Egy japán nyelvű oldal, a Macotakara szerint (meg nem nevezett ázsiai forrásokra hivatkozva) egy új, ultravékony 15"-es MacBook modell került tesztelési fázisba, mely akár a MacBook Air 15"-es változata is lehet.
Hirdetés
Egyes hírforrások egy új, minden eddiginél vékonyabb MacBook Pro modellt valószínűsítenek, melyről még júliusban röppentek fel először pletykák. Ez abból a szempontból kétséges, hogy az akkori hírek karácsony körüli megjelenést jósoltak, de a MacBook Prók hardvere pont a hetekben frissült, így a komolyabb változtatás csak jövő év folyamán lenne esedékes. Amennyiben a jövő évi megjelenésre hajt a gyártó, úgy természetesen nem kizárt a Pro változat létezése sem, így csupán a megjelenés pontos dátuma marad az egyetlen kérdés, hiszen jövőre már elérhető lesz az Ivy Bridge is, ami sok szempontból jelentős előrelépést jelentene az Apple számára.
MacBook Air 13" és 11"
Másfelől közelítve a kérdést az új Air teóriáját erősíti, hogy állítólag az új notebookban nincsen optikai meghajtó, tehát e tekintetben is inkább az Airhez áll közelebb. Emellett 15"-es Air sincs egyelőre, pedig valószínűleg lenne rá kereslet, arról nem is beszélve, hogy az Intel által útjára indított ultrabookok 15 és 17 hüvelykes méretben is kivitelezhetők – az más kérdés, hogy a gyártók egyelőre csak 11 és 13 colos méretben készítettek gépet ebben a kategóriában.
A lehetőség viszont adott, tehát elképzelhető, hogy az Apple a dolgok elébe akar menni és még azelőtt akar ebben a kategóriában elérhető konfigurációt kínálni, hogy az széles körben elterjedt lenne. Visszatartó tényező lehet, hogy a Dellnek nem sikerült osztatlan sikert aratnia a nagyképernyős, szintén szupervékony 16"-es Latitude Z600-zal.