriztük, mindkét esetben 15 percet várva, hogy a hőmérsékletek „normalizálódjanak”. A processzor hűtésére egy Noctua NH-D15 coolert vetettünk be, és az AIDA64 segítségével a processzor hőmérsékletét monitoroztuk. Tesztünk során úgy találtuk, hogy léghűtés esetén a felső szellőzés 3-4 °C-kal képes hidegebbet varázsolni a házban.

Értékelés

Ne kerülgessük a forró kását: a Fractal Design Define R6 nem egyszerűen a gyártó, hanem a piac egyik legjobb miditornya, amely a tesztelt kivitelben 45 000 forint körüli áron érhető el. Ez nem kevés pénz, de ezért egy olyan számítógépházat kapunk, ami minden bizonnyal több konfigurációt is kiszolgál majd, hiszen nemcsak kivitele profi, de átépíthetősége miatt olyan, mintha két vagy akár három különböző házat vásároltunk volna.


[+]

Természetesen tökéletesnek a Define R6 sem nevezhető, de hibái minimálisak: a Type-C konnektor hiánya az egyetlen, amit kiemelnénk. Bár ez utólag pótolható, de 45 000 forintba beleférhetett volna ez az opció, ráadásul a cserealkatrész beszerzése sem egyszerű Magyarországon. Ez azonban messze nem akkora gond, és a mérleg másik serpenyőjében ott van a kivitel, a modularitás, a rengeteg egyedi ötlet (például a letisztult, oldalra kiálló csavarok nélkül rögzíthető edzett üveg oldalfal) és a sok apró finomság – mint amilyen a vízhűtés feltöltését lehetővé tévő furat is. Mindezt összefoglalva tehát az R6-ot bátran ajánljuk mindenkinek, aki egy komolyabb konfiguráció építésén gondolkozik, és nem egy RGB fényárban úszó gépet tervez magának.


Fractal Design Define R6 TG

Wombath

A Fractal Design Define R6 TG házat a Fractal Design bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények