Hirdetés

ADATA Legend 840 1 TB SSD: megfelelő sebesség jó áron

Egy korábbi csalódás után ismét ADATA márkájú, PCIe 4.0-s SSD-t teszteltünk, ezúttal jobb végkimenetellel.

Bevezető, specifikációk

Legutóbb nem voltunk elragadtatva, mikor PCIe 4.0 csatolós ADATA (pontosabban XPG) márkajelzésű SSD járt nálunk, viszont újabb tesztalanyunktól, a Legend 840-től már kicsomagolás előtt is többet várunk – már csak azért is, mert a korábban említett modellel ellentétben nem egy Lite jelölésű meghajtóról van szó. A Legend 840 még a tavalyi év terméke, és 512 GB, illetve 1 TB kapacitással érhető el; nálunk utóbbi tette tiszteletét.


[+]

Az eszköz csomagolásának kivitele nem egy játékszert sejtet, az SSD fotójával díszített doboz fekete alapszínén arany színű feliratok hirdetik a megnevezést, a kapacitást, illetve azt, hogy egy PCIe 4.0 x4-es csatolófelülettel működő, M.2-2280 formátumú tárolóról van szó. A dobozban a meghajtón kívül találunk még egy vékony, öntapadó felülettel rendelkező, feltehetően alumíniumból készült hűtőlapot. Ezzel a lépéssel a gyártó olyan alaplapokkal is kompatibilissá tette termékét, amelyeknek van saját hűtőbordájuk, az egyszerűbb modellek tulajdonosai viszont dönthetnek úgy, hogy használatba veszik a gyári megoldást.

[+]

Telepítőlemezt természetesen már felesleges is keresnünk a csomagban, az ADATA meghajtókezelő szoftverét, az SSD ToolBoxot ugyanis a cég weboldaláról tudjuk letölteni, ha esetleg firmware-frissítésre lenne szükségünk vagy csak ellenőriznénk az eszköz állapotát.

SSD ToolBoxSSD ToolBox SSD ToolBox [+]

Hirdetés

A fekete NYÁK-on ADATA jelölésű 3D TLC NAND memóriachipek, illetve az Innogrit IG5220 SSD-kontrollere tiszteleg. A meghajtó képes az SLC cachingre, külön DRAM chipek viszont nem kerültek rá, az SSD ehelyett HMB (Host Memory Buffer) technológiát alkalmaz, vagyis a műveletek során a PCIe csatolón keresztül eléri a rendszermemóriát, és annak egy részét használja különböző metaadatok tárolására.


[+]

A fenti technológia használatához elengedhetetlen az NVMe protokoll támogatása, ez pedig a Legend 840 esetében adott is, méghozzá az 1.4-es verzióval. A meghajtóról alkotott képet – az alábbi táblázatban részletezett, gyártó által megadott értékeken felül – pedig az LDPC funkció, az AES-256 titkosítás és az 5 éves gyártói garancia teszi teljessé.

Specifikációk
ADATA Legend 840 512 GB 1 TB
Kontroller Innogrit IG5220
Flash chip 3D TLC NAND
SLC caching Igen
DRAM Nincs
Csatolófelület PCIe 4.0 x4
Szabvány M.2-2280
Max. szekvenciális olvasás/írás max. 5000/4500 MB/s
Max. véletlenszerű 4 kB-os olvasás/írás max. 650 000/600 000 IOPS
Hardveres titkosítás AES-256 bit
Max. írásmennyiség (TBW) 650
Fogyasztás (írás közben, gyári érték) n. a.
Tömeg 6 g (hűtőlappal 9 g)
Modellszám ALEG-840-512GCS ALEG-840-1TCS
Termék honlapja Legend 840
Garancia 5 év
Ár 30 000 forint 50 000 forint

Tesztkörnyezet, adatok

Mielőtt rátérnénk a tényleges mérésekre, listázzuk SSD-teszteknél használt, AMD alapú tesztplatformunk specifikációit:

Tesztkörnyezet
Alaplap MSI MEG X570 GODLIKE
Processzor AMD Ryzen 7 3700X
Processzorhűtő Fractal Design Celsius S36 AIO
Memória 4 x 8 GB Patriot Viper 4 Blackout DDR4 3600 MHz
Videokártya AMD Radeon R7 260 1 GB GDDR5
SSD 240 GB OCZ Vector 180 (VTR-180-25SAT3-240G)
Ház Cooler Master Test Bench V1.0
Tápegység FSP Aurum PT 1200
Operációs rendszer Microsoft Windows 10 Professional x64 (ver. 1903, Build 18362.207)
Felhasznált segédprogramok AIDA64 Engineer 6.00.5100
Anvil’s Storage Utilities 1.1.0 (2014-January-1)
AS SSD Benchmark 2.0.6694.23026
DiskBench V2.7.0.1
CrystalDiskInfo 7.6.1 Kurei Kei Edition x64
CrystalDiskMark 6.0.1 Shizuku Edition x64
Hard Disk Sentinel Professional v5.30 (9417)
PCMark 8 Professional Edition v2.10.901.0
PCMark 10 Professional Edition v2.1.2177

Kiolvasható információk

A biztonság kedvéért ellenőriztük, hogy a különböző tesztprogramok milyen információkat képesek összegyűjteni a tesztelt SSD-ről; a Hard Disk Sentinel és a CrystalDiskInfo szoftverek jelentései az alábbi képernyőmentéseken tekinthetőek meg:

[+]

HD Sentinel, AIDA64, CDM, AS SSD, Anvil's Storage

Az első oldalon található táblázatból érdemes megjegyezni az 5000 és 4500 MB/s-os értékeket, melyek a gyártó által megadott maximális sebességek a szekvenciális olvasásra és írásra vonatkozóan. Kicsit örülünk, hogy nem a PCIe 4.0 csatolós SSD-knél megszokott 6-7000 MB/s-os értékeket látjuk a gyártó oldalán, mert bár ezek a katalógusban jól mutatnak, a gyakorlatban ritkán idézhetőek elő, az alacsonyabb számokat viszont megbízhatóbbnak tartjuk, hiszen nagyobb az esély rá, hogy a tesztekben is találkozhatunk velük.


[+]


[+]

A HD Sentinelt főleg a műveletek során mért hőmérsékleti adatok kiolvasására használjuk, ami jelen esetben különösen fontos, ugyanis a teszteket felragasztott hűtőlappal végeztük el, így a memóriachipek felületének hőmérsékletét nem tudtuk saját hőmérőnkkel megmérni. Olvasás közben a szenzor szinte végig 50 °C-os hőmérsékletet jelzett, ez pedig csak a teszt legvégén kúszott fel 52 °C-ra, míg írás alatt a 49 °C jelentette a maximumot. Az alábbi grafikonba szokásunkhoz híven utóbbi adatot vittük be, hiszen általában írás közben szokott magasabb lenni a meghajtók hőmérséklete, a HD Sentinelben mért értékeink között pedig bizony a Legend 840 számít a leghűvösebbnek a PCIe 4.0-s SSD-k között.

Az AIDA64 Read Test Suite mérésénél aztán elkezdődött a meglepetések sora. A sebesség a teszt minden részénél 6000 MB/s felett volt, ami ezerrel több, mint az olvasásra adott gyári érték, de a külön lefuttatott lineáris és véletlenszerű olvasási tesztek is 6200, illetve 5700 MB/s-os minimumot mutattak, míg az átlag 6300 és 6170 MB/s volt.


[+]

Lineáris és véletlenszerű írás közben a maximum szintén a gyári érték felett volt, ám előbbi során csak a folyamat első 30%-ára volt jellemző a 4300 és 4700 MB/s körüli ingadozás, ami később egy időre 2000 MB/s körül állandósult, a mérés felétől pedig már nagyobb kilengésekkel 580 és 2300 MB/s között mozgott.

[+]

A véletlenszerű írás még ennél is rövidebb ideig zajlott a gyártó által kommunikált sebesség közelében, néhány másodperc után már inkább az 1800 MB/s-os átlag volt a jellemző, pillanatnyi kilengésekkel tarkítva a 4500 MB/s feletti tartományban. A grafikon vonalvezetése önmagában aggodalomra adhat okot, ám itt megjegyeznénk, hogy a szoftver által mért átlagsebesség még mindig nagyjából duplája, mint a már említett, PCIe 4.0 csatolós XPG modellnek, sőt, az általunk kedvelt, méretes hűtőbordával operáló Corsair MP600 Pro átlagtempójánál is jobb.


[+]

A CrystalDiskMark öt lefutásos, 16 GB-os állományokkal dolgozó mérése már a gyári számokhoz közelebb eső, olvasás közben kicsit rosszabb, íráskor pedig kicsit jobb eredményeket produkált, ez -0,26%-os, illetve +5,12%-os eltérést jelent.


[+]

Az AS SSD alap és Copy-Benchmark mérésében már jóval a gyári értékek alatti számokat olvashattunk, ami érdekes, mert pont ennél a programnál szoktunk a leginkább azokkal megegyező eredményeket kapni. Írás közben még csak nem is vészes a különbség, mindössze 1%-ról beszélünk, olvasás során viszont már 40%-os a lemaradás, míg a Copy-Benchmarkban jól látszik, hogy különösen a nagy mennyiségű, kisméretű fájl okoz problémát adatmozgatás közben.


[+]

A szintetikus benchmarkok közül már csak az Anvil’s Storage tesztprogramja maradt hátra, melynél szokás szerint a 12 GB-os tesztcsomagot választottuk. A sebességértékek jól mutatják az eddigi tendenciát, vagyis hogy írás közben nem nagyon kell csalódnunk a meghajtóban, nagyjából azt hozza, amit az ADATA ígér, olvasáskor viszont ismét nagyobb lemaradással szembesültünk, nagyjából a specifikációs táblázatba írt tempó négyötödére volt képes a meghajtó.

PCMark 10

A szintetikus tesztek után elindítottuk a PCMark 10-et, mely 23 valós felhasználási módot képes szimulálni, így könnyebben össze tudjuk hasonlítani az általunk próbált SSD-ket aszerint, hogy a gyakorlatban melyik végez gyorsabban a ráosztott feladatokkal. A program minden szimulációt háromszor futtat le; a rengeteg adat közül a kis és közepes fájlokkal történő munkavégzés, a bootolás és a Battlefield V, valamint Adobe Photoshop szoftverek futtatása során kapott eredmények átlagát emeltük ki és illesztettük be a grafikonokba.

Az első három szimulációt tekintve a Legend 840 rögtön az élre is ugrott a már tesztelt meghajtók között, a második grafikonról viszont nem egészen az olvasható le, ami a szintetikus teszteken látszott. Persze szó sincs arról, hogy az SSD a lista végén kullogna, az S50 Lite-ra még mindig köröket ver, ahogy a kis és közepes fájlokkal való munkavégzés szempontjából is csak minimálisan lassabb a csúcstartó MP600 Prónál, a fájlok írása közben viszont jelentősebb a lemaradás, míg a korábbi tesztek alapján pont ezen a téren kellene remekelnie. A harmadik hely persze azért még így is szép teljesítmény, olvasási tempót tekintve pedig már egyáltalán nincs oka szégyenkezésre, hiszen itt már sikerült legyőznie a Corsair megoldását, aminek egyébként papíron ezen a téren jobbnak kellene lennie.

A Storage Full méréssorozat sávszélességre és átlagos elérési időre vonatkozó eredményei már sokkal biztatóbbnak tűnnek, hiszen mindkét listán a mezőny legjobbját tisztelhetjük a Legend 840-ben, annyit tehát mégsem túloztak az előző oldalon részletezett eredménnyel lefutott mérések, a valóságot a leginkább megbízhatóan tükröző teszt viszont csak ez után következett.

A PCMark 10 Drive Performance Consistency Test méréssorozat a nevéből is sejthető módon a meghajtó konzisztenciáját mutatja meg, és nagyjából egy napig, folyamatosan terheli a meghajtót, a végén pedig összegzi, hogy a folyamat adott pontjain milyen sávszélességgel működött az SSD. A teszt működését egy korábbi cikkünkben részleteztük, és ahogy mindig, most is az Adobe Photoshop használatra, illetve a kis és közepes fájlokkal való munkavégzésre és azok írására irányuló szimulációk eredményeit emeltük ki. Az összehasonlítási alapot a korábban mért, PCIe 4.0 csatolós SSD-k adták, így pontos képet kaphatunk arról, hogy hozzájuk viszonyítva mik a Legend 840 erősségei és gyengeségei.

A Full System Drive Benchmark grafikonok eredményei a tartósabb teszten is visszaköszönnek és jól látni, hogy az SSD például a képszerkesztő használata közben főleg a mérés elején és végén képes kiugróan magas sebesség elérésére, a kettő között – egy kiugrást leszámítva – nagyjából a többi meghajtó szintjén, vagy kicsivel azok alatt mozog. A több adatírással végzett folyamatok már láthatóan jobban megterhelik a chipeket, hiszen a Patriot és a Corsair üdvöskéje is sokszor képes beelőzni az ADATA tavalyi modelljét, így munkavégzés során a teljes folyamatot nézve nagyjából kiegyenlítődnek az erőviszonyok, írás közben viszont erről a megállapításról egy nyúlfaroknyival lecsúszik, főleg az MP600 Pro javára.

Másolás, értékelés

Másolás

Utolsó tesztünk az adatmásolás konkrét idejére vonatkozik, ezt a másolást pedig ezúttal is az SSD és a direkt erre a célra létrehozott RAM disk között végeztük. Ebben a DiskBench szoftver volt segítségünkre, ami nem csak a másolást végzi el, de a folyamat végén szépen ki is írja, hogy mennyi időre volt szüksége a munkához.

ADATA Legend 840 1 TB Corsair MP600 Pro 1 TB ADATA XPG Gammix S50 Lite 1 TB Patriot Viper VP4100 1 TB
Kis fájlok, SSD -> RAM disk 10,3 s 10,7 s 11,4 s 14,7 s
Kis fájlok, RAM disk -> SSD 10,1 s 9,6 s 11,7 s 12,6 s
Acronis lemezkép, SSD -> RAM disk 9,1 s 9,3 s 10,8 s 13,3 s
Acronis lemezkép, RAM disk -> SSD 9,4 s 8,1 s 10,3 s 11,4 s

A táblázat többi oszlopába ugyanazokat a meghajtókat tettük, amelyekkel korábban is hasonlítottuk a 840-est, az eredmények alapján pedig főleg olvasás terén kaptunk jobb eredményeket, mint a versenytársak esetében, de íráskor is csak a vitorlalogós SSD bizonyult gyorsabbnak.

Értékelés

Felütve a legismertebb hazai árösszehasonlító oldalt, megállapíthatjuk, hogy 30 000, illetve 50 000 forintos árával az 512 GB-os és az 1 TB-os ADATA Legend 840 is a legolcsóbb PCIe 4.0 csatolós NVMe SSD-k között van (figyelembe véve persze a tárhelyeket), ilyen áron pedig még akkor sem számítana rossz vételnek, ha nem tudná azt, amit a dobozára írtak.


[+]

Szerencsére azonban tudja, a benchmarkokban mindenképp, míg PCMark-ban nagyjából azon a szinten van, ahol hasonló árú, vagy esetenként drágább konkurensei. Kicsit nehéz megítélni, hogy pontosan miben is erős az ADATA új üdvöskéje, hiszen tesztprogramtól függetlenül változó eredményeket kaptunk; rendszermeghajtónak vagy játékok számára választva viszont biztosan nem lövünk majd mellé vele. Ilyen áron nem is nagyon tudnánk olyan modellt említeni, amit egyértelműen jobban ajánlanánk, ráadásul azt az előnyét sem szabad elfelejteni, hogy az egyébként hatékonynak bizonyuló hűtőlapot a gyártó opcionálissá tette, ezzel is bővítve a kompatibilis eszközök (alaplapok, notebookok) listáját.


ADATA Legend 840 1 TB SSD

SidCorky

Az ADATA Legend 840 1 TB SSD-t az ADATA bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ADATA

Azóta történt

Előzmények