Hirdetés
Megjelenés
Tavasszal már járt nálunk egy körre az Asus ZenBook családjába tartozó UX305-ös Ultrabook. Akkor a takarékos, minimális fogyasztású Core M processzorral szerelt UX305FA verziót néztük meg, ami passzív hűtéssel kecsegtetett, és igencsak jó laptopot ismertünk meg benne. De! Ott van az a fránya de, ami miatt nem tudtuk teljes szívből ajánlani: ez az összeállítás, ha meghajtják, akkor iszonyúan melegszik, a gép alja olyan tűzforró lesz, hogy ölben gyakorlatilag nem is használható.
Nem szokásunk ugyanazt a notebookot kétszer letesztelni, de most kivételt tettünk annak ellenére, hogy az Asus UX305LA külsőre szinte teljesen azonos UX305FA társával. Ugyanúgy a MacBook Air ihlette a formáját, a csatlakozók is megegyeznek (három USB 3.0, micro HDMI és összevont hang ki-/bemenet, SD kártyaolvasó), a 13,3 hüvelykes kijelző pedig szintén matt felületű 3200x1800 vagy 1920x1080 pixeles, IPS panellel, mely felbontások közül az előbbit kissé túlzónak, utóbbit éppen ideálisnak tartjuk.
Van viszont pár lényeges különbség a két gép között: a most tesztelt, LA-ra végződő változatban ötödik generációs – tehát Broadwell-alapú – Core i processzor dolgozik, amihez 15 wattos TDP fogyasztási értéke miatt aktív hűtés dukál. Egy picikét vastagabb és nehezebb a laptop FA-s társánál, de 14,9 mm-es vékonyságával és 1,3 kilogrammos súlyával még mindig a legkarcsúbb 13,3 hüvelykesek közé tartozik. A beépített 56 wattórás akku is nagyobb, mint a másik modellben, ezzel a legnagyobb tartalékokkal gazdálkodó Ultrabook címet is bezsebelheti.
Termék megnevezése | ASUS ZenBook UX305LA |
---|---|
Processzor | Intel Core i3-5010U – 2,1 Gz, 15 W TDP Intel Core i5-5200U – 2,2/2,7 GHz, 15 W TDP Intel Core i7-5500U – 2,4/3,0 GHz, 15 W TDP |
Memória | 4 vagy 8 GB LPDDR3-1600 az alaplapon |
Kijelző | 13,3"-os 1920x1080 pixeles, matt felületű IPS panel, 13,3"-os 3200x1800 pixeles, matt felületű IPS panel |
Grafika | Intel HD Graphics 5500 – integrált |
Merevlemez | 128/256/512 GB SanDisk M.2 SSD |
Optikai meghajtó | nincs |
Kommunikáció | Intel IEEE 802.11b/g/n/ac Wi-Fi, Bluetooth 4.0 |
Interfészek | - 3 db USB 3.0, - micro HDMI monitorkimenet, - audio ki- és bemenet |
Extrák | webkamera (720p), kártyaolvasó, Bang & Olufsen ICEpower hangszórók, unibody fémház |
Akkumulátor | 3 cellás – 56 Wh |
Méret | 324 x 226 x 14,9 mm |
Tömeg | 1,3 kg |
Operációs rendszer | Windows 8.1 |
Gyártó honlapja | www.asus.hu |
Termék honlapja | ZenBook UX305LA |
Fogyasztói ár | 280 000 forint (Core i5, 4 GB RAM, 256 GB SSD, Windows 8.1) |
Garancia | 2 év |
Nálunk az alapverzió járt 2,1 GHz-es Core i3-5010U processzorral, 4 GB memóriával – amit szerencsére kétcsatornás felállásban forrasztottak az alaplapra – és 128 GB-os SSD-vel. A háttértár a rengeteg torx csavarral biztosított fenéklemez leszedése után cserélhető, ugyanis M.2 foglalatos. Kijelzőből a Full HD-set kaptuk, szerintünk 13,3 hüvelykhez ez sokkal jobb is a 3200x1800-asnál. Sajnos az UX305LA-nak sem háttérvilágításos a billentyűzete, Wi-Fi modulja viszont fürge, ac-s. Idehaza nem találkoztunk ezzel a konfigurációval, Core i5-tel és 256 GB-os SSD-vel viszont 280 000 forint környékén kínálják.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!