Hirdetés

Computex 2016: pengevékony Zenbook 3 és három új Transformer 3 az ASUS-nál

Az ASUS Zen világa csodás új hardverekkel van tele.

Hirdetés

Tekintettel arra, hogy az ASUS számára a Computex hazai pálya, ráadásul az iparág egyik meghatározó tagja, nem csoda, hogy erre az eseményre tartogatja meglepetéseit, jellemzően új, a márkát meghatározó termékeinek bejelentését. Ilyen például a Zenfone sorozat, melyből két év alatt 30 milliót sikerült értékesíteni, és aminek legújabb, harmadik generációs tagjait szintén most leplezték le. Emellett nem szabad elfelejteni a méltán híres Zenbook sorozatot, illetve az átalakulóművészeket, a Transformer masinákat, mely szintén sokat öregbített a vállalat hírnevén, ráadásul ezek is ma érkeztek el a harmadik generációhoz.


[+]

Kezdve a sort a Zenbook 3-mal, a tervezők most is az eleganciára és a légiességre helyezték a hangsúlyt. Ennek megfelelően a tömege 910 gramm, ami 10 grammal könnyebb, mint a jelenlegi csúcs Macbook, és vastagsága is pusztán 11,9 milliméter (Macbook: 13,1 mm). Ha mindez nem lenne elég, a 12,5 hüvelykes, Gorilla Glass 4 borítású Full HD kijelző köré keskeny káva került, amivel megint az almás cég babérjaira törtek.


[+]

A használati élményt befolyásoló tényezőkre is odafigyeltek, így például a (háttérvilágítással rendelkező) billentyűzetre, hiszen a vékony gépek egyik rákfenéje ez szokott lenni. Ezen a téren annyit tudtak tenni, hogy a gomb útját 0,8 milliméteresre növelték, amivel kapcsolatosan persze megjegyezték, hogy kétszer hosszabb, mint a Macbook gombjainak útja. Egyes modellek touchpadjának felső szegletében ujjlenyomat-olvasó is helyet kap, ami képes lesz együttműködni a Windows Hello szolgáltatással.


[+]

Nem lehetett kérdés a teljesítmény sem: 40 Wh-s akkumulátora, mely gyorstöltés funkcióval 49 perc alatt képes 60 százalékra feltölteni, 9 órát bír ki. De nem csak itt, hanem a nyers erőt tekintve is erős csomagot képesek összeállítani, ugyanis a csúcsmodellbe Intel Core i7 processzor mellé 16 GB 2133 MHz-es LPDDR3 RAM és 1 TB PCIe SSD kerülhet. Ennek azért megkérik majd az árát, hiszen 2000 dolláros árcédulát aggatnak rá, színtől (kék, szürke, rózsa-arany) függetlenül.


[+]

A kiállított darabok próbája során a vékonysága és könnyedsége ellenére igen-igen masszív darabnak tűnt az új Zenbook, ráadásul a szépen megmunkált alumínium ház is rátett a minőségre egy lapáttal. Talán a kijelző súlyosabb a kelleténél, mert bár kinyitni nem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk, viszont a zsanér csak közepesen erős. Igaz, a demógépekhez képest a végleges modellen ez még változhat.


[+]

Értelemszerűen a vékony kialakítás rovására ment a csatlakozók száma, tehát a Thunerbolt-képes Type-C mellett csak egy 3,5 milliméteres jack audiokimenetre futotta, de ez nem meglepő. Említést érdemel még a Harman/Kardon hangszóró is, mely a jó öreg Bang&Olufsent váltotta - nyilvánvaló okokból.

Áttérve az átalakítható Transformer családra, három gép is érkezett, igaz ebből csak kettőt vert nagy dobra a vállalat, a 10,1"-es, Atom x5 SoC-ra épülő, kitámasztós Transformer 3 Minivel csak a kiállítótérben találkoztunk.


[+]


[+]

A fókusz tehát az aluhátlapos Transformer 3 és a szintén kitámasztós Transformer 3 Pro modelleken volt, melyek 12,6"-es kijelzővel érkeznek. Értelemszerűen az utóbbi a csúcsmodell, de az említett képátló és a 2880x1920 képpontos, "120%-os sRGB színteret lefedő", 450 cd/m²  fénysűrűségre képes kijelző mindkettőnél alap.

ASUS Transformer 3 ASUS Transformer 3 ASUS Transformer 3 ASUS Transformer 3
ASUS Transformer 3 [+]

ASUS Transformer 3 ASUS Transformer 3 ASUS Transformer 3
ASUS Transformer 3 [+]

Noha a Pro változat vastagabb (8,35 mm=Surface Pro 4) mint a "sima" (6,9 mm), nem ez dönti el a rangsort ez esetben, mivel a Pro jóval komolyabb hardverrel rendelkezik (i7, 16 GB RAM, 1 TB PCIe x4 SSD), mint tetvére (Core m7, 4/8 GB RAM, 256/512 GB SATA SSD). Ráadásul komoly fegyvertényként kezeli a gyártó az USB Type-C és a Thunderbolt 3 meglétét az erősebb konfigurációban, ugyanis így hozzákapcsolható az opcionális ROG XG Station 2 külső VGA dokkoló, így akár otthon játékra, VR-ra is alkalmas gép varázsolható belőle - ha már opcionális kiegészítő, az 1024 nyomáspont megkülönböztetésére alkalmas toll mindkettőhöz kérhető.

ASUS Transformer 3 Pro ASUS Transformer 3 Pro ASUS Transformer 3 Pro ASUS Transformer 3 Pro ASUS Transformer 3 Pro ASUS Transformer 3 Pro
ASUS Transformer 3 Pro [+]

Az összeállításból természetesen nem hiányzik a Harman/Kardon hangszóró, a hagyományos USB 3.0 port, a HDMI kimenet, illetve egy külső egységen keresztül VGA, Ethernet és kártyaolvasó is kapcsolható mellé. Szó esett természetesen a mindkét géphez gyárilag mellékelt puhafedeles, mágneses tokokról (keyboard cover) is, melyben a billentyűzet és a 60,5x 104 milliméteres touchpad lapul. Utóbbi üvegborítást kapott, előbbinél pedig próbálták minél hosszabbra venni a háttérvilágítással ellátott gombok útját, így 1,4 millimétert sikerült kisajtolni belőle (viszonyításképpen az iPad Pronál ugyanez 0,5 milliméter). Ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy míg a Transformer 3-nál maga a tok a támaszték, tehát nem kompatibilisek egymással.

ASUS ROG XG Station 2 ASUS ROG XG Station 2 ASUS ROG XG Station 2
ASUS ROG XG Station 2 [+]

Tranformer 3 kezdőára 799 dollár lesz, a Pro viszont 999 dollárról indul. A Mini árát egyelőre nem közölték.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények