Apple MacBook Air 2011
Májusban teszteltük ugyan a MacBook Air 11 és 13 hüvelykes változatát, de azóta történt „némi” változás, így újra elővesszük, ezúttal csak a nagyobb 13 colost. Időközben ugyanis befutott a második generációs Core i processzorral ellátott, felfrissített, 2011-es modell. Külsőre nagyon nehéz különbséget tenni előd és utód között, hiszen szinte semmi nem változott. Megtartották a jellegzetes, egy tömbből faragott (unibody) alumíniumházat tetején a szokásos világító logóval.
Belül sem találni lényeges – sőt jószerével semmilyen – módosítást. A 13 hüvelykes méretben 1440x900 pixeles felbontású, fényes kijelző kerete matt, és a gép többi részéhez hasonlóan világos. Alul a fekete, szigetes billentyűzet alatt hatalmas csuklótámasz terpeszkedik, jó nagy, látszólag gomb nélküli touchpaddal. Azért van itt egy fontos újítás: a billentyűzet a legelső Airhez és a nagyobb MacBookokhoz hasonlóan világít.
Változott a monitorkimenet, mely korábban Mini DisplayPort volt, most viszont az Intel új, Thunderbolt csatlakozója mellett döntött az Apple. Egyelőre még rézalapú vezetékeken hozza a 10 Gbps-os sebességet, de később optikai vezetékekkel ez tovább nőhet. A Thunderbolt PCI Express csatolóra kapcsolható, de közvetlenül kompatibilis a Mini DisplayPorttal (átalakítóval a többi monitorkimenettel), a jövőben pedig várható az USB és a FireWire támogatása, sőt a SATA és SCSI implementálása sem kizárt. Egyelőre elsősorban monitorkimenetként funkcionál az Apple-nél, de a Sony VAIO Z Power Media Dockja esetében egy olyan külső egység köthető vele a notebookhoz, amiben középkategóriás grafikus kártya dolgozik, szóval a Thunderbolt lehet a kulcsa a majdani külső grafikus kártyáknak.
Próba
Alább az új és régi MacBook Air konfigurációja látható. A leglényegesebb újítást természetesen a processzor jelenti. Az egészen 2,7 GHz-ig felpörgő, Hyper-Threading lévén négy programszálat egyidejűleg futtatni képes Core i5-2557M klasszisokkal gyorsabb a korábbi, alacsony fogyasztású Core 2 Duónál, miközben – elsősorban nyugalmi állapotban – nem fogyaszt többet nála. A CPU-val együtt az integrált chipkészlet is módosult. Itt már nem egyértelmű a javulás, ugyanis a kis NVIDIA GeForce 320M-et az Intel CPU-ba épített HD Grapics 3000 megoldása váltotta, mely nagyjából ugyanazokkal a minimális 3D-s képességekkel bír, de a nagyfelbontású videók kezeléséhez jó lesz.
Módosításnak fogható fel, hogy most már 13-as méretben 4 GB az alapmemória a korábbi 2 helyett. Fejlődött még a Bluetooth adapter, ami immár 2.1-es helyett a 4.0-s szabványt támogatja. Nagy sajnálatunkra mindkét USB maradt 2.0-s. Jó hír viszont, hogy az erősebb processzor és több memória dacára nem változott az egyes modellek ára. Az alap, 13 hüvelykes MacBook Air valamivel olcsóbb 400 000 forintnál, a nagyobb 256 GB-os SSD-vel pedig már közelíti a félmillió forintot. Fontos megjegyezni, hogy ebben a nem éppen alacsony árban csupán egy év garancia van, a további kétéves bővítés felára több mint 50 000 forint.
Termék megnevezése | Apple MacBook 13 (Air 4,2 - 2011) | Apple MacBook 13 (Air 3,2 - 2010) |
---|---|---|
Processzor | Intel Core i5-2557M 1,7-2,7 GHz / 2 mag / 3 MB L3 cache |
Intel Core 2 Duo SL9400 1,86 GHz / 2 mag / 6 MB L2 cache |
Lapkakészlet | Intel HM65 | NVIDIA MCP89 |
Memória | 4 GB DDR3 1333 MHz | 2 GB DDR3 1066 MHz |
Kijelző | 13,3"-os, 1440x900 pixeles TN+film | 13,3"-os, 1440x900 pixeles TN+film |
Grafika | Intel HD Graphics 3000 384 MB VRAM (megosztott) |
NVIDIA GeForce 320M 256 MB VRAM (megosztott) |
Háttértár | 128 GB SSD | 256 GB SSD |
Optikai meghajtó | nincs | nincs |
Kommunikáció | - AirPort Extreme IEEE 802.11ab/g/n - Bluetooth 4.0 |
- AirPort Extreme IEEE 802.11ab/g/n - Bluetooth 2.1 + EDR |
Interfész | - 2 db USB 2.0 - Thunderbolt port - audiokimenet - SD kártyaolvasó |
- 2 db USB 2.0 - Mini DisplayPort - audiokimenet - SD kártyaolvasó |
Extrák | FaceTime webkamera, sztereó hangszórók, mikrofon, USB Stick Recovery | FaceTime webkamera, sztereó hangszórók, mikrofon, USB Stick Recovery |
Akkumulátor | 50 Wh | 50 Wh |
Méret (sz x h x m) | 325 x 227 x 3-17 mm | 325 x 227 x 3-17 mm |
Tömeg | 1,35 kg | 1,32 kg |
Operációs rendszer | Mac OS X 10.7.1 | Mac OS X 10.6.4 |
Gyártó honlapja | www.apple.hu | www.apple.hu |
Termék honlapja | Apple MacBook Air | Apple MacBook Air |
Fogyasztói ár | 389 800 Ft | 470-490 000 Ft |
Garancia | 1 év (felárért bővíthető) | 1 év (felárért bővíthető) |
Összehasonlítási alapnak az előző generációs Air mellé bevettük a 15 hüvelykes MacBook Pro 2010-es kiadását, melyben első generációs Core i5-520M processzor dolgozik alapból 2,4 GHz-es órajelen, ami 2,93 GHz-ig emelkedhet, így az egy generációval fejlettebb új Air a maga 2,7 GHz-es csúcsával akár be is foghatja.
CPU tesztek | MacBook Air 13 (2011) Intel Core i5-2557M 1,7/2,7 GHz 3 MB L3 cache |
MacBook 13 (2010) Intel Core 2 Duo SL9400 1,86 GHz 6 MB L2 cache |
MacBook Pro 15 2010 Intel Core i5-520M 2,40/2,93 GHz 3 MB L2 cache) |
---|---|---|---|
Geekbench eredmények | MacBook Air 4,2 | MacBook Air 3,2 | MacBook Pro 6,2 |
Renderelés Cinebench 10 1 CPU |
3689 | 2174 | 3516 |
Renderelés Cinebench 10 x CPU |
6933 | 3978 | 7592 |
Geekbench 2.1.2 Összpontszám |
5410 | 2713 | 5558 |
Geekbench 2.1.2 Fix pontos pontszám |
3960 | 2099 | 4522 |
Geekbench 2.1.2 Lebegőpontos pontszám |
7195 | 3756 | 7968 |
Geekbench 2.1.2 Memória pontszám |
4997 | 2420 | 4099 |
Geekbench 2.1.2 Stream pontszám |
5069 | 1802 | 3672 |
Így is lett. Amikor csak egy mag dolgozott a Cinebench 10 renderelésben, akkor a Core i5-2557M alaposan felpörgött, és az Air egy picivel lehagyta a Prót. Később ezt a mutatványt még a Geekbench memória és Stream részében sikerült megismételnie, de a többi esetben is lényegesen közelebb volt az új Air a 2010-es Próhoz, mint elődjéhez, a Core 2 Duós Airhez. Lényegében tehát az előző generációs MacBook Pro sebességét kapjuk a 2011-es Air vékony házában, ami szerintünk nagyszerű. Persze a nagyobb MacBook kapható lényegesen erősebb, második generációs, akár négymagos Core i processzorokkal is.
Hűtés, akkumulátor
Mi a helyzet hűtés terén? Nyugalmi állapotban, 24 °C-os szobahőmérséklet mellett jobbára teljesen néma volt az új Air, felületén pedig legfeljebb 30 °C-os, hűsnek mondható értékeket mértünk. Ahogy odapakoltunk a 17 wattos TDP értékkel bíró CPU-nak, fokozatosan megjött a gép hangja. Mivel nincs igazán kimeneti nyílása – a monitor zsanérjának hátsó részébe rejtették – hamar zavaró, 28-30 dB körüli sivítást tapasztaltunk, ami a GPU részleg további terhelésével egészen 35 dB-ig emelkedett. Ekkor a gépház bal felső része 45 °C-ig melegedett, ami már kellemetlen ölbe véve. Tehát a vékony MacBook teljes terhelésen sem fő meg, de ilyenkor már jó meleg és hangos. Még szerencse, hogy internetezés és multimédiás szórakozás közben szinte néma, ugyanakkor hűs maradt.
Az 50 wattórás akkumulátor kapcsán hétórás üzemidőt emleget az Apple. Nekünk teljes nyugalomban, a vezetékes hálózati eszközök kikapcsolásával és a monitor fényerejének csökkentésével sikerült elég meredek, tízórás időt futnunk, ami internetezés közben, terheléstől függően 5-7 órára csökkent. Nagyfelbontású videót több mint négy órán át nézhettünk, erre a windowsos notebookok is képesek.
Teljes terhelés – Dirt 2 játék – mellett másfél órára volt elég az akku. Az előző generációs Air laza internetezés közben hasonlóan teljesített, a videót kevésbé bírta (3,5 óra), teljes terhelésen viszont jobb volt (2,5 óra); igaz, a CPU ereje ott lényegesen kisebb. Fogyasztásra fordítva az üzemidőket teljes nyugalomban 5 watt, internetezés közben 7-10 watt, videózva 11,7 watt, játékos terheléssel pedig 33 watt jött ki.
Értékelés
Néhány hónapja még komolyabb fejtörés nélkül ajánlottuk a MacBook Air gyengébb hardverrel szerelt, 2010-es kiadását, hiszen egy kiváló minőségben elkészített, korrekt teljesítményű, lényegében alternatíva nélküli, bár meglehetősen drága laptopról volt szó. Ma viszont már más a helyzet, itt vannak az Ultrabookok. Az Intel által életre keltett kategória definíciója lehetne, hogy olyan legyen, mint a MacBook Air, csak valamivel olcsóbb.
Rövidesen jön hozzánk az Asus UX31, ami hasonló az Airhez, ám hasonló felszereltséggel is közel százezer forinttal kevesebbe kerül, ez pedig már olyan összeg, aminek a megspórolásán még a vastagon bélelt pénztárcájúak is elgondolkodnak. Hasonló helyzetben van a Samsung Series 9, az Acer Aspire S3, illetve a Lenovo IdeaPad U300s, és még több gyártó is kacsingat az Ultrabook kategória felé. Összegezve a helyzetet, a MacBook Air 2011-es kiadása nagyon tetszett, de az ajánlásával várnánk pár hónapot. Addigra kiderül, hogy az Asus, Acer, Samsung és többi konkurens mit tud felmutatni.
Apple MacBook Air 13 | |
Jellemzés | Az igazi szubnotebook |
Pró | + unibody alumíniumváz + nagyon vékony, nagyon könnyű + komoly hardver + gyors telepítés az USB stickkel + méretéhez képest korrekt üzemidő + alacsony terhelésnél különösen halk |
Kontra | - nem bővíthető, nem cserélhető hardverelemek - terhelve nagyon hangos - csak 1 év garancia az alapárban - drága |
Alternatívák | Acer Aspire S3, Asus UX31, Lenovo ThinkPad X1, Lenovo U300s, Samsung Series 9 |
Apple MacBook Air 13 notebook
rudi
Az Apple MacBook Air 13 notebookot az Apple bocsátotta a rendelkezésünkre.